Ha manapság történelmi regényt ajánlunk a fiataloknak, sokan fanyalogni fognak. Ha fantasyt, akkor már kevesebben. Pedig a kettő csaknem ugyanaz. A korábban történelmi regénynek nevezett műfaj tartalmaz fiktív elemeket, a történelmi fantasy pedig történeti eseményekre épít. Csak hát az egyik egy régi, kipróbált hazai műfaj, a másik pedig az angolszász irodalomban fejlődött ki. De mostanában mintha összeérne a kettő.
Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye valós történelmi tényen alapul, szereplőinek többsége történelmi személyiség, de a több évtizedet átfogó kerettörténet, Jumurdzsák mágikus gyűrűje, a rejtélyes alagutak a fantázia szüleményei. A történelmi fantasyk előszeretettel merítenek történelmi eseményekből, különösen a középkori lovagtörténetekből, és ezek köré képzeletbeli világot, alternatív valóságot teremtenek. Gárdonyi Géza egy dicsőséges haditettet keresett, s így talált rá az egri végvár és egyben Magyarország, sőt az egész Nyugat 1552. évi hősies megvédésének eseményére. Regényébe belesűrítette a 16. századi Magyarország tragikus történetét, a török hódítást, és egy olyan példát keresett, ami erősítheti a hazafias érzést. A valós történeti tényeken, pontos helyzetleírásokon alapuló munkát azután egy kitalált kedves, romantikus kerettörténetbe illesztette: Vicuska és Gergő szerelmébe, élettörténetébe. Gárdonyi regénye szinte azonnal népszerűvé vált, és már az író életében iskolai olvasmánnyá – ezért ma nincs magyar diák, aki ne tudná, hogy hol van Eger, mit jelentenek az egri „csillagok”. Eger ma az egri hősök örökségéből él – persze leginkább Gárdonyi Géza művének köszönhetően.
A klasszikus magyar történelmi regény nagymesterei Jókai, Gárdonyi, Kodolányi, majd Tatay Sándor (Kinizsi Pál), Örsi Ferenc (A Tenkes kapitánya), Barabás Tibor (Rákóczi hadnagya) után napjainkban a történelmi fantasy folytatja a műfajt. Magyar történelmi sorozatok születnek többek között Bán Mórnak a Hunyadiak, Bíró Szabolcsnak és Bónizs Róbertnek az Anjouk korából. Különösebb hírverés nélkül, a modern irodalmi trendekhez igazodó figyelemfelkeltő címmel egy történelmi Várad-trilógia is született Bökös Borbála tollából: A Sárkányos Rend. A különálló, de összekapcsolódó regények címei: A sárkánygyík ébredése, Pokoljárók, A fenevad bukása. A nagyváradi Bökös Borbála (a Partiumi Keresztény Egyetem tanára) egy Várad-központú történelmi regény (fantasy) megírására vállalkozott. Választott időszaka a 15. század eleje, amikor Várad Magyarországnak kétségkívül kulturálisan egyik legfontosabb központja volt. A korszak kiemelkedő királya az Anjoukat követő Luxemburgi Zsigmond (1387–1437), aki a magyar történelemben ritkaságszámba menően ötven évig uralkodott és viszonylagos stabilitást teremtett. Nem volt magyar, de megtanult magyarul, számos további nyelven beszélt, rajongott a lovagi kultúráért. 1395-ben megalapította az első fővárosi (óbudai) egyetemet, amely 1419-ig biztosan működött. Korszakában honosodtak meg Magyarországon a humanista és a reneszánsz eszmék. A török támadások miatt hozzálátott a végvárrendszer kialakításához. Váradhoz, Szent László városához különös vonzalom fűzte. Ennek fő oka nyilván példaképének Szent László királynak a váradi várban lévő nyughelye volt, amely a középkorban zarándokhellyé vált. Olasz, flamand, vallon, német mesteremberek erősítették meg a várat, benne újjáépült Várad háromhajós katedrálisa. A váradi püspöki palotában virágzott a tudományos és