A kínálás nyelvi népszokás. Ez azt jelenti, hogy hagyománya van, ismétlődő nyelvi formákban jelentkezik, s elemzése rávilágíthat a magyar néplélekre. A kínálásnak természetesen fokozatai vannak: elsőként az illedelmes, enyhén tolakodó, de azért a túlzásoktól tartózkodó kínálást mutatom be, utána következik az erőszakos tukmálás, majd pedig a kínálás-tukmálás visszautasításának nyelvi módozatai, stratégiái, merthogy visszautasítani csak nagyon finoman lehet valamit.
Érdekes, hogy a kínálás népszokását még alig vizsgálták. Pedig minden jól indult. Hagyományos, szép székely kínálásokat közöl az idén 150 éves Magyar Nyelvőr című folyóirat első évfolyamában, 1872-ben:
• Inkább a has hasadjon, mint étel maradjon. De ezt bíz elkőtssük! Valahogy megbirkózunk vele. Azért készítették, hogy elkeljen. Ha csak így tudsz enni, ne mondd el senkinek. Egyél no, ne kelletlenkedj! Itt enni kell! Kevés nem elég, sok nem árt. A jó malom is mindent megjár. De igyunk is, hogy jobban csússzon. Úsztassuk meg az ételt a hasunkba.
Saját gyűjtésemben ezek a kínálásformulák szerepelnek:
• Nincs az a rakott szekér, amelyre még ne férne!
• A sütemény a másik gyomorba megy! (Vajszló)
• Fér oda még! A palacsinta a másik gyomorba megy!
Az első három kínálásformula azért érdekes, mert az étel mennyiségére utal: egy szekér tényleg sokáig, alaposan megpakolható, arra a tréfás nézetre viszont, hogy az embernek két (vagy több) gyomra lenne, nem találtam magyarázatot.
• Erővel is, ha jólesik!
• Ha nem eszed meg, a hasadra kötöm. (Vajdaság)
• Ha nem eszed meg, a hajadra kenem. (Győr)
• Nekem nősz nagyra, szentem. Ha nem eszel, nem nősz nagyra, akkor a szél mutatja majd az utadat. (Zámoly)
• Egyél, mert különben visszavisz a gólya. (Győr)
• Anya kedvéért, apa kedvéért.
• Ha mindent megeszel, jó idő lesz.
• Ami marad, harag.
Illetve vannak egyes ételféleségekre vagy az étel egyes részeire utaló javaslatok, például: A héjában van a vitamin.
További noszogatások:
• Szedjetek nyugodtan! Vegyetek bátran! Ne legyetek szégyenlősek! Egyetek még! Van bőven! Mi van, talán fogyókúrázol? Ne maradjon meg!
A kínálás-noszogatás alapformulái:
• Kóstold meg; Csak kóstold meg azt; Csak kóstold meg, na még egyet…, Egyél; Nem eszel?; Nem kívánod?; Van a hűtőben; Elővegyem a hűtőből…?
Ezek még mind enyhe kínálások, esetleg apró, humoros fenyegetéssel (Egyél, mert különben visszavisz a gólya) vagy érzelmi zsarolással (Anya kedvéért, apa kedvéért). Utóbbinak számos további változata van:
• Ne sírj, egyél! Egyél még, hát nem szeretsz?
• Na, nektek aztán érdemes főzni! Otthon azt csinálsz, amit akarsz, itt egyél rendesen! Tudod, mennyibe volt ez, most meg dobjuk ki? Egyszer van karácsony/húsvét/szülinap/eljegyzés (stb.), és még ilyenkor is elszomorítotok?
• Nem ízlik? Pedig a kedvencedet főztem.
Néhány bonyolultabb kínálási népszokás:
• (A reformétkezés híveinek): Jól van, majd otthon eheted a szárított medveszart (vagyis reformkaját), de itt egyél rendesen!
