Kodály Zoltán apró följegyzéseket írt meghívókra, cédulákra, ezekből, valamint naplójegyzeteiből állított össze egy kötetet Vargyas Lajos (Kodály Zoltán: Magyar zene, magyar nyelv, magyar vers. Szépirodalmi, 1993). Ennek nyomán Kodály egész életében következetesen képviselt, többször ismételt, aforisztikus tömörségű mondataiból készítettem a mostani összeállítást, amelyet a tavaszi Kazinczy szépkiejtési versenyek mottójának szánok.
Kodály figyel Karácsony Sándor törekvéseire:
• Dr. Karácsonyból világos Magyarországra a lét vagy nemlét kérdése…, hogy a népkultúra áthatja-e a magaskultúrát, azzá fejlődik-e vagy nem.
• A népet csak saját gyökereiből, saját anyanyelvén lehet művelni.
A gyökerek – a hagyomány, ami örömforrás:
• A hagyomány sok mindent pótolhat. De a hagyományt nem pótolja semmi. Egy növény annál erősebb, minél mélyebben jár a gyökere.
• A népszokások alapja: az emberek egymás közti érintkezése… Minden népszokás örömet jelent cselekvő és hallgató résztvevőnek egyaránt. Eltűnésük megannyi örömalkalomtól fosztotta meg a népet. Még ahol egyesek rovására esett a mulatság…, ott is a többség jókedvét fokozta.
A saját és a más kultúra kapcsán:
• Aki egy nemzetet megértett, csak az érthet meg egy mást, s aki egyet sem, hogy akarna százat?
• Némely sokoldalú zenész mindenféle hangszeren játszik. Igazán jól egyiken sem, mert tökéletesen tudni csak egyet lehet. Így vagyunk a nyelvekkel. Egymás rovására tanuljuk őket, beszélünk hármat-négyet, de jól egyet sem.
• A mi nyelvünk, zenénk az idegen nyelvekkel ellenkező járású: ahol ott hegy van, nálunk völgy, ahol az fölszáll, nálunk leszáll.
• A görög formák vegyes aszimmetriájával rokon a magyar nyelv, ezért magyarosabbak Berzsenyi antik versei. A jambus egyformasága az, amit nem tűr a magyar nyelv.
• A mi sajátos viszonyaink közt sokan vannak mintegy nyelvközi állapotban, hogy az egyik nyelvet még nem, a másikat már nem tudják. Ezekből kerül ki a rossz kiejtésűek többsége. A két nyelven beszélők.
A népzenéről:
• A magyar lélek 12. kapuja a dal. Aki belép rajta, bejut a magyar lélek tündérpalotájába. Tele kinccsel.
• A népdal megismerése a magyar zenei műveltséghez tartozik. Holmi ósdiságnak akarták feltüntetni. Eléggé bebizonyult, hogy eleven élet.
• A föld népei zeneileg közelednek egymáshoz. Vajon szükségszerű következmény, hogy elveszti eredetiségét mindegyik?
Zene és nyelv kapcsolatáról, ez Kodály nyelvművelő tevékenységének az alapja:
• A nyelv elsősorban zenei jelenség. Van dallama, ritmusa, hangsúlya, hangszíne, dinamikája. Az egyszólamú zene minden eleme megvan benne, éppen csak a többszólamúság tünetei, a harmónia jelensége nem.
• A nyelvérzék teljességéhez tartozik a zenei nyelvhelyesség érzéke is. S ha azt követeljük minden magyarul beszélőtől, hogy ne csak szövege legyen hibátlan, hanem a dallama is, sok esztendő munkájára készülünk.
• Megértjük a zeneileg hibás magyar beszédét is. A nyelvtanilag hibásat is! Ennyiből luxus a nyelvhelyesség! Mihelyt a nyelv a művészet eszközévé válik, zenei eleme is fontos lesz. Maradandóságot csak művészi alkotásokban érhet el…
Magyarázata annak, hogy Kodály miért lett nyelvművelő:
• A zene nem egyéb, mint emelkedettebb nyelv.
