Szarvas Gábor nyelvész ironikusan így kezdi önéletrajzát: „Születtem 1832. március 22-én Adán, Bács megyében, anyámtól. Apám törvényes, céhbeli kovács volt, anyám kovácsné. Laktunk a nagy kocsmának vizávi, melynek bora, amint emlékszem, híres volt a Tisza-víz-ízéről.” Ada kisváros (ma Szerbia) Kelet-Bácska középső részén, a Tisza folyó jobb partján fekszik Zentától 15, Óbecsétől 20 kilométerre. A város neves szülöttje Szarvas Gábor nyelvész, a nemrég 150. születésnapját ünneplő nyelvészeti folyóirat, a Magyar Nyelvőr első legendás szerkesztője. (És ugyancsak itt született 1892. március 9-én Rákosi Mátyás kommunista politikus, pártfőtitkár, miniszterelnök is…)
Szarvas Gábor 1842 és 1848 között a bajai ferences gimnáziumban tanult. 1848-ban nemzetőrnek jelentkezett, de nem tartották alkalmasnak a szolgálatra. Akkor felvételét kérte a pannonhalmi bencésekhez. Négy év után kilépett a rendből, majd jogot hallgatott. 1858 szeptemberében Egerben helyettes póttanár a ciszterci rend gimnáziumában. Ekkor Szarvast még inkább a szépirodalom érdekli, drámaírással próbálkozik. Galambposta, vagy a csalhatatlan emberismerő című drámáját Kassán is bemutatták. Később Baján, majd Pozsonyban lett gimnáziumi tanár. 1867-ben megjelent Magyartalanságok című dolgozata, amelyben fölveti a „nyelvőri” (nyelvművelői) szerep fontosságát. 1869-ben Eötvös József kinevezte rendes tanárnak a pesti főgimnáziumba. 1871-ben az MTA levelező tagjává választották, és felkérték az 1872-ben induló Magyar Nyelvőr szerkesztőjének. 1882-ben megnősült, 1890-ben királyi tanácsos lett. Ekkor adták ki barátai, tisztelői a Nyelvőr-Emlék című emlékkönyvet. Ebben mások mellett Vikár Béla, Szinnyei József, Négyesy László, Simonyi Zsigmond írása szerepel. A nyelvészek korábban szívesen tréfálkoztak, például található benne néhány mulatságos írás, ilyen például a „Szarvas-lakoma”. Hetvenéves korában, 1892-ben a helsingforsi Finnugor Társaság külső tagja lett. Idős korában látása megromlott. Még életének utolsó évében, 1895-ben is megjelentek harcos cikkei, melyeket már ágyban fekve diktált.
Halála után középiskolai tanárok szólítottak fel emlékének méltó megőrzésére. A Nyelvőr 1895. novemberi számában Beöthy Zsolt, a tanáregyesület elnöke kezdeményezte Szarvas szobrának felállítását. A gyűjtés eredményes volt, és megbízták Jankovits Gyula szobrászművészt Szarvas mellszobrának elkészítésével. A most is meglévő mellszobrot 1899. július 2-án avatták fel az Akadémia előtt. Sajó Sándor ünnepi költeményét olvasta fel:
Ki volt Szarvas Gábor? magyar nyelvünk őre,
Közkatonábul lett lánglelkű vezér;
íme ércalakban, ami por belőle,
Ami el nem múló, – szíveinkben él.
Jertek tanítványok, szívben egybeforrva
Álljunk ide sorba, mint a katonák,
Nézzünk diadallal, hittel e szoborra
S ahogy ő tanított, úgy küzdjünk tovább.
A budapesti szoborállítást azonban megelőzte a szülőváros. Adán 1898. június 19-én avatták fel Szarvas Gábor bronz mellszobrát. Simonyi Zsigmond, a Nyelvőr következő szerkesztője mondott emlékbeszédet, Vikár Béla ünnepi ódát adott elő. 1920-ban a szobort eltüntették. Balassa József, a Nyelvőr harmadik szerkesztője kinyomozta: „a lefolytatott kutatás és tudakozódás azzal az eredménnyel járt, hogy megtudtuk, hogy a romboló csoport a mellszobrot egy kútba dobta. Huszonkét év telt el azóta, kétségtelen, hogy a súlyos bronzszobor mélyen besüppedt a földbe, tehát felhozatalára gondolni sem lehet. A felszabadult Ada talán megtalálja módját, hogy Szarvas Gábor ismét hirdesse szülővárosa főterén fia dicsőségét”.
