(Némi magyarázattal tartozom az olvasóknak: Hálás vagyok az Előretolt Helyőrség szerkesztőségének és Bordás Győző írótársam felkérésének, és azért, amiért felhívta figyelmünket Bori Imre halálának évfordulójára és munkásságának értékelésére. Mert egyrészt munkássága ezt megérdemli, másrészt hasznos újragondolni irodalmunkban betöltött helyét és szerepét. Hálás vagyok azért is, mert eszembe juttatta azt az örömet, melyet Bori tanár úr arcán láttam, ott a kishegyesi szövetkezeti otthon nagytermében, amikor 1989-ben a Csépe Imre Emléknap keretében sorra jelentkeztünk, hogy fölköszöntsük. S ma sem mondhatnék mást, mint akkor mondtam. Ezért fogadják egykori köszöntőm néhány kiragadott részletét, Bori Imre irodalmi városépítő szerepéről.)
…Ha Bori Imréről beszélünk, mi a legfontosabb? Írt egy külön könyvet rólunk. Számba vett bennünket, rendszerezett bennünket, öntudatossá tett bennünket. De ha nem lennénk ennyire szubjektívek, akkor láthatnánk, ennél sokkal többet tett. Olyan művet épített, amely a mi városunk is, bennünket is befogadott, de olyan város, amely továbbépíthető, amelynek utcái többfelé nyílnak, és helyet adnak újabb épületeknek is. Szinte kínálják a továbbépítés lehetőségét.
Azt hiszem, Bori Imre munkásságára az a legjellemzőbb, hogy sokszor tett eleget irodalmunk alapvető szükségletének, amikor egy-egy munkán dolgozni kezdett. Azért fogott hozzá, hogy hiányt pótoljon. De miután ezt megtette, újabb üres telkek nyíltak meg előtte, és ő elég erős volt ahhoz, hogy ne álljon meg, építsen tovább. Mondanék egy-két példát erre. Az ötvenes évek legelején jelentkezett, akkor, amikor az ország művészetében folyt a harc a dogmatikus eszmerendszer, a sematizmus, a szocrealizmus ellen. Bori ebbe a harcba úgy kapcsolódott be, hogy kortársaiban, a jugoszláviai magyar írók munkáiban kereste és védte az újat, az eredetiséget. Első tanulmánykötete, Az ember keresése (1960) is bizonyíték erre. De miután ez megtörtént, vagyis a kortársak tovább alkothattak, Bori már nemcsak róluk, hanem az egész jugoszláviai magyar irodalomról kezd gondolkodni. És írni, elemezni, és bizonyítja eredetiségét, mutatja, merre épülhet tovább. Egy évvel a tanulmánykötet megjelenése után A vajdasági ég alatt címmel jelenteti meg az itteni magyar költészet antológiáját, amellyel a konkrét verseken keresztül bizonyítja ítéletének helyességét, építi tovább irodalmunk épületét.
Hiányt pótolni született az Idő, idő, tavaszidő válogatás is, az ellen a hiedelem ellen készítette, amely szerint az itteni magyarságnak nem volt, tehát a jelenben sincs említésre méltó népköltészete.
Hiányt pótolni születtek a Magyar–délszláv irodalmi kapcsolatok tanulmányai is. Az ellen a hiedelem ellen készítette, amely szerint az itt élő népek főleg ellenségei voltak egymásnak, s egymás kultúráját, szokásait, nyelvét, nagy embereit nemigen ismerték, s nem akarták megismerni.
De miért írta doktori értekezését Radnóti Miklósról? S hogyhogy Radnóti után egyszer csak távlatai nyíltak Juhász Ferenc és Nagy László, majd Kassák Lajos felé? Persze hogy a magyar avantgárd elkötelezettje, ahogy dr. Juhász Géza írja róla, de úgy, hogy elkezdte építeni a saját utcáját az egyetemes magyar irodalom rendszerében, s hiába csodálkoztak egyesek, hiába szörnyülködtek mások, elkezdődött a nagy hozzászólás ehhez az akkoriban mozdíthatatlannak tűnő, merev rendszerhez, a beleszólás a dogmatikus irodalomtörténet-írás folyamataiba, és ahogy születtek A magyar irodalmi avantgarde kötetei, úgy változott a város képe is. Más lett az értékrend a magyar irodalomban, és talán nem mondok nagyot, ha azt állítom, hogy Bori Imre új utcájának hatására lehetőség nyílt az igazi értékek előretörésére is a magyar irodalomban. De érdemes arra is rámutatni, hogy közben mi történt Bori Imrével. Hátranézett az utcán, és észrevette, hogy hiányzik az utca eleje. Így került sor a két Cholnokyról írt tanulmányokra, a Török Gyuláról szóló írás után, így jutottunk vissza Justhig, majd Jókai Mórig. S a teljesség igénye, a továbbépítés vágya juttatta el odáig, hogy belássa: csak akkor tudja kiteljesíteni a munkát, ha sajátos szemmel az egész magyar irodalmat áttekinti. Így született meg A magyar irodalom modern irányai című kétkötetes mű.
Mindemellett külön könyvet írt az említetteken kívül még Krležáról, Fehér Ferencről, Krúdy Gyuláról, Sinkó Ervinről, Móricz Zsigmondról…
Bori Imre tanárként a saját értékeink felismerésére tanított bennünket. Nem azért, hogy önteltek és elégedettek legyünk, hanem azért, hogy ne zárkózzunk be saját kis ketrecünkbe, azért, hogy merjünk nyíltak lenni, ne féljünk az objektív megmérettetéstől. Egységbe foglaló művei a magasabb egység, a teljes egész felé vezettek bennünket…
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2024. áprilisi számában)
