Nyelvi barangolások (98.)
A miatyánk a kereszténység legismertebb imádsága. Megtalálható Lukács és Máté evangéliumában (utóbbiban hosszabb formában). Az ima Jézus anyanyelvén, arameus (arámi) nyelven hangzott el. Az imádság görög és latin közvetítéssel terjedt el világszerte. Az eredeti nem maradt fenn, de az ógörög, latin és más források megőrizték, s ezekből rekonstruálható az arámi szöveg. Ma a világ szinte valamennyi nyelvén ismeretes. Megjelent egy összeállítás, amelyben 121 európai (és kaukázusi) nyelven (nyelvjárásban) adják közre. A 121 európai nyelv persze csak úgy jön össze, hogy a közismert nyelveken túl olyan helyi nyelvek/nyelvjárások is szerepelnek benne, mint például: dalmát, római nyelvjárás, ladino, galego, velszi, gót, keleti, északi és nyugati fríz, alsó és felső szorb stb. Az uráli-finnugor nyelvcsalád is bőven képviselve van olyan (részben kihalt) kisnyelvekkel, mint a nyenyec, izsor, vepsze, vót, lív, régi zürjén… Érthető, hiszen minden nép a saját nyelvén akarja mondani, mormolni az imát.
Az ima megnevezése latinul Pater noster (Mi Atyánk), angolul Lord’s Prayer. Protestáns körökben Az Úr imája (Oratio dominica), teljes formában: Az Úrtól tanult imádság. Az imádságot eredetileg Jézus mondta szenvedése előtt az Olajfák hegyén. Ezért Jézus imája, Úri imádság.
Érdekes, hogy az első, 1466-ból, a Müncheni kódexben fennmaradt, magyar nyelvű fordítási forma alig különbözik a ma használt változattól (a most közölt szöveg értelmező, az eredeti kiejtést megtartani igyekvő, de mai írást követő olvasat):
- Mi atyánk, ki vagy mennyekben, szenteltessék te neved. Jőjön te országod. Légyen te akaratod, miként mennyen és azonként földön. Mi testi kenyerönk felett való kenyeret adjad mü nekönk ma. És bocsássad mü nekönk mü vétetönket, miként es mü bocsátonk nekönk vétetteknek. És ne vigy münket késértetbe. De szabadócs münket gonosztól. Ámen.
Feltűnő, hogy hiányoznak a szövegből a névelők – mert abban a korban még csak alakulóban volt a mai névelőrendszer.
A miatyánk szövege tehát a mai napig nagyon archaikus, igaz, van némi különbség a katolikus és a protestáns forma, a régi és a korszerűsített, valamint az ökumenikus magyar szöveg között. A miatyánk szövegét nagyon sokan igyekeztek pontosítani. A magyar kultúrában például Bálint Sándor néprajzkutató és Zsolnay Béla pilisligeti plébános magát Illyés Gyulát kérte föl, hogy a már meglévő magyar miseszöveget fordítsa újra. A magyar liturgikus nyelvezetet (miseszöveget) megújítani óhajtó fordítást a Vigilia 1972. decemberi száma közölte a 804—805. oldalon. A miatyánk esetében Illyés olyan magyarítást javasolt, mint például a „Mi atyánk, ki vagy a mennyekben” helyett: Mennyei atyánk a mennyekben.
A miatyánk közös, a katolikus és protestáns felekezetek által elfogadott mai szövege a következő:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved,
jöjjön el a te országod,
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma,
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek,
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól,
mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.
Sokaknak rászalad a nyelve a korábban használt, begyakorolt változatokra: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben…, miképpen mennyben, azonképpen itt a földön is…, és bocsásd meg a mi vétkeinket…, és ne vígy minket a kísértésbe…, mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség most és mindörökké…
Milliók mormolják az imát, de kevesen tudatosítják, hogy a miatyánk alapszövege strukturális remekmű. Ennek alapja nyilván a mnemotechnikai (emlékezetkönnyítő) szerkesztésmód. Bár a tagolás sokféle lehet, nyelvtanilag a miatyánk egyetlen, többszörösen összetett szövegmondat, amely 13 jól tagolt tagmondatra osztva hét kívánságot foglal magában. A hét kívánság páratlan szimmetriában valósul meg: a lélek 3 kívánsága (szenteltessék meg, jöjjön el, legyen meg), a szimmetriaközpontban, a 4. a test kívánsága (mindennapi kenyér), majd pedig a lélek további 3 kívánsága (bocsásd meg, ne vígy, szabadíts meg).
Gárdonyi Géza húszévesen írt, első (egyben még publikálatlan) regényében, az Álmodozó szerelemben csodálatos, költői vallomást tesz a miatyánkról, melyben már megmutatkozik mély vallásossága:
„Tudjátok-e, mi a lélek szárnya? A miatyánk. Mosolyogjatok, ti felvilágosodott ateisták, biggyesszetek ajkat tévelygő szkeptikusok, ugord át a következő sorokat majomősödre büszke, istenatyádat megtagadott darwinista; lapozd el te is, bájos hölgy vagy drága úr, ki nem tartozol a vallási buta sötétség vakjai közé! Háromszázmillió ember rebegi el mindennap e gyönyörű költeményt, melyet tizenkilenc századdal ezelőtt alkotott az istenlelkű szerző. Ezt dadogja mindennap az ártatlan kisded; ezt sírja el a bűnbánó; ebben talál vigasztalást a sorsüldözött; ezzel ad hálát a boldog; ennek szavaival eszi kenyerét a koldus: ezt reszketi el a fonnyadt ajkú agg; ez a születés örömdala; a halál búcsúszava; ezzel kísérik az eltávozott lelket mennyei útján: ezzel könyörögnek érette. Ebben az egyszerű, rövid miatyánkban — melynek említésére a mai hitefogyott kor mosolyog — több gondolatremek van, mint a világ összes költőinek műveiben; több bölcsesség, mint az ó- és újkor minden filozófusának koponyájában… […] Mily szép már a megszólítás: „Mi atyánk”! Háromszázmillió lélek öleli át egymást testvérként e szóban, és szemeit a közös atyához emeli. […] És mikor hálánkat leróttuk, kéréseinket elrebegtük, és lelkünk megkönnyebbült: rátesszük elmélkedésünkre a remény zöld mohájával ékített zárókövet, az áment; a szelíd óhajtást: vajha úgy lenne! […] Boldogok, akik szeretik az Istent!”
