Egy nyáron apósom-anyósom gyógyfürdőbe utazott, ránk hagyták a házat, amelyet Klebersberg Kunó kultuszminisztersége idején a falusi tanítóknak építettek. Feleségem tervbe vette, hogy kimeszeljük a konyhát. A szomszéd parasztasszonyhoz fordultunk mészért. „Mesz köll? Adok, amennyi köll” – mondta, bizonyítva jó szándékát és a nyelvjárásgyűjtők igazságát is: a mész főnév szerte az országban mesz alakban él. Kaptunk a szomszéd Jolán nénitől ótott meszet, kezdhettünk hát meszenyi (, hogy még a nyelvjárásban maradjunk). Ugyan nem volt gyakorlatunk a műveletben, elégedetten végeztünk, mert kora estére fehérré vált a konyha, mint Weöres Sándor versalakjának háza:
Sütő Borcsa valék,
nem szégyen, nem titok,
nagy veszély a kórság,
annyit mondhatok,
hétfőn még fehérre
meszeltem a házat,
keddi kakasszóra
elvitt a gyalázat. (Ócska sírversek)
Oltott meszet égetett mészből (CaO) lehet készíteni, mészégetés fontos művelet volt. A költő és hadvezér Zrínyi várat is épített a török kézre került Kanizsa ellensúlyozására. Bécsből írt levelében olvasható, hogy Sopron városának szól Vitnyédy István érdekében, és utasítást ad: „égettessen őkegyelmének két kemence meszet”; a régiségben nem ismerték a cementet, a várak építéséhez meszet használtak, finomra tört oltatlan meszet. Kőmíves Kelemennének a ballada szerint ebbe a „mészbe gyönge teste hammát” keverték. A várak kövei közt idővel az égetett mészből mészkő lett (CaCO3), és összekövesedett a várkövekkel. Arany Jánostól az is tudható, hogy a víz és az égetett mész elegye hőfejlődés közben alakul oltott mésszé: Ca(OH)2. Ezért írhatta barátjának a maga finom humorával elképzelve, hogy Petőfi síró feleségét nem tekintve buzgón megy harcba:
„[…] elhagyod őt, s oly tüzelve mész el,
Mintha tele volna szíved forró mésszel.” (Episztola Petőfihez)
Nem csupán hő fejlődik mészoltáskor, hanem pezseg a keverék, bugyog, József Attila több, különféle hanghoz hasonlítja „egy tehetetlen, guggoló gyerek” sírását, így a mészoltás hangjához is:
„Sír, mint ahogy a vízben sír a mész.
Sír, mint a víz sír a fedő alatt.
Sír, mint a holt fa, melyet tűz emészt.” (Egy kisgyerek sír)
A falusi ember élete sokféle munkával járt együtt, az Iszkázon született Ágh István életrajzi ihletésű művében elmondja, milyen munkákat végzett. Az oltott mész fehérségét nem csupán a kémények kormával, hanem érzései sötétjével is kapcsolatba hozza:
„[…] testi maszatban kormos szívemre gondoltam,
mikor fekete odvak kéményseprője voltam,
meszet oltottam oltalomban,
kaszát siklattam kígyónyomban,
és olyan békességgé lettem,
senki sem kívánhatná jobban […]” (Békességet!)
