Dr. Mészáros Zoltán: Enyingi Török Bálint, Szabadka törvényes ura

2020. szeptember 20., 09:01
Wolfgang von Resch: Nándorfehévár 1521. évi ostroma (Nürnberg, 1522) – Forrás: Wikipédia
Bevezető

Dél-Magyarország országbírói 1391-ben Szegeden tartották gyűlésüket, amelynek az volt a témája, hogy romlik a közbiztonság, ezért tenni kell valamit. Csakhogy hosszú távon nem tehettek semmit, hiszen a Balkánon alapvető problémákkal küzdöttek, és a korszak nagyhatalma, az Oszmán Birodalom sorra foglalta el az államokat. Hiába létezett Zsigmond és Mátyás király védelmi rendszere, amely feltartóztatni próbálta az oszmánokat, 1521-re, tehát kevesebb mint másfél évszázaddal azután, hogy a magyar nemesség érzékelte a problémát, az oszmánok elfoglalták Belgrádot, majd újabb húsz év elteltével Magyarország nagyobbik részét is. Időközben a szerbek egyre nagyobb számban települtek északabbra, hiszen 1371-től 1459-ig az oszmánok észak felé nyomták őket.

 

Török Bálint származása és családja

A Török család nem nevezhető régi nemesi családnak. A főurak (például az Újlakyak) szolgálata után Mátyás király szolgálatába léptek, sőt Török Bálint nagyapját, Ambrust bosnyák királlyá is kinevezték. A család a jó házasságok révén, valamint szolgálatukért az enyingi birtokot is megkapta, és hamarosan főnemesi családként tisztelték őket, noha felemelkedésük mindössze három nemzedék alatt sikerült. Ezzel párhuzamosan a család birtokai is növekedtek. Többek között Szabadkát is megszerezték Corvin Jánostól (Mátyás király törvénytelen fiától, tartozása fejében). Egyben Török Imre ezt a várost hagyta örökül második fiára, Bálintra, amely település abban az időben Szigetvárhoz mérhető jelentőségű volt. (Török Bálint bátyja, az elsőszülött Miklós valamilyen okból alkalmatlannak bizonyult a család vezetésére.) Politikai és taktikai szempontból nem volt könnyű a helyzet, már a családfő, Ambrus is választásra kényszerült a Habsburgok és II. Ulászló között. A család birtokai, valamint feladatai miatt is Magyarország déli részére koncentrált. Török Imre a Dózsa-féle lázadás leverésében is részt vett, amelyben mindkét oldalon harcoltak szerbek, Török Imre nándorfehérvári seregében is.

Török Bálint születésének időpontja nem teljesen bizonyos, az azonban biztos, hogy apja Enyingi Török Imre, anyja pedig Parlaghy Krisztina volt, és egészen biztosan 1503-ban született. A gyors felemelkedés részeként apjával és bátyjával együtt bárói címet kapott II. Ulászlótól 1507-ben. 1520 körül már az egyik legjelentősebb főnemes az országban.

Török Bálint nagybátyjainak, a Sulyok testvéreknek első dolguk volt az elhunyt Török Imre tartozásait behajtani. Az udvar tartozott, mivel Török Imre a saját pénzéből erősítette meg Belgrádot, ez 70 000, más források szerint 140 000 aranyat ért. Mivel azonban nem tudtak fizetni, a fiatal Török Bálint viselte a báni címet, és Nándorfehérvár parancsnoka is volt. Ez ellentmondott a józan észnek, ugyanis Szulejmán hatalmas sereggel vonult észak felé, mégsem helyeztek fölé tiszttartót, mert személyes érdekei sérültek volna, így ezt sem a Sulyok testvérek, sem Zápolya nem támogatta.

