Nyelvi barangolások (104.)
Ha manapság történelmi regényt ajánlunk a fiataloknak, sokan fanyalogni fognak. Ha fantasyt, akkor már kevesebben. Pedig a kettő csaknem ugyanaz. A korábban történelmi regénynek nevezett műfaj tartalmaz fiktív elemeket, a történelmi fantasy pedig történeti eseményekre épít. Csak hát az egyik egy régi, kipróbált hazai műfaj, a másik pedig az angolszász irodalomban fejlődött ki. De mostanában mintha összeérne a kettő.
Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye valós történelmi tényen alapul, szereplőinek többsége történelmi személyiség, de a több évtizedet átfogó kerettörténet, Jumurdzsák mágikus gyűrűje, a rejtélyes alagutak a fantázia szüleményei. A történelmi fantasyk előszeretettel merítenek történelmi eseményekből, különösen a középkori lovagtörténetekből, és ezek köré képzeletbeli világot, alternatív valóságot teremtenek. Gárdonyi Géza egy dicsőséges haditettet keresett, s így talált rá az egri végvár és egyben Magyarország, sőt az egész Nyugat 1552. évi hősies megvédésének eseményére. Regényébe belesűrítette a 16. századi Magyarország tragikus történetét, a török hódítást, és egy olyan példát keresett, ami erősítheti a hazafias érzést. A valós történeti tényeken, pontos helyzetleírásokon alapuló munkát azután egy kitalált kedves, romantikus kerettörténetbe illesztette: Vicuska és Gergő szerelmébe, élettörténetébe. Gárdonyi regénye szinte azonnal népszerűvé vált, és már az író életében iskolai olvasmánnyá – ezért ma nincs magyar diák, aki ne tudná, hogy hol van Eger, mit jelentenek az egri „csillagok”. Eger ma az egri hősök örökségéből él – persze leginkább Gárdonyi Géza művének köszönhetően.
A klasszikus magyar történelmi regény nagymesterei Jókai, Gárdonyi, Kodolányi, majd Tatay Sándor (Kinizsi Pál), Örsi Ferenc (A Tenkes kapitánya), Barabás Tibor (Rákóczi hadnagya) után napjainkban a történelmi fantasy folytatja a műfajt. Magyar történelmi sorozatok születnek többek között Bán Mórnak a Hunyadiak, Bíró Szabolcsnak és Bónizs Róbertnek az Anjouk korából. Különösebb hírverés nélkül, a modern irodalmi trendekhez igazodó figyelemfelkeltő címmel egy történelmi Várad-trilógia is született Bökös Borbála tollából: A Sárkányos Rend. A különálló, de összekapcsolódó regények címei: A sárkánygyík ébredése, Pokoljárók, A fenevad bukása. A nagyváradi Bökös Borbála (a Partiumi Keresztény Egyetem tanára) egy Várad-központú történelmi regény (fantasy) megírására vállalkozott. Választott időszaka a 15. század eleje, amikor Várad Magyarországnak kétségkívül kulturálisan egyik legfontosabb központja volt. A korszak kiemelkedő királya az Anjoukat követő Luxemburgi Zsigmond (1387–1437), aki a magyar történelemben ritkaságszámba menően ötven évig uralkodott és viszonylagos stabilitást teremtett. Nem volt magyar, de megtanult magyarul, számos további nyelven beszélt, rajongott a lovagi kultúráért. 1395-ben megalapította az első fővárosi (óbudai) egyetemet, amely 1419-ig biztosan működött. Korszakában honosodtak meg Magyarországon a humanista és a reneszánsz eszmék. A török támadások miatt hozzálátott a végvárrendszer kialakításához. Váradhoz, Szent László városához különös vonzalom fűzte. Ennek fő oka nyilván példaképének Szent László királynak a váradi várban lévő nyughelye volt, amely a középkorban zarándokhellyé vált. Olasz, flamand, vallon, német mesteremberek erősítették meg a várat, benne újjáépült Várad háromhajós katedrálisa. A váradi püspöki palotában virágzott a tudományos és kulturális élet. Felállították Szent László lovasszobrát és az Árpád-házi szentek (Szent István, Szent Imre, Szent László) szobrait. Zsigmondhoz kapcsolódik a Szent László sírját látogatók búcsúengedélye, ez lendítette föl a zarándoklatokat. Zsigmond itt temette el első feleségét, Mária királynét, és saját maga is Váradon kívánt nyugodni. Zsigmond a törökök elleni harcra létrehozta a Sárkány Lovagrendet, s ezzel már el is érkeztünk Bökös Borbála regényéhez. A lovagrend megalakítását Alberni Éberhardt nagyváradi püspök örökítette meg egy 1408-ban kelt oklevélben. A rend a kereszténység védelméért a király és a főurak szövetségének megerősítését szolgálta. Jelképe egy sárkánymotívum: körré görbült, farkát nyaka köré tekerő, felhasított hátú, a hasítékban vörös keresztet viselő sárkány. Bökös Borbála kétségtelenül komoly történeti és művelődéstörténeti kutatást végzett, s ezekre az alapokra építette fikciós művét. Föleleveníti a XV. század eleji váradi világot. Regényében elénk tárul a vár, a székesegyház, a püspöki palota, Szent László király sírja, a Szent László-fürdő, a lovagok világa, a sír körüli búcsú, de egy-két életkép erejéig a városi élet is. Bemutatja a tudós kanonokokat (őrkanonok, olvasó kanonok, iskolás kanonok, éneklő kanonok). Föleleveníti és a történetbe ágyazza a sírhoz kapcsolódó legendák közül az istenítéletet (ordalium).
