Nyelvi barangolások (96.)
A lélek kutatói jobban meg tudnák magyarázni, hogy az álhírek miért érdekesebbek a valódi híreknél. Ám az álhírek iránti emberi vonzalomról maga a szókincs is árulkodik, és nyelvileg is vizsgálható. Egy anekdota szerint a magyar nyelv ötven szót ismer a mellébeszélésre, száz szót a verekedésre, 120 szót a járás-kelésre, 332 szót a buta, háromezer szót a részeg emberre. Nem szükséges utánaszámolni, mert ilyen pontos listát lehetetlen összeállítani. Vagyis már ez a lista is hazugság. Kevésbé durván: tódítás. De azért érdemes egy kicsit körülnézni a hazugság nyelvi kifejezésének háza táján.
Például a médiahazugságra korábban azt mondták: kacsa. Manapság a kacsa álhír, esetleg netkacsa, vagy angolul: fake news. De mondjuk még: kamuhír, koholmány, átverés. Korábban gazdagabb volt a leltár. A hazug felszólalóra régi kép: hordószónok. A jelzők már újabbak: például ígérgető, demagóg. A szerencsétlen, eredetileg pusztán népiest jelentő populista pedig hazuggá degradálódott a politikai szlengben.
A szinonimaszótár (1978) (rokon értelmű szavak szótára) elég szerény bemutatóval szolgál, persze azért mindenki találhat benne újdonságot:
* hazudik (régiesen: hazud): Hazudj egyet, állj elő (könnyen hazudik); Ritkán hazudik, ha igazat mond („csavarosan” megfogalmazva: soha nem mond igazat!); Aki hazudik, az lop is, még régiesebben: Ki örömest hazud, örömest lop; Ki bátran akar hazudni, messze országi bizonyságokkal bizonyítson (akár manipulációs tanács is lehetne: ellenőrizetlen bizonyítékokkal könnyű hazudni); Ki nem hazud, hamar hisz (aki maga csak igazat mond, az másról sem hiszi azt, hogy hazudik).
* hazug: A hazug csak akkor mond igazat, mikor azt mondja: hazudok (ismét csalafinta, de pontos megfogalmazás: a hazug embernek egyetlen szavában sem bízhatunk); A hazug csakugyan hazug, ha igazmondó ruháját veszi is fel; Akkor sem hisznek a hazugnak, mikor igazat mond; Hamarabb utolérik a hazug embert, mint a sánta kutyát; Hazugot a föld is, a víz is kiveti (a hazugság mindenképpen kiderül); Sok hazug ember van innen és túl a Tiszán.
* hazugság: Fut előtte a hazudság (mindenki tudja róla, hogy hazug); Most jön ki a hazugság belőle (nyelvtanilag helyzetmondat, akkor mondják, ha nagyon porzik a gyerek ruhája, mikor ráütnek); Hol a hazugságot mérik, ott neki köblösével jutott ki (köböl: régi űrmérték; általában 64 liter volt, jó sok hazugság beleférhetett!); Kutya hazugságának eb a hitele (senki nem hiszi el a szemenszedett hazugságot); Megrögzött hazugság idővel igazság (ugyancsak lehetne mai – gonosz - manipulációs tanács – például a karaktergyilkosságra: amit sokan mondogatnak, terjesztenek, még ha nem is igaz, sokan valóságnak fogadják el); Nem messze mehetni a hazugsággal (hamar kiderül a hazugság); Száz hazugság se ér egy igazat (többet ér az igazság, mint akármennyi hazugság); Tisztességes hazugság nem szégyen (nem kell okvetlenül igazat mondani akkor, ha azzal mással ártunk).
A Hasonlatszótárban (2017) ezekre a hazugsághasonlatokra akadunk:
Van egy olyan szólástárunk is, amely fogalomkörök szerint is rendezi a szólásokat. Bárdosi Vilmos gyűjteményében (2003, 2009) tehát a hazudik, hazug, hazugság fogalomkörében olyan szólásokat is a találunk, amelyekben nem feltétlenül szerepel a hazudik, hazug szó, ezért itt gazdagabb szóláskincsre lelünk:
Tezaurusznak (eredetileg: kincstár) nevezik az efféle fogalmi körök szerint szerveződő szótárakat. Bartos Tibor Magyar szótára (2002) még tovább bővíti a lehetőségeket:
A médiahazugsággal, az álhírrel kezdtem. Lehetne még: blöff, maszlag, valótlanság, sőt pletykalapban (pletykafészekben) egyszerűen: pletyka. Vagy pletyó. Maga a megtévesztő híradás: porhintés, rászedés, népbolondítás, megtévesztés. A cselekvés pedig: híresztel, hírlel, hírheszt, pletykál, ferdít, kifecseg, torzít, tódít, lódít, füllent, gurít, kohol, ködösít, maszlagol, fondorkodik, cselt sző, tőrt vet, lépre csal…
Arany János nem manipulációra buzdít, hanem jó stílusra: „Költő hazudj, de rajt’ ne fogjanak…” S valamiért nagyon divatos (nekem fájdalmas) sajtóbeli szlogenné vált a Szózat első sorának (állítólag az 1950-es évekből származó) parafrázisa: Hazudnak rendületlenül…
A latin szó, a penna magyar írástudó körökben nem csupán (madár)szárnytollat jelentett, hanem íróeszközt is. A magyar nyelvújítás során az ezzel dolgozó literátorok közötti XVIII–XIX. századi torzsalkodásokat éppenséggel pennaháborúknak szokás nevezni. E küzdelmekben ugyan vér nem folyt, de a nyelvújítás nagy alakja, Kazinczy Ferenc a börtönben a vasajtó rozsdájából készített tintát, de némelyik levelét saját vérével írta, mert a tintától el volt tiltva, tolla sem volt mindig.
