Nyelvi barangolások (56.)
Gyorsul a világ, mi is gyorsulunk, sietünk, késünk, elkeverünk, elnézünk, elfelejtünk… Néha túl sok a bejövő adat, mi meg hát, hogy felületességünk vagy sietségünk okán ne bántsunk meg másokat, valljuk be, füllentünk. Sokszor már maga a Hogy vagy?-ra adott válasz is hazugság. Vagy enyhébben, füllentés:
• Hogy vagy?
• Kösz, jól!
Ártalmatlan füllentés. Tudományosan azt mondjuk: nyelvszokás (nyelvi algoritmus) szerint mondjuk azt, amit mondunk. Képzeljük el, hogy a Hogy vagy? kérdésre valaki megragad bennünket, és elkezdi mondani, hogy valójában hogy van. De vannak további mindennapi esetek, amikor kénytelenek vagyunk füllenteni. Például amikor találkozunk valakivel, de igazából nem tudjuk, hogy kivel:
• Hogyne ismertelek volna meg!
(És valójában azt gondoljuk: Gőzöm sincs, honnan ismerlek. Fogalmam sincs, ki lehetsz. De ezt nem árulhatom el, nem sérthetlek meg vele.)
Udvariaskodunk, mert ezt írják elő a nyelvi szabályok:
• Ezer éve nem láttalak! De jó, hogy találkoztunk!
(És azt gondoljuk: Igazából nem jó, hogy találkoztunk, mert rohanok, és nem is tudom, hogy mit kérdezzek, de hát ki kell fejeznem, hogy örvendek neked, pedig…)
Történetet mesél valaki:
• Á, persze, már emlékszem!
(Pedig még csak nem is dereng, hogy hol, mikor, hogyan és kivel..., de emlékezni illik a közös történetekre.)
Föl kell tenni az udvarias kérdést:
• Na mi van veled?
(De azért azt gondoljuk: Isten őrizz, hogy belekezdj vagy elmondd, igazából az lenne a jó, ha sietnél valahová... Persze kérdés számomra, hogy mindig így volt-e. Esetleg csak a mai kor embere felejtette-e el a valódi érdeklődést?)
Okvetlenül meg kell beszélni egy találkozót, hiszen olyan régen nem találkoztunk:
• Aha, jó lesz a kedd. Figyi, még pontosítsunk, oké?
(Ilyenkor sokszor arra gondolunk: Egyáltalán nem tudom mi lesz jövő kedden, remélhetőleg addig elfelejtődik a dolog. A gonoszabbak pedig ezt is gondolják: Egy biztos, én nem foglak keresni a pontosítás végett...)
Nem merjük kimondani, hogy NEM…, igaz, ezt mindenki érti, akinek értenie kell:
• Tudod, elég elfoglalt vagyok...
(Ez bizony azt jelenti, hogy az illető nem ér rá. Pontosabban: rád…)
Érdemes odafigyelni az egyébként semmitmondó formulákra. Például ezekre:
• Na, akkor...
• Oké, rendben…
• Jó, jó, jó…
Ezek igazából nem jelentenek semmit. Azaz dehogy. Azt jelentik, hogy sürgősen be kellene fejezni a beszélgetést... És mit jelent, ha valaki azt mondja, hogy:
• Tele van a noteszem.
Vagy azt, hogy:
• Ez a hét sűrű, de a jövő héten már szabadabb leszek.
Azt jelenti: nincs ideje rád. Ez persze csak veled kapcsolatban igaz. Bizonyos emberek számára nyilván van idő, de te nem tartozol ezek közé. És persze a jövő héten sem.
Néha olyasmit mondunk, ami nem azt jelenti:
• De, de, figyelek!
Dehogy figyelsz. Partnered már észrevette, hogy elkalandoztál, már azon jár az eszed, hogyan szabadulhatnál meg tőle, de udvarias akarsz lenni. Ezekben az esetekben is menekülni akarsz:
• Ja, persze, hozzuk össze mielőbb. Neked mikor jó? Á, az nekem pont nem jó.
Dehogynem jó! Csak kifogást keresel. Nem akarod lekötni magad. És mi van akkor, ha valaki ezt mondja:
• Sajnos mennem kell. Még úgyis összefutunk!
Egy biztos: menni akar. Hogy valóban mennie kell, azt úgysem tudod meg. Vagy igen, vagy nem. Én inkább a nemre szavaznék. Pontosabban arra, hogy miattad kell mennie. Ritkán lehet igaz a következő felkiáltás, szerintem inkább füllentés:
• Épp most akartalak hívni!
Az az igazság, hogy még tíz fontosabb hívást kellett volna elintézned, de most füllentettél. Ahogy számtalan esetben ilyenkor is:
• Le volt némítva a telefonom.
Jól láttad te azt a hívást, csak nem volt kedved fölvenni vagy visszahívni az illetőt. Mennyi mindenre lehet következtetni a visszahívás elmulasztásából…
• Majd hívlak!
Biztos lehetsz benne, hogy esze ágában sincs hívni…
A hivatal is füllent:
• Nem kaptuk meg a panaszlevelet!
Valójában: Megkaptuk, itt pihen valahol az íróasztalon. Régi mondás: az akta nem robban.
• A főnök nem ér rá.
A főnök arra ér rá, akire akar. Egyébként egész nap a körmét reszeli, a telefonját böngészi, egyedül önre nem ér rá. Meg az önhöz hasonló problémás emberekre… Bezzeg, ha Icuka jön, azonnal ráér.
