Nyelvi barangolások (64.)
Elhívtak Balatonberénybe, ahol a szőlőhegyek (szőlődombok) között Hamvas Béla-borút, csaknem körút jött létre, kis táblákkal, idézetekkel és egy meseszép balatoni látványt nyújtó kilátóval. Állítólag itt írta Hamvas A bor filozófiáját. Bort ugyan nem találtam, turistát, érdeklődőt sem láttam, csak bezárt pincéket, valamint egy német lakókocsit a Hamvas Béla-kilátó tövében. Most ők élvezik a balatoni ingyenkempinget és panorámát, s valószínűleg fogalmuk sincs Hamvasról. Meg sem kísérelném a németeknek elmagyarázni Hamvas Bélát, a német és a magyar filozófia nyelve nagyon, de nagyon különbözik, meg egyébként, miért érdekelné őket egy magyar filozófus, ők a nekik olcsó nyaralás miatt jönnek ide. Vajon mit szólnának ehhez a nyelvmetafizikához?
• A madarak zenéje inkább zene, mint az embereké; az emberi zene nagyobbik felében beszéd.
• Az őskori nyelvben a természetfeletti látás és beszéd nyilvánul meg. Az ősszó Isten szava. A teremtő Ige. … Isten teremtő ereje a szóban van.
• A szó (logosz) az, amely az összeköti a természetet a szellemmel. Amely az érthetetlent érthetővé teszik. Az értelmetlent értelmessé. … Láthatóvá tenni annyi, mint megnevezni. A nyelv az élő tűz, amely teremt. Csak az a van, amit a nyelv kimond. Ezért mondja a hagyomány, hogy Isten a világot szavával teremtette.
• Minden tett és gondolat és szó vagy rossz, és akkor a szenvedést növeli, vagy … a földet boldogabbá teszi.
• Egyetlen szó mindent elronthat…
Tehát bandukolok Balatonkeresztúr és Balatonberény határán lévő Római-völgyben, mezők, ligetek, szőlők, pincesorok, alakuló vendégházak között, a Hamvas Béla-borúton. Ha már borút, csak lesz itt egy poharazó, kóstolás, koccintás, esetleg pogácsa hozzá. Én egyébként nem kedvelem annyira Hamvastól A bor filozófiáját, írtam erről nyilvános naplómban, kaptam érte eleget, hogy lehet az, hogy valaki, aki szereti a bort, nem szereti A bor filozófiáját? Egyébként ilyesmiket írtam:
• Kedvelem Hamvast, de ez az esszé roppant idegesítő. Bennfenteskedő, kényeskedő, mórikáló, hogy bort csak így, meg úgy lehet inni, mást a szerelmesnek, mást a barátoknak, hogy milyennek kell lennie a borágynak, mert ha az nem olyan, akkor nem bortudósok, ínyencek vagyunk, hanem csak parvenük, sznobok, bunkók… – Ez a kényeskedés elfedi az a jogos törekvést, gondolatot, valódi filozófiát, hogy a bor: kultúra, életérzés, életöröm; fogyasztása kiemel a hétköznapokból, a nembeliség állapotába (végül is ketten maradtunk, Isten és a bor), s aki a bort kulturáltan szereti, rossz ember nem lehet. Hamvas esszéje véletlenül sem olvasható borkalauzként, borszakmai vagy gasztronómiai írásként, filozófiainak szánt gondolatmenetét tönkreteszi a sok kényeskedő leírás.
Nyilvánvaló, hogy Hamvas játszik, szórakozik velünk, komolyan venni tilos. Lássuk csak ezeket az árulkodó mondatokat:
• Nemcsak célom, hanem becsvágyam is, hogy ebben a részben az alapot minden jövendő borfilozófia számára megvessem.
• A bor folyékony szerelem, a drágakő kikristályosodott szerelem, a nő az élő szerelemlény.
Azért vannak megfontolandó, gyakorlatba átültethető javaslatai:
• A borok általában ott élvezhetők maradéktalanul, ahol termettek.