• (Vegetáriánusnak): Ó, ebbe csak belefőtt egy csülök, de azt majd nem szedem bele a tányérodba…
Rafinált, stratégiailag átgondolt kínálás:
• Szeretitek a kocsonyát/bejglit/halat/akármit? – Nem. – Nem baj, az enyémet meg kell kóstolni!
• Ha rossz, nem kell ám mind megenni, nyugodtan otthagyhatod.
A kínálás tehát népszokás, része a vendégszeretetnek. Az evés-ivás ősi szükségletkielégítés, a teli gyomor jó érzéssel, hálával, örömmel tölti el az embert; azt is, aki adja, azt is, aki elfogadja az ételt.
Vannak erőteljesebb kínálások, amelyeket már tukmálásnak tekinthetünk:
• Eszel rendesen, te gyerek, olyan sovány vagy. Változata: De sovány vagy, kisfiam. Eszel te rendesen? További változata: Iszol te rendesen?
• Egyél, fiam, csúnya, aki sovány.
Az ivásra buzdításnak külön formulái vannak (ezekről majd máskor), most csak az evés közbeni (szesz)ivásra való figyelmeztetést mutatom be:
• Igyál, ne gondolja az étel, hogy a kutya ette meg. (A kutya ugyanis csak vizet iszik.)
Illetve a halas ételek közbeni kínálás:
• A hal úszni szeret. (Ha halat evett az ember, utána bort kell innia.) Változatai: Azt gondolja a hal, hogy ökör ette meg, Nem szereti a hal a harmadik vizet, Veszedelmes a hal a harmadik vízben, Átkozott a hal a harmadik vízben.
Az evés végén pedig megelégedett megjegyzés (fiúnak): Most nézel ki jól, kisfiam; (lánynak) Kezdesz már asszonynak kinézni.
További erőteljes tukmálások:
• Tessék, egyél valamit. Főztem húslevest, gulyást, pörköltet, nokedlit, meg egy kis lecsót! Egyél, kislányom, alig ettél. Nem eszel még egy kis hókiflit? Na, jöhet még egy kis rétes? Uzsonnára van egy kis puding meg aludttejes prósza. Olyan a hátad, mint Afrika… Mitől vagy ilyen gebe?
Panaszáradat a másik oldalról: A nagyiknak annál szebb az unoka, minél kövérebb. Etetnek, hogy azután ledagizhassanak. Ha kétajtós szekrény lennék, a nagymamám akkor is tukmálná a kaját. (internetes gyűjtés)
Ha a kínálás-tukmálás nem sikeres, akkor jön a kérdés:
• De mi a baj?
Az emberek elkerülő nyelvi stratégiákat találnak ki a kínálás-tukmálás elutasítására, hiszen a nyílt elutasítás (Nem kérek!) bántó lenne.
• Már tele a hasam.
• Egy falatot sem tudok már enni.
• Köszönöm, nem kérek.
• Nagyon jól néz ki, de már nem bírok többet enni.
• Már kétszer vettem!
Vajon milyen volt Ady Endre társaságában az élet, és miként hatott a költőre a nagyváradi kulturális élet forgataga? Többek közt ezekre a kérdésekre kerestem a választ a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotóját középpontba állító eseménysorozat záróestje során. Az Ady Endre-emlékmúzeumban – amely a költő és szerelme, Boncza Berta egykori pesti otthonában található – Imre Zoltán kultúraantropológus, a nagyváradi Ady Endre-emlékmúzeum egykori igazgatója ismertette meg a hallgatósággal a költő életének meghatározó szegmenseit.
„Szivesen emlitem meg azon fáklyás zenét, mellyel – a pár barátja látogatására Eperjesre jött – Petőfit, a főiskolai ifjuság megtisztelé. Lelkes beszéddel üdvözöltetvén, körülbelül igy felelt: Tisztelt barátaim! Ez a legkedvesebb zene rám nézve, mit életemben hallottam, s kedvesebb fény, mint rabnak a napsugár. Ha életem elsötétül, s a sors macskazenével tisztel meg: ez estére gondolván, fumigálni fogom bajaimat. Éljenek!”
