Alexandru Belc (1980–) román rendező Metronom című első nagyjátékfilmjét az idei frankofón filmhéten mutatták be, amely 2022-ben a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában elnyerte a rendezői díjat az Un certain regard (Egy sajátos nézőpont) kategóriában. Ezenkívül a jeruzsálemi filmfesztiválon a legjobb nemzetközi filmnek járó Nechama Rivlin-díjat is bezsebelte. Alexandru Belc neve számunkra kevésbé ismert, bár hosszú ideje a neves román rendezők csapatát erősíti. A többszörös cannes-i díjazott Corneliu Porumboiu rendező-producer mellett rendezőasszisztensként, majd a világhírű, nálunk is jól ismert Aranypálma-díjas Cristian Mungiuval forgatókönyvíróként dolgozott. Belc Mozi, mon amour című dokumentumfilmjét itthon is vetítették, a Március 8. pedig több külföldi fesztiválon szerepelt. A Metronom ötlete – Belc szerint – a legendás román disc jockey, Cornel Chiriac (1941–1975) életútjának feltérképezéséből született meg, aki a bukaresti rádióban szerkesztette a Metronom elnevezésű jazz- és rockzenei műsorokat. 1968-ban az adást betiltották, majd Chiriac elhagyta Romániát, és a Szabad Európa Rádiónál újraindította a román fiatalok lehallgatottabb rockzenei adásait. Ahogy itthon is szinte mindenki ismerte Cseke László (Ekecs Géza) Szabad Európán sugárzott Teenager Partyját; és nem csak Magyarországon, hiszen – román barátaim szerint – a 60-as évektől, egészen C. Chiriac megjelenéséig, még Dél-Románia legeldugottabb városaiban is Cseke László „korongjait”” hallgatták a fiatalok. A Teenager Partyt és a Metronomot, Csekét és Chiriacot hallgatni, sőt levelezni velük, a kommunista rendszerrel szembeni ellenállásnak, egyben vakmerő játéknak számított. 1975-ben Cornel Chiriacot – vélhetően a Securitate irányításával – ismeretlen körülmények között Münchenben meggyilkolták.
Belc Metronom-ja egy 1972-ben megtörtént eseményre épült valóság-fikció: néhány érettségiző fiatal, köztük a bukaresti Gheorghe Lazăr Gimnázium tanulói, egy buliban felolvassák Cornel Chiriacnak írt közös levelüket, akit a szabadság és az ellenállás jelképeként ünnepelnek, és néhány ismert számot kérnek tőle. A levelet egyik barátjuknak, Sorinnak (Șerban Lazarovici) adják át, aki napokon belül hivatalosan távozik apjához, Németországba. Közben Ana (Mara Bugarin) Sorinnal együtt éli meg elsöprő diákszerelmüket és az elválás megrázó pillanatait. Viszont ígérete ellenére Sorin nem a francia újságírónak adja át a levelet − ahogy előzőleg megegyeztek −, hanem a hírhedt Securitaténak, melynek emberei megszállják a lakást, letartóztatják a buli résztvevőit, majd a Securitate pincéiben kezdődik a brutalitástól sem mentes kihallgatás, súlyos börtönbüntetéssel fenyegetve őket. Az útlevél fejében Sorin már korábban aláírta a beszervezési nyilatkozatot, és ezt be is vallja Anának, aki kétségbeeséstől és szerelemtől hajtva – a film egyik legszebb jelenetében – utoljára szeretkezik a fiúval.
Ana arcának meghökkentő és érzékien nőies árnyalatait mesterien követi Tudor Vladimir Panduru kamerája. A film vége a példakép, Cristian Mungiu előtti tisztelgésnek is tekinthető: éppúgy, mint a 4 hónap, 3 hét, 2 nap című film végén, a Metronom Anája is egy vendéglőben ül barátnőjével, félszegen, tanácstalanul, hiszen csak sejtik, hogy a bulizók mindannyian aláírták a beszervezési nyilatkozatot, szüleik és jövőjük megmentése érdekében. Míg Mungiu filmjében a fizikai halálra ítélt lányt látjuk, a Metronomban az emberi méltóságától megfosztott fiatal nő próbál beszélgetni a barátnőjével. A záró jelenetsorban hosszú snitt: a bulizós társaság ismét együtt a régi helyen, de immáron az örökre megalázott emberek félszeg mozdulataival, kedvetlen mosolyával. Belc mozijában a megszokottnál kevesebb a kirívóan durva bántalmazás, hiányzik a valóságot akkoriban jellemző túlhajtott brutalitás, tempója visszafogottabb, a dialógusok reflexívebbek, amit a nemzetközi szakma rendezői díjjal és egyöntetű elismeréssel jutalmazott.
A Metronom előzetesét az 1860-ban alapított Gheorghe Lazăr Gimnáziumban mutatták be – a valós történet szereplői ennek az az iskolának a tanulói voltak mintegy ötven éve. Az ünnepi alkalomra a mai diákok egy molinót tűztek ki az intézmény homlokzatára: „Sokak számára a Lazăr csupán gimnázium... nekünk életmodell.” A vetítés alatt hasított belém valami – és most engedjenek meg egy rövid személyes kitérőt! 1972-ben, a valós történet idején, végzős francia szakos egyetemistaként, ebben a gimnáziumban végeztem a tanítási gyakorlatot. Az órákat nemzetközi delegáció (bolgár, jugoszláv) is látogatta. A külföldiek elbeszélgettek velünk és a tanulókkal, szóba került a továbbtanulás, a franciaországi tanárok jelenléte az egyetemen, a francia kiadók által a hallgatóknak ingyen küldött könyvek, enciklopédiák. Így nézett ki a kirakat, a román diktatúra sminkelt arca. A padokban pedig – ezt a vendégek nem sejthették – a Securitate pincéit megjárt diákok ülhettek. Félelmetesen szemfényvesztő világ volt. Számomra a Metronom egyik legfontosabb tanulsága: a valóság mindig messze meghaladja a fikciót.
Metronom, nagyjátékfilm. Rendező-forgatókönyvíró: Alexandru Belc. A főszerepben: Mara Bugarin, Șerban Lazarovici, Vlad Ivanov. Megjelenés dátuma: 2022. november 4.)
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.