Nyelvi barangolások (64.)
Elhívtak Balatonberénybe, ahol a szőlőhegyek (szőlődombok) között Hamvas Béla-borút, csaknem körút jött létre, kis táblákkal, idézetekkel és egy meseszép balatoni látványt nyújtó kilátóval. Állítólag itt írta Hamvas A bor filozófiáját. Bort ugyan nem találtam, turistát, érdeklődőt sem láttam, csak bezárt pincéket, valamint egy német lakókocsit a Hamvas Béla-kilátó tövében. Most ők élvezik a balatoni ingyenkempinget és panorámát, s valószínűleg fogalmuk sincs Hamvasról. Meg sem kísérelném a németeknek elmagyarázni Hamvas Bélát, a német és a magyar filozófia nyelve nagyon, de nagyon különbözik, meg egyébként, miért érdekelné őket egy magyar filozófus, ők a nekik olcsó nyaralás miatt jönnek ide. Vajon mit szólnának ehhez a nyelvmetafizikához?
• A madarak zenéje inkább zene, mint az embereké; az emberi zene nagyobbik felében beszéd.
• Az őskori nyelvben a természetfeletti látás és beszéd nyilvánul meg. Az ősszó Isten szava. A teremtő Ige. … Isten teremtő ereje a szóban van.
• A szó (logosz) az, amely az összeköti a természetet a szellemmel. Amely az érthetetlent érthetővé teszik. Az értelmetlent értelmessé. … Láthatóvá tenni annyi, mint megnevezni. A nyelv az élő tűz, amely teremt. Csak az a van, amit a nyelv kimond. Ezért mondja a hagyomány, hogy Isten a világot szavával teremtette.
• Minden tett és gondolat és szó vagy rossz, és akkor a szenvedést növeli, vagy … a földet boldogabbá teszi.
• Egyetlen szó mindent elronthat…
Tehát bandukolok Balatonkeresztúr és Balatonberény határán lévő Római-völgyben, mezők, ligetek, szőlők, pincesorok, alakuló vendégházak között, a Hamvas Béla-borúton. Ha már borút, csak lesz itt egy poharazó, kóstolás, koccintás, esetleg pogácsa hozzá. Én egyébként nem kedvelem annyira Hamvastól A bor filozófiáját, írtam erről nyilvános naplómban, kaptam érte eleget, hogy lehet az, hogy valaki, aki szereti a bort, nem szereti A bor filozófiáját? Egyébként ilyesmiket írtam:
• Kedvelem Hamvast, de ez az esszé roppant idegesítő. Bennfenteskedő, kényeskedő, mórikáló, hogy bort csak így, meg úgy lehet inni, mást a szerelmesnek, mást a barátoknak, hogy milyennek kell lennie a borágynak, mert ha az nem olyan, akkor nem bortudósok, ínyencek vagyunk, hanem csak parvenük, sznobok, bunkók… – Ez a kényeskedés elfedi az a jogos törekvést, gondolatot, valódi filozófiát, hogy a bor: kultúra, életérzés, életöröm; fogyasztása kiemel a hétköznapokból, a nembeliség állapotába (végül is ketten maradtunk, Isten és a bor), s aki a bort kulturáltan szereti, rossz ember nem lehet. Hamvas esszéje véletlenül sem olvasható borkalauzként, borszakmai vagy gasztronómiai írásként, filozófiainak szánt gondolatmenetét tönkreteszi a sok kényeskedő leírás.
Nyilvánvaló, hogy Hamvas játszik, szórakozik velünk, komolyan venni tilos. Lássuk csak ezeket az árulkodó mondatokat:
• Nemcsak célom, hanem becsvágyam is, hogy ebben a részben az alapot minden jövendő borfilozófia számára megvessem.
• A bor folyékony szerelem, a drágakő kikristályosodott szerelem, a nő az élő szerelemlény.
Azért vannak megfontolandó, gyakorlatba átültethető javaslatai:
• A borok általában ott élvezhetők maradéktalanul, ahol termettek.
