A tetoválás a testművészet ősi, egyetemes jelensége. Szinte minden korban és minden népnél megfigyelhető. Elterjedése és gyakorlata azonban hullámzást mutat. Eredendően a törzsi művészetek közé tartozik, a későbbiek során több szintre szakadt: felfedezők, kereskedők, katonák, arisztokraták, majd pedig a polgárok és más néprétegek is tetováltatták magukat. Magyarországon egyaránt megfigyelhető naiv, egyszerű, valamint újabban művészies változata. Ugyancsak újabb jelenség a tetoválás visszafogottabb formája a testfestés (egyes helyeken hennázás), mivel ez nem örökletes beavatkozás.
· Henna: Ázsiában és Afrikában honos, sárga vagy vörös virágú, gyógynövényként, haj-, köröm- és testfestésre használatos cserje; a leveléből nyert vörös festék. Maga a henna szó a növény arab nevéből ered, muszlim kultúrkörökben női névként is használatos. Jelentése: áldott.
A tetoválást mint jelenséget és szót – Országh László kutatásai alapján – James Cook kapitány nyomán ismerte meg Európa. 1769-ben Cook kapitány, a Csendes-óceán nagy felfedező hajósa Tahiti szigetén találkozott a jelenséggel. Hajónaplójában beszámolót a bennszülöttek nyelvén tattow-nak nevezett különös bőrdíszítő eljárásról. A szó hangutánzó eredetű: tat-tat-tat, a tetoválási eljárás apró ütéseire emlékeztet. Az angolban előbb tatow, a 19. század elejétől tatoo alakban él. 1796-ból maradt ránk az első magyar nyelvi adat totue formában, Benkő Ferenc nagyenyedi tanár egyik írásában. 1813-ban Horváth Zsigmond csengei evangélikus lelkész amerikai „esmertetésében” tátoviroz alakban található. Néhány további helyesírási példa mutatja, hogy mennyire ingadozott a szó helyesírása, azt mutatva, hogy nehezen illeszkedett be a magyar nyelvbe: tátovirozottság, tátovirozva, tátovírozták, tátovirták, taettovirozás, taettowirozva, táttovirozás, tátovirozás, tatovirozás és tátoviroz.
A mai betűképpel azonos tetovál alak először Bródy Sándornál fordul elő 1886-ban: „egy nagy osztály tetoválja magát” (Don Quixote kisasszony). Idegen szótáraink közül a tetovál alakot elsőnek Radó Antal regisztrálta 1903-ban, de akkor még párhuzamosan élt a korábbi tetovíroz alak mellett. Az -íroz ~ éroz német eredetű (-ieren) képző a magyar -z képzővel megtoldva. Előbb idegen (főleg német) szavak beillesztésére használták: kommandíroz, brillíroz, treníroz, tupíroz, garazsíroz, szekíroz, telegrafíroz, bokszíroz, majd magyar szavakhoz is illesztették: bolondíroz, mulatíroz. Később azonban egyes esetekben a magyarosabb -l képzőre cserélték a németes formát: gazsulíroz > gazsulál, bokszíroz > bokszol. Ebbe az sorba illeszkedett a tetovíroz > tetovál is.
A 20. században tehát a tetovíroz helyett győzött a tetovál. De a jelenség magyar megnevezésére korábban és most is van törekvés. A már említett Horváth Zsigmond 1810-ben lefordította Cook tahiti hajónaplóját. Ebben ilyen magyar kifejezéseket használ:
· bennszülöttek testüket „kidörgölhetetlenképpen befestik”, kipettegetik, megíratják feketére, megbillyegzik.
