Iochom István: Kézdivásárhely, 1989

2020. december 16., 23:44

Közel harminc év távlatából visszatekintve az akkori kézdivásárhelyi, illetve romániai eseményekre meggyőződéssel állíthatjuk, hogy Romániában nem került sor igazi rendszerváltásra, hanem forradalomnak álcázott államcsíny történt és a második vonalbeli nomenklaturisták kerültek hatalomra. Ártatlan emberek haltak meg azért, hogy az akkori események forradalomnak tűnjenek és a titkosszolgálatok átvehessék a hatalmat. Csak hát mi erről Kézdivásárhelyen még nem tudhattunk…

Kézdivásárhely, 1989

December 18–20. között az ipari egységeknél feszült a légkör, idegesek a vezetők, a munkások, mindenki érzi, történnie kell valaminek. A fő beszédtéma természetesen a temesvári vérfürdő. Az eseményekről az emberek a Szabad Európa Rádióból vagy az Amerika Hangja híreiből értesülhettek leginkább, de már a Kossuth Rádió is bemondta a Tőkés Lászlóhoz kapcsolódó híreket, a véres megtorlásról is tájékoztatva a hallgatókat. A kézdivásárhelyi gyárakat, ipari vállalatokat szekusok, pártaktivisták és civil ruhás milicisták látogatták meg, éberen vigyáztak a ,,törvényes” rendre.

Elejét venni a lázadásnak

December 21-én Ceauşescu utasítására Kézdivásárhelyen is, akárcsak az egész országban, a város jelentősebb gyáraiban a munkaközösségek képviselői – párttitkárok, vállalatvezetők, szakszervezeti elnökök, KISZ-titkárok és élmunkások – röpke üléseken ítélik el a Temesváron ,,huligán, fasiszta, reakciós, imperialista körök által szított zavargásokat". Aznap este hét órakor a kézdivásárhelyi pártbizottság gyűléstermében összehívják a város területén lévő jelentősebb egységek, intézmények igazgatóit és alapszervezeti párttitkárait. A megbeszélésen Vlad Gizella, a megyei pártbizottság Kézdivásárhelyért felelős titkára, miután tájékoztatta a jelenlévőket a súlyos helyzetről, arra kéri őket, bármi történjen a következő napokban, akadályozzák meg a vérontást. Aznap este a megyei párttitkár nincs egyedül, négy-öt aktivistával érkezik, akiket beosztanak a vállalatokhoz. Másnapra az őrséget is megduplázzák. A szekusok ismét megjelennek a gyárakban.

Égjen Ceaușescu!

December 22-én, pénteken reggel Boldizsár Béla és Molnár Benedek fekete zászlóval indult el a városban, gyászolva a temesvári halottakat. Amikor a rádió bemondta az azóta emlékezetes szavakat: Isten segedelmével győztünk! A diktátor elmenekült!, a gyárak munkásai csoportokba verődve elindultak a főtér felé. A főtérre érve és meglátva a két könyvesbolt kirakatában a gyűlölt diktátor beszédeit tartalmazó könyveket és brosúrákat, kidobták azokat az utcára, benzinnel leöntötték és meggyújtották. Míg a két könyvmáglya égett, már 250–300 ember tartózkodott az akkori Vörös Hadsereg, a mai Gábor Áron téren. Következett a városházának, a milícia épületének és végül a vegyeskereskedelmi vállalat nagybani élelmiszer-lerakatának a feldúlása. Aznap öt kocsit törtek össze és gyújtottak fel.

A délutáni órákban ismeretlen tettesek Aurel Agache őrnagy, Teodor Nichita százados és Gheorghe Irimia lakását dúlták fel. A legnagyobb pusztítást a néhai őrnagy lakásán végezték, ahonnan a környéken lakó romák majdnem minden bútort széthordtak. 22-ről 23-ra virradó éjszaka ugyancsak ismeretlen tettesek felgyújtották a szentkatolnai őrs épületét, illetve Tănase Bolbos őrsparancsnok szolgálati lakását. Ugyanazon a napon a baróti milícia épületét is feldúlták és felgyújtották, az ozsdolai milíciaőrsöt is megrongálták, de Ozsdolán komoly kár nem keletkezett.

Két kulcsfigura, akikből nem lett forradalmár

A kézdivásárhelyi eseményeknek két kulcsfigurája volt: Molnár Benedek és Boldizsár Béla. Amikor még nem volt biztos a diktatúra bukása, amikor az életükkel, a szabadságukkal játszottak, ők ketten fekete zászlóval a kezükben ki mertek állni a tüntető tömeg elé. A későbbi ,,forradalmárok” csak a zsarnokság bukása után bújtak elő. Az alábbiakban kettejük vallomását közöljük.