 

Török Bálint megjelenése a nagypolitikában, Nándorfehérvár elvesztése és ennek következményei

1520-ban Török Bálint lett a nándorfehérvári vár ura, ám ez egyben azt is jelentette, hogy a belgrádi vereségért is felelősséget kellett vállalnia. Az ő feladata volt ugyanis biztosítani ezt a várat, a 66 napos ostromkor viszont nem tartózkodott ott, és a vereség után a megmaradt védők azt állították, hogy nem kaptak évek óta zsoldot, és a várparancsnok, Oláh Balázs végül feladta a védekezést. Ekkor Török Bálint még csak 17 éves volt, ami ugyan abban a korszakban már nagykorúságnak számított, legalábbis ami a harcban való részvételt illeti (a lányok esetében a nagykorúság még fiatalabb kortól számítódott). Ezzel tehát nagyon rosszul kezdődött a politikai karrierje, Török Bálint azonban felettébb elszánt volt, és életében többször felkapaszkodott a nehéz helyzetekből. Az országgyűlés az 1521-es kudarcért el is ítélte, jószágvesztésre, ami vagyoni jellegű büntetést jelentett. A fiatal Török Bálint a birtokainak egy részét Báthory Istvánnak adta. Belgrád eleste Magyarország szempontjából nagy veszteségnek számított, hiszen mindenki tudta, hogy Nándorfehérvár az ország kulcsa.

Az udvarban a bánokat vádolták a nándorfehérvári kudarcért. Ezért Török Bálint egy időre eltűnt a politikai életből. Csak 1522-ben Erdélyben Zápolya oldalán tűnt fel ismét, és havasalföldi hadjáraton vett részt. Az elkövetkező időszakban a déli végek fő védelmezője Tomori Pál lett, aki ebbe Török Bálintot is bekapcsolta, miután az a hadjáratban jó katonának bizonyult. Ez azt is jelentette, hogy birtokainak visszaszerzésében segédkezett, hiszen le akarta kötelezni.

Ekkoriban vette feleségül a Regensburgból Budára származott Pemfflinger Katalint, Mária királynő legkedvesebb udvarhölgyét, aki nagyon jó választásnak bizonyult, hiszen mindenben támogatta a férjét, és már a házasság kilátásba helyezése (1524-ben) is segítette karrierjének építésében. Feleségéről Tinódi Lantos Sebestyén fest idealizált képet, de az bizonyos, hogy Török Bálint majdani fogsága idején neje mindent megtesz a kiszabadításáért. A Pemfflingerek befolyásos család volt, közülük Pemfflinger Márk emelkedett ki. Mint a legtöbb középkori házasság, ez is érdekházasságként köttetett, a Pemfflinger családnak szüksége volt bárói rokonságra, Török Bálint pedig vissza akarta szerezni a vagyonát, és tisztázni magát az országot érintő hűtlenség vádja alól. Így a királynő szolgálatában tűnt fel (ekkoriban még Zápolya is a királynő híve).

 

A tekintélygyarapodás korszaka

A nándorfehérvári kudarc után Török Bálint Szapolyai (Zápolya) János kegyeit kereste, mintegy három év elteltével viszont már az új király, II. Lajos udvarába került testőrtisztként, befolyásos feleséggel, aki Habsburg Mária királyné egyik bizalmasa. Fiaik már a mohácsi vész után születtek (Török János 1529-ben, Török Ferenc 1530 után).

A fiatal Török Bálint 1524-ben elzálogosította Szabadka mezővárost, rokonainak, Sulyok Istvánnak és Sulyok Balázsnak. A következő évben a király rosszabb pénzt bocsátott ki, és Török Bálint ezzel akarta kiváltani a várost. Csakhogy a rosszabb, kevesebb aranyat tartalmazó 5500 forintért nagybátyjai nem akarták visszaadni a várost, ezért Török Bálint megtámadta Szabadkát, és elfoglalta, nagybátyjait pedig rákényszerítette a rosszabb pénz elfogadására. Az incidens és az érdekütközés ellenére a Sulyok család az egyik legfontosabb támasza maradt Török Bálintnak.

Noha a nagypolitikába való belépője nem sikerült jól, Török Bálint nem a semmiből lépett a magyarországi politikai életbe, családjának rokoni és szervitori köre (bandériumok vezetői, csatlósok) is volt, akiknek a hűségére számíthatott. Felesége is hasonló helyzetből jött, így a két fél ereje összeadódott.

