Nyelvi vita alakult ki a világháló valamelyik zugában Dunakeszi kapcsán. A vita egy hírből indult ki:
• Kriptovalutával csalt, 53 milliós kárt okozott egy dunakeszi férfi.
Szerintem rendben van ez a mondat, de egy bejegyzés szerint nem. Szerzője így akadékoskodik:
• Dunakeszi férfi. Nem Dunakesz a helység neve, amúgy.
Többen vitatkoznak vele.
• azt amugy igy mondjak te tüke
• szerinted úgy lenne helyes, hogy dunakeszii? Ne már.
És van, aki tudja:
• De bizony Dunakeszi és dunakeszi, hiszen a magyar ragasztó, egyszerűsítő nyelv. Tudd jól, vagy fogadd el. ????
Bár már csaknem megvan a megoldás: Dunakeszi, de dunakeszi férfi, azért érdemes kicsit tovább boncolgatni a kérdést. Azt sokan megtanulták, és tudják, hogy az egyelemű, egyszerű földrajzi nevek alapformáit nagybetűvel írjuk, az -i képzős toldalékait kisbetűvel kezdjük: Budapest – budapesti, Győr – győri, Nyitra – nyitrai. Vannak azonban i-re végződő földrajzi nevek: Bugyi, Dunakeszi, Tamási, Zamárdi. Ebben az esetben az -i képzős származékban a szó végén egyszerűsítünk, és csak egy i-t írunk (A magyar helyesírás szabályai, 173. szabálypont): Bugyi – bugyi (ahelyett, hogy bugyii), Dunakeszi – dunakeszi (ahelyett, hogy dunakeszii), Tamási – tamási (ahelyett, hogy tamásii) és Zamárdi – zamárdi (ahelyett, hogy zamárdii). Vajon miért? Pusztán a rossz hangzás miatt egyszerűsítünk. A zamárdii rosszabbul hangzik, mint a zamárdi. A nyelvérzék persze tiltakozik egy kicsit, hiszen kiejtve Zamárdi és zamárdi ugyanaz, és a másik esetben mégiscsak egy tulajdonnév melléknévi alakjáról van szó. Tehát Zamárdiban nyaralok, de zamárdi lakos vagyok. Vagy: Dunakeszin történt az eset, melynek szereplője dunakeszi (illetőségű). Ha a zárójeles részt nem tennénk hozzá, szójátéknak is vélnénk, s ki akarnánk mondani: Dunakeszin történt az eset, melynek szereplője dunakeszii. El kell fogadni tehát, hogy az i-re végződő helynevek esetében beáll helyesírásunk egyszerűsítő hatása. Persze vannak, akik inkább vallanák az ugyancsak létező szóelemzés elvét, és így írnák:
• Sok helyütt úgy hivatkoznak, hogy a balatonakali hősök, balatonakali nyaralótulajdonos stb. Talán az akali-i lenne helyesebb, de ezt így itt senki nem használja.
Nem bizony. Balatonakali település, de balatonakali lakos (és nem balatonakali-i lakos), ahogy már az előzőekben levezettem.
Persze, aki az egyszerűsítés elvét nem ismeri vagy nem fogadja el, annak a településnév akár Dunakesz, Tamás, Zamárd és Akal is lehetne. Ki tudja, ahogy egyesek rövidítgetik a szavakat, talán helyneveinket is eléri ez a divat. De inkább ne legyen így!
„Valamit kellene írnom, mit más se felejt el: más folytatásom úgy sincs, mint az emlékezet. Akiket utáltam, s akik megutáltak, a félreállásom fejében megbocsátnak s mennek tovább: velük az élet halad. Az én fülem süket már, szemem meredve néző: a régi ritmust s a régi színeket keresni késő, s amit kellene írnom: íratlan marad.”
Érzelmi lénye páratlan hatalom birtokába juttatja az embert: képessé teszi arra, hogy lelki kötődésével a szívébe zárja azokat az egészeket, amelyekbe testi-anyagi értelemben voltaképpen ő tartozik bele. Amit a szívében hord az ember, azzal lelket föltáró személyes kapcsolatra lép. Bármivel megteheti ezt,
amit szeret, azaz magáénak érez: a szülővárosával, a hazájával, sőt egy egész civilizációval is, amelyben él.
A sokak által is ismert előember tiszteletére idén is megrendezték a Samu-napot, amelynek a Magyar Nemzeti Múzeum vértesszőlősi kiállítóhelye ad teret immáron hatodik éve. A látogatókat a korosztálynak megfelelő tárlatvezetés mellett számos program várta. Az eseményen szó esett arról is, hogy Samu birodalmában hamarosan egy attraktívabb, a fiatalokat is hatékonyabban megszólítani képes környezet jön létre.
„Elhozták hát a szentszéktől az apostoli áldás levelét a koronával és a kereszttel együtt és Isten kedveltjét, István királyt az olajkenettel felkenve a királyi méltóság diadémjával szerencsésen megkoronázták, rendelkezésére bízták az egyházaknak és népeinek mindkét törvény (világi és egyházi) alapján történő igazgatását.” Olvashatjuk a Szent István-legendában.
Jemenben meggyilkolt magyar népzenét gyűjtött az arab országban
A tragikus eset rendkívül ügyetlen formába van öntve. (A kezdeti névelőhiányról nem is szólok, van a mondattal nagyobb baj is.) Fordítva jobb lenne: Egy magyar népzenét gyűjtött Jemenben, az arab országban, meggyilkolták. Egyébként más fórumok már értelmesebben adták közre a szomorú esetet: Áprilisban elrabolták, majd miután nem kaptak érte váltságdíjat, halálra kínozták a 43 éves K. Gy.-t, valamint: Elraboltak és állítólag megöltek egy magyar férfit Jemenben. Ez utóbbit tartom a legjobbnak. A sajtónyelvben leginkább a fogalmazási rutin hiánya figyelhető meg. A hivatalos, jogi szaknyelvben pedig a
A karmelita kolostorban, a budai Várnegyed és a fertődi Esterházy-kastély megújításáért felelős kormánybiztos a méteres falak boltíve alatti cellát Cseh Tamás hagyatékénak ideiglenes otthonául szánta, amíg a tágasabb Úri utcai romos palotát meg nem találta. 2012 nyarán itt, Zumbok Ferenc szobája mellett borongtunk, miközben odakint a hihetetlenül szikrázó napsütésben Steindl Imre neogótikus – a belpesti bölcsészek leprázta – historizáló eklektikában a Parlament éles rajzolata – a valószínűtlen tiszta fényben – valóságos jelképe lett a magyar XXI. századnak.
Száz éve született és negyven éve hunyt el a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotója, Pilinszky János. Életművének az egész éven át tartó Pilinszky100 centenárium állít emléket, amely számos programmal, köztük irodalmi sétákkal várja az érdeklődőket. A Pilinszky-séta során Juhász Anna irodalmárral, valamint minden alkalommal egy-egy színművész vendéggel járhatjuk be Pilinszky János életének fontos helyszíneit Budapesten: megismerve alkotói és családi történeteket, megidézve verseket, s megismerve életének helyszíneit.
Bor és beszéd együtt jár, írja Csávossy György kiváló borász a Gondolatok a bortékában című könyvében (1994). Sokan azért isznak, hogy beszélhessenek, mások azért beszélgetnek, hogy közben ihassanak. Az ivás közbeni társalgásnak jellemző szakaszait figyelhetjük meg: eleinte csak egy ember beszél, majd a társaság csoportokra tagolódik, s többen beszélgetnek, végül mindenki összevissza beszél.