• A legegyszerűbb borágy a füstölt szalonna kenyérrel és zöldpaprikával. … Paprika helyett pedig jó a hagyma és a paradicsom is…
Kapaszkodunk a hegyre, jön néha egy terepjáró, kutyafuttató, vágtató, morcos, köszönni képtelen terepkerékpáros. A présházak zárva. Eszembe jutnak Hamvas sorai az egyszerű ételekről egy másik művéből, mert ezzel viszont nagyon egyetértek:
• A normális élet az, ami az ételek között a rántottleves. Semmi különös. […] A normális étel, mint a kenyér, a krumpli, a főzelék, a főtt rizs, a szalonna, megunhatatlan, mert nem akar mást, mint táplálni.
Jó lenne egy pohár borocska, akár fröccs is, de ezt Hamvas előtt talán mégsem illő kimondani, egyesek számára a fröccs a bor megalázása. És jó lenne zsíros kenyér vörös vagy lila hagymával. Vagy kenyér füstölt szalonnával, ahogy Hamvas javasolja.
• A nemes és valódi kenyeret már csaknem elvesztettük. Alig van ennél nagyobb hiány, s ezért ennél mélyebb fájdalom.
Fölkapaszkodunk egy dombra, itt mintha véget érne a borút, ezért elindulunk a másik irányba, Berény felé, az új Hamvas Béla-kilátóhoz. A nyugati Balaton legszebb panorámája tárul elénk: a Keszthelyi-öböllel és -hegységgel, Szentgyörgy-heggyel, Szigligettel, Badacsonnyal, a többi cukorsüvegheggyel. Hamvas innen gyönyörködött, itt formálgatta magában A bor filozófiáját. Az egyik szőlőben füvet nyírnak. Néhány présház a földbe töppedt, egy másikat éppen most kerítenek körbe, korábban nem voltak kerítések a szőlőhegyeken. Találkozunk emberekkel, kérdezzük: van-e itt valahol bor. Kedvesen mondják: az nincs, de tudnak adni sört. Vagy esetleg pezsgőt. Hazamegyünk: otthon vár a töpörtyűs (tepertős) kenyér hagymával, s akad hozzá bor is, filozofikusan nem is hamvasi, valamilyen balatoni.
• A hogyan kérdéséhez tartozik az is, hogy inni milyen társaságban a legjobb. A főszabály: inni. Bárhol, bármikor, bárhogyan.
S hogy mit? Nagy ünnepen somlait, nagy társaságban újbort, kis társaságban gyöngyösit, két-három ember badacsonyit, szerelmesek mindig szekszárdit (értjük a szóviccet!), művészekkel csopakit, arácsit, barátok csak vén bort, diákokkal kizárólag homokit. De, kedves Hamvas Béla, hol marad a dél-balatoni borvidék, Boglártól Berényig, éppen az a táj, ahol írta A bor filozófiáját? Ezek a könnyű somogyi fehérborok éppenséggel beleilleszkednének abba az egyszerűségbe, amit az ételek kapcsán hangsúlyoz:
• Az ételek rafinált volta lépést tart életünk bonyolultságával, és bizonyosnak látszik, hogy életünkben sok szövevény első oka valamely szövevényes étel. Ezen az alapon nyugodtan lehetne szendvics- vagy desszertéletről beszélni. Az ilyen szendvics- vagy desszertételeken élő emberek a normalitást teljesen elvesztették.
Mi most négyesben vagyunk, barátok, ja és persze a bor, és nem vén bort iszunk, hanem könnyű balatonit. Hamvas Béla emlékére is, otthon, mivelhogy a pincék ajtaját zárva találtuk.
Különleges és egyben rendhagyó templomban verset mondani – kezdte előadását Tóth Péter Lóránt a Magyar Írószövetség kijelölt rendezvényhelyén. S valóban – nem tudni, hogy csupán a térnek köszönhetően-e, de – a közönség minden porcikájában érezhette a nem kevesebb, mint egy órán át tartó katartikus élménysorozatot.
Rozsnyón, e nagy múltú gömöri bányavároskában akkortájt a „legbecsületesebb” fogadó alighanem a Fekete Sas lehetett, mert Petőfi ott szállt meg. A fekete sas mint Rimaszombat címere úgy került Rozsnyóra, hogy a 19. század közepén a két város két legnagyobb fogadója címert cserélt. Így lett Rimaszombaté a három rózsa. Az iglói barát, Pákh Albert is Rozsnyón született, tán ezért is különös, hogy Petőfi alig ejt pár szót e gazdag történelmű bányavároskáról.
