Sokszor megtréfál bennünket Hatvan város neve. Akkor még inkább, ha éppen hatvan percet késnek a vonatok.
• Hatvan és Balassagyarmat között hatvan percet késnek a vonatok.
De vigyázni kell a következő közlekedési hírrel is, mert a szavaknak általában több jelentésük van:
• A Könyves Kálmán körút és az Üllői út kereszteződésében kertészek végzik a dolgukat…
Téli nyelvi vicc, amikor a medve elvben alszik, de már nincs így. Erdélyben hallom, hogy a medve télen sem alszik, mert talál magának elegendő élelmet a falvakban, városokban. Sőt, ma már nemcsak Erdélyben, de a Felvidéken is, a Börzsönyben is, a Gödöllői-dombvidéken is…, és hamarosan a Rákóczi úton is:
• A medve nem vész el, csak átalukál.
Átalakul helyet átalukál, a jelenség neve: hangrendi csere, ami bármikor megeshet, ha belegabalyodunk a kiejtésbe. Valószínűleg a nyelvkeletkezéskor is nagy felhajtóerő lehetett. Az állatoknál maradva egy játékos, sorrendi helycserés (kiazmusnak mondjuk tudományosan) szerkezet:
• szarvasokat láttak Eger közelében, vagy egereket láttak Szarvas közelében
Nem hagyható itt ki a névcserén (ugyancsak kiazmuson) alapuló vicc:
• Kisfiú sír az utcán. Odamegy hozzá egy járókelő: Miért sírsz, kisfiam? – Azért, mert a szüleim leküldtek kolbászért, és nem tudom, hogy mit mondtak: Gyula, hozz csabait, vagy Csaba, hozz gyulait? – Mi sem egyszerűbb ezt eldönteni, hogy hívnak, kisfiam? – Gáborka.
A Mi a különbség? típusú viccek legújabb darabja egy mesteri nyelvi szembeállítás.
• Mi a különbség az alagút és a fizetés között? – Az alagutat fúrják, a fizetést faragják, az alagútból ki lehet jönni, a fizetésből nem…
Még korábbi a bejelentés, igazi hivatalos nyelvi köntösben:
• A fogyasztási célú hal áfája csökken.
Vajon milyen a nem fogyasztási célú hal? Bulgakov jut eszembe: másodlagos frissességű hal… És ott van a használati meleg víz is. Följegyzem az új szólásokat. A legújabb:
• Ez az ember is rákönyökölt a közhelygenerátorra…
Mondják arra, aki sok közhelyet használ. Kártyásoktól hallottam, nyelvi vicc:
• magyar kártya: piros ász, tök ász, kolb ász, plajb ász…
Erről is egy újabb nyelvi, sőt nyelvtani vicc juthat eszünkbe.
• Kisfiam, mondj három ikes igét! – Eszik, iszik, trafik.
Gyakran hallani a panaszt: csökken az oktatás színvonala. Egy pedagógus megválaszolta: Hozott anyagból dolgozunk.
Ezt megerősítendő jegyeztem fel az egyik iskolában a következő méltatlankodást, aminek természetesen nyelvi következménye kell hogy legyen. Tehát: át kellene nevezni az érdemjegyeket:
• Mi értelme van a 4-est jónak nevezni? Legtöbbünknek a 2-es is jó.
A műsorvezetők, bemondók réme a nyelvtörő. Néhány újabb:
• szecsuáni síncsiszolók, tűzzsonglőr
Egy közéleti személyiség igen belegabalyodott a következő szerkezetbe, talán ő maga találta ki: papi pedofília. Ha már ilyesmit találnak ki, akkor javasolható az alapforma gyakorlásra:
• Az ibafai papnak fapipája van, tehát az ibafai papi pipa papi fapipa.
Vagy egy valóságos nyelvtörő:
• Szív- és szájsebész-asszisztensre sincs szükség Sepsiszentgyörgyön.
