A tetoválás a testművészet ősi, egyetemes jelensége. Szinte minden korban és minden népnél megfigyelhető. Elterjedése és gyakorlata azonban hullámzást mutat. Eredendően a törzsi művészetek közé tartozik, a későbbiek során több szintre szakadt: felfedezők, kereskedők, katonák, arisztokraták, majd pedig a polgárok és más néprétegek is tetováltatták magukat. Magyarországon egyaránt megfigyelhető naiv, egyszerű, valamint újabban művészies változata. Ugyancsak újabb jelenség a tetoválás visszafogottabb formája a testfestés (egyes helyeken hennázás), mivel ez nem örökletes beavatkozás.
· Henna: Ázsiában és Afrikában honos, sárga vagy vörös virágú, gyógynövényként, haj-, köröm- és testfestésre használatos cserje; a leveléből nyert vörös festék. Maga a henna szó a növény arab nevéből ered, muszlim kultúrkörökben női névként is használatos. Jelentése: áldott.
A tetoválást mint jelenséget és szót – Országh László kutatásai alapján – James Cook kapitány nyomán ismerte meg Európa. 1769-ben Cook kapitány, a Csendes-óceán nagy felfedező hajósa Tahiti szigetén találkozott a jelenséggel. Hajónaplójában beszámolót a bennszülöttek nyelvén tattow-nak nevezett különös bőrdíszítő eljárásról. A szó hangutánzó eredetű: tat-tat-tat, a tetoválási eljárás apró ütéseire emlékeztet. Az angolban előbb tatow, a 19. század elejétől tatoo alakban él. 1796-ból maradt ránk az első magyar nyelvi adat totue formában, Benkő Ferenc nagyenyedi tanár egyik írásában. 1813-ban Horváth Zsigmond csengei evangélikus lelkész amerikai „esmertetésében” tátoviroz alakban található. Néhány további helyesírási példa mutatja, hogy mennyire ingadozott a szó helyesírása, azt mutatva, hogy nehezen illeszkedett be a magyar nyelvbe: tátovirozottság, tátovirozva, tátovírozták, tátovirták, taettovirozás, taettowirozva, táttovirozás, tátovirozás, tatovirozás és tátoviroz.
A mai betűképpel azonos tetovál alak először Bródy Sándornál fordul elő 1886-ban: „egy nagy osztály tetoválja magát” (Don Quixote kisasszony). Idegen szótáraink közül a tetovál alakot elsőnek Radó Antal regisztrálta 1903-ban, de akkor még párhuzamosan élt a korábbi tetovíroz alak mellett. Az -íroz ~ éroz német eredetű (-ieren) képző a magyar -z képzővel megtoldva. Előbb idegen (főleg német) szavak beillesztésére használták: kommandíroz, brillíroz, treníroz, tupíroz, garazsíroz, szekíroz, telegrafíroz, bokszíroz, majd magyar szavakhoz is illesztették: bolondíroz, mulatíroz. Később azonban egyes esetekben a magyarosabb -l képzőre cserélték a németes formát: gazsulíroz > gazsulál, bokszíroz > bokszol. Ebbe az sorba illeszkedett a tetovíroz > tetovál is.
A 20. században tehát a tetovíroz helyett győzött a tetovál. De a jelenség magyar megnevezésére korábban és most is van törekvés. A már említett Horváth Zsigmond 1810-ben lefordította Cook tahiti hajónaplóját. Ebben ilyen magyar kifejezéseket használ:
· bennszülöttek testüket „kidörgölhetetlenképpen befestik”, kipettegetik, megíratják feketére, megbillyegzik.
Más szerzőknél 1816-ban pontozásról, megböködésről esik szó; 1831-ben Zádor Elek geográfiai könyvében „testen béedzett cifraságokról” tesz említést. Az idén 150 éves Magyar Nyelvőr című folyóirat 1872-ben felhívást tett közzé sokféle „jelenkori” nyelvi jelenség megfigyelésére, köztük a tetoválásra is (akkor még nem vált szét életesen a néprajz és a nyelvtudomány):
· „Van-e külön elnevezés arra a népnél, s ha van, miként mondják, midőn különösen ifjú legények nagyobb részt kedvesük nevét, de más jegyeket, alakokat is karjokra írnak, rajzolnak, vagy tüskével, tűvel beszurdalnak?”
Még ugyanabban az évben válaszolt Káplány József a Mátraaljáról: „Kiszolgált katonák (kik között némelyek karján azon évszám van felírva a melyben szolgálatukat végezték) vagy kocsisok karján látható. A kitől kérdeztem (visontai lakos) azt mondta: hogy náluk majdnem minden legénynek van. Nevei kiverett, tüdzött, cifrázott vagy gyakran azon alakról nevezik el, a melyet mutat p. o. szíves”. Gunda Béla néprajzkutató későbbi adatközlése szerint a ráckeresztúri legények a tetoválásra használják a kiverés, kiszurkálás szót (igés alakban: kiverik, kiszurkálják); debreceni cigányoknál pedig a zöngésedett és hangzócserés detomálás szót is följegyezte. A kiverés, kiszurkálás elnevezések csoportnyelvi szinten ma is élnek. A mai magyar nyelvben elterjedt a tetko rövidítés, és részlegesen előfordul a varrás szó is. Tudományos, elsősorban orvosi, bőrgyógyászati szakszövegekben találkozhatunk a tetováció, tatuáció kifejezéssel. Ritkábban használják a bőrdísz, bőrrajz elnevezést. A szómagyarító internetes portálon a tetoválás magyar megfelelőjére eddig két válasz található: testrajz, bőrrajz. Egy hozzászólásban a cifrázattal, dísszel, díszítménnyel rokon cikornya szót is javasolja valaki.