• A városi beszélő ajkán kopog a nyelv, mint a jégeső, mint a Morse-távíró. A falusiak ajkán zeng, ömlik, mint az orgonaszó. A városi ritmusa bizonytalan, ingadozó, a falusiaké acélos, rugalmas, töretlen. A városi hanghordozás tétova, nem mindig jellegzetes, néha idegenszerű: a falusié kristályos, tévedhetetlen. Minden hang a maga helyén, másképp nem is lehetne. Érezzük: ezt a beszédmódot követeli a nyelv természete, minden sajátsága. Így hangzik a legszebben.
• A városi beszélőé az a papíros ízű, élettelen, idegenből fordított stílus, amivé a magyar társalgás nyelve az utolsó száz év alatt lett. A falusiaké megmentett valamit a régi eredeti, független magyar nyelvből, amely ott lüktet régi irodalmunkban s részben ma is él a népmesében és népdalban.
• Valóban ideje volna magyarul megtanulnunk! Itt az ingyen nyelvmester, a nép. Még épségben őrzi nagy idők örökségét, a magyar beszéd töretlen hangját, íratlan törvényeit.
• Nemcsak nyelvet, magatartást is tanulhatunk magyarjainktól… Nézzünk bele jól a néhány kis magyar lelkébe, és keressük meg benne magunkat. Értsük meg, mire int már beszédük hangzása, s annál inkább a benne megnyilvánuló lelkiség: ne féljünk semmitől. Merjünk magyarok lenni.
• Nyelvünk gyönyörű zenéjét oly sokan fújják hamisan! Elhangolt, húrhíjas zongora szól úgy, mint sokak beszéde. Lehet ezt még rendbe tenni? Lehet.
• Minden nyelv tempója gyorsul idők folyamán. Az írott nyelvek tanulsága: rövidülnek a szavak. De századok alatt. De az a gyorsulás, amit csak 50 év alatt megfigyelhetünk, nem a természetes kopás, rövidülés, tempóváltozás, hanem valami, a nyelv szellemével ellentétes tünet, ami ellen szót kell emelni.
• Azok a veszélyes idegenszerűségek, melyek tiszta magyar szavakba rejtőznek. Mondatszerkezetekkel kellene többet foglalkozni, mint egyes szavakkal.
• Trapéz alakú szájtartás angoloknál gyakran. Magyarnak is előnyös, ha angol kiejtést akar utánozni. De már magyar beszédben szerfölött káros, torzít. Minden o-nak szánt hang a-vá lesz. Pesti fiatalságnál nem ritkán előfordul. Görcsös.
Küldetésünk, feladataink:
• Csoda, hogy a magyar megmaradt. De minden csoda három napig tart. S egyre csak bámuljuk, s nem gondoskodunk további megmaradásáról, mégis csak elfogy.
• Akasszuk szegre ezt a nehéz magyar nyelvet, 3-4 idegen nyelvet úgyis feltétlenül meg kell tanulnia mindenkinek, aki magasabb kultúrába vágyik, csak teher emellett a magyar, mind közt a legnehezebb és legkevésbé hasznos. Akkor induljunk el a magyar nyelv temetésére nyíltan és bevallottan. Ma sokan éppen akkor ássák a nyelv sírját, mikor azt hiszik, életét munkálják.
• Sehol a világon akkora nyelvhelyességi mozgalom nincs, mert sehol nem fordult annyira ki saját vágányából a nyelvérzék.
• Fel kell ébreszteni a köztudatban a nyelvhelyesség lelkiismeretét. Ha nyilvános helyen nyelvhibát ejt valaki, az egész hallgatóság zúduljon fel, és javítsa ki.
• Mi egyéb lehetne a magyar kultúrpolitika feladata, mint a város és a falu közötti szakadék eltüntetése.
• Nem mindegy, hogy milyen zenét hallott a lírai költő. … Nagy költőink zenei műveltsége. Csak azt variálja, amit hallott. Újat is csak azok alapján találhat ki.