Ekkoriban Bácsban Tomori érseki várában vetették fel újra Török Bálint ügyét, és a bíróság Visegrádban úgy döntött, hogy Báthory Istvánnak vissza kell adnia Török Bálint birtokait, ami rendkívül gyorsan meg is történt. Vélhetően Báthory is ideiglenes állapotnak tekintette birtoklásukat.

Ekkoriban Török Bálint körül rendben mentek a dolgok, kapcsolata a királynővel és Tomorival biztonságot adott, olyannyira, hogy a vele ellenséges főurakkal is háborúzott, és területeket foglalt el. A központi hatalmat támogató szűk elit része volt.

Ám Szulejmán ambíciói nem csökkentek. Róla csak annyit, hogy tehetséges uralkodó volt, és három kontinensre kiterjedő hatalmas birodalmat irányított. Mai szóval ezt az erőt szuperhatalminak mondanánk, és az akkori középhatalom Magyarországgal nem voltak egy súlycsoportban.

 

Mohács és ami utána következett

A mohácsi vész előjelének tekinthető, hogy nem tudtak zsoldot fizetni a déli végeket védőknek, és hogy Szulejmán Péterváradot is bevette. Ekkoriban lett Török Bálint a királyi testőrség tagja. A mohácsi csata után a király halála miatt Török Bálintra ismét a bűn árnya vetült, de sikerült bizonyítania, hogy Tomori Pál döntése következtében maradt védelem nélkül a király.

Magában a csatában a királyi testőrség egyik parancsnokaként vett részt, társaival, Ráskay Gáspárral és Kállay Jánossal. Tomori Pál nagyot tévedett, amikor egy oszmán seregrész felbukkanásakor a testőröket akarta felhasználni. A krónikás Brodarics szerint a testőrséget többször is fel kellett szólítani, mielőtt elhagyták a király környezetét.

Végül a mohácsi csatában az oszmánok döntő vereséget mértek a Magyar Királyságra, amely ezután egy „nemesi polgárháborúba” csúszott. Ez az oszmánoknak meg is felelt, hiszen azokon a területeken, amelyeket meghódítottak, épp az ilyen belső viszályokat szították. Két párt alakult ki: a Habsburg Ferdinándot királynak elismerők tábora, valamint a Zápolya (Szapolyai) Jánost királynak elismerőké. Ez a konfliktus 1541-ig tartott, ami hozzájárult ahhoz, hogy a megegyezés alkalmával Szulejmán szultán minél többet kiszakítson az országból. Így jött létre a középkori Magyarország helyett egy széttagolt struktúra. A legfontosabb rész a Habsburg-kézben maradó királyi Magyarország: a jogutód Magyarország. Ezenkívül az egykori ország közepén húzódott a hódoltság területe, amelynek visszafoglalását a Habsburgok, a nemesség és a lakosság is akarta, de jó ideig nem volt elég pénz, paripa, fegyver és ember, ez tehát az Oszmán Birodalom része maradt. A harmadik rész az Erdélyi Fejedelemség, az Oszmán Birodalomtól függő, de önkormányzattal rendelkező terület, amely a középkori Magyarország egyes hagyományait is továbbvitte, majd amikor a Habsburgokhoz visszakerül, kiváltságlevelet kap, és még 1848-ban is téma az „unió Erdéllyel”.

 

Az ingadozó főúr

Török Bálint 1526-ban részt vett az országgyűlésen, ahol Zápolyát választották királlyá. Ezután lett temesi ispán. Nem sokkal ezután viszont már döntenie kellett, ennek nyomán Zápolya helyett I. Ferdinánd király oldalára került. Ez az időszak gyakorlatilag 1527-től 1536-ig tartott. Átállásának első eseménye a Zápolya elleni háború, amelyben 400 lovassal vett részt, és hatékonyan segítette Zápolya keletre szorítását, valamint a Habsburgok hatalomra jutását, akikre Török Bálint fel is esküdött, noha alig egy évvel korábban még Zápolyát támogatta. Ezután belevetette magát a „nemesi polgárháborúba”. Saját érdekeit kíméletlenül érvényesítette, és csak katonai erővel lehetett megállítani. Ekkor már az ún. „rác” seregek is megjelentek az országban, és Török Bálint ellen is harcoltak.

 

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2020. augusztusi számában)