Dr. Balázs Géza: Tiszai alakzatok

Ki az, akit ne fogna meg a Tisza nyáresti látképe: piros, sárga, fehér, szőke, opál, ezüstös, fátyolos színkavalkád, fűzfagalériák, óriás nyárfák, némelyek a vízbe dőlve. A Tisza mindig más arcát mutatja. Bessenyei Györgyöt a Tiszának reggeli, Petőfi Sándort az alkonyi gyönyörűsége ragadta meg.

Nyári napnak alkonyúlatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Mint a gyermek anyja kebelére.

De hol is volt ez? Ahol ma a Túr-bukógát van, nem ott ömlött egykor a Túr a Tiszába. Jóval lejjebb, Nagyarnál, a mai Öreg-Túrnál vagy még lejjebb, Vásárosnaménynál lehetett a torkolat. Petőfi versélménye valószínűleg Nagyaron született.

A folyó oly símán, oly szelíden
Ballagott le parttalan medrében,
Nem akarta, hogy a nap sugára
Megbotoljék habjai fodrába’.

Bárhol álljunk meg a Felső-Tisza mellett, Tiszabecs és Dombrád között, szűkebben a Tiszakönyökben, látjuk a kanyargós, szinte önmagába visszatérő, szelíd áramú folyót. Persze legjobb, ha hajóval (kenuval) járjuk végig, és meg-megállunk a homokpadokon.

Síma tükrén a piros sugárok
(Mint megannyi tündér) táncot jártak,
Szinte hallott lépteik csengése,
Mint parányi sarkantyúk pengése.

A hajnali, a nappali és esti Tisza ezernyi fényélménnyel ajándékozza meg a nézelődőt, ábrándozót.

Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg
Volt terítve, s tartott a mezőnek,
Melyen a levágott sarju-rendek,
Mint a könyvben a sorok, hevertek.

Bessenyei György hasonlóan mereng:

„Füzesei mellett sétáltam magamba,
Fövenyes lapályján, és gondolatomba
Szüntelen neveltem gyönyörűségemet,
Részegítvén vele érzékenységemet.”

(A Tiszának reggeli gyönyörűsége)

A Tisza sodrása a nagy kanyarokban erős, a hajóval ajánlatos itt haladni, a másik oldalon homokpadokat (fövenyeket) épít, ott könnyen fennakadhat a csónak, viszont jó sátorozni (uram bocsá’ vadkempingezni) és fürödni.

Túl a réten néma méltóságban
Magas erdő: benne már homály van,
De az alkony üszköt vet fejére,
S olyan, mintha égne s folyna vére

A partot széles sávban övezik a galériaerdők, húsz-harminc méteres óriásfákkal. Czóbel Minka a pirosló fűzfagallyakra, a hosszú sáslevelekre figyel (Elmerülés), Juhász Gyula a Tisza mély opáljára, a fekete nyárfákra, nyárfasorokra (Tájkép). Gárdonyi Géza így látja az éjjeli Tiszát:

„A Tiszára a sötétség
gyászfátyolként terül hosszan;
gyászfátyolon a csillagok
csillogdálnak gyémántosan”.

Másfelől, a Tisza tulsó partján,
Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,
Köztök egy csak a nyilás, azon át
Látni távol kis falucska tornyát.
(Petőfi Sándor)

Mindenütt bozót, áthatolhatatlan dzsungel, legföljebb egy-egy kis nyíláson lehet kitekinteni, ott keresi szemünk a kilométerköveket, kilométertáblákat (vajon hány kilométert kell még evezni), valamint olykor felbukkan egy-egy torony, némelyik a gát fölül alig lóg ki.

Boldog órák szép emlékeképen
Rózsafelhők usztak át az égen.
Legmesszebbről rám merengve néztek
Ködön át a mármarosi bércek.

A Tisza sík terepen kanyarog, de néhol felbukkan a tokaji vagy a tarpai hegy, és a távolban a máramarosi havasok.

Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe
Egy madár csak néha füttyentett be,
Nagy távolban a malom zugása
Csak olyan volt, mint szunyog dongása.