• A Könyves Kálmán körút és az Üllői út kereszteződésében kertészek végzik a dolgukat…
Téli nyelvi vicc, amikor a medve elvben alszik, de már nincs így. Erdélyben hallom, hogy a medve télen sem alszik, mert talál magának elegendő élelmet a falvakban, városokban. Sőt, ma már nemcsak Erdélyben, de a Felvidéken is, a Börzsönyben is, a Gödöllői-dombvidéken is…, és hamarosan a Rákóczi úton is:
• A medve nem vész el, csak átalukál.
Az Egyetemi Színpadon a 70-es évek végén egy sorozatban a határon túli irodalmat mutattuk be. Amikor éppen felvidéki írók estjét tartottuk – amelyen megjelent Dobos László író, akinek prózáját mondtam, és Tóth László is, akinek az Átkelés című nagyívű versét mutattam be –, jött a hír, hogy itt van Kányádi Sándor, az első sorban ül.
A gyergyószentmiklósi kulturális fesztivál különböző művészeti ágak összevont változatának is teret adott augusztus első hétvégéjén. A Színház- és könyvudvar az irodalmi alakokat és a zenei hangszerelést több esetben is egyidőben jelenítette meg a színpadon. Voltak viszont olyan vendégek is, akik személyében egyszerre egyesülnek ezek a világok. Kollár-Klemencz László író, filmrendező, és az idén búcsúkoncertet adó Kistehén zenekar frontembere Juhász Anna vendége volt.
Ki az, akit ne fogna meg a Tisza nyáresti látképe: piros, sárga, fehér, szőke, opál, ezüstös, fátyolos színkavalkád, fűzfagalériák, óriás nyárfák, némelyek a vízbe dőlve. A Tisza mindig más arcát mutatja. Bessenyei Györgyöt a Tiszának reggeli, Petőfi Sándort az alkonyi gyönyörűsége ragadta meg.
A Petőfi Kulturális Ügynökség programjaként Helyőrség az ezredek fölött című író-olvasó találkozóval érkezett az EgyFeszt kulturális és összművészeti fesztiválra az erdélyi Előretolt Helyőrség irodalmi és kulturális lap szerkesztősége.
Száz éve született Perbetén. Jellegzetes hangját egy egész nemzet ismerte a rádióból. Pozsonyban diákoskodott, Szalatnai Rezső tanítványa is volt, majd túlélve a második világháborút, Budapesten lett színiakadémista. Tanárai fényes jövőt jósoltak neki, pályája első éveiben, a Belvárosi Színházban kapott is főszerepeket. 1951-ben Szatmári Istvánnal és annak feleségével, Lizával leszerződtek a Vígszínházba, amelyet akkoriban Magyar Néphadsereg Színházának neveztek a Szent István körúton. Mindhárman életük végéig hűek maradtak a legendás teátrumhoz, még akkor is, amikor az kevésbé viszonozta hűségüket.
Ahogy egyre terebélyesedik, és egyre korosabb a Sziget, úgy válok egyre csendesebb szemlélőjévé, statisztájává a valaha rólam/nekem (is) szóló dzsemborinak. Nem bánom, hogy így alakult. Az emlékek, amelyek ide kötnek, többé-kevésbé szépek. Megéltem szerelmeket, illanó érzelmeket. Vad tombolást, fejfájós ébredést. Megéltem szemlélet- és sorsfordító pillanatokat; kivételes műhelyekkel ismerkedtem meg a színházi sátorban, furcsa állagú főzeléket kóstoltam mosolygó krisnások helyi konyhájában. Megéltem vitákat, születést, gyászt, megvilágosodásnak képzelt flasht, láttam Slasht.