Nyelvi vita alakult ki a világháló valamelyik zugában Dunakeszi kapcsán. A vita egy hírből indult ki:
• Kriptovalutával csalt, 53 milliós kárt okozott egy dunakeszi férfi.
Szerintem rendben van ez a mondat, de egy bejegyzés szerint nem. Szerzője így akadékoskodik:
• Dunakeszi férfi. Nem Dunakesz a helység neve, amúgy.
Többen vitatkoznak vele.
• azt amugy igy mondjak te tüke
• szerinted úgy lenne helyes, hogy dunakeszii? Ne már.
És van, aki tudja:
• De bizony Dunakeszi és dunakeszi, hiszen a magyar ragasztó, egyszerűsítő nyelv. Tudd jól, vagy fogadd el. ????
Bár már csaknem megvan a megoldás: Dunakeszi, de dunakeszi férfi, azért érdemes kicsit tovább boncolgatni a kérdést. Azt sokan megtanulták, és tudják, hogy az egyelemű, egyszerű földrajzi nevek alapformáit nagybetűvel írjuk, az -i képzős toldalékait kisbetűvel kezdjük: Budapest – budapesti, Győr – győri, Nyitra – nyitrai. Vannak azonban i-re végződő földrajzi nevek: Bugyi, Dunakeszi, Tamási, Zamárdi. Ebben az esetben az -i képzős származékban a szó végén egyszerűsítünk, és csak egy i-t írunk (A magyar helyesírás szabályai, 173. szabálypont): Bugyi – bugyi (ahelyett, hogy bugyii), Dunakeszi – dunakeszi (ahelyett, hogy dunakeszii), Tamási – tamási (ahelyett, hogy tamásii) és Zamárdi – zamárdi (ahelyett, hogy zamárdii). Vajon miért? Pusztán a rossz hangzás miatt egyszerűsítünk. A zamárdii rosszabbul hangzik, mint a zamárdi. A nyelvérzék persze tiltakozik egy kicsit, hiszen kiejtve Zamárdi és zamárdi ugyanaz, és a másik esetben mégiscsak egy tulajdonnév melléknévi alakjáról van szó. Tehát Zamárdiban nyaralok, de zamárdi lakos vagyok. Vagy: Dunakeszin történt az eset, melynek szereplője dunakeszi (illetőségű). Ha a zárójeles részt nem tennénk hozzá, szójátéknak is vélnénk, s ki akarnánk mondani: Dunakeszin történt az eset, melynek szereplője dunakeszii. El kell fogadni tehát, hogy az i-re végződő helynevek esetében beáll helyesírásunk egyszerűsítő hatása. Persze vannak, akik inkább vallanák az ugyancsak létező szóelemzés elvét, és így írnák:
• Sok helyütt úgy hivatkoznak, hogy a balatonakali hősök, balatonakali nyaralótulajdonos stb. Talán az akali-i lenne helyesebb, de ezt így itt senki nem használja.
Nem bizony. Balatonakali település, de balatonakali lakos (és nem balatonakali-i lakos), ahogy már az előzőekben levezettem.
Persze, aki az egyszerűsítés elvét nem ismeri vagy nem fogadja el, annak a településnév akár Dunakesz, Tamás, Zamárd és Akal is lehetne. Ki tudja, ahogy egyesek rövidítgetik a szavakat, talán helyneveinket is eléri ez a divat. De inkább ne legyen így!
Látvánnyal, zenével, mozgással, szöveggel elvarázsoló darab a Nemzetiben. Kezdjük a látvánnyal: egy alulról nézhető, eldőlt csarnok, néha tükrökkel, tükröződéssel megbolondítva, melynek fekvő, olykor kiemelkedő oszlopain játszódnak a jelenetek (Numen/For Use, díszlettervező közösség – Ivana Jonke). (Talán a karzatról látszik a legteljesebben.) Felfordult világ? Nem normális fizikai valóságában, a talpán állva szemlélhető, hanem eldőlve és alulról. Ahonnan minden más. Vagy éppen a csak az embert jellemző, és leginkább a művészet által tudatosított nézőpontváltást mutatja?