A trilógia első része, A sárkánygyík ébredése című regény története 1403 pünkösd havától (májusától) 1408 karácsonyáig tart. A fikciós történet két barát (Gabriel de Sceleus diakónus, fölszentelés előtti pap és Börki András úrfi) megismerkedését, párhuzamos életútját fejti ki. A váradi kezdetek után utaztatja őket, hősies próbákon, szerelmi kalandokon edződnek, így kerülnek egyre közelebb Zsigmond udvarához, az áhított karrierhez. Közben – és ez már a modern kori regény ábrázolásmódja – a diakónusból pappá, majd püspökké szentelt Gabriel erkölcsileg süllyedni kezd, Börki Andrást pedig kikezdik az udvarbeli intrikák. Mindketten a hatalmi harcok sűrűjében találják magukat, ami igencsak próbára teszi a személyiségüket. Végül ismét Váradon találkoznak. De a történet még két részen át folytatódik…
Ha párhuzamba állítjuk a klasszikus történelmi regényt a maival (például Gárdonyi Egri csillagokját Bökös Borbála regényével) a hasonlóságok mellett a különbségek is megragadhatók. Hasonló a két regény cselekményszövése: (gyermeki, ifjúkori) játék, barátság, szerelem, (férfias) küzdelem. Mindkettő hosszabb történelmi időszakot fog át. Mindkettő természeti képpel indul, mindkettőben vannak próbatételek, utazások, harci és ostromleírások, titkosírás (vagy legalább térképjel-fejtés), azután mindkettőben van amulett (utóbbinál vörös köves gyűrű) és kalandos alagútsztori. Mindkettőben – a feszültségkeltés végett – olykor több szálra bomlik a cselekmény. Persze a különbségek ennél erőteljesebbek: míg Gárdonyinál mindvégig makulátlan tiszta erkölcsű szerepelőket látunk, jellemfejlődésük egyenes vonalú, addig Bökös Borbála szereplői jóval inkább esendő emberek, akiknek vívódásaik, társas és lelki problémáik vannak, s jellemük árnyoldalai is kibontakoznak. Gabriel jelleme különösen összetett: eleinte úgy tűnik, hogy az erkölcsért, igazságért harcoló tökéletes hős, de azután egyre-másra jelentkeznek kisebb-nagyobb emberi torzulások, bűnök, amivel kapcsolatban nevelője, az őrkanonok figyelmezteti is, de ő a „cél szentesíti az eszközt” felfogásával némi lelkifurdalással túllép ezeken. Az első regény végén két vesztes áll előttünk: egy már kevéssé valláserkölcsös, mai szóval akár korruptnak is nevezhető Gabriel és a királyi udvarból kiutált Börki András. Gárdonyi regénye minden szempontból megfelel a romantikus építkezésnek, és a „boldog vég” elvárásnak, Bökös Borbála regényének főhősei aligha nyerik el az olvasók teljes rokonszenvét. Ugyanakkor Gárdonyi írásművészete ma is eleven: jellemzőek rá a gyors vágások, fordulatok, rövid, olykor jelzésszerű leírások. Ugyanez Bökös Borbála regényére is elmondható. Stílusát jellemzik a tömör és pontos leírások (jellemzések), a mozgalmas párbeszédesség. A szerző egyes szám harmadik személyben mesél, viszont egyes részletekben felbukkan a 20. századi stílusra jellemző átképzeléses beszéd (szabad függő beszéd), amelyet dőlt betűs mondatokkal jelez: „Valahol mélyen megérezte, talán éppen ezekben a napokban dől el a sorsa. Bárcsak tudnám, mi a helyes döntés!” (215. oldal)
Mivel a ma olvasója már nehezebben viseli el a túl részletező művelődéstörténeti és egyéb leírásokat, a regényben viszonylag kevés az idegen szó és a szakszó, valamint a nyelvjárási kifejezés. A nyelvi jegyek között azonban felfigyeltem a sajátos hangulatot jellemző képi és plusz stilisztikai értékkel bíró úgynevezett hangulatfestő kifejezésekre: felbucskázott, öszvérkedj, makacskodsz, átkocogtak, kakaskodó csoport, rájuk kaffant, elhepciáskodta, hűdötten, tésztaképű inas. Ilyen szereppel bírnak a szóláshasonlatok is: olyan képet vág, mint a ma született borjú; méregtől, mint a pulykakakas; úszik, mint a hal; engedelmeskednek, mint kutya a gazdájának. Néhány további nyelvi csemege: tulipános szekreter, sápkor, vajákos asszony, napszentülte, felövezési ceremónia.
Bökös Borbála történelmi Várad-regényében – a klasszikus történelmi regényekhez hasonlóan – megjelenik a szülőföld, a haza szeretete: „Korábban azt hitte, könnyen maga mögött hagyja Váradot, hogy új életet kezdjen valahol máshol, ám most be kellett látnia, hogy szülővárosához erősebb kötelék fűzi, mint valaha. Egészen elérzékenyült, amikor megpillantotta a távolban a katedrális tornyait, és meghallotta a harangok csengését-bongását. A templomtornyokat és a főhajó tetejét vörös, sárga és zöld mázas cserepek borították, a hegyükben aranygombokkal kereszt emelkedett, és a rájuk ömlő napfény sokszínű mozaikot rajzolt a levegőbe. A diakónus megállapította, hogy ez a leggyönyörűbb épület, amit valaha látott.” (183. oldal)
