Dr. Balázs Géza: Túros, dürgés, ólajtó

2021. szeptember 08., 09:08
Becsey Zsuzsa alkotása
Nyelvi kalandozások (18.)

 A szólásokban használt egyes szavak eredeti alakja és értelme olykor elhomályosul, s ilyenkor beleesünk egy nyelvi verembe. Olykor csak egyetlen magánhangzó vagy annak az időtartama tér el az eredetitől, és máris mást mondunk, mint amit akarunk. Egykor még az iskolában is felhívták a figyelmet a következő szólásra, mert ma már nehezen értelmezhető, és ezért inkább másként mondják:

Közös lónak túros a háta.
Nem tévedés: túros, és nem túrós, ahogy annak ma értelmet tulajdonítanánk, s ahogy ma sokan mondák-írják:

Közös lónak túrós a háta.
A különbség pusztán az o hang rövid vagy hosszú volta. És persze a jelentés: mert a túros nem világos, a túrós annál inkább! Ez a közmondás a következőt jelenti: „Amit többen is használnak, az rendszerint hamar tönkremegy, mert a lelkiismeretlen emberek kevésbé ügyelnek a közösre, mint arra, amit csak az övék.”

Sokszor használjuk ezt a közmondást. Még jogi tanácsadásban is előfordul:

Közös lónak túros a háta… avagy a közös tulajdon megszüntetése. Nagyon nagy eséllyel kerülünk életünk során olyan helyzetbe, hogy valaki mással, akár másokkal közösködünk – szándékosan vagy kényszerből – egy dolog tulajdonjogán. Az ismert régi közmondás szerint azonban közös lónak „túros” a háta. Ez a mondás azért is passzol ide – a közös tulajdonban álló lovon kívül –, mert sok esetben a közösködés már nem egy fenntartható, kívánt állapot a tulajdonostársak részéről, s ezért szeretnének véget vetni a közösködésnek.
Itt idézőjelbe tették a „túros” szót, ezzel figyelmeztetve arra, hogy jól van írva. Sokan nem értik, és egy mai, ismertebb szóra cserélik tehát: túrós!

Megszokhattuk, hogy a szólásokban furcsaságok vannak, talán még túró is kerülhet a ló hátára. Meg is kérdezik sokan: Mitől túrós a ló háta?

Maradjunk az eredeti formánál: tehát túros, nem túrós. A közmondást azért rontják el sokan, mert a túr szó ma már nem köznyelvi szó, nem ismerik a jelentését. A túr valójában egy régi, úgy mondjuk elavult szavunk. Jelentése pedig ez:

emberen lovaglástól, állaton hám, iga, nyereg dörzsölésétől keletkezett gennyes seb, var; vagy egyszerűen: feltörés, fekély, sebhely.
A túr szónak ezt a jelentését tehát ma már nem használjuk, de fenntartotta ez a közismert szólás. Érdekes jelenség: egy-egy archaizmus régen kiveszett volna, a mindennapi nyelvben nem használjuk, de az idézetszerűen mondott közmondásokban igen, s ezek így megőriznek régiségeket. Talán ezért is jó, ha jobban odafigyelünk a szólásokra, közmondásokra – általában az idézetszerű szövegekre.

A közös lónak tehát sebes lesz a háta. Aki azonban nem ismeri a túr szónak ezt a jelentését (és a többség nem ismeri), az értelmesít, vagyis a túr helyett túróra gondol. S így lesz a közös ló háta nem túros, hanem túrós.

Mi a túró? Kérdezik a pesti szlengben, s válaszoljunk rá választékosan: nem túró, hanem túr!

 

És akkor mi a dörgés? Emlékszem, valamikor régen egy rádióműsor felvételekor a rendező megállította a felvételt, amikor ezt mondtam:

Érti a dörgést.
Nem dörgés, hanem dürgés!
Persze a dörgés szabályos, hiszen van mennydörgés. A dörgés azt is jelenti, hogy: villámlás vagy robaj. De a rendezőnek is igaza volt: a szólás eredeti formájában valóban nem dörgés, hanem dürgés szerepelt (Hámor János rendező áldott emléke él ebben a figyelmeztetésben). Tehát a szólásban eredeti alakban így hangzik:

érti a dürgést, ismeri a dürgést, tudja a dürgést
De akkor mi a dürgés? A dürgés a fajdkakasok, siketfajdok tavaszi párzása, ennek ideje, illetve ennek hangja. A fajdkakas ilyenkor, tehát párzáskor hallatott kattogó, morgó hangja, amely a dürög ~ dürrög igéből származik. A kifejezés eredetileg a vadászati szakkifejezés – így magyarázza Bárdosi Vilmos Szólások, közmondások eredete című könyvében: a vadászoknak fontos, hogy ismerjék a dürgést, hogy a szerelmes madarak ebben az időszakban nem hallanak, óvatlanabbak, ezért könnyebb őket megközelíteni és elejteni. A dürgés szó azonban a nyelvhasználók többsége számára nem értelmes, ráadásul mind a szó hangalakja, s kicsit talán a jelentése is rokonságban van a dörgéssel, ezért lett a dürgésből az értelmesebbnek tűnő: dörgés. Egyébként is, nyelvünkben van ü ~ ö váltakozás (törülköző ~ törölköző). A mai szólástárban már a mai változat szerepel, vagyis a szótár jóváhagyta a változást:

Na, mi a dörgés?
Mondják tehát bátran: dörgés! Én is mondtam, és mondom, s ma már nem javítanak ki.

 

Egy mai keletű, tréfás, szlenges szólásunk így hangzik:

akkorát esik (elterül), mint egy ólajtó.
Akkor mondják, ha valaki hatalmasat esik. Nem tudom, hogy komolyan vagy tréfából kérdezték meg tőlem, vajon van-e köze az ólajtónak az olajtóhoz. Vagyis a disznóól ajtajának az olajtartalmú tóhoz. Hiszen csak egyetlen magánhangzó rövid-hosszú voltában különböznek: ólajtó – olajtó. Ráadásul a szólásban foglalt kép is hasonló: kieshet, elterülhet az ólajtó (a disznóól ajtaja), valamint az olajtó is terjedhet. Hogy itt mégis az ólajtó lehet a helyes, azt abból gondolom, hogy a magyar népéletben mégiscsak gyakoribb kép az ólajtó, mint az olajtó (ezt annak ellenére gondolom, hogy a szólást újabb keletűnek vélem). Az olaj szerepel ugyan egy-két szólásunkban, de hagyományos értelemben: olajat önt a tűzre, olajra lép. Az olajfolt ráadásul új jelenség (az olajkitermeléshez kapcsolódik). Véleményemet az is erősíti, hogy az ólajtóra, kicsit hasonló értelemben, más szólás is utal:

 akkora, mint egy ólajtó.
Egyébként a nagy erős, magas emberre mondják, és véletlenül sem olajpocsolyára gondolnak. Biharban inkább így mondanák, nem bántó éllel: nagy marha ember!

Összegzés: tehát szólásainkban a túros ne legyen túrós, az ólajtó se olajtó (bár mindkettő terül), a dürgésből viszont lehet dörgés.