1970-től rendezik meg Adán a Szarvas Gábor-emléknapokat. Ennek kapcsán adományokból új szobrot állítottak fel 1972-ben (ekkor Bárczi Géza mondott avató beszédet), és már akkor elhatározták, hogy legyen Adán egy kis emlékmúzeuma is a nyelvésznek. Utóbbira 2020-ig kellett várni. Szarvas Gábor hagyatékából Adára került egy olajfestmény, néhány személyi tárgy (monogramos kávéspohara, pipája), magánlevelek, Szarvas két drámájának kézirata, és természetesen könyvek, Nyelvőr-példányok.
Eljutott hozzám egy 1970. október 12-én, az első adai Szarvas Gábor napokon föladott levelezőlap, amelyen Molnár Csikós László, szintén adai nyelvész a következők aláírását azonosította: Lőrincze Lajos (a Nyelvőr akkori, immár ötödik szerkesztője), Bárczi Géza, Zalai Györgyné (az MTA munkatársa, a Szarvas-hagyaték gondozója), Jakab László, Rehák László, Urbán János, Kossa János, Korom Tibor (a Jugoszláviai Magyar Nyelvművelő Egyesület főtitkára), Dávid András, Pénovátz Antal, Grétsy László, Deme László, Rónai Béla. A levelet minden bizonnyal ifj. Keck Zsigmond anyja írta Párizsban levő fiának, hogy apja, Kossa János nyelvművelő Szarvas Gábor-díjat kapott Adán. A levelet Újvidéken adták postára, „Zsigi” szállásadójának címezve.
A Szarvas-napok 50. évfordulóján, 2020-ban sikerült létrehozni az adai könyvtár mellett a Szarvas Gábor-emlékszobát, amelyben elhelyezték a nyelvész hagyatékát. 2023. április 23-án a magyar nyelv hetéhez kapcsolódva Lőrincze Lajos fia, Lőrincze Péter egy értékes szótárt ajándékozott édesapja hagyatékából Adának (a szótár eredeti tulajdonosa a bejegyzés szerint Szarvas Gábor volt). Balázs Géza, a Magyar Nyelvőr mostani (immár hetedik) felelős szerkesztője pedig az 1970-es adai levelezőlap mellett a Magyar Nyelvőr új számait, valamint a 150 éves Magyar Nyelvőr történetéről szóló könyvét ajándékozta a könyvtárnak.
Szarvas Gábor érdeme, hogy a Magyar Nyelvőr köré tudta gyűjteni az akkor nyelvtudomány minden számottevő alakját, sőt sokakat a nyelvészet iránt érdeklődő más szaktudósok közül is. A magyar nyelv jelenéért és jövőjéért elkötelezett nyelvművelés csak akkor lehet sikeres, ha ezt minden korban sikerül megtenni. Ezt szolgálják a minden ősszel megrendezett adai Szarvas Gábor-napok, és a mostantól látogatható adai Szarvas Gábor-emlékszoba is.
Kislányunk a hirtelen kezdődő májusi zápor elől a kertből – hol mezítláb bóklászott – felszaladt a veranda lépcsőjéhez, fel akarta venni az előzőleg odatett cipőcskéit. Látva, hogy gyepi hangyák jönnek-mennek benne, így méltatlankodott: „Hangyák! Volt olyan, hogy én beleléptem a ti cipőtökbe?” A feleletet sem ő, sem mi hallottuk egy kisebb mennydörgés miatt, ám leánykánk mondását nem hallgattatták el az évtizedek, mint ahogyan a hangyák kertben, mezőben, erdőben, irodalomban ismeretes élete és viselkedése sem felejtődik el gyerekkorunk óta.