Más szerzőknél 1816-ban pontozásról, megböködésről esik szó; 1831-ben Zádor Elek geográfiai könyvében „testen béedzett cifraságokról” tesz említést. Az idén 150 éves Magyar Nyelvőr című folyóirat 1872-ben felhívást tett közzé sokféle „jelenkori” nyelvi jelenség megfigyelésére, köztük a tetoválásra is (akkor még nem vált szét életesen a néprajz és a nyelvtudomány):
· „Van-e külön elnevezés arra a népnél, s ha van, miként mondják, midőn különösen ifjú legények nagyobb részt kedvesük nevét, de más jegyeket, alakokat is karjokra írnak, rajzolnak, vagy tüskével, tűvel beszurdalnak?”
Még ugyanabban az évben válaszolt Káplány József a Mátraaljáról: „Kiszolgált katonák (kik között némelyek karján azon évszám van felírva a melyben szolgálatukat végezték) vagy kocsisok karján látható. A kitől kérdeztem (visontai lakos) azt mondta: hogy náluk majdnem minden legénynek van. Nevei kiverett, tüdzött, cifrázott vagy gyakran azon alakról nevezik el, a melyet mutat p. o. szíves”. Gunda Béla néprajzkutató későbbi adatközlése szerint a ráckeresztúri legények a tetoválásra használják a kiverés, kiszurkálás szót (igés alakban: kiverik, kiszurkálják); debreceni cigányoknál pedig a zöngésedett és hangzócserés detomálás szót is följegyezte. A kiverés, kiszurkálás elnevezések csoportnyelvi szinten ma is élnek. A mai magyar nyelvben elterjedt a tetko rövidítés, és részlegesen előfordul a varrás szó is. Tudományos, elsősorban orvosi, bőrgyógyászati szakszövegekben találkozhatunk a tetováció, tatuáció kifejezéssel. Ritkábban használják a bőrdísz, bőrrajz elnevezést. A szómagyarító internetes portálon a tetoválás magyar megfelelőjére eddig két válasz található: testrajz, bőrrajz. Egy hozzászólásban a cifrázattal, dísszel, díszítménnyel rokon cikornya szót is javasolja valaki.
Napjainkban a tetoválásnak divatos, új formái jönnek létre, és ezeket követi a szókészlet is. Létezik szemöldöktetoválás. Izgalmas dolgokat tudhatunk meg a formáiról:
· A szemöldöktetoválás már egy ideje nagyon trendi, egyre többen tetováltatnak a szemöldöküket. Az ultratermészetes szemöldöktetoválástól a sminkelt hatású szemöldöktetoválásig bármilyen stílusú és formájú szemöldök elkészíthető.
Ugyancsak új kifejezés az ajaktetoválás, sőt ajaksatír tetoválás (jelentsen bármit is), illetve általánosabb jelentésű sminktetoválás, amelyet így ajánlanak:
· Smink, amely soha nem mosódik el, strandon, sportoláskor, de még a reggeli ébredéskor sem. A sminktetoválás a nap minden órájában tökéletes megjelenést biztosít. A sminktetoválás lényege az arc természetes harmóniájának megteremtése, a szem, a szemöldök és a száj hangsúlyosabbá tétele, kiemelése.
A tetoválás szókészlete követi a változó időket, szokásokat, elmondhatjuk, hogy: O tempora, o mores! (Ó idők, ó erkölcsök!), vagy ahogy latintanárom tréfásan magyarra fordította: Ó, móresre (erkölcsre) kellene benneteket tanítani!
Látvánnyal, zenével, mozgással, szöveggel elvarázsoló darab a Nemzetiben. Kezdjük a látvánnyal: egy alulról nézhető, eldőlt csarnok, néha tükrökkel, tükröződéssel megbolondítva, melynek fekvő, olykor kiemelkedő oszlopain játszódnak a jelenetek (Numen/For Use, díszlettervező közösség – Ivana Jonke). (Talán a karzatról látszik a legteljesebben.) Felfordult világ? Nem normális fizikai valóságában, a talpán állva szemlélhető, hanem eldőlve és alulról. Ahonnan minden más. Vagy éppen a csak az embert jellemző, és leginkább a művészet által tudatosított nézőpontváltást mutatja?