A házak külső-belső falának meszelése rendszeres munka volt, hiszen a mészréteg védte a falazatot kívül-belül, a vályogból verteket különösen. Petőfi Sándor egyik regényalakja nyomorban él, lakhelyéről olvasható:
„[…] semmi nem volt a szobában. Egészen üresen állt, falairól hulladozott a mész,, látszott a vakolás, a kályha bedőlt.” (A hóhér kötele)
A meszeletlen (vályog)falakon az egerek könnyebben bejuthattak a lakásokba, Csokonai Vitéz Mihály ilyen tapasztalatból tapasztalatból adott nevet a Batrachomyomachia egyik, a békák elleni harc egyik egér hősének. Egy másik ilyen vitéz „Gróf Deszkarági, | Egy nagy vitéz generál”, az ő neve sem szorul magyarázatra, éppúgy mint következő harcosé:
„Más oldalt az ellenséget
Mészvájó rettentette […]” (Békaegérharz Blumauer módja szerént)
Babits Mihály egyik versének a lakásbelső kifestésével nagy fölfordulás jár, a falak régi ruhájukat levetik, hasonlóképp van a költői én, ő is elveszít, letesz régi dolgokat, ízeket, emlékeket:
„[…] egy íz ül már a nyelvemen
a hideg, nedves, szemcsés mész ízével.” (Szobafestés)
A világhírű kohómérnök, Kerpely Antal (1837–1907) addig ismeretlen célra használta a meszet: „1880-ban szabadalmaztatta a mész- és magnéziakötésű tégla gyártási eljárását” (Magyar életrajzi lexikon, 1967). Amíg az építőanyag keménysége a mész jóvoltából hasznos dolog, másutt a keménység, merevség nem az. A verőerek első falának kóros elváltozása, megvastagodása, az ún. meszes plakk kialakulása súlyos betegség lehet (arterio-sclerosis). Erre céloz Tar Károly kijelentéseket soroló versében:
„Anyagban az élet. Fagyban a vihar. Fában a mag. Karban az ölelés. Halálban a megnyugvás. Hadban a dicsőség. Jelenben a múlt. Emlékezetben a jövő. Hegedűben a csend. Mészben az agyér.” (Kicsit kavart kevert)
A régi emlékekből épül kertről, szerelemről, elpusztult házról Szemlér Ferenc verse, a (talán) jelképes házat a valaha összetartó cement és mész is említődik egyebek mellett:
„nem lévő bokrok ágain
nő láthatatlan málna
álom-nőstényt lelne a hím
ha élne s rátalálna
porrá cementté vált a rég
ledöntött és lebontott –
mész falház kő beton cserép
gerendák és dorongok” (Tejútrendszerek között)
Hasonlóképp a romlás, a betegség sejlik föl Géczi János meglehetősen szabad képzettársításai között is rejtelmes-megfejtendő című írásában:
„[…] lefejthetetlenek vagyunk a holdfény húsáról
ez egy hosszú remény beleszédülök illatába
míg végzi dolgát a kifejt mész
lám-lám ismét be-kivonulok a történet szívébe
artériaremény és vénaáhitat […]” (Cso*pa*n*k*tum)
Sütő Borcsát talán érelmeszesedés vitte el keddi kakasszóra. Hogy hétfőn meszeltük-e fehérre a konyhát, arra nem emlékezünk, hiszen azóta bő ötven év múlt el, azonban bármennyi kukorékolás harsant is azóta a somogyi faluban, minket (még) nem vitt el a gyalázat…
Ezelőtt húsz évvel – de harminccal végképp – semmi esélyét nem láttam annak, hogy legyen majd egy egész Kárpát-medencét átfogó irodalmi lap, amely magyar nyelven, magyar kortársakat fog közölni és olykor személyesen – de virtuálisan gyakrabban – szorosabbra fűzi annak a szövetnek a szálait, amit magyar irodalomnak nevezünk. Persze, nemcsak irodalomnak, hanem kortárs magyar kultúrának is. 50 lapszám a bizonyítéka ma, hogy ez nem csak az én vágyam volt, hanem sokunké: és be is teljesült.
A teljesség igénye nélkül tekintsük át az e területeken alkotott főbb műveit. A magyar irodalom tárgyköréből mindenekelőtt három irodalomtörténeti kötete emelkedik ki, amelyek közös alcíme: A magyar irodalmi avantgarde I–III. (1969–1971), s bennük Bori Imre az impresszionizmus, a szecesszió, a szimbolizmus, a dadaizmus, a futurizmus és az expresszionizmus problematikáját tárgyalja.
