Nyelvi barangolások (46.)
• Az olasz nagydíj kapcsán: „Tapodtatnyit sem engedett egyik sem.”
Van olyan, hogy tapodtat és van olyan, hogy talpalatnyi, de tapodtatnyi nem nagyon. Tapodtat: lépés, átvitt értelemben azt jelenti: nagyon kevés. Ragos főnév, leginkább csak ebben a kötött szerkezetben használatos: Egy tapodtat se! (egy lépést se), másként: jottányit se! Talpalatnyi: igen kicsi, például: talpalatnyi föld (a Szabó Pál-regényből készült film címe), vagy talpalatnyi hely. Az olasz nagydíj kapcsán ezt írnánk: Egy tapodtat sem engedett…, vagy másként: jottányit sem engedett. A jotta görög eredetű szó, jelentése: kis mennyiség.
• Karakteres időjárás-jelentés: „Az elmúlt 24 órában egy nem túl karakán hidegfront vonult át felettünk.”
A karakán melléknevet főleg emberre használjuk: karakán férfi, nő. Jelentése: határozott, talpraesett, szókimondó. Persze elképzelhető karakán hidegfront is. De inkább használatos lenne egy másik melléknév: a karakteres, melynek jelentése: jellemző tulajdonság, jellegzetesség. Magyarul pedig ezt mondhatnánk: határozott vagy jellegzetes hidegfront.
• Utolsóként vagy utoljára: „A Lélek vagyok, élni szeretnék! című emlékműsorában a versvándor a magyar származású zsidó költő életének utolsó tragikus hónapjait idézi meg. A II. világháború idején zsidó származása miatt háromszor hívták be kötelező munkaszolgálatra, utolsóként 1944-ben a szerbiai Borba.”
A fogalmazó belezavarodott: magyar származású zsidó költő, majd: zsidó származása miatt. De most erre hívom fel a figyelmet: „utolsóként 1944-ben a szerbiai Borba”. Helyesen: utoljára.
• Jubileumi évforduló: „Fennállásának 150 éves évfordulóját ünnepli idén a félegyházi Petőfi Gépészeti Szakközépiskola.”
A jubileum nevezetes vagy örvendetes esemény kerek évfordulója. A címben a jubileum és az évforduló együttes szerepeltetése hibás. Lehetett volna így: Kerek évforduló.
• Tülekedés vagy dulakodás? „Későbbi felvételeken a diákok és az egyetemmel szerződött biztonsági erők közötti tülekedést lehetett látni, ami után több tüntetőt előállítottak.”
Tülekedés: valaki (ember) erőszakosan igyekszik a tömegen át előrejutni. Vagy: erőszakosan törekszik valamire, valami után. A tülekedés a dulakodás mintájára fejlődött, viszont a dulakodás ma már mást jelent: valakivel vadul, birkózva küzd, vadul tülekedik. A tüntetéseken nem tülekedés (előrejutás), hanem sokkal inkább dulakodás (vad, durva küzdelem) szokott kialakulni. De kétségtelen, hogy a két jelentés között van egy közös határsáv. Talán így lehetne ábrázolni: tülekedés –> vad tülekedés –> dulakodás.
• Érem vagy érme? „Mintegy hétezer ezüstpénzből és négy aranyéremből álló középkori leletegyüttes került elő a Pestet Nagykőrössel összekötő út mentén Újlengyelben. Eddig ez a legnagyobb értékű késő középkori éremkincs Pest megyében – közölte a Ferenczy Múzeumi Centrum. Az érmék korabeli összértékén az akkori időben hét lovat, ma pedig egy luxusautót lehetne vásárolni.”
Az érem és az érme nem ugyanaz: a pénz, amiről itt szó van, érme. Tehát nem négy aranyérem, hanem négy aranyérme került elő, és nem éremkincs, hanem érmekincs. Többes számban viszont már mindkét forma (érem, érme) azonos: érmék, tehát helyes: az érmék korabeli összeértéke.
• Látszólag vagy láthatólag? „Svédországban mindeddig nem voltak kötelező érvényű rendeletek, csupán ajánlásokat tettek az embereknek, de látszólag eredménytelenül.”
A látszólag és a láthatóan (láthatólag) között szintén keskeny a jelentésbeli határ. A látszólag pontos jelentése: látszatra, de a valóságban nem. Ha látszólag eredménytelen az intézkedés, az azt jelenti, hogy a valóságban nem eredménytelen! Erre utal ez a gyakori szerkezet: látszólagos ellentmondás. Csak úgy látszik, hogy van ellentmondás, egyébként nincs. Egyértelműbb lenne itt a láthatóan, láthatólag forma: láthatóan eredménytelenül, vagyis észrevehetően, tapasztalhatóan eredménytelenül.
• Egyhangúan vagy egyhangúlag? „A szenátus által egyhangúan elfogadott javaslat nem titkolt célja volt az is, hogy elejét vegyék az elmúlt években egyre gyakoribb … pereknek, amelyeket a gyütt-ment új vidékieknek csúfolt városi lakosok indítottak a francia gazdák ellen.” És egy másik példa: „Az oktatási tanács egyhangúan szavazta meg az ünnepek neveinek törlését az iskolai naptárakból.”
