A kínálás nyelvi népszokás. Ez azt jelenti, hogy hagyománya van, ismétlődő nyelvi formákban jelentkezik, s elemzése rávilágíthat a magyar néplélekre. A kínálásnak természetesen fokozatai vannak: elsőként az illedelmes, enyhén tolakodó, de azért a túlzásoktól tartózkodó kínálást mutatom be, utána következik az erőszakos tukmálás, majd pedig a kínálás-tukmálás visszautasításának nyelvi módozatai, stratégiái, merthogy visszautasítani csak nagyon finoman lehet valamit.
Érdekes, hogy a kínálás népszokását még alig vizsgálták. Pedig minden jól indult. Hagyományos, szép székely kínálásokat közöl az idén 150 éves Magyar Nyelvőr című folyóirat első évfolyamában, 1872-ben:
• Inkább a has hasadjon, mint étel maradjon. De ezt bíz elkőtssük! Valahogy megbirkózunk vele. Azért készítették, hogy elkeljen. Ha csak így tudsz enni, ne mondd el senkinek. Egyél no, ne kelletlenkedj! Itt enni kell! Kevés nem elég, sok nem árt. A jó malom is mindent megjár. De igyunk is, hogy jobban csússzon. Úsztassuk meg az ételt a hasunkba.
Saját gyűjtésemben ezek a kínálásformulák szerepelnek:
• Nincs az a rakott szekér, amelyre még ne férne!
• A sütemény a másik gyomorba megy! (Vajszló)
• Fér oda még! A palacsinta a másik gyomorba megy!
Az első három kínálásformula azért érdekes, mert az étel mennyiségére utal: egy szekér tényleg sokáig, alaposan megpakolható, arra a tréfás nézetre viszont, hogy az embernek két (vagy több) gyomra lenne, nem találtam magyarázatot.
• Erővel is, ha jólesik!
• Ha nem eszed meg, a hasadra kötöm. (Vajdaság)
• Ha nem eszed meg, a hajadra kenem. (Győr)
• Nekem nősz nagyra, szentem. Ha nem eszel, nem nősz nagyra, akkor a szél mutatja majd az utadat. (Zámoly)
• Egyél, mert különben visszavisz a gólya. (Győr)
• Anya kedvéért, apa kedvéért.
• Ha mindent megeszel, jó idő lesz.
• Ami marad, harag.
Illetve vannak egyes ételféleségekre vagy az étel egyes részeire utaló javaslatok, például: A héjában van a vitamin.
További noszogatások:
• Szedjetek nyugodtan! Vegyetek bátran! Ne legyetek szégyenlősek! Egyetek még! Van bőven! Mi van, talán fogyókúrázol? Ne maradjon meg!
A kínálás-noszogatás alapformulái:
• Kóstold meg; Csak kóstold meg azt; Csak kóstold meg, na még egyet…, Egyél; Nem eszel?; Nem kívánod?; Van a hűtőben; Elővegyem a hűtőből…?
Ezek még mind enyhe kínálások, esetleg apró, humoros fenyegetéssel (Egyél, mert különben visszavisz a gólya) vagy érzelmi zsarolással (Anya kedvéért, apa kedvéért). Utóbbinak számos további változata van:
• Ne sírj, egyél! Egyél még, hát nem szeretsz?
• Na, nektek aztán érdemes főzni! Otthon azt csinálsz, amit akarsz, itt egyél rendesen! Tudod, mennyibe volt ez, most meg dobjuk ki? Egyszer van karácsony/húsvét/szülinap/eljegyzés (stb.), és még ilyenkor is elszomorítotok?
• Nem ízlik? Pedig a kedvencedet főztem.
Néhány bonyolultabb kínálási népszokás:
• (A reformétkezés híveinek): Jól van, majd otthon eheted a szárított medveszart (vagyis reformkaját), de itt egyél rendesen!
• (Vegetáriánusnak): Ó, ebbe csak belefőtt egy csülök, de azt majd nem szedem bele a tányérodba…
Rafinált, stratégiailag átgondolt kínálás:
• Szeretitek a kocsonyát/bejglit/halat/akármit? – Nem. – Nem baj, az enyémet meg kell kóstolni!
• Ha rossz, nem kell ám mind megenni, nyugodtan otthagyhatod.
A kínálás tehát népszokás, része a vendégszeretetnek. Az evés-ivás ősi szükségletkielégítés, a teli gyomor jó érzéssel, hálával, örömmel tölti el az embert; azt is, aki adja, azt is, aki elfogadja az ételt.
Vannak erőteljesebb kínálások, amelyeket már tukmálásnak tekinthetünk:
• Eszel rendesen, te gyerek, olyan sovány vagy. Változata: De sovány vagy, kisfiam. Eszel te rendesen? További változata: Iszol te rendesen?
• Egyél, fiam, csúnya, aki sovány.
Az ivásra buzdításnak külön formulái vannak (ezekről majd máskor), most csak az evés közbeni (szesz)ivásra való figyelmeztetést mutatom be:
• Igyál, ne gondolja az étel, hogy a kutya ette meg. (A kutya ugyanis csak vizet iszik.)
