Nyelvi barangolások (97.)
Régi, szép, népi ünnepneveink fölelevenítése üdvös feladat lenne. Részben a hagyományok ébrentartása, részben pedig szürkülő nyelvi kifejezéskészletünk gazdagítása miatt. S hogy ez miért fontos? Mert ezek a régi ünnepnevek egy egykori teljesebb, gazdagabb, az ünnepekre jobban ügyelő érzelmi, lelkivilágot jeleznek. Ma, amikor elvben jóval több szabadidőnk van, mint korábban, érdemes lenne fölidézni és megélni az egykor megszentelt napokat. Hogy is mondta egy szilágysági kollégám? „Régen karácsonykor énekkel volt tele a falu.”
Rögtön az év elején, január 6-án van vízkereszt vagy másként: háromkirályok napja. A vízkereszt nevet erősen fenntartja Shakespeare komédiája, a Vízkereszt vagy amit akartok címe. A pálfordulás kifejezést sokszor használjuk, de különösen odafigyelhetünk rá január 25-én Pál fordulása vagy a még szebb népi néven nevezett jóra forduló Pál napján.
Néphagyományunk a Mária-, illetve a magyar népközösségben sajátos Boldogasszony-ünnepek egész sorát mutatja fel. Számos Boldogasszony-ünnepünk közül az egész magyar nyelvterületen ismert a február 2-i Gyertyaszentelő Boldogasszony, a március 25-i Gyümölcsoltó (egyes helyeken Fecskehajtó) Boldogasszony, a július 2-i Sarlós Boldogasszony, az augusztus 15-i Nagyboldogasszony (vagy Nagyasszony), de Muravidéken ilyen is van: Földtiltó Boldogasszony napja (december 8. – ettől kezdve nem ajánlatos szántani).
Február 25-én van Jégtörő Mátyás napja. Jégtörő Mátyás címmel a keleti filozófiát idéző, csodálatos regényt írt Tamási Áron – trilógiának szánta, de csak két része készült el: a Jégtörő Mátyás (1936) és a Ragyog egy csillag (1937). Március 17-e Gertrúd napja, de ilyen szép – szlavóniai - népi neve is van: guzsalyütő nap, vagyis ekkor kell befejezni a téli munkának számító szövést, fonást.
Kiemelt vallási-népi ünnepeink megnevezése közismert: karácsony, húsvét, pünkösd. De ezekhez kapcsolódóan és mellettük számos további régi népi ünnepnév ismert. A karácsonyi ünnepkört megelőzi az advent (eszünkbe juthat Füst Milán Advent című regénye), maga a karácsonyi készülődés szorosabban pedig december 13-án, Luca napján veszi kezdetét. A december 24-i karácsony este hagyományos népi megnevezése: szenteste.
A karácsonyi ünnepkört követi a farsang: melynek kezdete a Jézus megkeresztelésére utaló vízkereszt, vége hamvazószerda. (Ma már nehéz lenne megindokolni, hogy a vízkereszt miért található meg az etimológiai szótárban, a hamvazószerda és sok más vallási ünnep neve miért nem. Bár az is lehet, hogy nem is lenne nehéz. Pedig a nyelvi hagyomány fennmaradását például az is szolgálná, hogy a szótárakban benne legyenek ezek az ünnepnevek. És lenne annak a bizonyos – nem megvalósuló – nyelvstratégiának is e téren feladata…) A húsvéti ünnepkört keretbe foglalja a régi szép népi kifejezés a húshagyás és a húsvétel (húshagyó kedd, majd a negyvennapos böjt után: a húsvét). Páratlanul gazdag a húshagyókedd népi terminológiája: húshagyat (régi), húshajó, húsagyó. További, a humort sem nélkülöző terminusok is vannak. A farsang végét összefoglalóan is megnevezték: farsangháromnapok, farsangfarka. Nyelvtörténeti adatunk van a húshagyószombatra és húshagyóvasárnapra. A moldvai csángóknál: piroskavasárnap, Székelyföldön: csonthagyóvasárnap, sonkahagyóvasárnap, Zoborvidéken sardóvasárnap (a legények sardóznak, azaz bőséget mennek kívánni), a görögkatolikusoknál: vajhagyóvasárnap. Baranyában, egy faluban a húshagyókedd: madzaghagyókedd, arra utalva, hogy a disznótortól madzagon lógó „egyetmás” ekkorra elfogyott. A böjtkezdő hamvazószerda utáni nap van még egy kis lehetőség a farsang levezetésére, ez a tréfás nevű kövércsütörtök, torkoscsütörtök, tobzódó csütörtök, illetve a turizmusban, vendéglátásban újabban felkapott zabálócsütörtök. Nevezik ezt a napot kisfarsangnak is. (A népi ünnepnévi adatokat jórészt Bálint Sándor Karácsony, húsvét, pünkösd és Ünnepi kalendárium című alapvető munkáiból vettem.)
A nagyböjti, húsvéti és húsvét utáni vasárnapok teljes népi terminológiája ma már sehol sem él, de így rekonstruáltam, és nyilván lehetséges még további helyi adatokkal bővíteni (forrás: Balázs Géza: Hon- és népismeret. A magyar nép kultúrája. Pauz-Westermann, 2006: 91.):
- csonkavasárnap, nevetlenvasárnap, félböjtvasárnap (böjtdereka), guzsalyvasárnap, feketevasárnap, virágvasárnap, húsvétvasárnap, kishúsvét (fehérvasárnap, mátkázóvasárnap)
November elseje: mindszent vagy mindenszentek napja; a másodikai halottak napja már közismertebb. A Luca-napot inkább számontartjuk, de az aprószentek napját már kevésbé (december 28.). Ezzel azonban vissza is értünk a „jeles napok” decemberi kezdetéhez. A jeles napok formula tudomásom szerint Kodály Zoltán által vált népszerűvé.
Olyan egyediségeket is említhetek (melyeket Penavin Olga Népi kalendáriumában találtam), mint a száznap (április 12., az év századik napja), Babevő János napja (május 6.), Retkes vagy Legyes Margit (június 10.), Búzavágó Szent János napja (június 24.), Mérges vagy Pisis Margit (mert hogy esőt, zivatart hoz: június 13.), Fecskehajtó Kisasszony napja (szeptember 8.), Borszűrő Szent Mihály napja (szeptember 29.), s létezik, nyilván a messzi múltba vezető regölés dramatikus népszokására utalva a karácsony és újév közötti regélő hétfő. Két napot is kiemelnek disznóvágásra: Disznóölő Szent Ferenc (december 3.) és Disznóölő Tamás (december 21.) napját. Ha csak ezekkel a népi megnevezésekkel bővítenénk szókincsünket, már színesebbé válnának az ünnepnapok.