• Házon kívül van.
Persze csak önnek.
• Nem tartozik ránk.
Persze ők az illetékesek, de hátha sikerül lerázni az ügyfelet.
És mi van, ha ezt látja valahol kiírva:
• Olcsó.
Dehogy olcsó! És ugye biztosan elhiszi, ha ezzel találják meg:
• Ez ma a piacon a legjobb befektetés.
Természetesen nekik, de hogy önnek jó-e, abban azért nem lennénk annyira biztosak.
S hogy mobiltelefonon hányféle füllentés hangozhat el? Összegyűjtöttem a lehetséges kifogásokat:
• Épp most lépek ki az ajtón!
Valójában még a kádban van vagy éppen vasalja a ruháját.
• Tizenöt perc és ott vagyok!
Lehet, hogy már kijött a kádból és ki van vasalva a ruhája. A tizenöt perc lehet harminc is, vannak még kifogások a tarsolyban.
• Tíz perc és ott vagyok!
Ez már biztató, ilyenkor rendszerint már van rajta ruha, és valóban közelít.
• Öt perc és ott vagyok!
Esély van rá, hogy hamarosan fölbukkan.
• Mindjárt ott vagyok!
A mindjárt nagyon rövid időintervallum. De attól függ, hogy ki mondja. Ha megbízható ember, akkor hamarosan ott lesz.
• Már a Blahán vagyok!
Ez akár még igaz is lehet. Csak meg ne szólaljon a hangosbemondó, hogy a Jászai Mari tér következik.
Mindennapi hazugságaink, tódításaink, lódításaink, füllentéseink annyira átlátszóak, mint a nyomozóé, aki így szólt a gyanúsítottra:
• Mindent tudunk magáról! Neve?
A Sétatér – szellemvasút a Szamos partján című kézirat készen áll a kiadásra, tartalma hibrid szövegegységekből áll. A könyv tematikája valóban a hattyúk és a kolozsvári Sétatér megörökítése, ám mindez egy tág dimenzióban végigvitt kultúrtörténeti utazás, amelynek során Kolozsvár teljes történelme mellett a magyar és világirodalmi hattyúábrázolásokon át a költő személyes identitáskérdései is fellelhetők.
Szőcs Géza 1983-ban írta Esti ima című versét, a legsötétebb Ceaușescu-korszakban, amikor – 1982-es lefogása után – nemcsak szabadságáért, de életéért is aggódnia kellett. A visszatérő kihallgatások gyakran kínzásokká fajultak, valóságos háziőrizetben élt szülei lakásában; telefonját lehallgatták, minden lépését megfigyelték, s a házkutatások során elkoboztak mindent, amit személyesen fontosnak tarthatott – leveleket, verseket, jegyzeteket. Folyamatosan érzékeltetni akarták vele kiszolgáltatottságát – azt, hogy a hatalom bármit megtehet vele.
Tizennégy éves koromban jártam először Magyarországon, és szinte hihetetlen élmény volt, hogy első utam rögtön Budapestre vezetett. Tudtam, hogy létezik egy ilyen ország, ami nekünk anyaországunk, és amelynek eszményképe szinte jogalapját és bizonyítékát adta identitásomnak, ami néha ellentmondásokkal volt terhes, hiszen nagyon korán megtanították nekem, hogy magyar nemzetiségű ukrán állampolgár vagyok.
Danyi költői indulását a nyelvi fegyelmezettség, a közlés határokat feszegető lecsupaszítása, a fogalmazás már-már kíméletlenségbe hajló pontossága és többnyire a megszólalónak a vers belső működő világától való hideg eltávolodása jellemzi; olyan objektivitás, amely izzik az immanens feszültség(ek)től, ám ezek a „zárt csodák” – ahogyan a kortárs kritikák által sokat tárgyalt mű mondja – a „kéreg alatt” maradnak.
László Gyula ezt írja barátjáról, Németh Kálmánról: „szobrait nem lehet elfogulatlanul, rideg mérlegeléssel nézni, nem lehet csak a »szép« jegyében szemlélni, mert ezek a szobrok panaszolnak, vádolnak, hitet sugároznak, emlékeznek, pedig »csak« öregasszonyokat, vásárosokat, sebesült katonákat, szeretett fejeket idéznek, és gyakran érezzük a Megfeszített jelenlétét. Németh Kálmán a középkori faszobrászok kései utóda: a Krisztus-faragóké, Boldogasszony-idézőké, a szegény embert szeretettel átölelőké.” E megejtően lírai sorok miatt érdemes felidéznünk Németh Kálmán emlékét.
A dualizmus alatt (1867–1918) Szabadka egyetlen katolikus jellegű tanintézete a Miasszonyunkról nevezett iskolanénék zárdaiskolája volt. Az intézet alapítása a Szabadkai Első Nőegylet érdeme. Az egylet a városi árvák gondozását az iskolanővérekre szerette volna bízni, és ebből a célból 1869-ben zárda alapítását határozta el. Az építkezésre szánt adományokat a Római kath. nőiskola-alapítványa néven létesített számlára gyűjtötték össze.
2023 tavaszán mutatták be a Jókai Színházban, Komáromban N. Tóth Anikó A kacagó királykisasszony című darabját. A mű lényegében egy hagyományos sablonokból felépített történet, amelyet próbál valamiféle kerettel körbeölelni. Szerencsére nem is akar több lenni annál, mint aminek készült: szórakozás gyerekeknek és gyereklelkű felnőtteknek.