Hanák Gábor: Szőcs Gézára emlékezve

2021. augusztus 21., 09:38
Fotó: Hanák Gábor

Szőcs Géza

1953. augusztus 21.–2020. november 5. Budapest

Fotó: Hanák Gábor

Régi képeslap születésnapjára.

 

A karmelita kolostorban, a budai Várnegyed és a fertődi Esterházy-kastély megújításáért felelős kormánybiztos a méteres falak boltíve alatti cellát Cseh Tamás hagyatékénak ideiglenes otthonául szánta, amíg a tágasabb Úri utcai romos palotát meg nem találta. 2012 nyarán itt, Zumbok Ferenc szobája mellett borongtunk, miközben odakint a hihetetlenül szikrázó napsütésben Steindl Imre neogótikus – a belpesti bölcsészek leprázta – historizáló eklektikában a Parlament éles rajzolata – a valószínűtlen tiszta fényben – valóságos jelképe lett a magyar XXI. századnak.

 

A meg nem valósult álmokat vettük számba, a különleges, sosem volt Duna Televízió elparentálásával kezdtük, amikor az Erdélyi Híradó vállalkozásában Géza tudósításokat szervezett mindennapos Kárpát-medencei programjainknak, és én már rég nem voltam tájékoztatási alelnök, de ő még éppen államtitkárként utolsókat rúgta, egy régi dedikáció aktualitása kapcsán, az önkorrigáló bizonytalanság pontosítása az akkori jelenre vitte a szót.

 

Fotó: Hanák Gábor

Két évvel azelőtt kapta meg a a kulturális államtitkárságot, kivéve két általa erősen kért területet, a külföldi magyar kulturális intézetek és a magyar filmipar irányítását. Lépésről lépésre érte sérelem. Elvállalta, de a miniszterváltással (Réthelyi – Balog) eljött számára a számvetés ideje. Elhagyva a kolostort egy rakparti kocsmában folytattuk, ahol jó nagy alapzaj volt, ez már csak megszokásból is biztonságot jelentett. Így pontosan fogalmazhatott, ő kérte, kapcsoljam be a diktafont: „2010. június 3-tól szól a kinevezésem. Hogyan ítéltem meg az esélyeimet, akkor kézenfekvő volna ez eddigiekről azt mondanom, hogy hát óriási csalódás ért, két okból. Egyik ugye a teljesen kiürült kasszák, azoknak a lehetőségeknek a befagyasztása, befagyása, megszűnése, amelyek a művésztársadalmon belül a jó közérzetet vagy garantálják, vagy legalábbis elősegítik. Tehát az ezektől való megfosztatás. Tulajdonképpen eszközök nélkül való kormányzás körvonalazódott mint feladat. Ez, végül is, nem keserített el, mikor szembesültem vele, annál izgalmasabbnak, annál erőteljesebbnek éreztem a feladatot, hogy hát ha így állunk, akkor még nagyobb szükség van arra, hogy odafigyeljünk és hozzáértő emberekre bízzuk az egész intézményrendszernek a sorsát. Úgy látom, hogy ez a széttöredezettsége a kulturális kormányzatnak, egyébként az egész kormányzatnak, széthasadása a kompetenciáknak, a vagyoni és vagyonkezelői jogoknak és a szakmai feladatoknak csak hatékonytalan lehet. Ami a saját szerepemet illeti, én mindazt, ami az elmúlt másfél évben történt ebben a tárcában és azokon a felületeken, ahol nekem kellett volna rendet csinálni és koncepciót megvalósítani, ott, régi képpel élve, csak gúzsba kötve volt lehetséges táncolnom vagy botorkálnom, s ha azt kérdezik, miért vállaltam el és miért vállaltam ilyen körülmények között, egész egyszerűen azért, mert úgy tekintettem, hogy ez egy tesztperiódus, ez egy iskolai osztály, amely után egy minősítéssel, egy érdemjeggyel eldől az, hogy alkalmas vagyok-e kormánytisztviselői munkát végezni, vagy csak a kötetlen fantaszta álmodozás és utópiák területén érdemes  rám számítani. Nos, én úgy gondoltam, hogy iskolát járok ki, és ezalatt egyrészt megtanulok olyan tudnivalókat, amelyek kötelezőek, másfelől kiderül az, hogy pszichésen, mentálisan, idegileg bírom-e ezt az életformát. Úgy érzem, hogy azt a terhelést, amit a munka volumene jelentett, és az apparátuson belül és a minisztériumon belüli és a minisztériumok közötti torzsalkodás, keresztbetétel, gáncsoskodás és a többi, ezt jól abszolváltam, és azt gondolom, mostanában kell eldőlnie, ha egy kézbe vonandók össze a kulturális politika feladatkörei és logikái, akkor én alkalmas vagyok arra, hogy kezemben tartsam ezeket – ezért vállaltam! Most mindenképpen cezúra előtt állunk, a következő hetekben el fog eldőlni, hogy milyen új vagy esetleg régi felépítés határozza meg a kormányzás jövendő képleteit, és az is eldől, hogy van-e rám szükség vagy nincs ebben a képletben. Úgy hiszem, hogy további várakozási vagy kikérési időt nem föltétlen szükséges vállalnom, ennyi elég volt a leckeórákból, vagy akarunk valamit csinálni, vagy valamilyen oknál fogva nem – az utóbbihoz én fölösleges vagyok.”  

A korábban barátságot mutató új miniszter elsőnek tőle szabadult, igaz, így lehetett haláláig Szőcs Géza a miniszterelnök valóságos belső titkos-nyilvános kulturális tanácsadója.