• A legegyszerűbb borágy a füstölt szalonna kenyérrel és zöldpaprikával. … Paprika helyett pedig jó a hagyma és a paradicsom is…
Kapaszkodunk a hegyre, jön néha egy terepjáró, kutyafuttató, vágtató, morcos, köszönni képtelen terepkerékpáros. A présházak zárva. Eszembe jutnak Hamvas sorai az egyszerű ételekről egy másik művéből, mert ezzel viszont nagyon egyetértek:
• A normális élet az, ami az ételek között a rántottleves. Semmi különös. […] A normális étel, mint a kenyér, a krumpli, a főzelék, a főtt rizs, a szalonna, megunhatatlan, mert nem akar mást, mint táplálni.
Jó lenne egy pohár borocska, akár fröccs is, de ezt Hamvas előtt talán mégsem illő kimondani, egyesek számára a fröccs a bor megalázása. És jó lenne zsíros kenyér vörös vagy lila hagymával. Vagy kenyér füstölt szalonnával, ahogy Hamvas javasolja.
• A nemes és valódi kenyeret már csaknem elvesztettük. Alig van ennél nagyobb hiány, s ezért ennél mélyebb fájdalom.
Fölkapaszkodunk egy dombra, itt mintha véget érne a borút, ezért elindulunk a másik irányba, Berény felé, az új Hamvas Béla-kilátóhoz. A nyugati Balaton legszebb panorámája tárul elénk: a Keszthelyi-öböllel és -hegységgel, Szentgyörgy-heggyel, Szigligettel, Badacsonnyal, a többi cukorsüvegheggyel. Hamvas innen gyönyörködött, itt formálgatta magában A bor filozófiáját. Az egyik szőlőben füvet nyírnak. Néhány présház a földbe töppedt, egy másikat éppen most kerítenek körbe, korábban nem voltak kerítések a szőlőhegyeken. Találkozunk emberekkel, kérdezzük: van-e itt valahol bor. Kedvesen mondják: az nincs, de tudnak adni sört. Vagy esetleg pezsgőt. Hazamegyünk: otthon vár a töpörtyűs (tepertős) kenyér hagymával, s akad hozzá bor is, filozofikusan nem is hamvasi, valamilyen balatoni.
• A hogyan kérdéséhez tartozik az is, hogy inni milyen társaságban a legjobb. A főszabály: inni. Bárhol, bármikor, bárhogyan.
S hogy mit? Nagy ünnepen somlait, nagy társaságban újbort, kis társaságban gyöngyösit, két-három ember badacsonyit, szerelmesek mindig szekszárdit (értjük a szóviccet!), művészekkel csopakit, arácsit, barátok csak vén bort, diákokkal kizárólag homokit. De, kedves Hamvas Béla, hol marad a dél-balatoni borvidék, Boglártól Berényig, éppen az a táj, ahol írta A bor filozófiáját? Ezek a könnyű somogyi fehérborok éppenséggel beleilleszkednének abba az egyszerűségbe, amit az ételek kapcsán hangsúlyoz:
• Az ételek rafinált volta lépést tart életünk bonyolultságával, és bizonyosnak látszik, hogy életünkben sok szövevény első oka valamely szövevényes étel. Ezen az alapon nyugodtan lehetne szendvics- vagy desszertéletről beszélni. Az ilyen szendvics- vagy desszertételeken élő emberek a normalitást teljesen elvesztették.
Mi most négyesben vagyunk, barátok, ja és persze a bor, és nem vén bort iszunk, hanem könnyű balatonit. Hamvas Béla emlékére is, otthon, mivelhogy a pincék ajtaját zárva találtuk.
Ezt írja egy elemző:
A nagyvárosok alapvetően liberálisok.
Az én nyelvérzékem szerint: liberálisak lenne a helyes. A liberálisok a személyek, a liberálisak pedig egy tulajdonság (az értelmező kéziszótár szerint ezek a melléknévi jelentések: 1. (politikai értelemben) A liberalizmust valló, 2. (pejoratív értelemben) Túlságosan engedékeny.