• A gyerekem nem akar húst enni. Mivel helyettesíthetném? – Kutyával! A kutyák szeretik a húst!
Ilyen tréfás szövegek kerülnek elém a közösségi médiában, nagy a hahota, mert érteni vélik ezeket a hibásan fogalmazott mondatokat, de azért bennük van a félreértés lehetősége is. A félreértés oka: a rejtőzködő, bujkáló alany. Kezdő példánkban az első tagmondat alanya az őz, azt gondolnánk (mivel nem jelenik meg újabb alany), hogy akkor a második tagmondaté is.
„Gömöri Kovács István sok mindent megverselt, évszakokról, ünnepekről, tanévnyitóról és tanévzáróról, természetről, unokáról egyaránt olvashatunk a kötetben. Ami a legszembetűnőbb, az a tartalom és a forma egységének a hiánya” – állapítja meg a 72 verset/versikét/tréfás keresztrejtvényt tartalmazó kötetről az Új Szó kritikusa, Csáky Károly, aki szerint Gömöri Kovács István valamennyi verséből érezzük az oktatónevelő szándékot.
Múlik… múlik a múltunk… Velünk is, persze, amit magunkkal viszünk el belőle. A múltról való tudásunkkal… azzal, amit egyedül mi tudhatunk róla… Mert mindenki másként látja és másként éli meg, mindenki más-más vonatkozását ismeri. S mi, akik időlegesen marad(hatt)unk még, nemcsak a távozók hiányával, hanem azzal a tudással is szegényebbek leszünk, amit életükben már nem volt módjuk átadni nekünk.
Michael Ende úgy tartja, a fantázia, az új világok teremtésének képessége az, ami megkülönbözteti az embert minden más élőlénytől. A mesterséges intelligenciák (AI) megjelenése után arra voltam kíváncsi, hogy mennyire rendelkeznek a chatbotok e kizárólag emberinek tartott attribútummal. Azt tapasztaltam, hogy egyikük sem tud saját világot létrehozni vagy saját kombináció mentén világok fúzióját megteremteni. Közben viszont furábbnál furább helyzetekbe kerültem, és kaptam halálos fenyegetést is.
A minap Tőzsér Árpád 2002-es naplóját olvasgattam (A kifordított ember című, 2013-as kötetében), melyben az azóta sajnálatos módon már rég abbamaradt somorjai disputáról – a szlovákiai magyar irodalomkritika és irodalom ezen reményteljesen indult fórumáról – ír. Pontosabban annak sorozatnyitó, 2002. december 14-i vitanapjáról, melynek Az élő szlovákiai magyar írásbeliség volt a címe és központi témája.
Andekdotázó nemzet vagyunk. A folkloristáknak nem volt nehéz dolguk anekdotákat gyűjteni. Jókai Mór elméleti írásokat is megjelentetett ezzel kapcsolatban, valamint anekdotagyűjteményt is kiadott. De utalhatunk Tóth Béla (A magyar anekdotakincs I–VI), Békés István (Új magyar anekdotakincs, Legújabb magyar anekdotakincs, A világ anekdotakincse) ez irányú munkásságára vagy éppen Bisztray Gyula Jókedvű magyar irodalom címmel összegyűjtött irodalmi anekdotáira.
Az anekdota szó eredeti (görög) jelentése: kiadatlan, vagyis megjegyzésre, megörökítésre nem méltó apró esemény. Ezzel szemben a mindennapokban, a folklórban és az irodalomban (a magyar irodalomban különösen) nagy szerepe van az anekdotának és társműfajainak: az adomának, élcnek (viccnek), trufának, tréfás hiedelemtörténetnek, falucsúfolónak, novellamesének, ostobaördög-mesének, memorátnak, viccnek, igaztörténetnek, népijóslás-történetnek.