„…Jókai írófejedelemmé tudott válni: megvolt hozzá a népszerűsége és a közönsége, s nagyon körültekintően vigyázott is magára, hogy megalapozza és növelje ezt a popularitást” – meséli Jókai Mórról Szilágyi Márton magyar irodalomtörténész. A reformkor közkedvelt szerzőjének írásai ma is kihatnak, meghatározzák irodalmunkat. Szilágyi Mártonnal együtt emlékeztünk a 120 éve elhunyt íróra: beszélgettünk a költészetéről, az írói karrierjéről, de még a Petőfivel ápolt barátsága is szóba került.
– Az egyik legérdekesebb és legizgalmasabb Jókai életpályáját nézve, hogy ő volt az első magyar író, aki honoráriumaiból nagypolgári színvonalon élhetett. Ezt a reformkori szerző hogyan tudta megvalósítani?
– Persze, Jókai reformkori pályaszakasza már tartalmaz egy különlegességet: 22 éves korában válik az Életképeknek, a korszak egyik (ha nem a legfontosabb) divatlapjának a szerkesztőjévé. Tudjuk is, hogy ez mekkora jövedelmet jelentett, hiszen beszámolt erről egy édesanyjának írott levelében. Ez azonban még nem az a szint, amelyet majd az 1850-es évektől elkezdődő gazdasági sikertörténetében megfigyelhetünk: ekkor az írói honoráriumok (ne feledjük, ekkor kezdődik az, hogy Jókai folytatásos tárcaregényként, napi bontásban publikálja a regényeit, majd utóbb kiadja könyv alakban is), no meg a lapszerkesztőként megszerezhető tiszteletdíj valóban komoly bevétellé állt össze, kiegészülve persze feleségének, Laborfalvi Rózának a fizetésével is. Ez valóban lehetővé tette azt, hogy Jókai meg tudott élni az irodalomból. Ha az 1840-es évektől kezdődő időszak írói és újságírói életformájához mérjük mindezt, akkor néhány körülményt biztosan hangsúlyoznunk kell: Jókai hihetetlen termékenységét, az írói munkának alárendelt, rendszeres életformáját (amelyet nem zavart meg és rontott el az iszákosság és a bohémság), valamint az, hogy írásainak komoly sikere volt, s ez a népszerűség fokozta föl azt a keresletet, amelyet Jókai kreatívan és nagy fantáziával tudott kiszolgálni. Ezt a szintet valóban nem tudta mindenki elérni, s ez magyarázza, hogy már a reformkori időszakban is Jókai írófejedelemmé tudott válni: megvolt hozzá a népszerűsége és a közönsége, s nagyon körültekintően vigyázott is magára, hogy megalapozza és növelje ezt a popularitást. Ez a magyar irodalom későbbi szakaszaiban is példaértékű magatartás volt. Csak halkan jegyzem meg, a 20. században talán Móricz Zsigmond tudott hasonlót elérni.
– Ma milyen élet várna arra, aki Jókai nyomdokaiba szeretne lépni?
– Nyilván mai is lehet vonzása ennek a tudatos pályaépítésnek, bár a viszonyok – s különösen a mediális feltételek – nagyon megváltoztak. Népszerű író ma is lehet valaki, ehhez sokat és kiszámíthatóan kell dolgozni, jelen kell lenni az irodalom nyomtatott világában – de ez ma már aligha elegendő. Ma sokkal inkább a celebbé válás lehet az útja az igazi, mindent elsöprő sikernek. Ha valaki erre képes, akkor megpróbálhat Jókai társadalmi szerepének az örököse vagy reinkarnációja lenni – csak hát persze ettől még valaki nem lesz olyan kiemelkedő író, mint Jókai volt.
– A 19. században fontos szempontnak számított az, ha valaki nemesi családba született. Ha Jókainak nem adatik meg ez a szerencse, milyen írói karrier várt volna rá?
– Jókai írói nemzedékének több tagja nem volt nemesi származású – csak két példát mondanék: Petőfi és Tompa. Ha a generációt elég jól reprezentáló, bár rövid ideig fennálló Tízek Társaságára gondolunk, akkor az odatartozó fiatal írók későbbi pályáját már kevésbé befolyásolta a származás, szinte mindannyiuknál már egy polgári felfogásként működtetett írói hivatás elérése volt a cél. S éppen Jókai tüneményes gazdasági sikerei mutatják, hogy saját személyes képességei abban az átstrukturálódó, a rendiségétől a polgári intézményekig vezető folyamatban mindenképpen érvényesültek volna. Vagyis Jókai feltétlenül nagy író lett volna – mint ahogy az is lett. Bár persze a nemesi származás tudata, hagyománya komolyan ott hagyta a nyomát a témaválasztásain, illetve azon, ahogyan a világot látta. De őt ez már nem kötötte meg, nem korlátozta.
