Nyelvi barangolások (64.)
Elhívtak Balatonberénybe, ahol a szőlőhegyek (szőlődombok) között Hamvas Béla-borút, csaknem körút jött létre, kis táblákkal, idézetekkel és egy meseszép balatoni látványt nyújtó kilátóval. Állítólag itt írta Hamvas A bor filozófiáját. Bort ugyan nem találtam, turistát, érdeklődőt sem láttam, csak bezárt pincéket, valamint egy német lakókocsit a Hamvas Béla-kilátó tövében. Most ők élvezik a balatoni ingyenkempinget és panorámát, s valószínűleg fogalmuk sincs Hamvasról. Meg sem kísérelném a németeknek elmagyarázni Hamvas Bélát, a német és a magyar filozófia nyelve nagyon, de nagyon különbözik, meg egyébként, miért érdekelné őket egy magyar filozófus, ők a nekik olcsó nyaralás miatt jönnek ide. Vajon mit szólnának ehhez a nyelvmetafizikához?
• A madarak zenéje inkább zene, mint az embereké; az emberi zene nagyobbik felében beszéd.
• Az őskori nyelvben a természetfeletti látás és beszéd nyilvánul meg. Az ősszó Isten szava. A teremtő Ige. … Isten teremtő ereje a szóban van.
• A szó (logosz) az, amely az összeköti a természetet a szellemmel. Amely az érthetetlent érthetővé teszik. Az értelmetlent értelmessé. … Láthatóvá tenni annyi, mint megnevezni. A nyelv az élő tűz, amely teremt. Csak az a van, amit a nyelv kimond. Ezért mondja a hagyomány, hogy Isten a világot szavával teremtette.
• Minden tett és gondolat és szó vagy rossz, és akkor a szenvedést növeli, vagy … a földet boldogabbá teszi.
• Egyetlen szó mindent elronthat…
Tehát bandukolok Balatonkeresztúr és Balatonberény határán lévő Római-völgyben, mezők, ligetek, szőlők, pincesorok, alakuló vendégházak között, a Hamvas Béla-borúton. Ha már borút, csak lesz itt egy poharazó, kóstolás, koccintás, esetleg pogácsa hozzá. Én egyébként nem kedvelem annyira Hamvastól A bor filozófiáját, írtam erről nyilvános naplómban, kaptam érte eleget, hogy lehet az, hogy valaki, aki szereti a bort, nem szereti A bor filozófiáját? Egyébként ilyesmiket írtam:
• Kedvelem Hamvast, de ez az esszé roppant idegesítő. Bennfenteskedő, kényeskedő, mórikáló, hogy bort csak így, meg úgy lehet inni, mást a szerelmesnek, mást a barátoknak, hogy milyennek kell lennie a borágynak, mert ha az nem olyan, akkor nem bortudósok, ínyencek vagyunk, hanem csak parvenük, sznobok, bunkók… – Ez a kényeskedés elfedi az a jogos törekvést, gondolatot, valódi filozófiát, hogy a bor: kultúra, életérzés, életöröm; fogyasztása kiemel a hétköznapokból, a nembeliség állapotába (végül is ketten maradtunk, Isten és a bor), s aki a bort kulturáltan szereti, rossz ember nem lehet. Hamvas esszéje véletlenül sem olvasható borkalauzként, borszakmai vagy gasztronómiai írásként, filozófiainak szánt gondolatmenetét tönkreteszi a sok kényeskedő leírás.
Nyilvánvaló, hogy Hamvas játszik, szórakozik velünk, komolyan venni tilos. Lássuk csak ezeket az árulkodó mondatokat:
• Nemcsak célom, hanem becsvágyam is, hogy ebben a részben az alapot minden jövendő borfilozófia számára megvessem.
• A bor folyékony szerelem, a drágakő kikristályosodott szerelem, a nő az élő szerelemlény.
Azért vannak megfontolandó, gyakorlatba átültethető javaslatai:
• A borok általában ott élvezhetők maradéktalanul, ahol termettek.
• A legegyszerűbb borágy a füstölt szalonna kenyérrel és zöldpaprikával. … Paprika helyett pedig jó a hagyma és a paradicsom is…
Kapaszkodunk a hegyre, jön néha egy terepjáró, kutyafuttató, vágtató, morcos, köszönni képtelen terepkerékpáros. A présházak zárva. Eszembe jutnak Hamvas sorai az egyszerű ételekről egy másik művéből, mert ezzel viszont nagyon egyetértek:
• A normális élet az, ami az ételek között a rántottleves. Semmi különös. […] A normális étel, mint a kenyér, a krumpli, a főzelék, a főtt rizs, a szalonna, megunhatatlan, mert nem akar mást, mint táplálni.
Jó lenne egy pohár borocska, akár fröccs is, de ezt Hamvas előtt talán mégsem illő kimondani, egyesek számára a fröccs a bor megalázása. És jó lenne zsíros kenyér vörös vagy lila hagymával. Vagy kenyér füstölt szalonnával, ahogy Hamvas javasolja.
• A nemes és valódi kenyeret már csaknem elvesztettük. Alig van ennél nagyobb hiány, s ezért ennél mélyebb fájdalom.
Fölkapaszkodunk egy dombra, itt mintha véget érne a borút, ezért elindulunk a másik irányba, Berény felé, az új Hamvas Béla-kilátóhoz. A nyugati Balaton legszebb panorámája tárul elénk: a Keszthelyi-öböllel és -hegységgel, Szentgyörgy-heggyel, Szigligettel, Badacsonnyal, a többi cukorsüvegheggyel. Hamvas innen gyönyörködött, itt formálgatta magában A bor filozófiáját. Az egyik szőlőben füvet nyírnak. Néhány présház a földbe töppedt, egy másikat éppen most kerítenek körbe, korábban nem voltak kerítések a szőlőhegyeken. Találkozunk emberekkel, kérdezzük: van-e itt valahol bor. Kedvesen mondják: az nincs, de tudnak adni sört. Vagy esetleg pezsgőt. Hazamegyünk: otthon vár a töpörtyűs (tepertős) kenyér hagymával, s akad hozzá bor is, filozofikusan nem is hamvasi, valamilyen balatoni.
• A hogyan kérdéséhez tartozik az is, hogy inni milyen társaságban a legjobb. A főszabály: inni. Bárhol, bármikor, bárhogyan.
S hogy mit? Nagy ünnepen somlait, nagy társaságban újbort, kis társaságban gyöngyösit, két-három ember badacsonyit, szerelmesek mindig szekszárdit (értjük a szóviccet!), művészekkel csopakit, arácsit, barátok csak vén bort, diákokkal kizárólag homokit. De, kedves Hamvas Béla, hol marad a dél-balatoni borvidék, Boglártól Berényig, éppen az a táj, ahol írta A bor filozófiáját? Ezek a könnyű somogyi fehérborok éppenséggel beleilleszkednének abba az egyszerűségbe, amit az ételek kapcsán hangsúlyoz:
• Az ételek rafinált volta lépést tart életünk bonyolultságával, és bizonyosnak látszik, hogy életünkben sok szövevény első oka valamely szövevényes étel. Ezen az alapon nyugodtan lehetne szendvics- vagy desszertéletről beszélni. Az ilyen szendvics- vagy desszertételeken élő emberek a normalitást teljesen elvesztették.
Mi most négyesben vagyunk, barátok, ja és persze a bor, és nem vén bort iszunk, hanem könnyű balatonit. Hamvas Béla emlékére is, otthon, mivelhogy a pincék ajtaját zárva találtuk.
