2023. augusztus 29., 09:28
Nyelvi barangolások 121.
Petőfi népi tisztelete már életében elkezdődött. Jókai írja, „ez időben verseit az utolsó parasztkunyhóban éppen úgy ismerték, mint a delnők budoárjaiban, s arcképe ezernyi ezer példányban forgott a hazában…” A legenda hősies és rejtélyes halálával csak fokozódott.
A népi emlékezet egy sajátos módja: az emlékállítás. Ennek is legnyilvánvalóbb módja a tisztelt személyiséghez fűződő közvetlen (érintkezéses, azaz indexikus) kapcsolat. Minden vallás alapítójának vagy kiemelkedő képviselőjének (szentjének) számon tartják születési helyét, szálláshelyét, nyughelyét, sok helyen még a lába nyomát is. Az emlékállítás egyik természetes formája: a személyiség és a neki árnyékul szolgáló fa kapcsolata; illetve a későbbiekben az emlékére ültetett fa (emlékfa) mint kezdetleges emlékmű, szobor. Gautama Buddhát egy fügefa alatt érte a megvilágosulás. A fát azóta bódhifának nevezik. II. Rákóczi Ferenchez kötik a Romhány melletti 300 éves törökmogyorófát, Parádon Rákóczi-tölgy, Balatonakarattyán Rákóczi-szil őrzi emlékét. Kossuth fája van Tiszaföldváron, Bajánsenyén, Velencén. Petőfi-fát tartanak számon Nagyarban, a régi Túr mellett és még sok helyen.
A fa ősi szimbólum: a földben gyökerezik, ágai az ég felé nyúlnak. A fa, akárcsak az ember, két világhoz, a lenti és fenti világhoz kapcsolódik. Sok kultúrában egyes kiemelkedő fákat, ligeteket természetfölötti lények (istenek, szellemek) lakóhelyének tekintettek. A szentfa-tisztelet sok népnél fölfedezhető. „A faszimbolika és a fatisztelet végül is továbbéltet valamit az ősi természetvallásból, amelyben a fák nem csupán nyersanyag-szolgáltatók voltak, hanem tündérszerű nimfáknak otthont adó lelkes eleven lények, melyekhez érzelmek fűzték az embereket” írja Hans Biedermann (Szimbólum-lexikon, Corvina, 1996: 104). A szentfák tiszteletéből nőtt ki számos búcsújáróhely, vagy a mai Magyarországon, főleg a Dunántúlon is megfigyelhető képesfák, szentfák hagyománya. (Írtam erről a Magyar Nyelvőr 2021. évfolyamában, valamint a hajonaplo.ma oldalán: https://hajonaplo.ma/eletmod/fakep-nincs-kepesfa-van.html). A szentfák egyik elágazása a nem szakrális, hanem profán céllal kijelölt, ám a népi emlékezetben mégiscsak egyfajta sajátos naiv „szentkultuszként” értelmezhető emlékfa-szokás. Az emlékfák szokását fenntartó legfőbb ok: „ők, mint a természet tanúi, látták azokat az eseményeket, amelyeket ma élő ember már nem láthatott, tehát valami ősi, természetes kapocs a múlt és a jelen között”.
A leghíresebb Petőfi-fa a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyaron, a Kis-Túr mellett található. Valamikor itt érte el a Tiszát a kis Túr, ma már ez egy mellékág, mert a Túr 1929 óta jóval följebb, Tiszakóródnál egy mesterséges mederben, az úgynevezett Túr-bukónál torkollik a Tiszába. Petőfi 1846 nyarán, Obernyik Károly költőbarátja buzdítására Szatmár megyei körútra indult. Felkereste Kölcsey szatmárcsekei sírját, megismerkedett a nagyari Luby Zsigmonddal, később több alkalommal vendégeskedett a nagyari kúriában. A nemrég pompásan felújított nagyari Luby-kastély ma az egyetlen épület a megyében, amelyben Petőfi Sándor megfordult. A kastélytól alig egy kilométerre található a régi Túr és néhány kilométerre az egykor „kanyargó”, ma már szabályozott Tisza. Petőfit az 1846-os személyes élmény, a nagyari táj ihlette A Tisza című versének megírására. Azonosították a versben szereplő malmot, és az egykori torkolattól látható tarpai templomtornyot is.
Nyári napnak alkonyúlatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Mint a gyermek anyja kebelére. […]
Másfelől, a Tisza tulsó partján,
Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,
Köztök egy csak a nyilás, azon át
Látni távol kis falucska tornyát. […]
Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe
Egy madár csak néha füttyentett be,
Nagy távolban a malom zugása
Csak olyan volt, mint szunyog dongása.
Nagyarban az 1880-as évektől követhető a Petőfi-fa kultusza. A falu lakói úgy vélték, hogy Petőfi a Túr partján álló hatalmas lombkoronájú kocsányos tölgy alatt írta a verset. Ez természetesen nem bizonyítható, de erősen valószínű, hogy Petőfi látta a fát, talán meg is pihent árnyékában. Mindenesetre a fát Petőfi-fának nevezték el, körbekerítették, emléktáblával látták el, tövéhez virágokat ültettek. A 6 méteres átmérőjű, 25 méter magas fát 1961-ben védetté nyilvánították. A gondozás ellenére a fa 1996-ban kiszáradt, elpusztult (villám is sújtotta, állítólag fel is gyújtották). Előbb azonban még a Petőfi-fa terméséből új tölgyet hajtattak, s ezt a fa mellé ültették, így napjainkban is egy példásan rendben tartott emlékligetben őrzik Petőfi emlékét. A ligetben fát ültetett még más Petőfi-emlékfával bíró település: Koltó, Székelykeresztúr, Eperjes, Dömsöd. A Tisza című verset Petőfi később, 1847-ben, Pesten írta, de nyilvánvalóan személyes nagyari élmények hatására.
A Petőfi-emlékhelyek között számon tartott Dunavecse, Szalkszentmárton közelében, a dömsödi Duna-parton található a ma körülbelül 350 éves mocsári tölgy, amelyet ugyancsak Petőfi-fának tartanak. Állítólag 1845 augusztusában ennek árnyékában írta a Piroslik már a fákon a levél… című versét. Ez a fa is megsérült egy viharban. A letört ágakból Polyák Ferenc fafaragóművész elkészítette Petőfinek és szüleinek a Petőfi-fa mellett található mellszobrát.
Az ősi fa-, szentfakultusz kései, mai változata tehát az emlékfa-kultusz. Mivel szerves folytatása egy széles körben elterjedt hagyománynak, tudatosítása, sőt további építése hasznos a szerves kultúrafejlődés szempontjából. 2016-ban a romhányi Rákóczi-fától elindult egy emlékfa-mozgalom: a csatlakozó településeken elültetnek egy-egy facsemetét a Rákóczi-fák fajaiból. Azóta egyre több településen őrzik fák, sőt fasorok a fejedelem emlékét, a fák szimbolikusan összekapcsolják a településeket. Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából az Országos Erdészeti Egyesület hét helyi csoportja ültet fát az ország hét pontján Szigetvártól Sopronig. Remélhetőleg országszerte elterjednek a Petőfi-fákról hajtatott újabb és újabb emlékfák.
