Dr. Balázs Géza: Mindennapi füllentéseink

2022. június 01., 11:41
Szurcsik József: X generáció (akril, olaj, vászon, 165 × 200 cm, 2012)

Nyelvi barangolások (56.)

 

Gyorsul a világ, mi is gyorsulunk, sietünk, késünk, elkeverünk, elnézünk, elfelejtünk… Néha túl sok a bejövő adat, mi meg hát, hogy felületességünk vagy sietségünk okán ne bántsunk meg másokat, valljuk be, füllentünk. Sokszor már maga a Hogy vagy?-ra adott válasz is hazugság. Vagy enyhébben, füllentés:
• Hogy vagy?
• Kösz, jól!
Ártalmatlan füllentés. Tudományosan azt mondjuk: nyelvszokás (nyelvi algoritmus) szerint mondjuk azt, amit mondunk. Képzeljük el, hogy a Hogy vagy? kérdésre valaki megragad bennünket, és elkezdi mondani, hogy valójában hogy van. De vannak további mindennapi esetek, amikor kénytelenek vagyunk füllenteni. Például amikor találkozunk valakivel, de igazából nem tudjuk, hogy kivel:
• Hogyne ismertelek volna meg!
(És valójában azt gondoljuk: Gőzöm sincs, honnan ismerlek. Fogalmam sincs, ki lehetsz. De ezt nem árulhatom el, nem sérthetlek meg vele.)
Udvariaskodunk, mert ezt írják elő a nyelvi szabályok:
• Ezer éve nem láttalak! De jó, hogy találkoztunk!
(És azt gondoljuk: Igazából nem jó, hogy találkoztunk, mert rohanok, és nem is tudom, hogy mit kérdezzek, de hát ki kell fejeznem, hogy örvendek neked, pedig…)
Történetet mesél valaki:
• Á, persze, már emlékszem!
(Pedig még csak nem is dereng, hogy hol, mikor, hogyan és kivel..., de emlékezni illik a közös történetekre.)
Föl kell tenni az udvarias kérdést:
• Na mi van veled?
(De azért azt gondoljuk: Isten őrizz, hogy belekezdj vagy elmondd, igazából az lenne a jó, ha sietnél valahová... Persze kérdés számomra, hogy mindig így volt-e. Esetleg csak a mai kor embere felejtette-e el a valódi érdeklődést?)
Okvetlenül meg kell beszélni egy találkozót, hiszen olyan régen nem találkoztunk:
• Aha, jó lesz a kedd. Figyi, még pontosítsunk, oké?
(Ilyenkor sokszor arra gondolunk: Egyáltalán nem tudom mi lesz jövő kedden, remélhetőleg addig elfelejtődik a dolog. A gonoszabbak pedig ezt is gondolják: Egy biztos, én nem foglak keresni a pontosítás végett...)
Nem merjük kimondani, hogy NEM…, igaz, ezt mindenki érti, akinek értenie kell:
• Tudod, elég elfoglalt vagyok...
(Ez bizony azt jelenti, hogy az illető nem ér rá. Pontosabban: rád…)
Érdemes odafigyelni az egyébként semmitmondó formulákra. Például ezekre:
• Na, akkor...
• Oké, rendben…
• Jó, jó, jó…
Ezek igazából nem jelentenek semmit. Azaz dehogy. Azt jelentik, hogy sürgősen be kellene fejezni a beszélgetést... És mit jelent, ha valaki azt mondja, hogy:
• Tele van a noteszem.
Vagy azt, hogy:
• Ez a hét sűrű, de a jövő héten már szabadabb leszek.
Azt jelenti: nincs ideje rád. Ez persze csak veled kapcsolatban igaz. Bizonyos emberek számára nyilván van idő, de te nem tartozol ezek közé. És persze a jövő héten sem.
Néha olyasmit mondunk, ami nem azt jelenti:
• De, de, figyelek!
Dehogy figyelsz. Partnered már észrevette, hogy elkalandoztál, már azon jár az eszed, hogyan szabadulhatnál meg tőle, de udvarias akarsz lenni. Ezekben az esetekben is menekülni akarsz:
• Ja, persze, hozzuk össze mielőbb. Neked mikor jó? Á, az nekem pont nem jó.
Dehogynem jó! Csak kifogást keresel. Nem akarod lekötni magad. És mi van akkor, ha valaki ezt mondja:
• Sajnos mennem kell. Még úgyis összefutunk!
Egy biztos: menni akar. Hogy valóban mennie kell, azt úgysem tudod meg. Vagy igen, vagy nem. Én inkább a nemre szavaznék. Pontosabban arra, hogy miattad kell mennie. Ritkán lehet igaz a következő felkiáltás, szerintem inkább füllentés:
• Épp most akartalak hívni!
Az az igazság, hogy még tíz fontosabb hívást kellett volna elintézned, de most füllentettél. Ahogy számtalan esetben ilyenkor is:
• Le volt némítva a telefonom.
Jól láttad te azt a hívást, csak nem volt kedved fölvenni vagy visszahívni az illetőt. Mennyi mindenre lehet következtetni a visszahívás elmulasztásából…
• Majd hívlak!
Biztos lehetsz benne, hogy esze ágában sincs hívni…
A hivatal is füllent:
• Nem kaptuk meg a panaszlevelet!
Valójában: Megkaptuk, itt pihen valahol az íróasztalon. Régi mondás: az akta nem robban.
• A főnök nem ér rá.
A főnök arra ér rá, akire akar. Egyébként egész nap a körmét reszeli, a telefonját böngészi, egyedül önre nem ér rá. Meg az önhöz hasonló problémás emberekre… Bezzeg, ha Icuka jön, azonnal ráér.
• Házon kívül van.
Persze csak önnek.
• Nem tartozik ránk.
Persze ők az illetékesek, de hátha sikerül lerázni az ügyfelet.
És mi van, ha ezt látja valahol kiírva:
• Olcsó.
Dehogy olcsó! És ugye biztosan elhiszi, ha ezzel találják meg:
• Ez ma a piacon a legjobb befektetés.
Természetesen nekik, de hogy önnek jó-e, abban azért nem lennénk annyira biztosak.
S hogy mobiltelefonon hányféle füllentés hangozhat el? Összegyűjtöttem a lehetséges kifogásokat:
• Épp most lépek ki az ajtón!
Valójában még a kádban van vagy éppen vasalja a ruháját.
• Tizenöt perc és ott vagyok!
Lehet, hogy már kijött a kádból és ki van vasalva a ruhája. A tizenöt perc lehet harminc is, vannak még kifogások a tarsolyban.
• Tíz perc és ott vagyok!
Ez már biztató, ilyenkor rendszerint már van rajta ruha, és valóban közelít.
• Öt perc és ott vagyok!
Esély van rá, hogy hamarosan fölbukkan.
• Mindjárt ott vagyok!
A mindjárt nagyon rövid időintervallum. De attól függ, hogy ki mondja. Ha megbízható ember, akkor hamarosan ott lesz.
• Már a Blahán vagyok!
Ez akár még igaz is lehet. Csak meg ne szólaljon a hangosbemondó, hogy a Jászai Mari tér következik.
Mindennapi hazugságaink, tódításaink, lódításaink, füllentéseink annyira átlátszóak, mint a nyomozóé, aki így szólt a gyanúsítottra:
• Mindent tudunk magáról! Neve?