Sokszor megtréfál bennünket Hatvan város neve. Akkor még inkább, ha éppen hatvan percet késnek a vonatok.
• Hatvan és Balassagyarmat között hatvan percet késnek a vonatok.
De vigyázni kell a következő közlekedési hírrel is, mert a szavaknak általában több jelentésük van:
• A Könyves Kálmán körút és az Üllői út kereszteződésében kertészek végzik a dolgukat…
Téli nyelvi vicc, amikor a medve elvben alszik, de már nincs így. Erdélyben hallom, hogy a medve télen sem alszik, mert talál magának elegendő élelmet a falvakban, városokban. Sőt, ma már nemcsak Erdélyben, de a Felvidéken is, a Börzsönyben is, a Gödöllői-dombvidéken is…, és hamarosan a Rákóczi úton is:
• A medve nem vész el, csak átalukál.
Átalakul helyet átalukál, a jelenség neve: hangrendi csere, ami bármikor megeshet, ha belegabalyodunk a kiejtésbe. Valószínűleg a nyelvkeletkezéskor is nagy felhajtóerő lehetett. Az állatoknál maradva egy játékos, sorrendi helycserés (kiazmusnak mondjuk tudományosan) szerkezet:
• szarvasokat láttak Eger közelében, vagy egereket láttak Szarvas közelében
Nem hagyható itt ki a névcserén (ugyancsak kiazmuson) alapuló vicc:
• Kisfiú sír az utcán. Odamegy hozzá egy járókelő: Miért sírsz, kisfiam? – Azért, mert a szüleim leküldtek kolbászért, és nem tudom, hogy mit mondtak: Gyula, hozz csabait, vagy Csaba, hozz gyulait? – Mi sem egyszerűbb ezt eldönteni, hogy hívnak, kisfiam? – Gáborka.
A Mi a különbség? típusú viccek legújabb darabja egy mesteri nyelvi szembeállítás.
• Mi a különbség az alagút és a fizetés között? – Az alagutat fúrják, a fizetést faragják, az alagútból ki lehet jönni, a fizetésből nem…
Még korábbi a bejelentés, igazi hivatalos nyelvi köntösben:
• A fogyasztási célú hal áfája csökken.
Vajon milyen a nem fogyasztási célú hal? Bulgakov jut eszembe: másodlagos frissességű hal… És ott van a használati meleg víz is. Följegyzem az új szólásokat. A legújabb:
• Ez az ember is rákönyökölt a közhelygenerátorra…
Mondják arra, aki sok közhelyet használ. Kártyásoktól hallottam, nyelvi vicc:
• magyar kártya: piros ász, tök ász, kolb ász, plajb ász…
Erről is egy újabb nyelvi, sőt nyelvtani vicc juthat eszünkbe.
• Kisfiam, mondj három ikes igét! – Eszik, iszik, trafik.
Gyakran hallani a panaszt: csökken az oktatás színvonala. Egy pedagógus megválaszolta: Hozott anyagból dolgozunk.
Ezt megerősítendő jegyeztem fel az egyik iskolában a következő méltatlankodást, aminek természetesen nyelvi következménye kell hogy legyen. Tehát: át kellene nevezni az érdemjegyeket:
• Mi értelme van a 4-est jónak nevezni? Legtöbbünknek a 2-es is jó.
A műsorvezetők, bemondók réme a nyelvtörő. Néhány újabb:
• szecsuáni síncsiszolók, tűzzsonglőr
Egy közéleti személyiség igen belegabalyodott a következő szerkezetbe, talán ő maga találta ki: papi pedofília. Ha már ilyesmit találnak ki, akkor javasolható az alapforma gyakorlásra:
• Az ibafai papnak fapipája van, tehát az ibafai papi pipa papi fapipa.
Vagy egy valóságos nyelvtörő:
• Szív- és szájsebész-asszisztensre sincs szükség Sepsiszentgyörgyön.
No meg a Moszkvics-slusszkulcs sem akármilyen nyelvi feladat:
• Luxusmoszkvicskisbusz-slusszkulcs
Egy parányi tévedés:
• Csak azért hívtalak fel, hogy megmondjam: szeretlek. – De kérem, ez a Kőbányai Sörgyár! – Tudom.
Egy születő közmondást értem tetten:
• A férfiak számára legfontosabbak a p betűvel kezdődő szavak: pénz, pozíció, Premier League, pia. És hol marad a politika meg a prosztata?
És persze a pocak. Egy büszke pocakos férfi mondta: Nem a legyek hordták össze!
Régebben hallottam, de még nem adtam tovább. Kosztolányi után szabadon: Ezt az adomát az utókornak adom át. Tehát: miért kell a pocak?
• Előírás, hogy védőtetőt kell emelni a műemlékek fölé…
Beleborzongok, amikor elhaladok Somogyban egy felirat mellett: élménylőtér. Van már élményfalu, élményfőzde, most meg élménylőtér. Vajon miért kell ennyire erőltetni az élmény előtagot? Igekötőink sajátosan viselkednek, no de ennyire: – Hazajöttél? – Meg. Változata, de csak bizonyos életkor felett: – Felkérhetlek táncolni? – Meg.
