Nyelvi barangolások (50.)
Kodály Zoltán apró följegyzéseket írt meghívókra, cédulákra, ezekből, valamint naplójegyzeteiből állított össze egy kötetet Vargyas Lajos (Kodály Zoltán: Magyar zene, magyar nyelv, magyar vers. Szépirodalmi, 1993). Ennek nyomán Kodály egész életében következetesen képviselt, többször ismételt, aforisztikus tömörségű mondataiból készítettem a mostani összeállítást, amelyet a tavaszi Kazinczy szépkiejtési versenyek mottójának szánok.
Kodály figyel Karácsony Sándor törekvéseire:
• Dr. Karácsonyból világos Magyarországra a lét vagy nemlét kérdése…, hogy a népkultúra áthatja-e a magaskultúrát, azzá fejlődik-e vagy nem.
• A népet csak saját gyökereiből, saját anyanyelvén lehet művelni.
A gyökerek – a hagyomány, ami örömforrás:
• A hagyomány sok mindent pótolhat. De a hagyományt nem pótolja semmi. Egy növény annál erősebb, minél mélyebben jár a gyökere.
• A népszokások alapja: az emberek egymás közti érintkezése… Minden népszokás örömet jelent cselekvő és hallgató résztvevőnek egyaránt. Eltűnésük megannyi örömalkalomtól fosztotta meg a népet. Még ahol egyesek rovására esett a mulatság…, ott is a többség jókedvét fokozta.
A saját és a más kultúra kapcsán:
• Aki egy nemzetet megértett, csak az érthet meg egy mást, s aki egyet sem, hogy akarna százat?
• Némely sokoldalú zenész mindenféle hangszeren játszik. Igazán jól egyiken sem, mert tökéletesen tudni csak egyet lehet. Így vagyunk a nyelvekkel. Egymás rovására tanuljuk őket, beszélünk hármat-négyet, de jól egyet sem.
• A mi nyelvünk, zenénk az idegen nyelvekkel ellenkező járású: ahol ott hegy van, nálunk völgy, ahol az fölszáll, nálunk leszáll.
• A görög formák vegyes aszimmetriájával rokon a magyar nyelv, ezért magyarosabbak Berzsenyi antik versei. A jambus egyformasága az, amit nem tűr a magyar nyelv.
• A mi sajátos viszonyaink közt sokan vannak mintegy nyelvközi állapotban, hogy az egyik nyelvet még nem, a másikat már nem tudják. Ezekből kerül ki a rossz kiejtésűek többsége. A két nyelven beszélők.
A népzenéről:
• A magyar lélek 12. kapuja a dal. Aki belép rajta, bejut a magyar lélek tündérpalotájába. Tele kinccsel.
• A népdal megismerése a magyar zenei műveltséghez tartozik. Holmi ósdiságnak akarták feltüntetni. Eléggé bebizonyult, hogy eleven élet.
• A föld népei zeneileg közelednek egymáshoz. Vajon szükségszerű következmény, hogy elveszti eredetiségét mindegyik?
Zene és nyelv kapcsolatáról, ez Kodály nyelvművelő tevékenységének az alapja:
• A nyelv elsősorban zenei jelenség. Van dallama, ritmusa, hangsúlya, hangszíne, dinamikája. Az egyszólamú zene minden eleme megvan benne, éppen csak a többszólamúság tünetei, a harmónia jelensége nem.
• A nyelvérzék teljességéhez tartozik a zenei nyelvhelyesség érzéke is. S ha azt követeljük minden magyarul beszélőtől, hogy ne csak szövege legyen hibátlan, hanem a dallama is, sok esztendő munkájára készülünk.
• Megértjük a zeneileg hibás magyar beszédét is. A nyelvtanilag hibásat is! Ennyiből luxus a nyelvhelyesség! Mihelyt a nyelv a művészet eszközévé válik, zenei eleme is fontos lesz. Maradandóságot csak művészi alkotásokban érhet el…
Magyarázata annak, hogy Kodály miért lett nyelvművelő:
• A zene nem egyéb, mint emelkedettebb nyelv.
