Nyelvi barangolások (56.)
Gyorsul a világ, mi is gyorsulunk, sietünk, késünk, elkeverünk, elnézünk, elfelejtünk… Néha túl sok a bejövő adat, mi meg hát, hogy felületességünk vagy sietségünk okán ne bántsunk meg másokat, valljuk be, füllentünk. Sokszor már maga a Hogy vagy?-ra adott válasz is hazugság. Vagy enyhébben, füllentés:
• Hogy vagy?
• Kösz, jól!
Ártalmatlan füllentés. Tudományosan azt mondjuk: nyelvszokás (nyelvi algoritmus) szerint mondjuk azt, amit mondunk. Képzeljük el, hogy a Hogy vagy? kérdésre valaki megragad bennünket, és elkezdi mondani, hogy valójában hogy van. De vannak további mindennapi esetek, amikor kénytelenek vagyunk füllenteni. Például amikor találkozunk valakivel, de igazából nem tudjuk, hogy kivel:
• Hogyne ismertelek volna meg!
(És valójában azt gondoljuk: Gőzöm sincs, honnan ismerlek. Fogalmam sincs, ki lehetsz. De ezt nem árulhatom el, nem sérthetlek meg vele.)
Udvariaskodunk, mert ezt írják elő a nyelvi szabályok:
• Ezer éve nem láttalak! De jó, hogy találkoztunk!
(És azt gondoljuk: Igazából nem jó, hogy találkoztunk, mert rohanok, és nem is tudom, hogy mit kérdezzek, de hát ki kell fejeznem, hogy örvendek neked, pedig…)
Történetet mesél valaki:
• Á, persze, már emlékszem!
(Pedig még csak nem is dereng, hogy hol, mikor, hogyan és kivel..., de emlékezni illik a közös történetekre.)
Föl kell tenni az udvarias kérdést:
• Na mi van veled?
(De azért azt gondoljuk: Isten őrizz, hogy belekezdj vagy elmondd, igazából az lenne a jó, ha sietnél valahová... Persze kérdés számomra, hogy mindig így volt-e. Esetleg csak a mai kor embere felejtette-e el a valódi érdeklődést?)
Okvetlenül meg kell beszélni egy találkozót, hiszen olyan régen nem találkoztunk:
• Aha, jó lesz a kedd. Figyi, még pontosítsunk, oké?
(Ilyenkor sokszor arra gondolunk: Egyáltalán nem tudom mi lesz jövő kedden, remélhetőleg addig elfelejtődik a dolog. A gonoszabbak pedig ezt is gondolják: Egy biztos, én nem foglak keresni a pontosítás végett...)
Nem merjük kimondani, hogy NEM…, igaz, ezt mindenki érti, akinek értenie kell:
• Tudod, elég elfoglalt vagyok...
(Ez bizony azt jelenti, hogy az illető nem ér rá. Pontosabban: rád…)
Érdemes odafigyelni az egyébként semmitmondó formulákra. Például ezekre:
• Na, akkor...
• Oké, rendben…
• Jó, jó, jó…
Ezek igazából nem jelentenek semmit. Azaz dehogy. Azt jelentik, hogy sürgősen be kellene fejezni a beszélgetést... És mit jelent, ha valaki azt mondja, hogy:
• Tele van a noteszem.
Vagy azt, hogy:
• Ez a hét sűrű, de a jövő héten már szabadabb leszek.
Azt jelenti: nincs ideje rád. Ez persze csak veled kapcsolatban igaz. Bizonyos emberek számára nyilván van idő, de te nem tartozol ezek közé. És persze a jövő héten sem.
Néha olyasmit mondunk, ami nem azt jelenti:
• De, de, figyelek!
Dehogy figyelsz. Partnered már észrevette, hogy elkalandoztál, már azon jár az eszed, hogyan szabadulhatnál meg tőle, de udvarias akarsz lenni. Ezekben az esetekben is menekülni akarsz:
• Ja, persze, hozzuk össze mielőbb. Neked mikor jó? Á, az nekem pont nem jó.
Dehogynem jó! Csak kifogást keresel. Nem akarod lekötni magad. És mi van akkor, ha valaki ezt mondja:
• Sajnos mennem kell. Még úgyis összefutunk!
Egy biztos: menni akar. Hogy valóban mennie kell, azt úgysem tudod meg. Vagy igen, vagy nem. Én inkább a nemre szavaznék. Pontosabban arra, hogy miattad kell mennie. Ritkán lehet igaz a következő felkiáltás, szerintem inkább füllentés:
• Épp most akartalak hívni!
Az az igazság, hogy még tíz fontosabb hívást kellett volna elintézned, de most füllentettél. Ahogy számtalan esetben ilyenkor is:
• Le volt némítva a telefonom.
Jól láttad te azt a hívást, csak nem volt kedved fölvenni vagy visszahívni az illetőt. Mennyi mindenre lehet következtetni a visszahívás elmulasztásából…
• Majd hívlak!
Biztos lehetsz benne, hogy esze ágában sincs hívni…
A hivatal is füllent:
• Nem kaptuk meg a panaszlevelet!
Valójában: Megkaptuk, itt pihen valahol az íróasztalon. Régi mondás: az akta nem robban.
• A főnök nem ér rá.
A főnök arra ér rá, akire akar. Egyébként egész nap a körmét reszeli, a telefonját böngészi, egyedül önre nem ér rá. Meg az önhöz hasonló problémás emberekre… Bezzeg, ha Icuka jön, azonnal ráér.
• Házon kívül van.
Persze csak önnek.
• Nem tartozik ránk.
Persze ők az illetékesek, de hátha sikerül lerázni az ügyfelet.
És mi van, ha ezt látja valahol kiírva:
• Olcsó.
Dehogy olcsó! És ugye biztosan elhiszi, ha ezzel találják meg:
• Ez ma a piacon a legjobb befektetés.
Természetesen nekik, de hogy önnek jó-e, abban azért nem lennénk annyira biztosak.
S hogy mobiltelefonon hányféle füllentés hangozhat el? Összegyűjtöttem a lehetséges kifogásokat:
• Épp most lépek ki az ajtón!
Valójában még a kádban van vagy éppen vasalja a ruháját.
• Tizenöt perc és ott vagyok!
Lehet, hogy már kijött a kádból és ki van vasalva a ruhája. A tizenöt perc lehet harminc is, vannak még kifogások a tarsolyban.
• Tíz perc és ott vagyok!
Ez már biztató, ilyenkor rendszerint már van rajta ruha, és valóban közelít.
• Öt perc és ott vagyok!
Esély van rá, hogy hamarosan fölbukkan.
• Mindjárt ott vagyok!
A mindjárt nagyon rövid időintervallum. De attól függ, hogy ki mondja. Ha megbízható ember, akkor hamarosan ott lesz.
• Már a Blahán vagyok!
Ez akár még igaz is lehet. Csak meg ne szólaljon a hangosbemondó, hogy a Jászai Mari tér következik.
Mindennapi hazugságaink, tódításaink, lódításaink, füllentéseink annyira átlátszóak, mint a nyomozóé, aki így szólt a gyanúsítottra:
• Mindent tudunk magáról! Neve?
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.