Farkas Jenő: IRODALMI ÉRINTKEZÉSEK: Ion Mureșan Budapesten

 IRODALMI ÉRINTKEZÉSEK

 Ion Mureșan Budapesten  

 Az idei, 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál egyik meghívottja Ion Mureșan kolozsvári román költő, aki az október 1-jén, péntek 16 órától kezdődő beszélgetés résztvevője Zalán Tiborral és Farkas Jenővel, a Mureșan-kötet fordítóival együtt. A verseket Schramek Andrea színművész előadásában hallhatják az érdeklődők.

2016-tól a Versek nehéz időkre című Mureșan-kötet egynegyede különféle irodalmi folyóiratokban (Parnasszus, Helikon, Kortárs) látott napvilágot. A négysorostól a négyszáz sorosig (A tékozló fiú visszatérése) terjedő látomásos Mureșan-életművet a román irodalomkritika a kortárs költészet egyik legeredetibb alkotásának tekinti. Ahhoz, hogy megértsük ezt a lírai világot, érdemes a szerzőről megtudnunk néhány életrajzi vonatkozást. 1955-ben született az erdélyi Borsaújfaluban, a Kolozsvári Tudományegyetemen szerzett román–filozófia tanári oklevelet, és hosszú éveken át tanított egy falusi iskolában. Írónemzedékének tagjait az akkori irodalompolitika távol tartotta a nagyobb városoktól, így az irodalmi élet központjaitól is. Azonban 1980-tól lassan kiformálódik az úgynevezett 80-as posztmodernnek tekintett írónemzedék (Mircea Cărtărescu, Mircea Nedelciu, Ion Bogdan Lefter, Mariana Marin, Marta Petreu, Matei Vișniec, Ioan S. Pop), amelyik végrehajtotta az addigi legjelentősebb 20. századi romániai irodalmi kánonváltást. A francia–német kánont egyszerűen lecserélte az angol–amerikai irodalmi modellre, melynek középpontjába a beatnemzedéket (Allen Ginsberg, Lawrence Ferlinghetti, Williams S. Burroughs) állították.

Mureșan a kolozsvári Echinox című román–magyar–német egyetemi folyóirat köré csoportosult írókkal együtt indult. Az elmúlt négy évtizedben mindössze három verseskötetet publikált: Téli verseskönyv/Cartea de iarnă, 1981; A felfoghatatlan vers/Poemul care nu poate fi înţeles, 1993; Alkohol-könyv/Cartea alcool, 2010. Az életmű része négy esszékötet és számos, terjedelmes beszélgetés Mureșannal. Csakúgy idesorolhatjuk a szerzőnek a versei sajátos előadásával aratott sikersorozatát. Idők során valóságos legendárium alakult ki a körülötte. Barátai Murinak, Murinhónak nevezik. Számtalan fontos díj birtokosa. Verseit francia, angol, német és katalán nyelven adták ki, és számos folyóiratban jelent meg magyarul. A műveiről szóló román irodalomkritika mennyiségben jóval meghaladja a költői életművet. Nehezen besorolható látomásos költészetét sokféleképpen magyarázták, számtalan izmussal és művészeti irányzattal hozták hírbe. Nevezték már avantgárdnak, futuristának, szürrealistának, született vizionáriusnak, a kiátkozott költők, Baudelaire és Rimbaud-ék követőjének, oneiristának, és sok egyéb mellett neoexpresszionista költőnek. 

Költészetében a kocsma „menedékhely, pogány oltár, ahol az őszinte vallomás teremti meg a lélekből fakadó meghitt hangulatot”. Hiszen a kocsmában az emberek felszabadulnak a gátlásaik alól, bűneiket meggyónják, és arról beszélnek, amiről otthon vagy máshol nem nyilatkoznak, hiszen érzelmeiket csak itt tudják elmondani, akár önmaguk számára is. A kocsma Mureșan számára egyenesen szakrális hely, ahonnan elindítja látomásait, melyek látszólag mindenfajta logikát nélkülöző hallucinációknak tűnnek. De feltétlenül nem hallucinációk, mivel a képsorok pontosan megkomponált álomalkotási modell szerint szerveződnek. Az elhíresült Az alkoholisták dala című verse például olyannyira beleivódott a köztudatba, hogy jelenleg is a román kocsmafolklór legismertebb darabja, és évek óta mondják-szavalják az ország legkülönbözőbb zugaiban is: 

„Hej, ti szegény, hej, ti szegény szesztestvérek,                              

miért nincs senkinek egy jó szava hozzátok!

De leginkább, leginkább inkább reggel kéne,

amikor dőlingélve caplattok a fal mellett,

s néha térdre rogytok, mint ügyetlen

kisiskolás betűi buknak fel az irkában.”

A szomorú valóságból váratlanul kibontakozik a hallucinációnak tűnő képsor, mely egyszerre felnőtteknek való „játékká” nemesedik (szemetekben kigyullad a szűzies fény), és máris elkezdődik a show:

„A Maga végtelen jóságában csak Isten

       tolja a kocsmát közelebb hozzátok,

mert Ő könnyen megteheti, akár a gyerek,

ki a gyufásdobozt ujjával mozdítja el. És

az utca végére érve, a sarok mögül,

hol azelőtt semmi nem volt, zsupsz! a kocsma

ugrik elétek, akár egy tréfás kisnyúl, s csak áll,

                                        csak áll ott, csak áll.  

Ekkor szemetekben kigyullad a szűzies fény,

és a nagy boldogságtól kiver benneteket a veríték”

Majd a kocsma szakrális térbe emelkedik, hogy immáron boldoggá tegye a megrögzött piásokat:    

De Isten ennél is tovább megy a Maga végtelen jóságában!

Hirtelen lyukat üt ujjával a Mennyország falába

és odahívja az alkoholistákat,

kukucskáljanak csak át azon.

(Ó, ki hallott még ehhez fogható boldogságról az életében!) 

S ha a remegésük miatt csupán apró füves rétet látnak,

még ez is fölülmúl minden képzeletet. 

(Zalán Tibor és Farkas Jenő fordítása)

Zalán Tibor egyik rövid esszéjében (Kortárs, 2022/6) világosan fogalmaz: Mureșan „kocsmametaforája nem feltétlenül kapcsolható valóságban létező kocsmákhoz, ahogy a valóság kocsmáiból sem lesz soha erős metafora, csak azok kezétől és kezében, akik arra fölkentek, akik a kocsmák fölött röpködni tudnak, akár Chagall bizonytalan mosolyú hegedűsei.”  És hozzáteszi: „De költőként, művészként nincs alkoholizmus és absztinencia, csak hitelesség van és érvénytelenség.” Végezetül álljon itt egy mennyei kocsmajelenet-vízió:  „Együtt piál ott Baudelaire és Virgil Mazilescu, / ott piál Petri György is Edgar Allan Poe-val, /… és piál  Marguerite Duras és Ady Endre” (A tékozló fiú visszatérése – hosszúvers).