Alexandru Belc (1980–) román rendező Metronom című első nagyjátékfilmjét az idei frankofón filmhéten mutatták be, amely 2022-ben a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában elnyerte a rendezői díjat az Un certain regard (Egy sajátos nézőpont) kategóriában. Ezenkívül a jeruzsálemi filmfesztiválon a legjobb nemzetközi filmnek járó Nechama Rivlin-díjat is bezsebelte. Alexandru Belc neve számunkra kevésbé ismert, bár hosszú ideje a neves román rendezők csapatát erősíti. A többszörös cannes-i díjazott Corneliu Porumboiu rendező-producer mellett rendezőasszisztensként, majd a világhírű, nálunk is jól ismert Aranypálma-díjas Cristian Mungiuval forgatókönyvíróként dolgozott. Belc Mozi, mon amour című dokumentumfilmjét itthon is vetítették, a Március 8. pedig több külföldi fesztiválon szerepelt. A Metronom ötlete – Belc szerint – a legendás román disc jockey, Cornel Chiriac (1941–1975) életútjának feltérképezéséből született meg, aki a bukaresti rádióban szerkesztette a Metronom elnevezésű jazz- és rockzenei műsorokat. 1968-ban az adást betiltották, majd Chiriac elhagyta Romániát, és a Szabad Európa Rádiónál újraindította a román fiatalok lehallgatottabb rockzenei adásait. Ahogy itthon is szinte mindenki ismerte Cseke László (Ekecs Géza) Szabad Európán sugárzott Teenager Partyját; és nem csak Magyarországon, hiszen – román barátaim szerint – a 60-as évektől, egészen C. Chiriac megjelenéséig, még Dél-Románia legeldugottabb városaiban is Cseke László „korongjait”” hallgatták a fiatalok. A Teenager Partyt és a Metronomot, Csekét és Chiriacot hallgatni, sőt levelezni velük, a kommunista rendszerrel szembeni ellenállásnak, egyben vakmerő játéknak számított. 1975-ben Cornel Chiriacot – vélhetően a Securitate irányításával – ismeretlen körülmények között Münchenben meggyilkolták.
Belc Metronom-ja egy 1972-ben megtörtént eseményre épült valóság-fikció: néhány érettségiző fiatal, köztük a bukaresti Gheorghe Lazăr Gimnázium tanulói, egy buliban felolvassák Cornel Chiriacnak írt közös levelüket, akit a szabadság és az ellenállás jelképeként ünnepelnek, és néhány ismert számot kérnek tőle. A levelet egyik barátjuknak, Sorinnak (Șerban Lazarovici) adják át, aki napokon belül hivatalosan távozik apjához, Németországba. Közben Ana (Mara Bugarin) Sorinnal együtt éli meg elsöprő diákszerelmüket és az elválás megrázó pillanatait. Viszont ígérete ellenére Sorin nem a francia újságírónak adja át a levelet − ahogy előzőleg megegyeztek −, hanem a hírhedt Securitaténak, melynek emberei megszállják a lakást, letartóztatják a buli résztvevőit, majd a Securitate pincéiben kezdődik a brutalitástól sem mentes kihallgatás, súlyos börtönbüntetéssel fenyegetve őket. Az útlevél fejében Sorin már korábban aláírta a beszervezési nyilatkozatot, és ezt be is vallja Anának, aki kétségbeeséstől és szerelemtől hajtva – a film egyik legszebb jelenetében – utoljára szeretkezik a fiúval.
Ana arcának meghökkentő és érzékien nőies árnyalatait mesterien követi Tudor Vladimir Panduru kamerája. A film vége a példakép, Cristian Mungiu előtti tisztelgésnek is tekinthető: éppúgy, mint a 4 hónap, 3 hét, 2 nap című film végén, a Metronom Anája is egy vendéglőben ül barátnőjével, félszegen, tanácstalanul, hiszen csak sejtik, hogy a bulizók mindannyian aláírták a beszervezési nyilatkozatot, szüleik és jövőjük megmentése érdekében. Míg Mungiu filmjében a fizikai halálra ítélt lányt látjuk, a Metronomban az emberi méltóságától megfosztott fiatal nő próbál beszélgetni a barátnőjével. A záró jelenetsorban hosszú snitt: a bulizós társaság ismét együtt a régi helyen, de immáron az örökre megalázott emberek félszeg mozdulataival, kedvetlen mosolyával. Belc mozijában a megszokottnál kevesebb a kirívóan durva bántalmazás, hiányzik a valóságot akkoriban jellemző túlhajtott brutalitás, tempója visszafogottabb, a dialógusok reflexívebbek, amit a nemzetközi szakma rendezői díjjal és egyöntetű elismeréssel jutalmazott.
A Metronom előzetesét az 1860-ban alapított Gheorghe Lazăr Gimnáziumban mutatták be – a valós történet szereplői ennek az az iskolának a tanulói voltak mintegy ötven éve. Az ünnepi alkalomra a mai diákok egy molinót tűztek ki az intézmény homlokzatára: „Sokak számára a Lazăr csupán gimnázium... nekünk életmodell.” A vetítés alatt hasított belém valami – és most engedjenek meg egy rövid személyes kitérőt! 1972-ben, a valós történet idején, végzős francia szakos egyetemistaként, ebben a gimnáziumban végeztem a tanítási gyakorlatot. Az órákat nemzetközi delegáció (bolgár, jugoszláv) is látogatta. A külföldiek elbeszélgettek velünk és a tanulókkal, szóba került a továbbtanulás, a franciaországi tanárok jelenléte az egyetemen, a francia kiadók által a hallgatóknak ingyen küldött könyvek, enciklopédiák. Így nézett ki a kirakat, a román diktatúra sminkelt arca. A padokban pedig – ezt a vendégek nem sejthették – a Securitate pincéit megjárt diákok ülhettek. Félelmetesen szemfényvesztő világ volt. Számomra a Metronom egyik legfontosabb tanulsága: a valóság mindig messze meghaladja a fikciót.