– Úgy tudom, hogy az 1848. március 15-i események után döntött úgy, hogy az eredeti nevében szereplő y-t átíratja i-re (így lett Jókay helyett Jókai), mert már nem szeretett volna élni a nemesi származásának előnyeivel. Ez is a lázadás egyfajta jelképe volt?
– Igen, ahogyan ez nemzedéke más tagjainál is megfigyelhető: ez már a polgári értelemben vett létezés egyik jelzése volt. Lázadás, de annak egy erősen szimbolikus formája. Gondoljunk csak arra, hogy Görgey Artúr is ekkortól kezdve írta a nevét Görgeinek. Tehát van más példa is erre. S nem is csak az írók között.
– Jókai Mór és Petőfi Sándor barátsága fontos szelete a reformkori irodalmunknak. Az ön A magyar romantika ikercsillagai – Petőfi Sándor és Jókai Mór című kötete is ezt erősíti. Hogyan kezdődött a közkedvelt szerzők baráti kapcsolata?
– Ezt egy diákkori ismeretség alapozta meg. Petőfi és Jókai a pápai református gimnáziumban találkoztak 1842-ben. Kettejük barátságát az is megszilárdította, hogy mindketten részt vettek az önképzőkör munkájában, bár Jókai ekkor még nem feltétlenül írónak készült. S aztán újból találkoztak 1843-ban Kecskeméten: Jókai ekkor itt tanult, Petőfi pedig vándorszínészként érkezett a városba. Ezek a diákkori benyomások aztán fontos alapot jelentettek ahhoz, hogy amikor mindketten Pestre kerültek, afféle irodalmi párosként, egymást erősítő jelenségként tudtak megmutatkozni az irodalmi nyilvánosságban. Ezt dokumentálja az is, hogy Petőfi két verset is írt Jókai Mórnak – pedig amúgy nagyon megválogatta, melyik írótársát tiszteli meg egyáltalán költeménnyel.
– S bár e páratlan viszony megromlását legtöbben Laborfalvi Róza felbukkanásában látják, ön is kiemelte egyik Jókai-előadásában, hogy az író és Petőfi barátsága „akkor szakadt meg végérvényesen, amikor már a lap szerkesztése körül is nézeteltéréseik támadtak, ezután pedig nyilvánosan is élesen bírálták egymást”. Miben nem egyezett a véleményük?
– A véleménykülönbség oka végső soron politikai volt, amelyet Petőfi rögtön morális kérdésként értelmezett. Petőfi írt egy nagy leszámoló verset arról a Vörösmartyról, akihez mind őt, mind Jókait baráti kapcsolat fűzött, s akinek Petőfi személyesen is sokat köszönhetett. Ezt a verset Petőfi le akarta hozni az Életképekben – ezt amúgy megtehette, mert a divatlapnak ő vezette a versrovatát –, Jókai pedig ezzel nem értett egyet. A Vörösmartyhoz című vers azonban megjelent, s Jókai nyomtatásban hangot adott nemtetszésének, amire aztán Petőfi válaszolt, ugyancsak írásban. A cikkek hangneme pedig megérlelte a végzetes összeveszést, hiszen Petőfi számára ekkor már összekapcsolódott Jókainak a politikai kérdésben mutatott, megengedő véleménye (Vörösmarty a kormánnyal szavazott a hadügyi kérdésben, amit Petőfi helytelenített, Jókai nem) azzal, hogy a magánéletben is befolyásolhatónak mutatkozott, hiszen elvette feleségül azt a Laborfalvi Rózát, akit pedig Petőfi szerint nem lett volna szabad. S ez innentől már morális kérdés volt, amelyben a két egykori barát soha többé nem tudott megbékélni.
– Idén ünnepeljük Jókai halálának 120. évfordulóját. Mi lehet az oka annak, hogy az íróra való megemlékezés meg sem közelíti a tavalyi Petőfi-bicentenáriumot?
– Várjuk ki a végét: 2025 lesz majd a születésének 200. évfordulója, hátha akkor felpörögnek az események. Amúgy persze egy ilyen évforduló mindig akkor tűnik nagyszabásúnak, ha emlékezetpolitikai célokra is kihasználják. Petőfivel ez történt, s ez amúgy egyáltalán nem jó, tehát ne sajnáljuk, hogy Jókaival ez egyelőre nem történt meg. Még megtörténhet, bár Jókai – szerintem – kevésbé tűnik erre alkalmasnak, mint Petőfi. A lényeg amúgy mindig az, hogy az irodalomtörténész szakma hogyan tudja majd emlékezetessé tenni az évfordulót. Remélhetőleg ez lesz majd a következő időszak legfőbb hozadéka.