• A gyerekem nem akar húst enni. Mivel helyettesíthetném? – Kutyával! A kutyák szeretik a húst!
Ilyen tréfás szövegek kerülnek elém a közösségi médiában, nagy a hahota, mert érteni vélik ezeket a hibásan fogalmazott mondatokat, de azért bennük van a félreértés lehetősége is. A félreértés oka: a rejtőzködő, bujkáló alany. Kezdő példánkban az első tagmondat alanya az őz, azt gondolnánk (mivel nem jelenik meg újabb alany), hogy akkor a második tagmondaté is.
„Gömöri Kovács István sok mindent megverselt, évszakokról, ünnepekről, tanévnyitóról és tanévzáróról, természetről, unokáról egyaránt olvashatunk a kötetben. Ami a legszembetűnőbb, az a tartalom és a forma egységének a hiánya” – állapítja meg a 72 verset/versikét/tréfás keresztrejtvényt tartalmazó kötetről az Új Szó kritikusa, Csáky Károly, aki szerint Gömöri Kovács István valamennyi verséből érezzük az oktatónevelő szándékot.
Múlik… múlik a múltunk… Velünk is, persze, amit magunkkal viszünk el belőle. A múltról való tudásunkkal… azzal, amit egyedül mi tudhatunk róla… Mert mindenki másként látja és másként éli meg, mindenki más-más vonatkozását ismeri. S mi, akik időlegesen marad(hatt)unk még, nemcsak a távozók hiányával, hanem azzal a tudással is szegényebbek leszünk, amit életükben már nem volt módjuk átadni nekünk.
Michael Ende úgy tartja, a fantázia, az új világok teremtésének képessége az, ami megkülönbözteti az embert minden más élőlénytől. A mesterséges intelligenciák (AI) megjelenése után arra voltam kíváncsi, hogy mennyire rendelkeznek a chatbotok e kizárólag emberinek tartott attribútummal. Azt tapasztaltam, hogy egyikük sem tud saját világot létrehozni vagy saját kombináció mentén világok fúzióját megteremteni. Közben viszont furábbnál furább helyzetekbe kerültem, és kaptam halálos fenyegetést is.
A minap Tőzsér Árpád 2002-es naplóját olvasgattam (A kifordított ember című, 2013-as kötetében), melyben az azóta sajnálatos módon már rég abbamaradt somorjai disputáról – a szlovákiai magyar irodalomkritika és irodalom ezen reményteljesen indult fórumáról – ír. Pontosabban annak sorozatnyitó, 2002. december 14-i vitanapjáról, melynek Az élő szlovákiai magyar írásbeliség volt a címe és központi témája.
Andekdotázó nemzet vagyunk. A folkloristáknak nem volt nehéz dolguk anekdotákat gyűjteni. Jókai Mór elméleti írásokat is megjelentetett ezzel kapcsolatban, valamint anekdotagyűjteményt is kiadott. De utalhatunk Tóth Béla (A magyar anekdotakincs I–VI), Békés István (Új magyar anekdotakincs, Legújabb magyar anekdotakincs, A világ anekdotakincse) ez irányú munkásságára vagy éppen Bisztray Gyula Jókedvű magyar irodalom címmel összegyűjtött irodalmi anekdotáira.
Az anekdota szó eredeti (görög) jelentése: kiadatlan, vagyis megjegyzésre, megörökítésre nem méltó apró esemény. Ezzel szemben a mindennapokban, a folklórban és az irodalomban (a magyar irodalomban különösen) nagy szerepe van az anekdotának és társműfajainak: az adomának, élcnek (viccnek), trufának, tréfás hiedelemtörténetnek, falucsúfolónak, novellamesének, ostobaördög-mesének, memorátnak, viccnek, igaztörténetnek, népijóslás-történetnek.