• Anyanyelvkeresés a mi nemzedékünk munkája. Közvetlen elődeink kevert nyelvén nem akarunk beszélni. Inkább hallgatni.
• Hol kerestük volna az anyanyelvet? Csak a népnél. Ott keresték az írók. Meg is találták, ki-ki a maga szükségére, bár Karácsony Sándor azt állítja…, hogy ma nincs anyanyelvünk.
Tényleg nincs?
Mi teszi Csokonai Vitéz Mihály verstantöredékét különlegessé? A válasz egyszerű: a szerzője, akinek valóban a magyar irodalom elévülhetetlen klasszikusai közt a helye. De nemcsak szerzőjének kivételes költői tehetsége a fontos e verstan esetében, hanem az is, hogy egy olyan verstanról beszélünk, amit egy gyakorló költő írt.
Felhők libbentik fel az éjszaka sötétjét, a holdra járó álmok ezüstszoknyákban táncolnak, függönykarnison fény-árnyék villanások, autók motorbúgása töri szét a csendet. A retinák alatt fenyőfák, patakok redői, esti harangzúgás, hazavágyódó gondolatok keringője.
A vajdasági fazekasság eredetéről források hiánya miatt keveset tudunk. Arról meg végképp nincs tudomásunk, hogy egy-egy gölöncsér szakosodott volna egyfajta edényforma elkészítésére. Az erdélyi fazekasközpontokban készített nagy méretű főzőedényeket egyáltalán nem ismertük ezen a vidéken. Itt, a Vajdaságban inkább a vasedényeknek, a vaslábasoknak volt keletje.
Ízig-vérig székely ember volt az 1902-ben Szentendrén született Darkó István, akit a gyerek- és a kamaszkor már a nógrádi Losoncon talál. Itt lesz a főmunkatársa Scherer Lajos A Mi Lapunk című folyóiratának. Egy ideig Budapesten tanul, s maradhatna, de nem teszi: visszatér felvidékinek, s beleveti magát a Trianon után, szinte a semmiből induló közösségi életbe.
„Inkább ledobni szeretnék dolgokat, nem pedig szerezni” – vallja az alábbi interjúban Berta Zsolt író, dalszerző, előadó, 2022-től a Petőfi Irodalmi Ügynökség Kárpát-medencei Igazgatósága által szervezett KMI 12 program második évadának szerzője, akivel belesodródtunk egy életfilozófiai kérdéseket is taglaló beszélgetésbe. Természetesen beszéltünk irodalomról is, jelenlétről, írásról mint életformáról. Így jutottunk el olyan életigazságok megfogalmazásához, melyeket helyette nem mondhat el senki.
De talán a „végérvényes albérlőnek” is jól jöhet a mostani nyelvi magyarázat. Meg a kezdőknek is, akik az albérletkeresésnél nem akarnak „koppanni”. Ezért bemutatom a magyar nyelv új változatát, a lingua foditot, azaz az albérletnyelvet. Ennek legfőbb sajátossága a szavak jelentésének korlátozása vagy éppen megfordítása.
A reform szónak több árnyalata van, de a jelentése általában ugyanaz. Társadalmi-gazdasági, politikai értelemben újítást jelöl, amely javít a helyzeten, de a múlttal nem szakít teljesen, a réginek az átalakítását jelenti. Összességében tehát pozitív folyamat. Napjainkban mégis hideglelést kap az ember a szó hallatán, mert többnyire megszorításra, leépülésre, olyan korrekcióra utal, ami nem feltétlenül pozitív hatású az életére.
Petőfi Sándor 1845 tavaszán indult első felső-magyarországi körútjára, és április 4-én érkezett Eperjesre. Barátjánál, Kerényi (Christman) Frigyesnél vendégeskedett, és az általa nemes egyszerűséggel „amicés város”-ként jellemzett, nagy múltú településen több önfeledt hetet töltött el.