– Ön hogyan emlékezik a 120 éve elhunyt íróra?
– Úgy, ahogyan ez számomra a legadekvátabb: olvasom a műveit, s majd megpróbálok írni is róluk néhány újabb tanulmányt.
– Az átlagember aligha tud arról, hogy Jókai verseket is írt, ám a korabeli olvasók költőkirályként is emlegették. Minek köszönhető az, hogy az író lírai szerzeményei ma szinte ismeretlenek?
– Jókai nem volt nagy költő, az kétségtelen. De igen sok verset írt élete során, a mennyiségük alig valamivel kevesebb, mint Petőfi verseinek a száma, bár Petőfinek persze sokkal rövidebb idő adatott ehhez. A verseket még csak a kritikai kiadás sem gyűjtötte össze, ezért nem csodálható hogy a nagyközönség kevéssé ismeri őket. Pedig nem érdektelen korpuszról van szó. A korabeli publicisztikának a verses változatáról van szó Jókai kapcsán, s ez tematikailag igen változatos s komoly történeti kommentárokat igényló anyag. S külön színfoltot jelentenek a Jókai második házasságához kapcsolódó, mind ez ideig kiadatlan szerelmes versek: ezek a művek hamarosan meg fognak jelenni egyik tanítványom, Fülöp Dorottya kiadásában s részletes jegyzeteivel. S ez a kötet lehet a nyitánya annak, hogy az életműnek ez a vonulata is megkapja majd hamarosan a neki kijáró figyelmet.
– A reformkori világ és a 19. század hangulata egyre nagyobb hangsúlyt kap a jelenünkben. Miért lehet fontos megérteni akár Jókai egykori mindennapjait, a vele történt eseményeket?
– Örülnék, ha igaza lenne. Én éppen ellenkező tendenciát érzékelek: az utóbbi évtizedekben szemmel láthatóan csökkent az érdeklődés a reformkor világa és egykori történeti valósága iránt. Persze ha ez így van, az nem jó: a 19. század első fele nagyon sok tanulságot hordozhatna a ma emberének is. Tanulhatnánk azokból a válsághelyzetekből is, amelyeket az 1830-as, 1840-es évek emberei átéltek: hogyan lehet etikusan és következetesen cselekedni egy olyan időszakban, amikor elbizonytalanodni látszik, milyen irányban is kellene haladnunk.
– Hét évvel ezelőtt néhány kollégájával Jókai jövővízióiról beszélgettek. Ha Jókai disztópikus regényeit nézzük (A jövő század regénye, Ahol a pénz nem isten), milyennek látta az író a jövőt, az irodalmat, s a szerzői jóslatok közül mik valósultak meg?
– Ezek nem is annyira jóslatok voltak, mint inkább olyan gondolatkísérletek, amelyek egy adott epikai világ kiépítéséhez voltak szükségesek, s amelyek a jelen tendenciáit hosszabbították meg a jövő irányába. Bizonyos elképzelések nem valósultak meg persze: nyoma sincs annak a nagy, európai értelemben meghatározó, magyar súlypontú birodalomnak, amely A jövő század regényében figyelhető meg. Sokkal inkább az a fajta pesszimizmus látszik igazolódni, amely a másik, említett regényben (Ahol a pénz nem isten) mutatkozott meg: az emberiség olyan válságba került, hogy egy újrakezdett teremtés sem tud már rajta segíteni.
– Az utóbbi években kialakultak különféle viták az irodalomszakmán belül, arra keresve a választ, hogy érdemes-e, kell-e tanítani Jókai prózaszövegeit a közép- és az általános iskolában. Én csupán a saját tapasztalataimra tudok hivatkozni, amikor azt mondom, hogy a magyar irodalom megkedvelése és megismerése valahol Jókainál kezdődik. Ön melyik állásponttal ért egyet?
– A kötelező olvasmányoknak szerintem kettős funkciója van. Egyrészt meg kell szerettetnie a gyerekekkel az olvasást, másrészt pedig közvetítenie kell olyan klasszikus értékeket, amelyeket közösen kell birtokolnunk ahhoz, hogy tájékozódni tudjunk a világban. Ebben az esetben jöhet létre egy olyan műveltségi minimum, amelyre építeni lehet. S erre a célra az anyanyelvi alkotások a legalkalmasabbak. Megítélésem szerint Jókai tökéletesen be tudja tölteni ezt a funkciót. Arról már lehetne értelmes szakmai vitát folytatni, hogy mely műveit érdemes kiválasztani erre a célra. A baj csak az, hogy úgy tűnik, egy ilyen, valóban tisztázó, s valóban szakmai – tehát irodalomtörténeti és szakmapedagógiai – eszmecserének jelenleg semmiféle szellemi feltétele nincs meg.