Megjelent egy óriási munka, Galgamácsai népmesék és mondák, négy kötetben csaknem 3500 oldalon. Egyetlen néprajzkutató egész életre szóló lenyűgöző teljesítménye. Ráadásul a szerzőnek van még egy kötetnyi anyaga… A közel négy évtizedes kutatómunka mindvégig támogatás nélkül folyt. A kötetek megjelentetésére az Agrárminisztérium két sikeres Hungarikum-pályázata adott lehetőséget.
Petőfi huszonhat és fél évében túlontúl sok dolog szerfelett különös. Az egyik közülük a nyelvhasználata. Kifejezési eszköztára a mindennapok természetes beszédét követi. Természetes gondolkodás, szókimondó kifejezés, keresetlen szavak. Montaigne szavai juthatnak eszünkbe:
„Kiváló írók kezében különös-szépen izzik a nyelv. Nem halmozzák az új, maguk készítette szavakat, hanem a saját szótárukat juttatják új árnyalatokra, óvatosan és sok leleménnyel.”
(Esszék, III. 5. – Bajcsa András fordítása.)
Ezt írja egy elemző:
A nagyvárosok alapvetően liberálisok.
Az én nyelvérzékem szerint: liberálisak lenne a helyes. A liberálisok a személyek, a liberálisak pedig egy tulajdonság (az értelmező kéziszótár szerint ezek a melléknévi jelentések: 1. (politikai értelemben) A liberalizmust valló, 2. (pejoratív értelemben) Túlságosan engedékeny.
Látvánnyal, zenével, mozgással, szöveggel elvarázsoló darab a Nemzetiben. Kezdjük a látvánnyal: egy alulról nézhető, eldőlt csarnok, néha tükrökkel, tükröződéssel megbolondítva, melynek fekvő, olykor kiemelkedő oszlopain játszódnak a jelenetek (Numen/For Use, díszlettervező közösség – Ivana Jonke). (Talán a karzatról látszik a legteljesebben.) Felfordult világ? Nem normális fizikai valóságában, a talpán állva szemlélhető, hanem eldőlve és alulról. Ahonnan minden más. Vagy éppen a csak az embert jellemző, és leginkább a művészet által tudatosított nézőpontváltást mutatja?
• A gyerekem nem akar húst enni. Mivel helyettesíthetném? – Kutyával! A kutyák szeretik a húst!
Ilyen tréfás szövegek kerülnek elém a közösségi médiában, nagy a hahota, mert érteni vélik ezeket a hibásan fogalmazott mondatokat, de azért bennük van a félreértés lehetősége is. A félreértés oka: a rejtőzködő, bujkáló alany. Kezdő példánkban az első tagmondat alanya az őz, azt gondolnánk (mivel nem jelenik meg újabb alany), hogy akkor a második tagmondaté is.
„Gömöri Kovács István sok mindent megverselt, évszakokról, ünnepekről, tanévnyitóról és tanévzáróról, természetről, unokáról egyaránt olvashatunk a kötetben. Ami a legszembetűnőbb, az a tartalom és a forma egységének a hiánya” – állapítja meg a 72 verset/versikét/tréfás keresztrejtvényt tartalmazó kötetről az Új Szó kritikusa, Csáky Károly, aki szerint Gömöri Kovács István valamennyi verséből érezzük az oktatónevelő szándékot.
Múlik… múlik a múltunk… Velünk is, persze, amit magunkkal viszünk el belőle. A múltról való tudásunkkal… azzal, amit egyedül mi tudhatunk róla… Mert mindenki másként látja és másként éli meg, mindenki más-más vonatkozását ismeri. S mi, akik időlegesen marad(hatt)unk még, nemcsak a távozók hiányával, hanem azzal a tudással is szegényebbek leszünk, amit életükben már nem volt módjuk átadni nekünk.