No meg a Moszkvics-slusszkulcs sem akármilyen nyelvi feladat:
• Luxusmoszkvicskisbusz-slusszkulcs
Egy parányi tévedés:
• Csak azért hívtalak fel, hogy megmondjam: szeretlek. – De kérem, ez a Kőbányai Sörgyár! – Tudom.
Egy születő közmondást értem tetten:
• A férfiak számára legfontosabbak a p betűvel kezdődő szavak: pénz, pozíció, Premier League, pia. És hol marad a politika meg a prosztata?
És persze a pocak. Egy büszke pocakos férfi mondta: Nem a legyek hordták össze!
Régebben hallottam, de még nem adtam tovább. Kosztolányi után szabadon: Ezt az adomát az utókornak adom át. Tehát: miért kell a pocak?
• Előírás, hogy védőtetőt kell emelni a műemlékek fölé…
Beleborzongok, amikor elhaladok Somogyban egy felirat mellett: élménylőtér. Van már élményfalu, élményfőzde, most meg élménylőtér. Vajon miért kell ennyire erőltetni az élmény előtagot? Igekötőink sajátosan viselkednek, no de ennyire: – Hazajöttél? – Meg. Változata, de csak bizonyos életkor felett: – Felkérhetlek táncolni? – Meg.
Egy utas halál komolyan, szinte megrettenve kérdezi meg a légiutas-kísérőt az óceán felett: – Miért álltunk meg?
Ennél ismertebb repülősvicc: A légiutas-kísérő megkérdezi: Kedves utasaink, van közöttük olyan, aki tud repülőgépet vezetni?
Nem egészen véletlenül idekapcsolnék néhány mai választ arra a kérdésre, hogy miért szeretne nálunk dolgozni:
• Mert anyám küldött. Okostelefonra kell a pénz. Úgy tudom, itt nem kell megszakadni a melóban…
Nagyon kell vigyázni a menetlevélben foglaltak nyelvi megfogalmazására, mert könnyen így járhatunk nemzetközi vagy helyi fuvarozásban.
• Rendőr: Magyarázatot kérek! Az mondta, dzsemet szállít, a menetlevélen jam szerepel, a teherautón pedig lekvár van…
Hogyan foglalhatnám össze mindezt? A medve nem vész el, Szarvas és Eger, Gyula és Csaba, az alagút és a fizetés nem összecserélhető. A repülő nem áll meg az óceán felett. Dolgoznak a szecsuáni síncsiszolók. El ne vesszen a luxusmoszkvicskisbusz-slusszkulcs, mert akkor nem tudjuk kimondani, és akkor nem fogjuk megtalálni. A kertészek pedig végzik a dolgukat. Egyébként pedig dzsem, jam és lekvár van. Elhaladtunk az élménylőtér mellett. Elmondhatjuk: élmény volt.
Én úgy mondom, ahogy a Pap Sanyi meséte. Ő a katonaságná, mer bërukkótatták, nem szerette, hogy szerbű komandóztak. Oszt akkó ēdöntötte magába, hogy mëgszökik. Nem tudom, hun vót katona, de azt tudom, hogy hídon köllött átmënni. És mikó mënt, mikó ēdöntötte, hogy mëgszökik, rögtön ēdobta a sapkát mëg az opaszácsot[1] is. És mikó a hídon mënt át, rögtön ēfogták, és vitték bë a kaszárnyába, és ugyë ottand vojni szúd ra[2] adták. Katonai bíróságra. Mikó őtet hallgatták ki a bíróságon, kérdezték, mé akart ēszökni, mëg hova.
„Az 1973-as esztendő valóssággal a magyar költészet évének tekinthető”[1] – olvashatjuk az ötven évvel ezelőtt megjelent Magyar Hírlap hasábjain. 1973-ban, ahogyan idén is, három nagyszerű magyar költő születésnapjának kerek évfordulóit ünnepelhetjük. Ünnepeljük is, méltón emlékezve a kétszáz éve született Madách Imrére, aki az 1862-ben megjelent Az ember tragédiája című drámai költeményével ma is érvényes, az élet értelmével és az ember feladatával kapcsolatos kérdéseket feszeget.
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?