2022. szeptember 30., 11:52
Nem tisztem, hogy mélységi elemzést adjak arról, hogyan is kezdődött az orosz-ukrán háború itt, Ukrajnában. Egy nagyobb, kiterjedt konfliktus rémképe már nyolc éve a levegőben lógott. Ezt 2014-től a Donyec-medencei események generálták, amelynek sok ezer halottja van, köztük nem egy kárpátaljai magyar fiú. Örökre emlékezetes marad számomra a háború kitörésének első napja. Elmondhatom, hogy ebben a puskaporos légkörben, a programellenzőkre sem hallgatva tartottuk meg a Beregszászi Központi Könyvtárban a magyar széppróza napja alkalmából a Magyar Írószövetség írókaravánjának (a csapat tagjai: Rónai Balázs Zoltán író, Lőrincz P. Gabriella költő, író, Kertész Dávid író) találkozóját. Hozzáteszem – szinte olvasók nélkül. A könyvtárosok a város vezetőségének tanácsára a korábban érkezőket hazaküldték. Varga Éva könyvtárigazgató kérésére a magunkkal hozott legújabb műveket a beregszászi olvasóknak dedikáltuk, hogy ebben a bonyolult helyzetben se fogyjanak el, és az itteni magyar kultúra is „életben maradjon”. Még aznap dél körül, minden háborús pánikot felülírva felkerestük Munkács ősi várát és a Munkácsy Mihály Magyar Házat. Mindenütt nyugalom uralkodott. Az itt maradt bátrak tették a napi dolgukat. Némi sorban állást csupán az üzemanyagtöltő állomásokon és a bankautomatáknál tapasztaltunk. Az is igaz, hogy a gyenge idegzetűek és azok a személyek, akik behívót kaptak, már a határátkelőhelyeket rohamozták.
A Munkácsy Mihály Magyar Házban háziasszonyi minőségben Pfeifer Anita, az intézmény kulturális menedzsere üdvözölte csapatunkat, egyben közölte, felsőbb utasításra lefújta az irodalmi délutánt. Látogatásunk az intézmény egy nappal korábban felavatott Monarchia éttermének megtekintésével fejeződött be. Nyíregyházi üzemeltetői, köztük a szakácsok, felszolgálók a háború kitörésének hírére hazautaztak. Este mi is visszatértünk beregszászi bázisunkra.
A Beregszász–Beregsurány közti útszakaszt ekkor már menekültáradat uralta. Vendégeim mégis úgy döntöttek, hogy a hisztériakeltés ellenére még egy napot maradnak, talán könnyebb lesz a határátlépés. Szálláshelyünk, a Hotel Praktik is egy felbolydult méhkasra hasonlított, tucatjával jöttek-mentek a Kárpátok túloldaláról, márkás kocsikkal érkezett tehetős, dúsgazdag menekültek. Az újabb érkezők is „hírvadászattal”, pénzváltással és a határátlépés problémáival foglalkoztak. Mi az étteremben vertünk tanyát – záróráig pálinkázással, sörözéssel oldottuk a feszültséget.
A kihirdetett hadiállapot második napján az írótársakkal még egy búcsúlátogatást tettünk a beregszászi EurópaMagyar Házban. A karaván résztvevőit Zubánics László, a KMMI elnöke fogadta. Mivel aznap volt a kommunizmus áldozatainak emléknapja is, a háborús áldozatokra emlékeztünk, gyertyát gyújtottunk és megkoszorúztuk az udvaron lévő emléktáblát. Innen az Asztély–Beregsurány határátkelő felé indultunk, mivel mint sokan megjegyezték: az „oroszok már a spájzban vannak”. Asztélytól a határátkelő külső sorompójáig hatalmas kocsisor kígyózott. Mindenütt bábeli zűrzavar, zsúfoltság, a katonai behívó elől menekülő férfiak, családok sokasága, az idesereglett nép zöme BelsőUkrajnából érkezett, minél hamarébb akart átjutni Magyarországra. Ebben a sokadalomban Rónai Balázs Zoltán írótársam búcsúzásként a Lócipő, avagy az Alvó Istenek Ébresztése című könyvét dedikálja nevemre, s örül, hogy itt lehetett Kárpátalján. Mint írja: „Fura, hogy ez a papírholmi háborús emlék lesz:) Asztély.”
Ungvár, 2022.
*Részlet a Kárpátaljai magyarok a háború árnyékában című szociográfiából.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. szeptemberi számában)