• A városi beszélő ajkán kopog a nyelv, mint a jégeső, mint a Morse-távíró. A falusiak ajkán zeng, ömlik, mint az orgonaszó. A városi ritmusa bizonytalan, ingadozó, a falusiaké acélos, rugalmas, töretlen. A városi hanghordozás tétova, nem mindig jellegzetes, néha idegenszerű: a falusié kristályos, tévedhetetlen. Minden hang a maga helyén, másképp nem is lehetne. Érezzük: ezt a beszédmódot követeli a nyelv természete, minden sajátsága. Így hangzik a legszebben.
• A városi beszélőé az a papíros ízű, élettelen, idegenből fordított stílus, amivé a magyar társalgás nyelve az utolsó száz év alatt lett. A falusiaké megmentett valamit a régi eredeti, független magyar nyelvből, amely ott lüktet régi irodalmunkban s részben ma is él a népmesében és népdalban.
• Valóban ideje volna magyarul megtanulnunk! Itt az ingyen nyelvmester, a nép. Még épségben őrzi nagy idők örökségét, a magyar beszéd töretlen hangját, íratlan törvényeit.
• Nemcsak nyelvet, magatartást is tanulhatunk magyarjainktól… Nézzünk bele jól a néhány kis magyar lelkébe, és keressük meg benne magunkat. Értsük meg, mire int már beszédük hangzása, s annál inkább a benne megnyilvánuló lelkiség: ne féljünk semmitől. Merjünk magyarok lenni.
• Nyelvünk gyönyörű zenéjét oly sokan fújják hamisan! Elhangolt, húrhíjas zongora szól úgy, mint sokak beszéde. Lehet ezt még rendbe tenni? Lehet.
• Minden nyelv tempója gyorsul idők folyamán. Az írott nyelvek tanulsága: rövidülnek a szavak. De századok alatt. De az a gyorsulás, amit csak 50 év alatt megfigyelhetünk, nem a természetes kopás, rövidülés, tempóváltozás, hanem valami, a nyelv szellemével ellentétes tünet, ami ellen szót kell emelni.
• Azok a veszélyes idegenszerűségek, melyek tiszta magyar szavakba rejtőznek. Mondatszerkezetekkel kellene többet foglalkozni, mint egyes szavakkal.
• Trapéz alakú szájtartás angoloknál gyakran. Magyarnak is előnyös, ha angol kiejtést akar utánozni. De már magyar beszédben szerfölött káros, torzít. Minden o-nak szánt hang a-vá lesz. Pesti fiatalságnál nem ritkán előfordul. Görcsös.
Küldetésünk, feladataink:
• Csoda, hogy a magyar megmaradt. De minden csoda három napig tart. S egyre csak bámuljuk, s nem gondoskodunk további megmaradásáról, mégis csak elfogy.
• Akasszuk szegre ezt a nehéz magyar nyelvet, 3-4 idegen nyelvet úgyis feltétlenül meg kell tanulnia mindenkinek, aki magasabb kultúrába vágyik, csak teher emellett a magyar, mind közt a legnehezebb és legkevésbé hasznos. Akkor induljunk el a magyar nyelv temetésére nyíltan és bevallottan. Ma sokan éppen akkor ássák a nyelv sírját, mikor azt hiszik, életét munkálják.
• Sehol a világon akkora nyelvhelyességi mozgalom nincs, mert sehol nem fordult annyira ki saját vágányából a nyelvérzék.
• Fel kell ébreszteni a köztudatban a nyelvhelyesség lelkiismeretét. Ha nyilvános helyen nyelvhibát ejt valaki, az egész hallgatóság zúduljon fel, és javítsa ki.
• Mi egyéb lehetne a magyar kultúrpolitika feladata, mint a város és a falu közötti szakadék eltüntetése.
• Nem mindegy, hogy milyen zenét hallott a lírai költő. … Nagy költőink zenei műveltsége. Csak azt variálja, amit hallott. Újat is csak azok alapján találhat ki.
• Anyanyelvkeresés a mi nemzedékünk munkája. Közvetlen elődeink kevert nyelvén nem akarunk beszélni. Inkább hallgatni.
• Hol kerestük volna az anyanyelvet? Csak a népnél. Ott keresték az írók. Meg is találták, ki-ki a maga szükségére, bár Karácsony Sándor azt állítja…, hogy ma nincs anyanyelvünk.
Tényleg nincs?
