Nyelvi barangolások (51.)
Nemes Nagy Ágnes Elégia egy fogolyról című versét mondogatom: „ne mondd soha a mondhatatlant, / mondd a nehezen mondhatót…” Vagy Pilinszky János Apokrif című verse is gyakran eszembe jut, idézgetem: „Szavaidat, az emberi beszédet / én nem beszélem. […] Nem értem én az emberi beszédet, / és nem beszélem a te nyelvedet…”
A lehetséges konkrét utalásokon túl ezek a sorok a nyelvi kifejezés lehetetlenségéről is szólnak. Arról, hogy bármennyire is másként gondoljuk, a nyelv nem a legtökéletesebb kommunikációs eszköz, mert van „mondhatatlan”, és mert „Nem értem én az emberi beszédet…”
Hadd hozzak példaként ezzel kapcsolatban három mindennapi feliratot (felszólítást):
• Megállni tilos!
• Itt csöngessen!
• Kihajolni veszélyes!
Nagyon sok helyre kiteszik a feliratot: Megállni tilos! Olykor ezzel a bővítéssel: Kapubejáró. Megállni tilos! Ilyenkor motoszkál bennem a kisördög. Mi lenne, ha autóval nem állnék meg itt, hanem nekimennék a kapunak, betörném? A tulajdonos tiltakozására pedig azt mondanám: Ki volt írva, hogy „megállni tilos”, én csak betartottam az utasítást. A tulajdonos följelentene, én pedig védekezésül továbbra is azt mondanám a bíróság előtt: a magyar nyelv szabályai szerint a „megállni tilos” azt jelenti, hogy itt nem szabad megállni, tehát tovább kell haladni, őszintén sajnálom, hogy ott volt a kapu…
Ugyanígy motoszkál bennem a kisördög, amikor azt látom kiírva: Itt csöngessen! Ilyenkor olyan csintalan ötletem támad, hogy be fogok csöngetni. Kijön a lakó, és megkérdezi, hogy kit keresek. Én bizony senkit, de ide volt írva, hogy „itt csöngessen”, tehát én csak végrehajtottam egy felszólítást. Persze nem néznének normálisnak, de szigorúan nyelvi alapon mégiscsak igazam lenne. Ki van írva, hogy „itt csöngessen”, és pedig csöngettem.
Nyelvészként jól ismerve a nyelv tökéletlenségét, mosolyra fakadok a Kihajolni veszélyes! feliratokon is. A naiv anyanyelvi beszélők is értenek ebből valamit, mert a feliratot betűk kikaparásával így szokták átalakítani: Kihajolni esélyes. Miért a mosoly? Azért, mert a felirat csak bizonyos esetekben érvényes. A korábbi, még kinyitható ablakú vonatokon találkoztunk vele. De csak a mozgó vonatokra vonatkozhatott, hiszen amikor állt, várakozott a vonat a vasútállomáson, akkor bizony lehúzták az ablakot, kihajol(hat)tak, búcsúzkodtak vagy éppen csomagokat adtak ki és be.
A Megállni tilos!, az Itt csöngessen! és a Kihajolni veszélyes! felszólítás (parancs) tehát csak bizonyos esetekben igaz, más esetekben nem. Ezek a felszólítások a kijelentés viszonylagosságára hívják fel a figyelmünket. A csapda pedig az, hogy a mi európai, ún. „kétértékű” gondolkodásunk szerint egy kijelentés vagy igaz, vagy hamis, ezért egy ilyen felszólítás esetében döntésre vagyunk kényszerítve. Ez a gondolkodási mechanizmus nem vesz tudomást a végletek közötti átmenetekről, valamint arról, hogy ami alapvetően igaz, az bizonyos körülmények között mégsem az, és fordítva, ami téves, az bizonyos körülmények között mégis elképzelhető.