Ami leginkább megragadó egy Tisza-túrán: az a csönd. Juhász Gyulánál:

Hálót fon az est, a nagy, barna pók,
Nem mozdulnak a tiszai hajók.
Egyiken távol harmonika szól,
Tücsök felel rá csöndben valahol.
Az égi rónán ballag már a hold:
Ezüstösek a tiszai hajók
(Tiszai csönd).

A mély tiszai csöndbe alig vegyül zaj, néha egy-egy traktor zúgása hallatszik a távolból, a repülőgépek pedig oly magasan húznak el, hogy csak a csíkjaik látszanak. Motorcsónakkal csak Vásárosnamény és Záhony közelében találkozni. Már nincsenek tiszai malmok, a hidasokat (kompokat) rendszerint a folyóvíz hajtja, csak néha kapcsolják be a motort. Egy helyreállított vízimalom a Túron látható, Túristvándiban. Egy szárazmalom pedig Tarpán.

Túlnan, vélem átellenben épen,
Pór menyecske jött. Korsó kezében.
Korsaját mig telemerítette,
Rám nézett át; aztán ment sietve.

A folyó egy része ma határfolyó: az ukrán területen némaság, nincsenek horgászok, határőröket sem látni, és csak a magyar oldalon vannak vízitúrák. A víz barnás, szennyezett, már régen nem iható. Pedig egykor így volt: Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza.

Ottan némán, mozdulatlan álltam,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes, mély mámorba szédült
A természet örök szépségétül.

A Tisza-parton elmerengni jó. Végiggondolja az ember az életét, akárcsak Ady: „Jöttem a Gangesz partjairól… A Tisza-parton mit keresek?”

Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz. –

Az érintetlen vagy ember által alig érintett természet ma már ritkaság. A Felső-Tiszánál jórészt még érezhetjük ezt. Nem csoda, hogy az embernek elakad a szava.

Késő éjjel értem a tanyára
Friss gyümölcsből készült vacsorára.
Társaimmal hosszan beszélgettünk.
Lobogott a rőzseláng mellettünk.

A Tisza-túra természetesen nem csak az evezésről szól. A napi teljesítmény után jólesik egy korsó sör, az ember megéhezik, a parton sok helyen szalonnát sütnek, halászlét főznek, s akinek szerencséje van, megkóstolhatja a finom szatmári ételeket is, a gombóclevest, kötött tésztalevest, pásztortarhonyát, mézes-mákos laskát, valamint a szilvalekvárt és a szilvapálinkát.

Többek között szóltam én hozzájok:
„Szegény Tisza, miért is bántjátok?
Annyi rosszat kiabáltok róla,
S ő a föld legjámborabb folyója.”

Evés-ivás közben megoldódik a nyelv, jóízű történetek, rémtörténetek, adomák kerülnek elő.

Pár nap mulva fél szendergésemből
Félrevert harang zugása vert föl.
Jön az árvíz! jön az árvíz! hangzék,
S tengert láttam, ahogy kitekinték.

Harangzúgás ma legföljebb hajnalban és délben hallatszik. A félrevert harang helyett ott van a média, különösen az időjárás-jelentések: figyelmeztetés, riasztás, viharjelzés, front, jégeső, szélvihar, brutális nyári hőség, brutál kánikula…, armageddon.

Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!

A Tisza-gátak ma már az egykori falvak fölé magasodnak. Tivadarnál, Kisarnál ki sem látszanak a házak a gátak mögül. Nemrégiben még egy métert húztak itt a gátakra, a hidat is megemelik. Elkészültek a vésztározók, lenne hová kiengedni az árvizet…, de most éppen aszály van, a Tisza mélyen lenn folydogál. A kanyarokban furcsán forog, veszélyes, kiszámíthatatlan. A nép régóta figyelmeztet: A Tiszának nincs gerendája (könnyen bele lehet fulladni).

Petőfi állítólag a mai Nagyaron, a Túr akkori torkolatánál írta a verset, de a végére ez került: Pest, 1847. február. A mi, költőink árnyalta Tisza-túránk, Tisza-élményünk 2022. augusztus elején született Tiszabecs és Aranyosapáti között, természetesen Nagyart is érintve.