Az előző részben odáig jutottunk, hogy Rácz Sándor az örökösei elmondása szerint ismerte Petőfit, és az erről fennmaradt történet eseményei az 1849. április 5-ei, gyulafehérvári ágyúzással azonosíthatók, ahol mind Petőfi, mind Rácz jelen voltak. A családi legendárium úgy tartja, tíz évet töltött Oroszországban hadifogolyként. Fennmaradt két, a feleségeihez fűződő történet is.
Rácz Sándor 1848/49-es honvéd története teljesen szokványos: először tizedesként szolgált Bem József seregében, majd a tábornok egy új honvédzászlóaljat hoz létre, ahová áthelyezi a tapasztalt katonát, és egyben alhadnaggyá nevezi ki. Különleges viszont a hozzá fűződő legendárium: örökösei szerint ismerte Petőfit, majd tíz évig volt Oroszországban hadifogoly. Ma jelöletlen sírban nyugszik a bölöni (Erdővidék, Háromszék) református templomkert kapujának bal oldalán, évtizedekkel ezelőtt összetört sírköve végképp elkallódott.
A 125 éve született Tamási Áron munkássága előtt tisztelgett a június elején Erdélybe érkező Irodalmi Karaván. A Petőfi Kulturális Ügynökség kiemelt programjának keretében, a budapesti bemutatót megelőzően Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában mutatták be dr. Sipos Lajos irodalomtörténész nemrégiben megjelent „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” című könyvét.
Korunk nagyon kedvez a rövidségnek, tömörségnek. Fodor Ákos (1945–2015) míves verseit vagy még inkább ráismeréseit, szösszeneteit előszeretettel idézik a közösségi médiában. Halmai Tamás azt írja róla: „olvasói vannak, olvasatai alig”, s ezért állította össze Versmeditációk címmel Fodor Ákos-olvasókönyvét. Fodor Ákos műfaji, világképi formaelemeit a másik költő, Halmai Tamás hármas-hármas rendben így sorakoztatja fel: koan, aforizma, szójáték; haiku, dal, epigramma; rím, ritmus, szórend; tanítás, bölcselet, misztika. Mindezek szinte kínálják szállóigévé, majd onnan közösen ismert, használt,
Petőfi mintegy kétszáz (s ezek közül közel száz Júliához írott) költeményből álló szerelmi lírájának csúcspontjához érkeztünk. Nem mintha a Júliához vagy a Reszket a bokor, mert…, a Szeretlek, kedvesem vagy a Válasz kedvesem levelére ne lehetne egy-egy serpa, vezető a Himalája legmagasabb pontjához. De az a legmagasabb orom bizony a Minek nevezzelek?
Nyelvi szabályok vonatkoznak a „szabályos” szerkezetekre: hogyan toldalékoljuk a szavakat, milyenek a szóösszetételek, miként szerkesszük meg a mondatokat és a szövegeket. Ha ezektől eltérünk, szokatlan módon adjunk elő mondanivalónkat, akkor nyelvi szabályokat sértünk, jobb esetben humorizálunk, megnevettetjük hallgatóinkat, olvasóinkat. Ezek a szokatlan nyelvi jelenségek is rendszerint megfelelnek a nyelv törvényszerűségeinek, csak éppen ritka, szokatlan, alkalmi voltuk miatt keltenek humoros hatást. A magyar nyelv szerkezete, rugalmassága különösen alkalmas a játékos megoldásokra.
A magyar tájon barangolva, hallgatva az emberek beszédét, beindul az ember felfedező ösztöne, hiszen szinte mindig fölfigyelhetünk eddig észre nem vett, le nem jegyzett és nem elemzett nyelvi sajátosságokra. Nem is létezik ennél nagyobb öröm és siker az antropológus nyelvész számára.
1934. október 9-én Vladimir Georgev Csernozemszki, egy bolgár–macedón származású terrorista Marseille-ben lelőtte I. Sándor jugoszláv királyt és Louis Barthou francia külügyminisztert. A király a merénylet során azonnal életét vesztette, míg a külügyminiszter megsebesült, és sérüléseibe néhány óra múlva halt bele.