Egy utas halál komolyan, szinte megrettenve kérdezi meg a légiutas-kísérőt az óceán felett: – Miért álltunk meg?
Ennél ismertebb repülősvicc: A légiutas-kísérő megkérdezi: Kedves utasaink, van közöttük olyan, aki tud repülőgépet vezetni?
Nem egészen véletlenül idekapcsolnék néhány mai választ arra a kérdésre, hogy miért szeretne nálunk dolgozni:
• Mert anyám küldött. Okostelefonra kell a pénz. Úgy tudom, itt nem kell megszakadni a melóban…
Nagyon kell vigyázni a menetlevélben foglaltak nyelvi megfogalmazására, mert könnyen így járhatunk nemzetközi vagy helyi fuvarozásban.
• Rendőr: Magyarázatot kérek! Az mondta, dzsemet szállít, a menetlevélen jam szerepel, a teherautón pedig lekvár van…
Hogyan foglalhatnám össze mindezt? A medve nem vész el, Szarvas és Eger, Gyula és Csaba, az alagút és a fizetés nem összecserélhető. A repülő nem áll meg az óceán felett. Dolgoznak a szecsuáni síncsiszolók. El ne vesszen a luxusmoszkvicskisbusz-slusszkulcs, mert akkor nem tudjuk kimondani, és akkor nem fogjuk megtalálni. A kertészek pedig végzik a dolgukat. Egyébként pedig dzsem, jam és lekvár van. Elhaladtunk az élménylőtér mellett. Elmondhatjuk: élmény volt.
Szóval beszéljen belőlem az olvasó, egyrészt mert állítólag az olvasónak mindig igaza van (nincs, de nála van az ítélet joga és az író pénze, tehát hízelegjünk emígyen), másrészt mert mi más lehetne egy irodalmi múzeum főigazgatója mint olvasó. Ez a dolga, főállású olvasóként gondozza a magyar irodalmat, és lásd első pont.
A forgalmas utcák, aluljárók ma már nem a rikkancsoktól, azaz a harsány újságárusoktól, hanem a handabandázóktól, az ordítva mobiltelefonozóktól, esetleg a zenés hittérítőktől zajosak. Nem volt mindig így. Száz éve a pesti utcák a rikkancsoktól voltak hangosak:
Egy ideje, akármerre fordul az ember a média bozótosában, a mesterséges intelligencia bukkan elő a bokorból. Hol diadalittas, hol ámuldozó, hol sápítozó hangfekvésben száll az ének a ChatGPT-ről. Hogy most már az MI. (Szokjunk hát az új és egyre gyakoribb rövidítésekhez és mozaikszavakhoz!) nem csak a régi helyén, a mennyiségtani műveletek és a műszaki teremtés birodalmában válik lassacskán egyeduralkodóvá, hanem a kommunikáció egyre gyomosabb mezején is.
A húsvét – a keresztény liturgia szerint – a nagyböjt utáni időszak, a feltámadás és a megváltás örömünnepe. A húsvéthétfő viszont már a mulatozások – népi szokások és játékok – egyvelegét képezi, amelynek napjainkban – sajnálatos módon – a gyakorlott formája kevésbé él – sokkal inkább a rá való emlékezés, a vízbevető hétfők újraelbeszélése, és nem annak megélése lesz meghatározó.
A megfeszítettség a keresztény ember erős tudati tapasztalata, a test meggyötrésének – s mint ilyen az ember meggyötrésének – legrettenetesebb képzete, a legszörnyűbb halálnem, amely a Megváltónak is kijutott, talán épp ezért az egyetlen lehetőség, hogy saját életünk és az Ő élete között közös pontra leljünk, közösséget vállaljunk a halálban.
Húsvét szombatján már a 19. században is kezdetét vette a Jézus Krisztus feltámadására való megemlékezés, ünnepélyes egyházi sereg vonult végig Pest-Buda utcáin, s amelyet aztán másnap, a vasárnapi templomjárás követett. A zsibongó kávéházak és boltok, amelyek általában telis-tele voltak emberekkel, erre a napra elhalkultak, kulcsra zárták kapuikat, s mindenki buzgó imádságba kezdett valamelyik városi szentegyházban.
Tízévesen, az egykori Pajtás újságban jelent meg első kis írásom, amely a mátrafüredi Bene-vár fölfedezéséről szólt. Szüleimmel a mátrafüredi üdülőben nyaraltunk, és egy nap édesapámmal a sűrű bozóttal benőtt várromot megkerestük, és nem félve a kullancsoktól, bejártuk, lerajzoltuk. Azóta a várromot kibontották, kicsit konzerválták, bárki megtekintheti.
Marc Delouze, a magyar költészet francia fordítóinak doyenje 1978 óta rendszeresen részt vesz a magyar kultúra franciaországi terjesztésében. Átfogó magyar költészeti antológiát állított össze és fordított franciára, éveken át több folyóiratokban közölt magyar versfordításokat, 5-6 magyar tárgyú prózakötetet adott ki, magyar költőket hívott meg az általa irányított Parvis poétiques (Költészet köztereken) elnevezésű fesztiválokra.