Nyelvi barangolások (46.)
• Az olasz nagydíj kapcsán: „Tapodtatnyit sem engedett egyik sem.”
Van olyan, hogy tapodtat és van olyan, hogy talpalatnyi, de tapodtatnyi nem nagyon. Tapodtat: lépés, átvitt értelemben azt jelenti: nagyon kevés. Ragos főnév, leginkább csak ebben a kötött szerkezetben használatos: Egy tapodtat se! (egy lépést se), másként: jottányit se! Talpalatnyi: igen kicsi, például: talpalatnyi föld (a Szabó Pál-regényből készült film címe), vagy talpalatnyi hely. Az olasz nagydíj kapcsán ezt írnánk: Egy tapodtat sem engedett…, vagy másként: jottányit sem engedett. A jotta görög eredetű szó, jelentése: kis mennyiség.
• Karakteres időjárás-jelentés: „Az elmúlt 24 órában egy nem túl karakán hidegfront vonult át felettünk.”
A karakán melléknevet főleg emberre használjuk: karakán férfi, nő. Jelentése: határozott, talpraesett, szókimondó. Persze elképzelhető karakán hidegfront is. De inkább használatos lenne egy másik melléknév: a karakteres, melynek jelentése: jellemző tulajdonság, jellegzetesség. Magyarul pedig ezt mondhatnánk: határozott vagy jellegzetes hidegfront.
• Utolsóként vagy utoljára: „A Lélek vagyok, élni szeretnék! című emlékműsorában a versvándor a magyar származású zsidó költő életének utolsó tragikus hónapjait idézi meg. A II. világháború idején zsidó származása miatt háromszor hívták be kötelező munkaszolgálatra, utolsóként 1944-ben a szerbiai Borba.”
A fogalmazó belezavarodott: magyar származású zsidó költő, majd: zsidó származása miatt. De most erre hívom fel a figyelmet: „utolsóként 1944-ben a szerbiai Borba”. Helyesen: utoljára.
• Jubileumi évforduló: „Fennállásának 150 éves évfordulóját ünnepli idén a félegyházi Petőfi Gépészeti Szakközépiskola.”
A jubileum nevezetes vagy örvendetes esemény kerek évfordulója. A címben a jubileum és az évforduló együttes szerepeltetése hibás. Lehetett volna így: Kerek évforduló.
• Tülekedés vagy dulakodás? „Későbbi felvételeken a diákok és az egyetemmel szerződött biztonsági erők közötti tülekedést lehetett látni, ami után több tüntetőt előállítottak.”
Tülekedés: valaki (ember) erőszakosan igyekszik a tömegen át előrejutni. Vagy: erőszakosan törekszik valamire, valami után. A tülekedés a dulakodás mintájára fejlődött, viszont a dulakodás ma már mást jelent: valakivel vadul, birkózva küzd, vadul tülekedik. A tüntetéseken nem tülekedés (előrejutás), hanem sokkal inkább dulakodás (vad, durva küzdelem) szokott kialakulni. De kétségtelen, hogy a két jelentés között van egy közös határsáv. Talán így lehetne ábrázolni: tülekedés –> vad tülekedés –> dulakodás.
• Érem vagy érme? „Mintegy hétezer ezüstpénzből és négy aranyéremből álló középkori leletegyüttes került elő a Pestet Nagykőrössel összekötő út mentén Újlengyelben. Eddig ez a legnagyobb értékű késő középkori éremkincs Pest megyében – közölte a Ferenczy Múzeumi Centrum. Az érmék korabeli összértékén az akkori időben hét lovat, ma pedig egy luxusautót lehetne vásárolni.”
Az érem és az érme nem ugyanaz: a pénz, amiről itt szó van, érme. Tehát nem négy aranyérem, hanem négy aranyérme került elő, és nem éremkincs, hanem érmekincs. Többes számban viszont már mindkét forma (érem, érme) azonos: érmék, tehát helyes: az érmék korabeli összeértéke.
• Látszólag vagy láthatólag? „Svédországban mindeddig nem voltak kötelező érvényű rendeletek, csupán ajánlásokat tettek az embereknek, de látszólag eredménytelenül.”
A látszólag és a láthatóan (láthatólag) között szintén keskeny a jelentésbeli határ. A látszólag pontos jelentése: látszatra, de a valóságban nem. Ha látszólag eredménytelen az intézkedés, az azt jelenti, hogy a valóságban nem eredménytelen! Erre utal ez a gyakori szerkezet: látszólagos ellentmondás. Csak úgy látszik, hogy van ellentmondás, egyébként nincs. Egyértelműbb lenne itt a láthatóan, láthatólag forma: láthatóan eredménytelenül, vagyis észrevehetően, tapasztalhatóan eredménytelenül.
• Egyhangúan vagy egyhangúlag? „A szenátus által egyhangúan elfogadott javaslat nem titkolt célja volt az is, hogy elejét vegyék az elmúlt években egyre gyakoribb … pereknek, amelyeket a gyütt-ment új vidékieknek csúfolt városi lakosok indítottak a francia gazdák ellen.” És egy másik példa: „Az oktatási tanács egyhangúan szavazta meg az ünnepek neveinek törlését az iskolai naptárakból.”
