A mindössze 57 évet élt Farkas Jenő a természetlírát és a katolikus értékrendet képviselte a felvidéki magyar irodalomban. Ez utóbbi nem meglepő, hiszen a száz éve, 1922-ben, Szencen született költő a helyi alapiskolai és a pozsonyi gimnáziumi tanulmányai után – ahol kedves tanára Szalatnai Rezső volt –, Esztergomban végzett a Hittudományi Főiskolán, s katolikus lelkészként szolgált Csicsón, Kiskeszin, Bajtán, Nagymegyeren (itt legtovább, 12 évig), halála előtt pedig Albáron.
A szocialista hurráoptimizmus időszaka nem igazán kedvezett a katolikus lelkész költői nekibuzdulásának (példaképe, Mécs László is tiltólistán volt). Szerencsére Tóth Tibor és Egri Viktor személyében neves pártfogói akadtak, így ha jelentősen megkésve is, de 37 évesen, 1959-ben megjelenhettek saját versei is. Műfordításait ugyanis már ismerhette az olvasóközönség, a romantika szlovák klasszikusai (Andrej Sládkovič, Ján Botto, Pavol Dobšinský) mellett a cseh Jiří Wolker és szlovák kortársa, Andrej Plávka verseit ültette át magyarra. 1965-ben, a nyitás éveiben több felvidéki magyar költővel (Batta György, Kulcsár Tibor, Tóth Elemér, Moyzes Ilona) neki is megjelenhetett az első kötete, Csendország címmel. Kritikusai szerint már ekkor teljes költői fegyverzetben jelentkezett. Későbbi méltatói (inkább elmarasztalói) szerint nem is volt képes a fejlődésre, maradt a többnyire mélabús hang, a menekülés Csendország mélyére, s a nagy társadalmi lelkendezések korában nem volt bátorsága a szocialista fejlődés húrjait megpengetni. Még a normalizáció első napjaiban megjelent újabb kötete, a Valaki jár a nyomomban, aztán szép lassan elhallgatott. Verset legfeljebb az asztalfi óknak írt, tüdőbaja is elhatalmasodott rajta, s bár nagyon reménykedett, már nem élte meg újabb verseskötete megjelenését.
A Koncsol László szerkesztette 1966-os Szélkiáltó című antológiába még befér három versével, ahogy Balla Kálmán (némi meglepetésre) két versét is szerepelteti a csehszlovákiai magyar költők szerelmes verseit tartalmazó Tűzpalota című kötetében, ám a később megjelent antológiák már tudomást sem vesznek róla. A nagymegyeriek szerencsére nem felejtették el. 2006-ban emléktáblát avattak a Zárda iskola falán, s évente szavalóversennyel tisztelegnek emléke előtt. A Glória Társulat előbb 1999-ben, halálának 20. évfordulóján adta ki posztumusz verseskötetét Ballada és zsoltár címmel, majd 2006-ban egy újabb kötetet Válogatott versek címmel.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. februári számában)
A felkérés, hogy írjak Fukári Valiról, felkavart. A legjobb barátaim egyike volt, egy időben a legjobb. Bizalmas jóbarát, semmi több. Az egyetemi felvételi vizsgán sodort minket egymás mellé az élet. Ültünk a folyosó padján, a terem ajtajánál, s halkan beszélgettünk. Kiderült, hogy a cigányfekete bőrű lány szintén magyar–szlovák szakra jelentkezett.
Tisztelt Ház! Ez mégiscsak mindennek a teteje és egyben az alja is. Milyen alapon veszik ki a számból a szót? Alkotmányos alapon, igen? Hát miféle eljárás ez, kérem, hogy mikor valakinek a száján van a szó, akkor annak a szájára ütnek?! Ezt kérdem én!
Nehéz eldönteni, hogy Tandori Dezső a neoavantgárd formátlanság, vagy a klasszikus formák bűvöletében élt-e inkább, és talán nem is kell. Elég annyi, hogy mindkét terepen nagyot alkotott, és ehhez még annyit lehetne hozzátenni, hogy jelen sorok írója elsősorban a klasszikus formákban írt verseit tartja legnagyobbra, például a laza jambusokban, vagy a ballada- vagy az egyéb formában írott verseit.
A trianoni békediktátum utáni Romániában a magyarokra nagyon könnyen rásütötték az irredenta jelzőt. A papok erre többszörösen rászolgáltak. 1936 augusztusában a Keleti Újság számol be arról, hogy Sepsiszentgyörgyön Ferencz József és Fikker Ferenc református lelkészek ellen kiterjedt irredenta működés miatt eljárás indult. Fikker Ferenc életútját követve azt láthatjuk, hogy az akkori Sziguránca és utódja, a Szekuritáté folyamatos megfigyelés alatt tartotta őt és feltételezhetően más lelkészek tevékenységét is.
Bizonyára vannak, akik elmosolyodnak magukban, hogy 2022-ben is van ilyen, ha egyáltalán iskolai emlékeikből földereng a fogalom jelentése. Irodalom és divat? Ha csak nem az az összefüggés a kettő közt, hogy az előbbire többnyire úgy tekintünk, hogy kiment a divatból, az utóbbira, pedig úgy, hogy vagy követjük, vagy nincs pénzünk rá, vagy okosabbnak tudjuk magunkat a trendeknél. De kicsit többről van szó. Sokkal többről.
Az igazságérzetem azt sugallja, hogy bármennyi kül- és belpolitikai hibát is vétett Ukrajna, ezeket a csorbákat nem a harcmezőn, ártatlanok élete árán kell kiköszörülni. De, úgy tűnik, a nagyhatalmak logikája egészen más, kicsit sem emberi. Mi idelent lokálisan szemléljük az életet, és végsőkig ragaszkodunk a kis világunkhoz, amit felépítettünk a magunk számára. Ezért is borzaszt el akár csak egyetlen menekült család látványa is. Odafent, a globális perspektívából ez nem látszik. Nekik csak „térkép e táj.”
Bár próbáltuk lebeszélni szándékaikról, kárpátaljai barátaink – Lőrincz P. Gabriella és Kertész Dávid – mégis úgy döntöttek, hogy hazalátogatnak és részt vesznek a beregszászi és környéki prózanapi rendezvényeken. Az a tény, hogy bevállalták az utazást így utólag is azt jelenti, hogy teljes bizonyossággal néhány napja még senki nem számított a háború kitörésére. A helyzet egyre feszültebb a térségben, és csak bízhatunk abban, hogy épségben el tudják ma hagyni Ukrajna területét.
Fontos, nagyon fontos az ismétlés. A rosszat az emberek szeretik ismételgetni, ezért a jót is kell hangsúlyozni. Ám vannak üres szószaporító, tehát többnyire fölösleges szerkezetek. Szófölöslegnek, fölösleges szószaporításnak, idegen szóval pleonazmusnak nevezzük ezt a jelenséget. Tipikus esetei a napok, napszakok, évek említésekor, például: tegnapi nap, holnapi nap, ahelyett, hogy: tegnap, holnap.