Illetve a halas ételek közbeni kínálás:
• A hal úszni szeret. (Ha halat evett az ember, utána bort kell innia.) Változatai: Azt gondolja a hal, hogy ökör ette meg, Nem szereti a hal a harmadik vizet, Veszedelmes a hal a harmadik vízben, Átkozott a hal a harmadik vízben.
Az evés végén pedig megelégedett megjegyzés (fiúnak): Most nézel ki jól, kisfiam; (lánynak) Kezdesz már asszonynak kinézni.
További erőteljes tukmálások:
• Tessék, egyél valamit. Főztem húslevest, gulyást, pörköltet, nokedlit, meg egy kis lecsót! Egyél, kislányom, alig ettél. Nem eszel még egy kis hókiflit? Na, jöhet még egy kis rétes? Uzsonnára van egy kis puding meg aludttejes prósza. Olyan a hátad, mint Afrika… Mitől vagy ilyen gebe?
Panaszáradat a másik oldalról: A nagyiknak annál szebb az unoka, minél kövérebb. Etetnek, hogy azután ledagizhassanak. Ha kétajtós szekrény lennék, a nagymamám akkor is tukmálná a kaját. (internetes gyűjtés)
Ha a kínálás-tukmálás nem sikeres, akkor jön a kérdés:
• De mi a baj?
Az emberek elkerülő nyelvi stratégiákat találnak ki a kínálás-tukmálás elutasítására, hiszen a nyílt elutasítás (Nem kérek!) bántó lenne.
• Már tele a hasam.
• Egy falatot sem tudok már enni.
• Köszönöm, nem kérek.
• Nagyon jól néz ki, de már nem bírok többet enni.
• Már kétszer vettem!
Szóval beszéljen belőlem az olvasó, egyrészt mert állítólag az olvasónak mindig igaza van (nincs, de nála van az ítélet joga és az író pénze, tehát hízelegjünk emígyen), másrészt mert mi más lehetne egy irodalmi múzeum főigazgatója mint olvasó. Ez a dolga, főállású olvasóként gondozza a magyar irodalmat, és lásd első pont.
A forgalmas utcák, aluljárók ma már nem a rikkancsoktól, azaz a harsány újságárusoktól, hanem a handabandázóktól, az ordítva mobiltelefonozóktól, esetleg a zenés hittérítőktől zajosak. Nem volt mindig így. Száz éve a pesti utcák a rikkancsoktól voltak hangosak:
Egy ideje, akármerre fordul az ember a média bozótosában, a mesterséges intelligencia bukkan elő a bokorból. Hol diadalittas, hol ámuldozó, hol sápítozó hangfekvésben száll az ének a ChatGPT-ről. Hogy most már az MI. (Szokjunk hát az új és egyre gyakoribb rövidítésekhez és mozaikszavakhoz!) nem csak a régi helyén, a mennyiségtani műveletek és a műszaki teremtés birodalmában válik lassacskán egyeduralkodóvá, hanem a kommunikáció egyre gyomosabb mezején is.
A húsvét – a keresztény liturgia szerint – a nagyböjt utáni időszak, a feltámadás és a megváltás örömünnepe. A húsvéthétfő viszont már a mulatozások – népi szokások és játékok – egyvelegét képezi, amelynek napjainkban – sajnálatos módon – a gyakorlott formája kevésbé él – sokkal inkább a rá való emlékezés, a vízbevető hétfők újraelbeszélése, és nem annak megélése lesz meghatározó.
A megfeszítettség a keresztény ember erős tudati tapasztalata, a test meggyötrésének – s mint ilyen az ember meggyötrésének – legrettenetesebb képzete, a legszörnyűbb halálnem, amely a Megváltónak is kijutott, talán épp ezért az egyetlen lehetőség, hogy saját életünk és az Ő élete között közös pontra leljünk, közösséget vállaljunk a halálban.
Húsvét szombatján már a 19. században is kezdetét vette a Jézus Krisztus feltámadására való megemlékezés, ünnepélyes egyházi sereg vonult végig Pest-Buda utcáin, s amelyet aztán másnap, a vasárnapi templomjárás követett. A zsibongó kávéházak és boltok, amelyek általában telis-tele voltak emberekkel, erre a napra elhalkultak, kulcsra zárták kapuikat, s mindenki buzgó imádságba kezdett valamelyik városi szentegyházban.
Tízévesen, az egykori Pajtás újságban jelent meg első kis írásom, amely a mátrafüredi Bene-vár fölfedezéséről szólt. Szüleimmel a mátrafüredi üdülőben nyaraltunk, és egy nap édesapámmal a sűrű bozóttal benőtt várromot megkerestük, és nem félve a kullancsoktól, bejártuk, lerajzoltuk. Azóta a várromot kibontották, kicsit konzerválták, bárki megtekintheti.
Marc Delouze, a magyar költészet francia fordítóinak doyenje 1978 óta rendszeresen részt vesz a magyar kultúra franciaországi terjesztésében. Átfogó magyar költészeti antológiát állított össze és fordított franciára, éveken át több folyóiratokban közölt magyar versfordításokat, 5-6 magyar tárgyú prózakötetet adott ki, magyar költőket hívott meg az általa irányított Parvis poétiques (Költészet köztereken) elnevezésű fesztiválokra.