Dr. Balázs Géza: Elveszett falunevek

2022. december 21., 09:26
Keszthelyi György: Faluvég
Nyelvi barangolások (85.)

„Őseimet kutatom az anyakönyvi adatokból” – írja Záhonyból Sipos Attila operatőr-fotóriporter. „Szamoskériek voltak anyai ágon. De ma nem így szerepelnének az anyakönyvben. Apai őseim Cegléd környéki kistelepülésekről, falvakból, tanyákról valók. Ma bizonyára csak Cegléd szerepelne az anyakönyvben. Elvesznek a falvak nevei az anyakönyvekből.” Másik ismerősöm egész gyermekkorát Karádon töltötte, de Kaposváron született a kórházban, ez szerepel születési helyeként. Cáki ismerősöm egész életét Cákon töltötte, de a születési anyakönyvi kivonatában Szombathely van feltüntetve. Édesanyám esetében még bonyolultabb a helyzet. Gidrafán született, de születésekor a falu Csehszlovákiához tartozott, ma Szlovákiához, így szlovák nevén anyakönyvezték: Budmerice (lehetett volna német Pudmeritz is), de mivel ezt senki nem tudja elhelyezni, legtöbbször Érsekújvárt mondtunk. Édesapám Pozsonyban született, mert születésekor, 1910-ben még az volt a hivatalos neve, akik kicsit később ugyanott születtek, azoknak Bratislava került az anyakönyvi kivonatukba.

A mai határon túli magyar helységnevek persze további kérdést is fölvetnek (ott nemcsak a születési, hanem a lakóhelyek többségének neve is megszűnt vagy átalakult), de a jelenség talán általánosítható: ma mindenki kórházban születik, így azt a várost anyakönyvezik, ahol a szülőotthon (szülészet, kórház) van, és nem azt a települést, ahol megfogant, ahol kihordták, ahol kisgyermekként az első lépéseit megtette, és amit a későbbiekben is szülőhelyének tekint. Sajátos helyzetben vannak az útközben, autóban, mentőautóban vagy repülőn született gyermekek, de az ő esetükből nem vonnék le általánosítható következtetést.

Sipos Attila gyermekeit Kisvárdán anyakönyvezték, pedig mindig Záhonyban éltek, Kisvárdához nem sok közük volt. Attila most azt feszegeti, hogy ha valakiből híres ember lesz, akkor vajon mondhatja-e rá a települése, hogy a város, falu szülötte, holott nem is ott született, hanem egy másik település kórházában.

Attila példákat gyűjtött, hogy mit jelent a szülőföld, a konkrét szülőhely fogalma. A Móricz család gyermekei, Zsigmond, István és Dezső Tiszacsécsén születtek. Ma valószínűleg kisvárdai születésűek lennének. Móricz különös jelentőséget tulajdonít a valódi szülőháznak: „Anyám háza a keleti: ez a fészek, az eredet, az ex oriente lux. Apámé a nyugati, a jövő, a kultúra iránya.” A későbbi író számára a szülőfalu valóságos tündérsziget. Minden érzékszerve vibrál és töltődik, ha Csécsére gondol, amely neki „a nagy tágasságot, a színes és csillogó végtelent jelenti, a tavaszi napfényt és a tág tüdőt.” Béres József, a Béres-csepp feltalálója, a későbbi Széchenyi-díjas kutató 1920. február 27-én még Záhonyban születhetett. Ma már az ő anyakönyvi kivonatában is Kisvárda szerepelne. 2012. július 8-án elhunyt Szabó László, a jászok, palócok és az alföldi magyarság kutatója, a társadalomnéprajz kiváló teoretikusa. Szabó László 1939-ben született Mátészalkán, de élete végéig sérelmezte, hogy a kórházi ellátás miatt személyi igazolványába nem gyermekkori települését, Fehérgyarmatot írták.

A példák azt mutatják, hogy a 20. században az otthonszülés megszűntével, a szülőotthonban, kórházban szüléssel együtt járt a születés helyének megváltozása is. A kisebb települések neve eltűnt az anyakönyvi kivonatból, személyi igazolványból, útlevélből. De vajon ez valóban akkora problémát jelent-e? Valószínűleg nem mindenkinek tűnik föl, tudomásul veszi, hogy ilyen az élet rendje, városi kórházban születünk és sokszor kórházban halunk meg, ez a helységnév kerül bele a hivatalos iratokba. Holott életét – még most Magyarországon is – a lakosság legalább egyharmada kisebb településeken éli le. A pontos statisztikai adatok szerint Magyarország lakosainak 69,5 százaléka él városokban, viszont nem minden városban van szülőotthon, kórház. Ahogy a záhonyi példánk is mutatta: Záhony város, de lakosai többnyire Kisvárdán születnek. Talán nem túlzok, ha úgy becsülöm, hogy a magyarországi lakosok felének nem egyezik meg a konkrét szülő- és lakóhelye.

A záhonyi Sipos Attila úgy véli, és Móricz Zsigmonddal kívánja példázni is, hogy a hivatalos iratokban szereplő szülőhely kapcsolatban van az identitással. Mert hogy a záhonyi ember nem kisvárdai, a fehérgyarmati pedig nem mátészalkai. És ebben igaza van.

Persze a közigazgatásnak, a személyi nyilvántartásnak vannak más, gyakorlati szempontjai is. Ha például Kisvárdán megszületik a baba (ami tény), akkor a legegyszerűbb azt írni a papírokba, hogy Kisvárda. Ha figyelembe akarnák venni a szülők igényét, akkor bemondás alapján töltsék ki az anyakönyvi kivonatot? Vagy az anya (apa?) lakóhelye szerint? És ha azok nem egyeznek? Hiszen a szülők gyakran a születendő gyermek nevén is vitatkoznak. És ha nem az állandó lakcímükön laknak? És ha nem az állandó lakcímükön laknak, és nincs ideiglenes lakcímük sem? És mi legyen a gyakorlat, ha a gyermek kicsit sietve, „véletlenül” a kórház felé útközben jön a világra?

Látnivaló, hogy a legbiztosabb mégiscsak a konkrét születési hely megadása. Így volt ez az otthonszülés időszakában, s addig szerepeltek születési helyként falvak, kisvárosok is, és így van ez manapság, amikor többnyire csak városi kórházakban születnek gyerekek, s ennek következtében eltűnnek a kisebb települések nevei a születési anyakönyvekből.

Hogy ez együtt jár-e a helyi, szülőföldi identitás gyöngülésével, nem tudom. Valami nyilván elvész, de hiszen elveszett a hagyományos falusi életmód, gazdálkodás, a népszokások többsége is, így mára elvész vagy inkább módosul a „nyelvszokások” egyike, a születési hely nevének a hivatalos iratokban való rögzítése is.

Azt hiszem, hogy ezzel Attilát nem nyugtattam meg.