Öreg volt. Elhaló hangú. Hajlott hátán évtizedek súlya ült. Öreg Grébecz, a vén biblikus, így hívták a faluban. Elmaradhatatlan bibliájával elmaradhatatlan alakja volt a tavaszi libalegeltetéseknek a Kisugaron. Fűző nélküli bakancsában klaffogva, slattyogva totyogott a kertek feletti földút emelkedőjén, maga előtt terelgetve a tojásaikból épp csak előbújt, úszóhártyás lábakon csetlő-botló kislibák csapatát.
A prédikátorok „[…] úgy vélik továbbá, hogy egyesként létezni mindennél könnyebb, és épp ezért az embereket éppen arra kellene kényszeríteni, hogy általánossá váljanak. Én nem oszthatom sem e félelmet, sem ezt a véleményt, éspedig egy és ugyanazon okból. Aki megtanulta, hogy egyesként létezni mindennél szörnyűbb, nem fél majd kimondani, hogy az a legnagyobb dolog.”
József Attila születésnapját és a magyar nyelven íródott verseinket ünnepeljük április 11-én. A magyar költészet napja apropóján megkérdeztük fiatal szerzőinket, hogy mikor tudatosult bennük, hogy a líra az ő útjuk, mikor döbbentek rá, hogy a versek alkotása a megfelelő önkifejezési formájuk? Megkértük őket, hogy mondjanak egy-egy olyan költeményt, amelyet nem ők írtak, ám a verssorokat magukénak érzik, illetve arra is kíváncsiak voltunk, ki hogyan ünnepli idén a költészet napját.
Manapság nem sokat hallani Gyurcsó István nevét. Holott volt idő, több évtized, amikor nem volt olyan szlovákiai magyar falu, ahol ne ismerték volna őt személyesen. A Csemadok alkalmazottjaként járta az országot, s ha már járta, meg is örökítette a tájat és az ott élő embereket, versben és prózában egyaránt. 40 éve halott, s nagyon nincs, aki élesztgesse az emlékét.
Kölyökkoromban apám szőlejében nyaraltunk a hegyen, majd növekedvén beletanultam a munkákba is. A pince előtti agyagos, sáros kocsiút kátyúit a szőlőmetszés során keletkezett vesszőkkel volt szokás kitölteni, a lovak patái meg a szekerek vasalt kerekei végezték a tömörítést. Egyszer-másszor én vittem egy köteget a pince elé, a szomszéd gazda méltatta tevékenységemet: „Na, gyerök, hordod a venyicset?” Az efféle kérdő mondat nem igényel választ, azt a helyzet adja, viszont megtanultam, minek hívják a szőlővesszőt a kiskanizsai nyelvjárásban (is).
„Valódi és őszinte, olyan igazi – olvashatjuk Hollókő honlapján. Ez a kis Cserhátban megbújó palóc falucska az első és egyetlen Magyarországon, mely az UNESCO világörökségének listáján szerepel. Nem véletlenül, hiszen a szikla csúcsán tornyosuló kőrengeteg, a hollókői vár és annak megannyi fantasztikus legendája – ki ne ismerné az erődítménybe zárt szép asszony, a jóravaló boszorka és a hollótestbe varázsolt ördögfiókák történetét?
„Mindenki állandóan dönt, már akkor, amikor még nem is döntésképes, de érzi: foglalkoznia kell a saját életével… Már kisóvodásként feszíteni kezdi a saját élettörténetének csiraállapota. Ettől a pillanattól számítom az epika bűvöletét – hiszen mindenki számára bűvölet a saját élete, ami pedig mindig egy történet (lesz, volt)” – mesélte a március 14-én József Attila-díjjal kitüntetett Szávai Géza író.
2024. március 23-án, életének 84. évében elhunyt Nicoale Manolescu, a román irodalomtörténet legismertebb képviselője, politikus, akadémikus, egyetemi tanár, a Romániai Írószövetség elnöke, a România literară főszerkesztője (2004–2024), Románia UNESCO-nagykövete (2006–2015). A román irodalomtörténet nagy hatású -escu végű alakjainak: Titu Maiorescu, E. Lovinescu, George Calinescu utolsó képviselője.