Nyelvi barangolások (99.)
Világunkban, tudományos, folklór- és művészeti alkotásainkban feltűnő a hármasságok (trichotómiák, triálisok, triádok, triászok, triumvirek, trojkák) nagy száma. A folyamat neve: triangulizáció, azaz hármasítás. Többen fejtegetik, hogy ezek mélyén valamilyen biológiailag meghatározott viselkedési, gondolkodási forma rejlik, hogy valamiképpen a gondolkodásunk be van állítva ezekre a hármasságokra. A kérdés neurológiai, filozófiai, vallási, társadalmi és pszichológiai alapjait most nem érintem, viszont a folklórban, irodalomban és nyelvben felbukkanó legfontosabb hármasságokra ráirányítom a figyelmet.
Illyés Gyula Az égig érő fa című népmeseközlésében csaknem negyvenszer fordul elő a három: három vaskapocs, három pár vasbocskor, három nap, három vödör, három ország, három ló, három táltosló, három út, három testvér, három nap az esztendő, három idegen hal, három fekete hal, három fehér holló, három tojás, de még a róka is csak három lábon ugrál, a negyedik lábát csak húzza maga után, és jó néhányszor a háromszor szó: háromszor eljöhetsz a feleségedet meglátogatni, háromszor eltűröm, háromszor megkegyelmezek, háromszor hajította le válláról a csikót, s háromszor vette fel újra. Nyilván nem mondhatjuk, hogy véletlen. Mi ez, ha nem szimbólum, a mélyén pedig valamilyen mágikus, tehát varázslatot rejtő hatás? Ami, ha másban nem, akkor legalább a gyakori ismétlésben nyilvánul meg. Sok találgatás van ezzel kapcsolatban, de most maradjunk a tényeknél.
Tény, hogy minden nép mítoszaiban, meséiben, irodalmában, valamint társadalmi szerveződésének számos részletében feltűnik a hármas szám.
A klasszikus műfajelmélet három műnemet ismer: líra – dráma – epika, a drámának alapvető jellemzője a tér – idő – cselekmény egysége. A tragédia felépítése: arkhé (keletkezés) – klimax (kifejlődés) – katasztrophé (elmúlás). A klasszikus retorika szerint a szónoklatnak (s ebből következően máig minden szövegnek) van bevezetése, tárgyalása és befejezése. A stílusnemeknek is három fő fajtája van: alacsony (könnyed) – közepes – magas (magasztos). Korunkig az esztétikai érték meghatározó eleme volt az igaz – jó és szép; „igaz” ez egy ideje megváltozott (megbomlott a hármasság). Az irodalmi művek gyakran szerveződnek trilógiába: Dante: Isteni színjáték (Pokol, Purgatórium, Paradicsom), Werbőczy: Tripartitum (Hármaskönyv), Arany: Toldi-trilógia, Móricz: Erdély-trilógia, Tamási Áron: Ábel-trilógia, Nádas Péter: Takarítás, Találkozás, Temetés (drámatrilógia). Kodolányi János „tatárjárás-trilógiája”: a Julianus barát, A vas fiai és a Boldog Margit. Gárdonyi Géza „rejtett” trilógiája: A láthatatlan ember, az Isten rabjai és az Egri csillagok. Különlegesek Ady Endre három szóból álló verscímei. A szonáta és a szimfónia három tételből áll (expozíció, kidolgozás, repríz). És még sorolhatnánk a művészeti ágakban megjelenő hármas alakzatokat.
Ha kicsit mélyebbre ásunk, további hármasságok derülnek ki. Dante trilógiájának mindegyik része 33 énekből áll és tercinákban (háromsoros strófa) van írva (nyilvánvalóan Jézus Krisztus földi életének 33 évére utalva). Madách Tragédiájában is fölfedezhetünk hármasságokat. Három bibliai színnel indul, a történelmet három nagy korszakra osztja (múlt – jelen – jövő), hármasságot alkot a három főszereplő, Ádám, Éva és Lucifer, valamint a dráma logikai felépítése követi a tézis – antitézis – szintézis elvet. Vörösmarty Csongor és Tündéjében ott van a hármas út, a választás:
- Sík mezőben hármas út, / Jobbra, balra szertefut, / A középső célra jut.
De bele van szőve a szövegbe további titokzatos (mesebeli) hármasság is Kurrah ördögfi szájából:
- Zörgetett a vén zsivány / Hármas három éjszakán…
Ha a műalkotások világába bepillantunk, a szerkezeten túlmenő mélyebben rejlő hármasságok is kimutathatók. József Attila Ars poetica című versében ugyan „négyességgel” találkozunk, de az evés-ivás mint táplálkozás gyakorlatilag egynek tekinthető, úgyhogy megvan az emberi alapszükségletek hármasa:
- Ehess, ihass, ölelhess, alhass! / A mindenséggel mérd magad!
A Kész a leltár című versében viszont egyértelmű hármasság figyelhető meg az egyéni világszemlélet kialakításában:
- Ha féltem is, a helyemet megálltam - / születtem, elvegyültem és kiváltam.
A József Attila-sorok voltaképpen az átmenetekre, a rites de passage-okra (átmeneti rítusokra) utalnak, hiszen a „születés” értelemszerűen a gyermekkor, az elvegyülés már egy átmenet, a kiválás a kamaszkorban kezdődik, és a felnőttkorban teljesedik be.
A nyelvek mindegyikében a három személy van (én – te – ő), valamint három idő (múlt – jelen – jövő). A fokozás háromszintű: alap-, közép- és felsőfok. A magyar nyelvben egy kiterjedt, ha nem is teljes rendszere megtalálható a helyviszonyokra utaló honnan – hol – hová? (előzmény – tartam – vég) irányhármasságnak. A névutóknál mindig ugyanaz a három nyelvi megoldás jelöli: -tt, nyúlás, -ul/ül. Például: előtt, elé, elül (elől); mögött, mögé, mögül. A hely-, idő- és állapothatározók esetében teljes ragozási sor van: házból – házban – házba (helyhatározó), öttől – ötkor – ötig (időhatározó), félálomból – pincérként – szerelembe (esik) (állapothatározó). A nyelvekben mindig van egyes és többes szám, egyes nyelvekben hármas szám is. A szemiotika egyik legjelentősebb teoretikusa, Charles Peirce elsőségekre – másodikságokra – harmadikságokra bontott (triádos) jelelméletet alkotott, amelyből a jelek keletkezésének (létezésének) hármas természete máig ható érvénnyel bír. Eszerint vannak hasonlóságon alapuló (ikon), érintkezésen, függőségen, okozati kapcsolaton alapuló (index) és vannak társadalmi megállapodáson alapuló (szimbólum) jelek. Ezt az elméletet minden nyelvi és nem nyelvi jelre értelmezni lehet. És ma már minden nyelvtankönyvben benne is van, igaz, kérdés, hogy mennyire ehhez a legalapvetőbbek közé tartozó emberi tulajdonságunkhoz, a hármassághoz kapcsolódva.
Minden három! A folklórban, irodalomban és nyelvben feltűnő a hármasság. Fónagy Iván több művében kapcsolatot mutat ki a társadalmi formák – gondolkodási formák és gondolatalakzatok között. Megállapítja, hogy a gondolkodás és a szabályos struktúrák kapcsolata örömforrás az ember számára. Ezek szerint agyunk a hármasságokra van programozva és megjutalmaz érte, s ezért ez valamiképpen emberlétünk alapja.