Napjainkban a tetoválásnak divatos, új formái jönnek létre, és ezeket követi a szókészlet is. Létezik szemöldöktetoválás. Izgalmas dolgokat tudhatunk meg a formáiról:
· A szemöldöktetoválás már egy ideje nagyon trendi, egyre többen tetováltatnak a szemöldöküket. Az ultratermészetes szemöldöktetoválástól a sminkelt hatású szemöldöktetoválásig bármilyen stílusú és formájú szemöldök elkészíthető.
Ugyancsak új kifejezés az ajaktetoválás, sőt ajaksatír tetoválás (jelentsen bármit is), illetve általánosabb jelentésű sminktetoválás, amelyet így ajánlanak:
· Smink, amely soha nem mosódik el, strandon, sportoláskor, de még a reggeli ébredéskor sem. A sminktetoválás a nap minden órájában tökéletes megjelenést biztosít. A sminktetoválás lényege az arc természetes harmóniájának megteremtése, a szem, a szemöldök és a száj hangsúlyosabbá tétele, kiemelése.
A tetoválás szókészlete követi a változó időket, szokásokat, elmondhatjuk, hogy: O tempora, o mores! (Ó idők, ó erkölcsök!), vagy ahogy latintanárom tréfásan magyarra fordította: Ó, móresre (erkölcsre) kellene benneteket tanítani!
A Sétatér – szellemvasút a Szamos partján című kézirat készen áll a kiadásra, tartalma hibrid szövegegységekből áll. A könyv tematikája valóban a hattyúk és a kolozsvári Sétatér megörökítése, ám mindez egy tág dimenzióban végigvitt kultúrtörténeti utazás, amelynek során Kolozsvár teljes történelme mellett a magyar és világirodalmi hattyúábrázolásokon át a költő személyes identitáskérdései is fellelhetők.
Szőcs Géza 1983-ban írta Esti ima című versét, a legsötétebb Ceaușescu-korszakban, amikor – 1982-es lefogása után – nemcsak szabadságáért, de életéért is aggódnia kellett. A visszatérő kihallgatások gyakran kínzásokká fajultak, valóságos háziőrizetben élt szülei lakásában; telefonját lehallgatták, minden lépését megfigyelték, s a házkutatások során elkoboztak mindent, amit személyesen fontosnak tarthatott – leveleket, verseket, jegyzeteket. Folyamatosan érzékeltetni akarták vele kiszolgáltatottságát – azt, hogy a hatalom bármit megtehet vele.
Tizennégy éves koromban jártam először Magyarországon, és szinte hihetetlen élmény volt, hogy első utam rögtön Budapestre vezetett. Tudtam, hogy létezik egy ilyen ország, ami nekünk anyaországunk, és amelynek eszményképe szinte jogalapját és bizonyítékát adta identitásomnak, ami néha ellentmondásokkal volt terhes, hiszen nagyon korán megtanították nekem, hogy magyar nemzetiségű ukrán állampolgár vagyok.
Danyi költői indulását a nyelvi fegyelmezettség, a közlés határokat feszegető lecsupaszítása, a fogalmazás már-már kíméletlenségbe hajló pontossága és többnyire a megszólalónak a vers belső működő világától való hideg eltávolodása jellemzi; olyan objektivitás, amely izzik az immanens feszültség(ek)től, ám ezek a „zárt csodák” – ahogyan a kortárs kritikák által sokat tárgyalt mű mondja – a „kéreg alatt” maradnak.
László Gyula ezt írja barátjáról, Németh Kálmánról: „szobrait nem lehet elfogulatlanul, rideg mérlegeléssel nézni, nem lehet csak a »szép« jegyében szemlélni, mert ezek a szobrok panaszolnak, vádolnak, hitet sugároznak, emlékeznek, pedig »csak« öregasszonyokat, vásárosokat, sebesült katonákat, szeretett fejeket idéznek, és gyakran érezzük a Megfeszített jelenlétét. Németh Kálmán a középkori faszobrászok kései utóda: a Krisztus-faragóké, Boldogasszony-idézőké, a szegény embert szeretettel átölelőké.” E megejtően lírai sorok miatt érdemes felidéznünk Németh Kálmán emlékét.
A dualizmus alatt (1867–1918) Szabadka egyetlen katolikus jellegű tanintézete a Miasszonyunkról nevezett iskolanénék zárdaiskolája volt. Az intézet alapítása a Szabadkai Első Nőegylet érdeme. Az egylet a városi árvák gondozását az iskolanővérekre szerette volna bízni, és ebből a célból 1869-ben zárda alapítását határozta el. Az építkezésre szánt adományokat a Római kath. nőiskola-alapítványa néven létesített számlára gyűjtötték össze.
2023 tavaszán mutatták be a Jókai Színházban, Komáromban N. Tóth Anikó A kacagó királykisasszony című darabját. A mű lényegében egy hagyományos sablonokból felépített történet, amelyet próbál valamiféle kerettel körbeölelni. Szerencsére nem is akar több lenni annál, mint aminek készült: szórakozás gyerekeknek és gyereklelkű felnőtteknek.