kulturális élet. Felállították Szent László lovasszobrát és az Árpád-házi szentek (Szent István, Szent Imre, Szent László) szobrait. Zsigmondhoz kapcsolódik a Szent László sírját látogatók búcsúengedélye, ez lendítette föl a zarándoklatokat. Zsigmond itt temette el első feleségét, Mária királynét, és saját maga is Váradon kívánt nyugodni. Zsigmond a törökök elleni harcra létrehozta a Sárkány Lovagrendet, s ezzel már el is érkeztünk Bökös Borbála regényéhez. A lovagrend megalakítását Alberni Éberhardt nagyváradi püspök örökítette meg egy 1408-ban kelt oklevélben. A rend a kereszténység védelméért a király és a főurak szövetségének megerősítését szolgálta. Jelképe egy sárkánymotívum: körré görbült, farkát nyaka köré tekerő, felhasított hátú, a hasítékban vörös keresztet viselő sárkány. Bökös Borbála kétségtelenül komoly történeti és művelődéstörténeti kutatást végzett, s ezekre az alapokra építette fikciós művét. Föleleveníti a XV. század eleji váradi világot. Regényében elénk tárul a vár, a székesegyház, a püspöki palota, Szent László király sírja, a Szent László-fürdő, a lovagok világa, a sír körüli búcsú, de egy-két életkép erejéig a városi élet is. Bemutatja a tudós kanonokokat (őrkanonok, olvasó kanonok, iskolás kanonok, éneklő kanonok). Föleleveníti és a történetbe ágyazza a sírhoz kapcsolódó legendák közül az istenítéletet (ordalium).
A trilógia első része, A sárkánygyík ébredése című regény története 1403 pünkösd havától (májusától) 1408 karácsonyáig tart. A fikciós történet két barát (Gabriel de Sceleus diakónus, fölszentelés előtti pap és Börki András úrfi) megismerkedését, párhuzamos életútját fejti ki. A váradi kezdetek után utaztatja őket, hősies próbákon, szerelmi kalandokon edződnek, így kerülnek egyre közelebb Zsigmond udvarához, az áhított karrierhez. Közben – és ez már a modern kori regény ábrázolásmódja – a diakónusból pappá, majd püspökké szentelt Gabriel erkölcsileg süllyedni kezd, Börki Andrást pedig kikezdik az udvarbeli intrikák. Mindketten a hatalmi harcok sűrűjében találják magukat, ami igencsak próbára teszi a személyiségüket. Végül ismét Váradon találkoznak. De a történet még két részen át folytatódik…
Ha párhuzamba állítjuk a klasszikus történelmi regényt a maival (például Gárdonyi Egri csillagokját Bökös Borbála regényével) a hasonlóságok mellett a különbségek is megragadhatók. Hasonló a két regény cselekményszövése: (gyermeki, ifjúkori) játék, barátság, szerelem, (férfias) küzdelem. Mindkettő hosszabb történelmi időszakot fog át. Mindkettő természeti képpel indul, mindkettőben vannak próbatételek, utazások, harci és ostromleírások, titkosírás (vagy legalább térképjel-fejtés), azután mindkettőben van amulett (utóbbinál vörös köves gyűrű) és kalandos alagútsztori. Mindkettőben – a feszültségkeltés végett – olykor több szálra bomlik a cselekmény. Persze a különbségek ennél erőteljesebbek: míg Gárdonyinál mindvégig makulátlan tiszta erkölcsű szerepelőket látunk, jellemfejlődésük egyenes vonalú, addig Bökös Borbála szereplői jóval inkább esendő emberek, akiknek vívódásaik, társas és lelki problémáik vannak, s jellemük árnyoldalai is kibontakoznak. Gabriel jelleme különösen összetett: eleinte úgy tűnik, hogy az erkölcsért, igazságért harcoló tökéletes hős, de azután egyre-másra jelentkeznek kisebb-nagyobb emberi torzulások, bűnök, amivel kapcsolatban nevelője, az őrkanonok figyelmezteti is, de ő a „cél szentesíti az eszközt” felfogásával némi lelkifurdalással túllép