1886-ban jelenik meg Gárdonyi Géza első kötete, a Szerelmes történetek. És ekkor jelentkezik – igaz, folytatásokban – az első regény, az Álmodozó szerelem. A négyoldalas Győri Közlönyben volt olvasható 1886. január 3. – 1886. június 3. között. Az Álmodozó szerelem tehát mindmáig egy mára már csak egyes könyvtárakban elérhető, régen megszűnt vidéki folyóiratban rejtőzködött. A Gárdonyi-kutatás persze tudott róla, de nem tartotta érdemesnek elővenni.
Egyetlen vékonyka, 1968-ban megjelent kötet maradt utána. Többször kérdeztem tőle, miért hagyta abba a versírást, de a válasza többnyire kitérő volt, vagy egyszerűen elintézte ennyivel: „József Attila után?” Vagy még őszintébben: „Nem akartam szaporítani a középszerű költők sorát.” Pedig erre a filigrán kis kötetre, amely Tükör előtt címmel látott napvilágot, bármit lehet mondani, még ennyi év távlatából is, csak azt nem, hogy középszerű lett volna.
Dusík Dániel néven született, s talán nem a legszerencsésebben választott írói nevet magának. Dénes György néven ugyanis egy vele egyidős geológus és egy hírneves színész (másodállásban író) is részese lett a magyar művelődéstörténetnek. Pelsőcön és Rozsnyón végezte alap- és középiskoláit, s amikor az első verseit írta, légüres térben leledzett a felvidéki irodalom.
Ezek a kövek ugyanazok, amelyek mai napig sugározzák Athén, Róma és Jeruzsálem nagyságát. Ezekből épült a kölni Dóm, a párizsi Notre-Dame, az esztergomi székesegyház, a budapesti Szent István-bazilika, a Szent Mihály-templom Kolozsváron vagy a brassói Fekete templom. Ezekből a kövekből raktuk össze az universitasainkat is.
A Szlovákiai Magyar Írók Társaságának Választmánya 2021-ben Csóka Ferencnek ítélte oda a Simkó Tibor-díjat, akinek első írása 1986 szeptemberében jelent meg az Új Szóban, Mese a Kék lovagról címmel. Írt regényt, elbeszéléseket, rádiójátékot, amatőrszínház-történetet, és festéssel, zeneszerzéssel, videoklip-készítéssel is foglalkozik.
Az Osztrák–Magyar Monarchia idején Zombor törvényhatósági jogú város adminisztratív központként Bács-Bodrog vármegye, valamint a Zombori járás székhelye is volt egyben. A város soknemzetiségű volt: az 1910-es népszámlálás szerint 30 593 lakosából 32,94 százalék magyar, 39,11 százalék délszláv (bunyevác, horvát, szerb), 7,13 százalék pedig német, míg a lakosság egyötöde más nemzetiséghez tartozott. Felekezeti szempontból a római katolikus vallást követték a legtöbben (54,91 százalék), a görögkeletiek/ortodoxok 38,83, míg az izraeliták a lakosság 3,32 százalékát képezték.
Bár nagyon jól mutatnak, nem egyértelműek, sőt félrevezetők a betűvel jelzett mai fiatal(os) nemzedékek. Ma már szinte mindenki kívülről fújja a népszerű tudományosság terminusait: X, Y, Z generáció. De mit jelentenek ezek, és vajon valóban nemzedékek, és ha igen, meddig érvényesek?
Lányi Ernőt (1861–1923) elsősorban mint számos költő versének megzenésítőjét ismerjük. Kevesen tudják, hogy több dalának a szövegét is maga írta: előbb lejegyezte a dallamot, majd megfelelő szöveget talált ki hozzá. De még kevesebben lehetnek azok, akik azt is tudják, hogy Lányi olyan verseket is írt, amelyeket sohasem zenésített meg. Egy csomó költeménye nyomtatásban is megjelent Consonanzen und Dissonanzen eines ungarischen Musikers (Egy magyar muzsikus konszonanciái és disszonanciái) címen 1899-ben Boroszlóban, a mai lengyel Wrocławban.
A magyar irodalomban nincs sok „hazai fejlesztésű” strófaszerkezet, és versforma még kevesebb. A Zrínyi-versszak egy laza metszetű, négyes rímes felező tizenkettes, s a már fejlettebb, egyedibb Balassi-strófa ennek rokona, viszont a Himfy-strófa, amit Kisfaludy Sándor (1772–1844) hozott létre, ezeknél is kidolgozottabb.