A nagyszombati polgári értelmiségi zsidó családból származó Egri (Eisler) Viktor megjárt két világháborút. Az elsőt még mind a hat fivérével együtt túlélte, a másodikat már csak ő maga. Két háború után kellett a semmiből újrakezdenie az életét, ahogy úttörő szerepet vállalt a szlovenszkói magyar irodalom első és harmadik nemzedékének elindításában is. 1924-ben jelenik meg A rácsablakos ház című regénye, később novelláskötettel jelentkezik, majd 1936-ban A Gedeon házzal a drámaírást is kipróbálja. A színház egész életében végigkíséri, bár sosincs szerencséje a drámáival és a színházakkal. Előbb játsszák szlovákul, mint magyarul, s amíg a falusi műkedvelők rajonganak a drámáiért, a profi társulatok kevésbé. Vagyis eljut a pozsonyi Nemzeti színpadára, a budapestire csak majdnem…, ahogy a komáromi MATESZ is csak megkésve mutatja be egy-egy színművét. Többségük sosem kerül profi színpadra.
Még megírja talán a legjobb, történelmi regényét, az Égő földet 1938 után, aztán tíz év hallgatás vár rá. Sokáig a saját életéért sem adna egy fabatkát sem. De végül ő legalább túléli a borzalmakat, s 1948 „jégtörő februárja” után ismét visszatérhet. Mind az életbe, mind az irodalomba. Fábry Zoltánnal, Sas Andorral, Csanda Sándorral, Lőrincz Gyulával ott bábáskodik a kezdeteknél, beviszi az irodalmat az Új Szóba, majd a Hét főszerkesztője lesz. Közben ír és újraír. Egykori regényeit, novelláit és drámáit. Élete végén trilógiában megírja tényleg regényes életrajzát is. 84 évesen hozzáfog a negyedik részhez is, de már nincs ideje befejezni.
A most (újra)olvasható elbeszélésével alapiskolai olvasmányaim során találkoztam először, azóta folyamatosan visszaköszön. Benne van minden, ami miatt olvasni kell. Olykor Egri Viktort is.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. októberi számában)
Ezt írja egy elemző:
A nagyvárosok alapvetően liberálisok.
Az én nyelvérzékem szerint: liberálisak lenne a helyes. A liberálisok a személyek, a liberálisak pedig egy tulajdonság (az értelmező kéziszótár szerint ezek a melléknévi jelentések: 1. (politikai értelemben) A liberalizmust valló, 2. (pejoratív értelemben) Túlságosan engedékeny.
Látvánnyal, zenével, mozgással, szöveggel elvarázsoló darab a Nemzetiben. Kezdjük a látvánnyal: egy alulról nézhető, eldőlt csarnok, néha tükrökkel, tükröződéssel megbolondítva, melynek fekvő, olykor kiemelkedő oszlopain játszódnak a jelenetek (Numen/For Use, díszlettervező közösség – Ivana Jonke). (Talán a karzatról látszik a legteljesebben.) Felfordult világ? Nem normális fizikai valóságában, a talpán állva szemlélhető, hanem eldőlve és alulról. Ahonnan minden más. Vagy éppen a csak az embert jellemző, és leginkább a művészet által tudatosított nézőpontváltást mutatja?
• A gyerekem nem akar húst enni. Mivel helyettesíthetném? – Kutyával! A kutyák szeretik a húst!
Ilyen tréfás szövegek kerülnek elém a közösségi médiában, nagy a hahota, mert érteni vélik ezeket a hibásan fogalmazott mondatokat, de azért bennük van a félreértés lehetősége is. A félreértés oka: a rejtőzködő, bujkáló alany. Kezdő példánkban az első tagmondat alanya az őz, azt gondolnánk (mivel nem jelenik meg újabb alany), hogy akkor a második tagmondaté is.
„Gömöri Kovács István sok mindent megverselt, évszakokról, ünnepekről, tanévnyitóról és tanévzáróról, természetről, unokáról egyaránt olvashatunk a kötetben. Ami a legszembetűnőbb, az a tartalom és a forma egységének a hiánya” – állapítja meg a 72 verset/versikét/tréfás keresztrejtvényt tartalmazó kötetről az Új Szó kritikusa, Csáky Károly, aki szerint Gömöri Kovács István valamennyi verséből érezzük az oktatónevelő szándékot.
Múlik… múlik a múltunk… Velünk is, persze, amit magunkkal viszünk el belőle. A múltról való tudásunkkal… azzal, amit egyedül mi tudhatunk róla… Mert mindenki másként látja és másként éli meg, mindenki más-más vonatkozását ismeri. S mi, akik időlegesen marad(hatt)unk még, nemcsak a távozók hiányával, hanem azzal a tudással is szegényebbek leszünk, amit életükben már nem volt módjuk átadni nekünk.
Michael Ende úgy tartja, a fantázia, az új világok teremtésének képessége az, ami megkülönbözteti az embert minden más élőlénytől. A mesterséges intelligenciák (AI) megjelenése után arra voltam kíváncsi, hogy mennyire rendelkeznek a chatbotok e kizárólag emberinek tartott attribútummal. Azt tapasztaltam, hogy egyikük sem tud saját világot létrehozni vagy saját kombináció mentén világok fúzióját megteremteni. Közben viszont furábbnál furább helyzetekbe kerültem, és kaptam halálos fenyegetést is.
A minap Tőzsér Árpád 2002-es naplóját olvasgattam (A kifordított ember című, 2013-as kötetében), melyben az azóta sajnálatos módon már rég abbamaradt somorjai disputáról – a szlovákiai magyar irodalomkritika és irodalom ezen reményteljesen indult fórumáról – ír. Pontosabban annak sorozatnyitó, 2002. december 14-i vitanapjáról, melynek Az élő szlovákiai magyar írásbeliség volt a címe és központi témája.
Andekdotázó nemzet vagyunk. A folkloristáknak nem volt nehéz dolguk anekdotákat gyűjteni. Jókai Mór elméleti írásokat is megjelentetett ezzel kapcsolatban, valamint anekdotagyűjteményt is kiadott. De utalhatunk Tóth Béla (A magyar anekdotakincs I–VI), Békés István (Új magyar anekdotakincs, Legújabb magyar anekdotakincs, A világ anekdotakincse) ez irányú munkásságára vagy éppen Bisztray Gyula Jókedvű magyar irodalom címmel összegyűjtött irodalmi anekdotáira.