ezeken. Az első regény végén két vesztes áll előttünk: egy már kevéssé valláserkölcsös, mai szóval akár korruptnak is nevezhető Gabriel és a királyi udvarból kiutált Börki András. Gárdonyi regénye minden szempontból megfelel a romantikus építkezésnek, és a „boldog vég” elvárásnak, Bökös Borbála regényének főhősei aligha nyerik el az olvasók teljes rokonszenvét. Ugyanakkor Gárdonyi írásművészete ma is eleven: jellemzőek rá a gyors vágások, fordulatok, rövid, olykor jelzésszerű leírások. Ugyanez Bökös Borbála regényére is elmondható. Stílusát jellemzik a tömör és pontos leírások (jellemzések), a mozgalmas párbeszédesség. A szerző egyes szám harmadik személyben mesél, viszont egyes részletekben felbukkan a 20. századi stílusra jellemző átképzeléses beszéd (szabad függő beszéd), amelyet dőlt betűs mondatokkal jelez: „Valahol mélyen megérezte, talán éppen ezekben a napokban dől el a sorsa. Bárcsak tudnám, mi a helyes döntés!” (215. oldal)
Mivel a ma olvasója már nehezebben viseli el a túl részletező művelődéstörténeti és egyéb leírásokat, a regényben viszonylag kevés az idegen szó és a szakszó, valamint a nyelvjárási kifejezés. A nyelvi jegyek között azonban felfigyeltem a sajátos hangulatot jellemző képi és plusz stilisztikai értékkel bíró úgynevezett hangulatfestő kifejezésekre: felbucskázott, öszvérkedj, makacskodsz, átkocogtak, kakaskodó csoport, rájuk kaffant, elhepciáskodta, hűdötten, tésztaképű inas. Ilyen szereppel bírnak a szóláshasonlatok is: olyan képet vág, mint a ma született borjú; méregtől, mint a pulykakakas; úszik, mint a hal; engedelmeskednek, mint kutya a gazdájának. Néhány további nyelvi csemege: tulipános szekreter, sápkor, vajákos asszony, napszentülte, felövezési ceremónia.
Bökös Borbála történelmi Várad-regényében – a klasszikus történelmi regényekhez hasonlóan – megjelenik a szülőföld, a haza szeretete: „Korábban azt hitte, könnyen maga mögött hagyja Váradot, hogy új életet kezdjen valahol máshol, ám most be kellett látnia, hogy szülővárosához erősebb kötelék fűzi, mint valaha. Egészen elérzékenyült, amikor megpillantotta a távolban a katedrális tornyait, és meghallotta a harangok csengését-bongását. A templomtornyokat és a főhajó tetejét vörös, sárga és zöld mázas cserepek borították, a hegyükben aranygombokkal kereszt emelkedett, és a rájuk ömlő napfény sokszínű mozaikot rajzolt a levegőbe. A diakónus megállapította, hogy ez a leggyönyörűbb épület, amit valaha látott.” (183. oldal)
Kislányunk a hirtelen kezdődő májusi zápor elől a kertből – hol mezítláb bóklászott – felszaladt a veranda lépcsőjéhez, fel akarta venni az előzőleg odatett cipőcskéit. Látva, hogy gyepi hangyák jönnek-mennek benne, így méltatlankodott: „Hangyák! Volt olyan, hogy én beleléptem a ti cipőtökbe?” A feleletet sem ő, sem mi hallottuk egy kisebb mennydörgés miatt, ám leánykánk mondását nem hallgattatták el az évtizedek, mint ahogyan a hangyák kertben, mezőben, erdőben, irodalomban ismeretes élete és viselkedése sem felejtődik el gyerekkorunk óta.
1886-ban jelenik meg Gárdonyi Géza első kötete, a Szerelmes történetek. És ekkor jelentkezik – igaz, folytatásokban – az első regény, az Álmodozó szerelem. A négyoldalas Győri Közlönyben volt olvasható 1886. január 3. – 1886. június 3. között. Az Álmodozó szerelem tehát mindmáig egy mára már csak egyes könyvtárakban elérhető, régen megszűnt vidéki folyóiratban rejtőzködött. A Gárdonyi-kutatás persze tudott róla, de nem tartotta érdemesnek elővenni.