Metronom, nagyjátékfilm. Rendező-forgatókönyvíró: Alexandru Belc. A főszerepben: Mara Bugarin, Șerban Lazarovici, Vlad Ivanov. Megjelenés dátuma: 2022. november 4.)
A létezés botránya és a csöcskontent – ezzel a címmel szerettem volna indítani. Kicsit a hárompéterek irányába tolni a köszöntőt, megszólalni Esterházy hangján, Péter köszönti Pétert (Nádast) és Pétert (Hajnóczyt), és nem mellékesen fölhívni a figyelmet arra, hogy léteznek még törődést igénylő Péterek, mondjuk, Dobai, szóval munka lenne még.
2022. december 30-án elhunyt Duray Miklós. Ez a hír sokunkat megrázott, hiszen Miklós élete és tevékenysége mélyen beleivódott a szlovákiai magyar valóságba, s függetlenül attól, hogy valaki szerette és tisztelte – vagy ellenkezőleg: nem szerette és nyughatatlan intrikusnak tartotta őt, minden olyan magyar személyiséget, aki számít valamit bárhol a világon, ahol magyarok élnek, megérintett. Duray Miklóst számon kellett tartani, élete, megnyilvánulásai sok vonatkozásban igazodási pontot jelentettek még azoknak is, akik megosztó személyiségnek tartották őt.
A lélek kutatói jobban meg tudnák magyarázni, hogy az álhírek miért érdekesebbek a valódi híreknél. Ám az álhírek iránti emberi vonzalomról maga a szókincs is árulkodik, és nyelvileg is vizsgálható. Egy anekdota szerint a magyar nyelv ötven szót ismer a mellébeszélésre, száz szót a verekedésre, 120 szót a járás-kelésre, 332 szót a buta, háromezer szót a részeg emberre. Nem szükséges utánaszámolni, mert ilyen pontos listát lehetetlen összeállítani. Vagyis már ez a lista is hazugság. Kevésbé durván: tódítás.
A latin szó, a penna magyar írástudó körökben nem csupán (madár)szárnytollat jelentett, hanem íróeszközt is. A magyar nyelvújítás során az ezzel dolgozó literátorok közötti XVIII–XIX. századi torzsalkodásokat éppenséggel pennaháborúknak szokás nevezni. E küzdelmekben ugyan vér nem folyt, de a nyelvújítás nagy alakja, Kazinczy Ferenc a börtönben a vasajtó rozsdájából készített tintát, de némelyik levelét saját vérével írta, mert a tintától el volt tiltva, tolla sem volt mindig.
Megjelent egy óriási munka, Galgamácsai népmesék és mondák, négy kötetben csaknem 3500 oldalon. Egyetlen néprajzkutató egész életre szóló lenyűgöző teljesítménye. Ráadásul a szerzőnek van még egy kötetnyi anyaga… A közel négy évtizedes kutatómunka mindvégig támogatás nélkül folyt. A kötetek megjelentetésére az Agrárminisztérium két sikeres Hungarikum-pályázata adott lehetőséget.
Petőfi huszonhat és fél évében túlontúl sok dolog szerfelett különös. Az egyik közülük a nyelvhasználata. Kifejezési eszköztára a mindennapok természetes beszédét követi. Természetes gondolkodás, szókimondó kifejezés, keresetlen szavak. Montaigne szavai juthatnak eszünkbe:
„Kiváló írók kezében különös-szépen izzik a nyelv. Nem halmozzák az új, maguk készítette szavakat, hanem a saját szótárukat juttatják új árnyalatokra, óvatosan és sok leleménnyel.”
(Esszék, III. 5. – Bajcsa András fordítása.)
Ezt írja egy elemző:
A nagyvárosok alapvetően liberálisok.
Az én nyelvérzékem szerint: liberálisak lenne a helyes. A liberálisok a személyek, a liberálisak pedig egy tulajdonság (az értelmező kéziszótár szerint ezek a melléknévi jelentések: 1. (politikai értelemben) A liberalizmust valló, 2. (pejoratív értelemben) Túlságosan engedékeny.
Látvánnyal, zenével, mozgással, szöveggel elvarázsoló darab a Nemzetiben. Kezdjük a látvánnyal: egy alulról nézhető, eldőlt csarnok, néha tükrökkel, tükröződéssel megbolondítva, melynek fekvő, olykor kiemelkedő oszlopain játszódnak a jelenetek (Numen/For Use, díszlettervező közösség – Ivana Jonke). (Talán a karzatról látszik a legteljesebben.) Felfordult világ? Nem normális fizikai valóságában, a talpán állva szemlélhető, hanem eldőlve és alulról. Ahonnan minden más. Vagy éppen a csak az embert jellemző, és leginkább a művészet által tudatosított nézőpontváltást mutatja?
• A gyerekem nem akar húst enni. Mivel helyettesíthetném? – Kutyával! A kutyák szeretik a húst!
Ilyen tréfás szövegek kerülnek elém a közösségi médiában, nagy a hahota, mert érteni vélik ezeket a hibásan fogalmazott mondatokat, de azért bennük van a félreértés lehetősége is. A félreértés oka: a rejtőzködő, bujkáló alany. Kezdő példánkban az első tagmondat alanya az őz, azt gondolnánk (mivel nem jelenik meg újabb alany), hogy akkor a második tagmondaté is.