Molnár Benedek: December 22-én reggel még azt sem tudtam, miről is van szó. Bementem a szigetelőgyárba, a munkahelyemre. Láttam, hogy az emberek kis csoportokba gyülekezve beszélgetnek, és senki nem dolgozik. Azt mondja nekem Márkos mester, hogy hallottam-e, mi történt Temesváron, Bukarestben és Nagyszebenben, Ceauşescu a nép közé lövetett! Sok ártatlan ember meghalt. Ez elég is volt nekem, egyből felmérgelődtem, és mondtam, ez már több a soknál, én a fekete zászlót pontosan a pártbizottság épületére teszem ki, ha addig még nem tette ki senki. Tudtam, hogy a kapusszobában van egy fekete zászló, amit akkor szoktak kitűzni, amikor valaki meghal a gyárunkból. Elvettem a zászlót, és elindultam a főtér felé. Akkor még egyedül voltam, de már hallottam, hogy a munkásság készülődik a főtérre vonulni. A pártház előtt három milicista állt, bent még volt kettő. Megálltam az ajtóban, és arra kértem a milicistákat, engedjenek be, hogy tűzzem ki a fekete zászlót. Amikor a tömeg gyülekezni kezdett a főtéren, a helyi pártvezér szólni akart a néphez, de lehurrogták, megdobálták. A tömeg bezúdult a pártházba, és ami a keze ügyébe akadt, mindent kidobott az ablakon. Az ablaküvegeket is betörték. Amikor megtudtam, hogy a pártház feldúlása után a milícia épülete következik, előrementem, és figyelmeztettem őket, hogy jön a tömeg, és agyonütik őket. A milicisták az udvaron voltak. 13 és 14 óra között a tömeg benyomta a nagykaput, és behatolt a milícia udvarára. Méteres fákkal kezdték ütni a zsarukat, agyba-főbe verték őket, majd összetörték a kocsikat és felgyújtották. Öt kocsit tettek tönkre. Látta volna őket akkor, milyen kicsi fiúk voltak az addigi nagymellényű ,,székelyverők”! Agache, miután az udvaron kapott egy jó adag verést, az egyik udvartéren keresztül a főtérre ment. Az lett a veszte. Én még a milícia udvarán voltam, amikor hallottam, hogy a főtéren meglincselték.

Boldizsár Béla: December 22-én 10 óra körül indultam el otthonról. A Gyárak utcájában kiabálni kezdtem: Le Ceauşescuval! Szabadságot a népnek! A szigetelőgyár előtt hallottam, hogy 12 órakor a főtéren népgyűlést tartanak. Molnár Benedek egy fekete zászlóval egyedül vonult a főtér irányába. Akkor még mindenki félt, senki nem állt melléje. Egyedül ment. Szabadságot! – kiabált. Bementem a főtérre. Molnár Benedek már ott volt a fekete zászlóval. Nem akarták beengedni, hogy kitűzze a lobogót. Kérte, engedjék meg, hogy tegye ki a zászlót. A tömeg a járdáról és a parkból figyelte, mi történik. Kértem az embereket, kerüljük meg együtt a főteret, elöl a zászlóval. A nép Ceauşescu-ellenes jelszavakat kiabált. Egyre többen voltunk. A pártvezérek az ablakból nézték a történteket. A vonuló tömeg előbb a pityókabár melletti, majd a szövetkezeti könyvesbolt kirakatát zúzta be, és máglyát gyújtott a diktátor könyveiből, brosúráiból. Visszatértünk a pártházhoz, de senki nem akarta megengedni, hogy kitűzzük a zászlót. Molnár Benedek többet nem kért senkit, bement, és az első emeleten kitűzte a fekete zászlót. A tömeg behatolt az épületbe, és amit ért, kidobott az ablakon. A milicisták elmenekültek. Az összes Ceauşescu-könyvet és -képet kidobták és elégették. A művelődési ház erkélyére mikrofont és két hangszórót szereltek. Néhai Incze László, Fekete Vince, Ötvös Zoltán és egy román jogtanácsos (valamint Sántha Attila – szerk.) szólt az egybegyűltekhez. Jöttek és mondták, hogy Agache félig holtan a szülészet előtt fekszik. Agache, miután elhagyta a milícia épületét, a főtérre jött, a patikába menekült, de a tömeg utánament, és kiráncigálta. A villamossági üzlet előtti járdán lincselték meg. Amikor este hazafelé mentem, láttam, hogy lángokban áll a milícia és a szeku épülete. Gábor Áron szobrának talapzatán sok száz gyertya égett...

December 23-án, szombaton megalakult a Nemzeti Megmentési Front huszonnégy tagú városi bizottsága. A város élére Vincze Benjámin csavargyári almérnököt választották. Aznap a Demokratikus Ifjúsági Szövetség (a későbbi MADISZ) is megalakult. Megjelent a Székely Újság első, zöld fejléces száma. A város öt bejáratánál a munkásőrség ellenőrizte a gépkocsikat, várták a nemlétező ,,terroristákat”. December 23–25. között a hadsereg a megvert kézdivásárhelyi milicistákat a berecki hegyivadász katonai egységhez menekítette. Győzött a román ,,forradalom”!

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2019. decemberi számában)