Az egyhangúan azt jelenti: unottan, fásultan, míg az egyhangúlag: egy hangon, egységesen, közös akarattal. A szavazásoknál gyakorlatilag csak az egyhangúlag kerülhet elő, mert arra ritkán utalnak a tudósítások, hogy mennyire ásítozva, unatkozva, egykedvűen szavaznak az arra hivatottak. Ha egyáltalán…
• Korán vagy idejekorán? „A tavalyi év rettenetesen kemény volt mindannyiunk számára, rengeteg fantasztikus zenésztől kellett idejekorán búcsúzni.”
Az idejekorán jelentése: kellő időben, nem késve, jókor! Aligha ezt akarta mondani a műsorvezető. Elég lenne annyi: korán búcsúzni, vagy még inkább: váratlanul búcsúzni.
• Vékonypénzű. „Kinek köszönheti Mécs Károly, hogy vékonypénzű kezdő színészként a Balatonon nyaralhatott.”
Vigyázat: a vékonypénzű hagyományosan azt jelenti: sovány. Például Arany Jánosnál: „Más a vékonypénzü nyúlat szalonnázza…” A vékonypénzű diák: sovány, gyenge csontozatú. Csak a pongyola nyelvhasználatban jelenti azt, hogy: kispénzű, szegény.
• Tamáskodás, ösztökélés? „Egy kicsit habozott, amikor befutott hozzá a kecskemétiek megkeresése: Őszintén bevallom, először egy kissé tamáskodtam, amikor elnézegettem az éppen aktuális tabellát, amelyen a Kecskemét az utolsó volt, győzelem nélkül. Nem éreztem azonnal olyan ösztökélést, hogy nekem a sereghajtónál lenne a helyem.”
A tamáskodás nem habozást jelent, hanem kételkedést. Az ösztökélés helyett is jobb lenne: késztetés. (A sajtónyelvi példák gyűjtésében Balog Lajos kiskunhalasi tanár kollégám volt segítségemre.)
Ha Kassák Lajosról szólunk, művészete mellett óhatatlanul egy intézményről is beszélnünk kell. Alig van huszadik századi irodalmunknak még egy alakja, akiben oly kitartóan és konokul munkált volna a művészeti-társadalmi megújulás igénye, mint benne. A magyar avantgárd pápája volt, a fogalomnak minden alkotói és politikai vonzatával együtt.
Az egész hosszú éjjel ott fent a csúcson pihentek a vándormadarak, ez esetben a daruk, amelyeket messziről lehetett látni most a reggeli napsütésben: készülődtek elindulni hosszú útjukra. Rendezték soraikat, beszélgettek az ők titkos nyelvükön, és ébredeztek az éjjel őrködő madarak is, akik reggelre elpihentek.
Tudom, hogy nem haragszol meg e kései sorokért, hogy nem az elsők között gratulálunk a méltán elnyert nagy tisztességhez, a Kossuth-díjhoz, de hát az örömünkön túl talán fontosabb most emlékezni ebből az alkalomból is mindarra, ami miatt szeretünk téged
Kezdetben volt a szóbeliség. És máig ez a legfontosabb kommunikációs lehetőségünk. Ugyanis az emberré válás hajnalán már megjelenik a szó, míg az írás még nagyon sokáig várat magára. Tehát ősi emlék, tapasztalat rejlik abban, hogy amit szóban mondanak el, annak van igazi érvénye, hitele, az írás csak valami huncut, netalán úri tréfa. Nem véletlen, hogy az írástudókban kezdetektől nem bíznak. Egy egyiptomi fáraó állítólag így utasította írnokát: Úgy írd, ahogy mondtam, és azt olvasd fel, ami oda van írva!
Megkísérelve Boér Géza Hiányok térképe című első kötetének leírását (Korunk, 1981. 4. 315–308.), azt mondottam, könyvet, írást feltételez a Boér-vers. A kritikus azt kívánta ezzel hangsúlyozni, hogy költőnk esetében a versnek mindkét érzékelhető „teste”, a hangos és a vizuális egyformán fontos, sőt ez utóbbi olyan jelentésmezők felé nyit, amelyet a hangzásra hagyatkozó versben elérni lehetetlen.
A mindössze 57 évet élt Farkas Jenő a természetlírát és a katolikus értékrendet képviselte a felvidéki magyar irodalomban. Ez utóbbi nem meglepő, hiszen a száz éve, 1922-ben, Szencen született költő a helyi alapiskolai és a pozsonyi gimnáziumi tanulmányai után – ahol kedves tanára Szalatnai Rezső volt –, Esztergomban végzett a Hittudományi Főiskolán, s katolikus lelkészként szolgált Csicsón, Kiskeszin, Bajtán, Nagymegyeren (itt legtovább, 12 évig), halála előtt pedig Albáron.
A felkérés, hogy írjak Fukári Valiról, felkavart. A legjobb barátaim egyike volt, egy időben a legjobb. Bizalmas jóbarát, semmi több. Az egyetemi felvételi vizsgán sodort minket egymás mellé az élet. Ültünk a folyosó padján, a terem ajtajánál, s halkan beszélgettünk. Kiderült, hogy a cigányfekete bőrű lány szintén magyar–szlovák szakra jelentkezett.