Korábban már Károli Gáspár munkatársa, Szenczi Molnár Albert is tervezte, hogy a Bibliát nagy formátumban és öreg (nagy) betűkkel, magyarázatokkal és tanulságokkal ellátva is kiadja. 1638-ban I. Rákóczi György is szorgalmazott egy javított bibliakiadást. A nagyváradi nyomdát 1640-ben elsődlegesen a Biblia nyomtatására hozták létre. A kiadáshoz Rákóczi György, Bethlen István, Rhédey Ferenc és Barcsay Ákos mellett Gyulai Ferenc váradi kapitány, valamint a református közösségek járultak hozzá. A szövegkiadás gondozója a váradi származású Köleséri Sámuel professzor, a Váradon létrehozott protestáns főiskola rektora volt. Károli szövegét Köleséri Sámuel javította át, nagyszámú magyarázatot csatolt hozzá, valamint a lap szélén feltüntette a párhuzamos igehelyeket is. A biblia nyomtatását 1657-ben kezdték el a várban lévő nyomdában. Ám a nyomtatási munkálatokat 1660-ban Várad török ostroma, majd megszállása megakasztotta. Az 1660. évi török ostromban számos, részben elkészült példány megsemmisült. A vár védői a „lelki Jeruzsálemet” jelentő vár feladásának fejében, egyebek mellett kikötötték a nyomda és a félkész Biblia elszállítását is. A megmaradt nyomtatott íveket és a felszerelést előbb Debrecenbe menekítették, majd Kolozsváron és Nagyszebenben folytatódott a munka. A török megszállás miatt Váradon csak az újszövetségi rész és az ószövetségi fólióknak egy része készült el. A törökök szerencsére engedték elvinni a várból az elkészült fóliókat (nyomdai íveket) és a nyomda elemeit, így az Ószövetséget 1661-ben Kolozsváron fejezte be Szenci Kertész Ábrahám. A váradi biblia kiadása kapcsán kiemelendő az akkortájt létrehozott váradi református főiskola és a jól szervezett református egyház szerepe, amelyek megfelelő intézményi hátteret biztosítottak a munkához. Ugyancsak stabil hátteret nyújtott a „kurátorok széke” elnevezésű városkormányzati testület és a főiskola könyvtára.
Nem lehet tudni, hogy hány példány készült a váradi bibliából. Egyes említések tízezer példányról is szólnak, de ez nyilvánvaló túlzás. Szenci Kertész Ábrahám végrendeletében az 1500-as szám szerepel. Becslések szerint mintegy kétszáz példány maradt fenn a Bibliából, a többi az idők során elhasználódott, elkallódott – igaz, olykor egy-egy árverésen felbukkannak példányok. Hosszú ideig tehát ez volt az egyedüli Erdélyben nyomtatott protestáns biblia. Új kiadása csak 1805-ben lett Pesten, utána pedig 2002-ben a nagyváradi Királyhágómelléki Református Egyházkerület adta ki facsimile (hasonmás) formájában.
A biblia nagy mérete miatt drága volt, nehezen terjeszthető, elsősorban templomi (szószéki) használatra szolgált. A későbbiekben a kisebb, családi használatra szánt bibliák kiadását szorgalmazták.
A váradi bibliából több változat maradt fenn. A sárospataki könyvtárban őrzött egyik teljes, díszes példány címlapján ez szerepel:
Az újtestamentumnak külön címlapja van: „Mi Urunc Jesus Christusnac Uj Testamentoma. Melyben vadnac az Evangelistáknac könyvei, az Apostoloc Cselekedeti, és Levelei, a’ Szent János Látásával egyben”.
A háború első heteiben megugrott városunk lélekszáma, de amikor a központban jártam, alig láttam ismerős arcokat. Mindenhol babakocsis, kutyát sétáltató idegenek vettek körül. Szinte pánikhangulat lett úrrá rajtam, igyekeztem mielőbb hazatérni. Elkeserített a gondolat, hogy alig maradtunk itthon mi, beregszászi magyarok.
Első felvidéki útja során 1845- ben közel egy hónapig időzött Petőfi ottani barátai körében, Eperjesen. Az akkor már Tarca parti Athénnak is nevezett települést, ahol 1667-től evangélikus kollégium működött, és amelyet a 19. század közepén már kevert ajkú, de magyar szellemiségű városként emlegettek a kortársak. Miként magát a megyét, Sárost is kedélyes Gascogne-nak nevezték, sokszínű kisnemesi társadalmára utalva, mely egy valamivel később élt író, Mikszáth Kálmán művei révén vált országszerte igazán ismertté, máig hatóan részévé válva a magyar kultúrtörténetnek.
Gyorsul a világ, mi is gyorsulunk, sietünk, késünk, elkeverünk, elnézünk, elfelejtünk… Néha túl sok a bejövő adat, mi meg hát, hogy felületességünk vagy sietségünk okán ne bántsunk meg másokat, valljuk be, füllentünk. Sokszor már maga a Hogy vagy?-ra adott válasz is hazugság.
Mindig is rettegtünk attól, hogy a családunk valamelyik férfitagja megkapja a behívóját. Békeidőben nem is volt ez olyan nagy baj, hiszen meg tudtuk találni a kiskapukat, ismerősöket, s még a hatóságok is szemet hunytak afelett, ha valaki nem jelent meg az előírt helyen és időpontban. Legfeljebb a minimális összegű bírságot kellett utólag befizetnie.
Kitört ablakok, romos faház, hatalmas kereszt, esőcsepergés. Misztikusnak szánt térben játszódik a Karamazovok, a nézők beültekor már a színen lévő színészekkel. Úgy tűnhet, a közönség egy már rég elkezdődött történetbe csatlakozik be vagy időkapszulaként konzerválódott történetszilánkba nyer betekintést. Bizonyos értelemben ez így is van, hiszen immár hét éve játsszák Albu István rendezését a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, mely valóban tekinthető egy hét évvel ezelőtti, még egészen más világban élő alkotócsapat akkori gondolatainak lecsapódásaként.
A magyar nyelvben az az és az ez mutató névmás -val, -vel ragos alakjának két formája van. Távolra mutatóan: azzal vagy avval, közelre mutatóan: ezzel vagy evvel. Egyébként nyelvtanilag ragos névmásnak vagy határozószónak tartjuk.
Melyik a helyes?
A regény egy kanadai család házában játszódik, itt a kilencvenkilenc éves nagymama papagája hindu átkozódásokat, káromkodásokat rikácsol – amelyekre az agg hölgy tanította volt – a macskára vagy alkalomadtán a családtagokra, vendégekre is: „Kutni! Kutni! Kutni! – Padzsi! Padzsi! Padzsi! – Sájtán ká kátlá!”
Már három hónap telt el a háború kitörése óta. Mostanság egyre gyakrabban szólal meg a sziréna, már az udvaron is hallani, felszereltek egyet a közeli tűzoltóság épületére is. Ha az ember egyszer meghallja ezt a fülsiketítő hangot, sosem tudja már kitörölni a fejéből.