Nyelvi barangolások (46.)
• Az olasz nagydíj kapcsán: „Tapodtatnyit sem engedett egyik sem.”
Van olyan, hogy tapodtat és van olyan, hogy talpalatnyi, de tapodtatnyi nem nagyon. Tapodtat: lépés, átvitt értelemben azt jelenti: nagyon kevés. Ragos főnév, leginkább csak ebben a kötött szerkezetben használatos: Egy tapodtat se! (egy lépést se), másként: jottányit se! Talpalatnyi: igen kicsi, például: talpalatnyi föld (a Szabó Pál-regényből készült film címe), vagy talpalatnyi hely. Az olasz nagydíj kapcsán ezt írnánk: Egy tapodtat sem engedett…, vagy másként: jottányit sem engedett. A jotta görög eredetű szó, jelentése: kis mennyiség.
• Karakteres időjárás-jelentés: „Az elmúlt 24 órában egy nem túl karakán hidegfront vonult át felettünk.”
A karakán melléknevet főleg emberre használjuk: karakán férfi, nő. Jelentése: határozott, talpraesett, szókimondó. Persze elképzelhető karakán hidegfront is. De inkább használatos lenne egy másik melléknév: a karakteres, melynek jelentése: jellemző tulajdonság, jellegzetesség. Magyarul pedig ezt mondhatnánk: határozott vagy jellegzetes hidegfront.
• Utolsóként vagy utoljára: „A Lélek vagyok, élni szeretnék! című emlékműsorában a versvándor a magyar származású zsidó költő életének utolsó tragikus hónapjait idézi meg. A II. világháború idején zsidó származása miatt háromszor hívták be kötelező munkaszolgálatra, utolsóként 1944-ben a szerbiai Borba.”
A fogalmazó belezavarodott: magyar származású zsidó költő, majd: zsidó származása miatt. De most erre hívom fel a figyelmet: „utolsóként 1944-ben a szerbiai Borba”. Helyesen: utoljára.
• Jubileumi évforduló: „Fennállásának 150 éves évfordulóját ünnepli idén a félegyházi Petőfi Gépészeti Szakközépiskola.”
A jubileum nevezetes vagy örvendetes esemény kerek évfordulója. A címben a jubileum és az évforduló együttes szerepeltetése hibás. Lehetett volna így: Kerek évforduló.
• Tülekedés vagy dulakodás? „Későbbi felvételeken a diákok és az egyetemmel szerződött biztonsági erők közötti tülekedést lehetett látni, ami után több tüntetőt előállítottak.”
Tülekedés: valaki (ember) erőszakosan igyekszik a tömegen át előrejutni. Vagy: erőszakosan törekszik valamire, valami után. A tülekedés a dulakodás mintájára fejlődött, viszont a dulakodás ma már mást jelent: valakivel vadul, birkózva küzd, vadul tülekedik. A tüntetéseken nem tülekedés (előrejutás), hanem sokkal inkább dulakodás (vad, durva küzdelem) szokott kialakulni. De kétségtelen, hogy a két jelentés között van egy közös határsáv. Talán így lehetne ábrázolni: tülekedés –> vad tülekedés –> dulakodás.
• Érem vagy érme? „Mintegy hétezer ezüstpénzből és négy aranyéremből álló középkori leletegyüttes került elő a Pestet Nagykőrössel összekötő út mentén Újlengyelben. Eddig ez a legnagyobb értékű késő középkori éremkincs Pest megyében – közölte a Ferenczy Múzeumi Centrum. Az érmék korabeli összértékén az akkori időben hét lovat, ma pedig egy luxusautót lehetne vásárolni.”
Az érem és az érme nem ugyanaz: a pénz, amiről itt szó van, érme. Tehát nem négy aranyérem, hanem négy aranyérme került elő, és nem éremkincs, hanem érmekincs. Többes számban viszont már mindkét forma (érem, érme) azonos: érmék, tehát helyes: az érmék korabeli összeértéke.
• Látszólag vagy láthatólag? „Svédországban mindeddig nem voltak kötelező érvényű rendeletek, csupán ajánlásokat tettek az embereknek, de látszólag eredménytelenül.”