Látvánnyal, zenével, mozgással, szöveggel elvarázsoló darab a Nemzetiben. Kezdjük a látvánnyal: egy alulról nézhető, eldőlt csarnok, néha tükrökkel, tükröződéssel megbolondítva, melynek fekvő, olykor kiemelkedő oszlopain játszódnak a jelenetek (Numen/For Use, díszlettervező közösség – Ivana Jonke). (Talán a karzatról látszik a legteljesebben.) Felfordult világ? Nem normális fizikai valóságában, a talpán állva szemlélhető, hanem eldőlve és alulról. Ahonnan minden más. Vagy éppen a csak az embert jellemző, és leginkább a művészet által tudatosított nézőpontváltást mutatja?
• A gyerekem nem akar húst enni. Mivel helyettesíthetném? – Kutyával! A kutyák szeretik a húst!
Ilyen tréfás szövegek kerülnek elém a közösségi médiában, nagy a hahota, mert érteni vélik ezeket a hibásan fogalmazott mondatokat, de azért bennük van a félreértés lehetősége is. A félreértés oka: a rejtőzködő, bujkáló alany. Kezdő példánkban az első tagmondat alanya az őz, azt gondolnánk (mivel nem jelenik meg újabb alany), hogy akkor a második tagmondaté is.
„Gömöri Kovács István sok mindent megverselt, évszakokról, ünnepekről, tanévnyitóról és tanévzáróról, természetről, unokáról egyaránt olvashatunk a kötetben. Ami a legszembetűnőbb, az a tartalom és a forma egységének a hiánya” – állapítja meg a 72 verset/versikét/tréfás keresztrejtvényt tartalmazó kötetről az Új Szó kritikusa, Csáky Károly, aki szerint Gömöri Kovács István valamennyi verséből érezzük az oktatónevelő szándékot.
Múlik… múlik a múltunk… Velünk is, persze, amit magunkkal viszünk el belőle. A múltról való tudásunkkal… azzal, amit egyedül mi tudhatunk róla… Mert mindenki másként látja és másként éli meg, mindenki más-más vonatkozását ismeri. S mi, akik időlegesen marad(hatt)unk még, nemcsak a távozók hiányával, hanem azzal a tudással is szegényebbek leszünk, amit életükben már nem volt módjuk átadni nekünk.
Michael Ende úgy tartja, a fantázia, az új világok teremtésének képessége az, ami megkülönbözteti az embert minden más élőlénytől. A mesterséges intelligenciák (AI) megjelenése után arra voltam kíváncsi, hogy mennyire rendelkeznek a chatbotok e kizárólag emberinek tartott attribútummal. Azt tapasztaltam, hogy egyikük sem tud saját világot létrehozni vagy saját kombináció mentén világok fúzióját megteremteni. Közben viszont furábbnál furább helyzetekbe kerültem, és kaptam halálos fenyegetést is.
A minap Tőzsér Árpád 2002-es naplóját olvasgattam (A kifordított ember című, 2013-as kötetében), melyben az azóta sajnálatos módon már rég abbamaradt somorjai disputáról – a szlovákiai magyar irodalomkritika és irodalom ezen reményteljesen indult fórumáról – ír. Pontosabban annak sorozatnyitó, 2002. december 14-i vitanapjáról, melynek Az élő szlovákiai magyar írásbeliség volt a címe és központi témája.
Andekdotázó nemzet vagyunk. A folkloristáknak nem volt nehéz dolguk anekdotákat gyűjteni. Jókai Mór elméleti írásokat is megjelentetett ezzel kapcsolatban, valamint anekdotagyűjteményt is kiadott. De utalhatunk Tóth Béla (A magyar anekdotakincs I–VI), Békés István (Új magyar anekdotakincs, Legújabb magyar anekdotakincs, A világ anekdotakincse) ez irányú munkásságára vagy éppen Bisztray Gyula Jókedvű magyar irodalom címmel összegyűjtött irodalmi anekdotáira.