A kétértékű gondolkodás csapdájaként sokszor gondoljuk azt valamiről, hogy az pozitív vagy negatív, fekete vagy fehér, de most maradjunk kizárólag a nyelvi jelenségnél. Tehát nem egyértelmű a nyelv? Törekedni kellene a teljes egyértelműségre? Természetesen törekedni kell az egyértelműségre. A nyelv csodája, hogy az efféle többértelműségek ellenére viszonylag jól megértjük egymást. Részben azért, mert az ember alapvető szándéka az együttműködés, s ez kihat a nyelvi megformáltságra, esetünkben a nyelvi alulformáltságra. Részben pedig azért, mert a körülményekből azért a többértelműség egyértelműsíthető. Ha nem, akkor egyezkedünk, vitatkozunk, a legrosszabb esetben bíróságra megyünk: döntse el a bíróság, hogy kinek van igaza. És ekkor többnyire megkérdezik a nyelvi szakértőt is: mit jelent ez a szó, ez a kifejezés, hogyan lehet értelmezni a magyar nyelv szabályai szerint. A nyelvész persze tudja: a magyar nyelv szabályai szerint így is, úgy is lehet értelmezni, de nem lehet figyelmen kívül hagyni a körülményeket.
Az pedig teljesen lehetetlen elvárás lenne (bár van rá igény), hogy az élet ezernyi apró szituációját nyelvileg is szabályozzuk. Maradjunk csak az egyik mostani példánknál. Ha a Kihajolni veszélyes! feliratot kellene mindenre részletre vonatkozóvá tenni, akkor körülbelül ezt kellene kiírni:
• Kihajolni veszélyes, ha az ablak nyitva van és a vonat mozgásban van. Ha az állomáson várakozik, és az ablak nyitva van, akkor körültekintően szabad kihajolni, csomagokat ki-be adogatni, a hozzátartozóktól búcsúzkodni. Az ablaküvegen keresztül semmiképpen se próbáljon meg kihajolni…
Ez már majdnem pontos szöveg, de jöhetnek további akadékoskodók: Jó, de milyen csomagokat? Mert például nukleáris hulladékot továbbra sem szabad a vonatba bepakolni… És itt minden normális ember megérti, hogy ez a fajta akadékoskodás nem vezet sehová. Mert ha elkezdünk a szavakon lovagolni, ha elkezdjük a világ összes lehetséges körülményét szabályokba foglalni, akkor elvesztünk.
És ebben az apró nyelvi megfigyelésben benne rejlik egy fontos társadalmi üzenet. Nem lehet mindent szabályozni! Vannak emberek, akik mindenre szabályokat akarnak kitalálni, és ehhez keresik a jogi eszközöket. Miért nincs szabályozva az, hogy…? Bizonyos esetekben érthető a követelésük, de meg kell érteni, nem lehet mindent aprólékosan körülírni, jogszabályba foglalni. Illetve lehet, de akkor elveszünk a jogszabályok dzsungelében. Nyelvészként nem mondhatok mást, mint hogy bízni kell egymásban. Nem kell mindent rögzíteni. Ha pedig valakit sérelem ér, akkor a szándékot kell nézni, abból kell következtetni.
Nem e felé a józan vélemény felé halad a világ. Egyetemi pályafutásom során azt tapasztaltam, hogy egyre nőtt a szabályzatok száma és mennyisége. Szinte mindegyik kari és egyetemi tanácsi ülésen újabb és újabb kiegészítéseket, módosításokat fogadnak el. Van egy egyetemi vizsgaszabályzatom az 1880-as évekből. Két oldal. Az egyetemi szabályzatokat újabban már „kötetnek” nevezik. S valóban azok, ha valaki meg akarná ismerni munkahelyének, egyetemének összes szabályzatát, akkor idejében fogjon hozzá, mert már hosszabbak, mint a Háború és béke. Ez a túlszabályozás a jog halála. Mert amikor már nyelvileg és mennyiségileg követhetetlenek a szabályok, akkor azok betartására sincs lehetőség. Nincs szükség két oldalnál bővebb vizsgaszabályzatra sem.
Ezzel pedig eljutottunk egy apró nyelvi jelenségtől, a többértelműségtől, a helyzetek, dolgok pontos definiálásának lehetetlenségétől egy áttekinthetetlen, bonyolult, egy szóval: élhetetlen társadalom világáig. Én, személy szerint, nem kérek belőle. Nemes Nagy Ágnesre hagyatkozom: „mondd a nehezen mondhatót”. Hátha megértik.
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.