Az egyhangúan azt jelenti: unottan, fásultan, míg az egyhangúlag: egy hangon, egységesen, közös akarattal. A szavazásoknál gyakorlatilag csak az egyhangúlag kerülhet elő, mert arra ritkán utalnak a tudósítások, hogy mennyire ásítozva, unatkozva, egykedvűen szavaznak az arra hivatottak. Ha egyáltalán…
• Korán vagy idejekorán? „A tavalyi év rettenetesen kemény volt mindannyiunk számára, rengeteg fantasztikus zenésztől kellett idejekorán búcsúzni.”
Az idejekorán jelentése: kellő időben, nem késve, jókor! Aligha ezt akarta mondani a műsorvezető. Elég lenne annyi: korán búcsúzni, vagy még inkább: váratlanul búcsúzni.
• Vékonypénzű. „Kinek köszönheti Mécs Károly, hogy vékonypénzű kezdő színészként a Balatonon nyaralhatott.”
Vigyázat: a vékonypénzű hagyományosan azt jelenti: sovány. Például Arany Jánosnál: „Más a vékonypénzü nyúlat szalonnázza…” A vékonypénzű diák: sovány, gyenge csontozatú. Csak a pongyola nyelvhasználatban jelenti azt, hogy: kispénzű, szegény.
• Tamáskodás, ösztökélés? „Egy kicsit habozott, amikor befutott hozzá a kecskemétiek megkeresése: Őszintén bevallom, először egy kissé tamáskodtam, amikor elnézegettem az éppen aktuális tabellát, amelyen a Kecskemét az utolsó volt, győzelem nélkül. Nem éreztem azonnal olyan ösztökélést, hogy nekem a sereghajtónál lenne a helyem.”
A tamáskodás nem habozást jelent, hanem kételkedést. Az ösztökélés helyett is jobb lenne: késztetés. (A sajtónyelvi példák gyűjtésében Balog Lajos kiskunhalasi tanár kollégám volt segítségemre.)
Szóval beszéljen belőlem az olvasó, egyrészt mert állítólag az olvasónak mindig igaza van (nincs, de nála van az ítélet joga és az író pénze, tehát hízelegjünk emígyen), másrészt mert mi más lehetne egy irodalmi múzeum főigazgatója mint olvasó. Ez a dolga, főállású olvasóként gondozza a magyar irodalmat, és lásd első pont.
A forgalmas utcák, aluljárók ma már nem a rikkancsoktól, azaz a harsány újságárusoktól, hanem a handabandázóktól, az ordítva mobiltelefonozóktól, esetleg a zenés hittérítőktől zajosak. Nem volt mindig így. Száz éve a pesti utcák a rikkancsoktól voltak hangosak:
Egy ideje, akármerre fordul az ember a média bozótosában, a mesterséges intelligencia bukkan elő a bokorból. Hol diadalittas, hol ámuldozó, hol sápítozó hangfekvésben száll az ének a ChatGPT-ről. Hogy most már az MI. (Szokjunk hát az új és egyre gyakoribb rövidítésekhez és mozaikszavakhoz!) nem csak a régi helyén, a mennyiségtani műveletek és a műszaki teremtés birodalmában válik lassacskán egyeduralkodóvá, hanem a kommunikáció egyre gyomosabb mezején is.
A húsvét – a keresztény liturgia szerint – a nagyböjt utáni időszak, a feltámadás és a megváltás örömünnepe. A húsvéthétfő viszont már a mulatozások – népi szokások és játékok – egyvelegét képezi, amelynek napjainkban – sajnálatos módon – a gyakorlott formája kevésbé él – sokkal inkább a rá való emlékezés, a vízbevető hétfők újraelbeszélése, és nem annak megélése lesz meghatározó.
A megfeszítettség a keresztény ember erős tudati tapasztalata, a test meggyötrésének – s mint ilyen az ember meggyötrésének – legrettenetesebb képzete, a legszörnyűbb halálnem, amely a Megváltónak is kijutott, talán épp ezért az egyetlen lehetőség, hogy saját életünk és az Ő élete között közös pontra leljünk, közösséget vállaljunk a halálban.
Húsvét szombatján már a 19. században is kezdetét vette a Jézus Krisztus feltámadására való megemlékezés, ünnepélyes egyházi sereg vonult végig Pest-Buda utcáin, s amelyet aztán másnap, a vasárnapi templomjárás követett. A zsibongó kávéházak és boltok, amelyek általában telis-tele voltak emberekkel, erre a napra elhalkultak, kulcsra zárták kapuikat, s mindenki buzgó imádságba kezdett valamelyik városi szentegyházban.
Tízévesen, az egykori Pajtás újságban jelent meg első kis írásom, amely a mátrafüredi Bene-vár fölfedezéséről szólt. Szüleimmel a mátrafüredi üdülőben nyaraltunk, és egy nap édesapámmal a sűrű bozóttal benőtt várromot megkerestük, és nem félve a kullancsoktól, bejártuk, lerajzoltuk. Azóta a várromot kibontották, kicsit konzerválták, bárki megtekintheti.
Marc Delouze, a magyar költészet francia fordítóinak doyenje 1978 óta rendszeresen részt vesz a magyar kultúra franciaországi terjesztésében. Átfogó magyar költészeti antológiát állított össze és fordított franciára, éveken át több folyóiratokban közölt magyar versfordításokat, 5-6 magyar tárgyú prózakötetet adott ki, magyar költőket hívott meg az általa irányított Parvis poétiques (Költészet köztereken) elnevezésű fesztiválokra.