A látszólag és a láthatóan (láthatólag) között szintén keskeny a jelentésbeli határ. A látszólag pontos jelentése: látszatra, de a valóságban nem. Ha látszólag eredménytelen az intézkedés, az azt jelenti, hogy a valóságban nem eredménytelen! Erre utal ez a gyakori szerkezet: látszólagos ellentmondás. Csak úgy látszik, hogy van ellentmondás, egyébként nincs. Egyértelműbb lenne itt a láthatóan, láthatólag forma: láthatóan eredménytelenül, vagyis észrevehetően, tapasztalhatóan eredménytelenül.
• Egyhangúan vagy egyhangúlag? „A szenátus által egyhangúan elfogadott javaslat nem titkolt célja volt az is, hogy elejét vegyék az elmúlt években egyre gyakoribb … pereknek, amelyeket a gyütt-ment új vidékieknek csúfolt városi lakosok indítottak a francia gazdák ellen.” És egy másik példa: „Az oktatási tanács egyhangúan szavazta meg az ünnepek neveinek törlését az iskolai naptárakból.”
Az egyhangúan azt jelenti: unottan, fásultan, míg az egyhangúlag: egy hangon, egységesen, közös akarattal. A szavazásoknál gyakorlatilag csak az egyhangúlag kerülhet elő, mert arra ritkán utalnak a tudósítások, hogy mennyire ásítozva, unatkozva, egykedvűen szavaznak az arra hivatottak. Ha egyáltalán…
• Korán vagy idejekorán? „A tavalyi év rettenetesen kemény volt mindannyiunk számára, rengeteg fantasztikus zenésztől kellett idejekorán búcsúzni.”
Az idejekorán jelentése: kellő időben, nem késve, jókor! Aligha ezt akarta mondani a műsorvezető. Elég lenne annyi: korán búcsúzni, vagy még inkább: váratlanul búcsúzni.
• Vékonypénzű. „Kinek köszönheti Mécs Károly, hogy vékonypénzű kezdő színészként a Balatonon nyaralhatott.”
Vigyázat: a vékonypénzű hagyományosan azt jelenti: sovány. Például Arany Jánosnál: „Más a vékonypénzü nyúlat szalonnázza…” A vékonypénzű diák: sovány, gyenge csontozatú. Csak a pongyola nyelvhasználatban jelenti azt, hogy: kispénzű, szegény.
• Tamáskodás, ösztökélés? „Egy kicsit habozott, amikor befutott hozzá a kecskemétiek megkeresése: Őszintén bevallom, először egy kissé tamáskodtam, amikor elnézegettem az éppen aktuális tabellát, amelyen a Kecskemét az utolsó volt, győzelem nélkül. Nem éreztem azonnal olyan ösztökélést, hogy nekem a sereghajtónál lenne a helyem.”
A tamáskodás nem habozást jelent, hanem kételkedést. Az ösztökélés helyett is jobb lenne: késztetés. (A sajtónyelvi példák gyűjtésében Balog Lajos kiskunhalasi tanár kollégám volt segítségemre.)
Én úgy mondom, ahogy a Pap Sanyi meséte. Ő a katonaságná, mer bërukkótatták, nem szerette, hogy szerbű komandóztak. Oszt akkó ēdöntötte magába, hogy mëgszökik. Nem tudom, hun vót katona, de azt tudom, hogy hídon köllött átmënni. És mikó mënt, mikó ēdöntötte, hogy mëgszökik, rögtön ēdobta a sapkát mëg az opaszácsot[1] is. És mikó a hídon mënt át, rögtön ēfogták, és vitték bë a kaszárnyába, és ugyë ottand vojni szúd ra[2] adták. Katonai bíróságra. Mikó őtet hallgatták ki a bíróságon, kérdezték, mé akart ēszökni, mëg hova.
„Az 1973-as esztendő valóssággal a magyar költészet évének tekinthető”[1] – olvashatjuk az ötven évvel ezelőtt megjelent Magyar Hírlap hasábjain. 1973-ban, ahogyan idén is, három nagyszerű magyar költő születésnapjának kerek évfordulóit ünnepelhetjük. Ünnepeljük is, méltón emlékezve a kétszáz éve született Madách Imrére, aki az 1862-ben megjelent Az ember tragédiája című drámai költeményével ma is érvényes, az élet értelmével és az ember feladatával kapcsolatos kérdéseket feszeget.
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?