Egyetlen vékonyka, 1968-ban megjelent kötet maradt utána. Többször kérdeztem tőle, miért hagyta abba a versírást, de a válasza többnyire kitérő volt, vagy egyszerűen elintézte ennyivel: „József Attila után?” Vagy még őszintébben: „Nem akartam szaporítani a középszerű költők sorát.” Pedig erre a filigrán kis kötetre, amely Tükör előtt címmel látott napvilágot, bármit lehet mondani, még ennyi év távlatából is, csak azt nem, hogy középszerű lett volna.
Dusík Dániel néven született, s talán nem a legszerencsésebben választott írói nevet magának. Dénes György néven ugyanis egy vele egyidős geológus és egy hírneves színész (másodállásban író) is részese lett a magyar művelődéstörténetnek. Pelsőcön és Rozsnyón végezte alap- és középiskoláit, s amikor az első verseit írta, légüres térben leledzett a felvidéki irodalom.
Ezek a kövek ugyanazok, amelyek mai napig sugározzák Athén, Róma és Jeruzsálem nagyságát. Ezekből épült a kölni Dóm, a párizsi Notre-Dame, az esztergomi székesegyház, a budapesti Szent István-bazilika, a Szent Mihály-templom Kolozsváron vagy a brassói Fekete templom. Ezekből a kövekből raktuk össze az universitasainkat is.
A Szlovákiai Magyar Írók Társaságának Választmánya 2021-ben Csóka Ferencnek ítélte oda a Simkó Tibor-díjat, akinek első írása 1986 szeptemberében jelent meg az Új Szóban, Mese a Kék lovagról címmel. Írt regényt, elbeszéléseket, rádiójátékot, amatőrszínház-történetet, és festéssel, zeneszerzéssel, videoklip-készítéssel is foglalkozik.
Az Osztrák–Magyar Monarchia idején Zombor törvényhatósági jogú város adminisztratív központként Bács-Bodrog vármegye, valamint a Zombori járás székhelye is volt egyben. A város soknemzetiségű volt: az 1910-es népszámlálás szerint 30 593 lakosából 32,94 százalék magyar, 39,11 százalék délszláv (bunyevác, horvát, szerb), 7,13 százalék pedig német, míg a lakosság egyötöde más nemzetiséghez tartozott. Felekezeti szempontból a római katolikus vallást követték a legtöbben (54,91 százalék), a görögkeletiek/ortodoxok 38,83, míg az izraeliták a lakosság 3,32 százalékát képezték.
Bár nagyon jól mutatnak, nem egyértelműek, sőt félrevezetők a betűvel jelzett mai fiatal(os) nemzedékek. Ma már szinte mindenki kívülről fújja a népszerű tudományosság terminusait: X, Y, Z generáció. De mit jelentenek ezek, és vajon valóban nemzedékek, és ha igen, meddig érvényesek?
Lányi Ernőt (1861–1923) elsősorban mint számos költő versének megzenésítőjét ismerjük. Kevesen tudják, hogy több dalának a szövegét is maga írta: előbb lejegyezte a dallamot, majd megfelelő szöveget talált ki hozzá. De még kevesebben lehetnek azok, akik azt is tudják, hogy Lányi olyan verseket is írt, amelyeket sohasem zenésített meg. Egy csomó költeménye nyomtatásban is megjelent Consonanzen und Dissonanzen eines ungarischen Musikers (Egy magyar muzsikus konszonanciái és disszonanciái) címen 1899-ben Boroszlóban, a mai lengyel Wrocławban.
A magyar irodalomban nincs sok „hazai fejlesztésű” strófaszerkezet, és versforma még kevesebb. A Zrínyi-versszak egy laza metszetű, négyes rímes felező tizenkettes, s a már fejlettebb, egyedibb Balassi-strófa ennek rokona, viszont a Himfy-strófa, amit Kisfaludy Sándor (1772–1844) hozott létre, ezeknél is kidolgozottabb.