Juhász Dósa János: Egy székely író felvidéki tragédiája

2022. április 09., 08:11

Ízig-vérig székely ember volt az 1902-ben Szentendrén született Darkó István, akit a gyerek- és a kamaszkor már a nógrádi Losoncon talál. Itt lesz a főmunkatársa Scherer Lajos A Mi Lapunk című folyóiratának. Egy ideig Budapesten tanul, s maradhatna, de nem teszi: visszatér felvidékinek, s beleveti magát a Trianon után, szinte a semmiből induló közösségi életbe.

Sziklay Ferenccel szervezi a Kazinczy Könyvbarátok Társaságát, 1929-ben az első szlovenszkói magyar könyvhetet, a harmincas évek elején főszerkesztője a Magyar Írásnak, szerkesztője a Figyelőnek, s az 1938-as visszacsatolás után a kassai rádió igazgatója. Versekkel indítja irodalmi pályáját, de már 1925-ben megjelent első novelláskötete (Két ember, egy árnyék) eldönti, vérbeli prózaíróval van dolgunk. Egy évvel később jelenik meg első regénye, a Zúzmara, amelyről méltatója, a szintén losonci Komlós Aladár írja: „Az elnagyoltságában is igen biztató könyv. Olyan ember munkája, akiben a lényeg iránti érdeklődés együtt van az érdekes mese szeretetével. Csak megtanulna áhítatosabban írni: kevésbé foghegyről, csaknem léha könnyűséggel”.

Győry Dezső sem fukarkodik a dicsérettel: „Darkó Istvánból fog kinőni a szlovenszkói próza mestere, és rövidesen csak kevesen fognak vele versengeni” – írja, s ő az egyetlen szlovenszkói magyar író, aki 1936-ban az Égő csipkebokor című regényéért megkapja az állami díjat is. Húsz év alatt három novelláskötete és hat regénye jelenik meg. 1945-ben orosz hadifogságba esik, majd véglegesen kénytelen elhagyni választott szülőföldjét. Nem ő az egyetlen, aki erre a sorsra jut, Szombathy Viktor, Marek Antal és Győry Dezső is Magyarországon kezd új írói életet. Győry és Szombathy is regényekkel arat szakmai és főleg olvasói sikereket, s ha mostohagyerekként, továbbra is jelzi őket az immár szlovákiai magyar irodalom. Nem úgy, mint Darkót, akinek két regénye a lebombázott Franklin Kiadó romjai alatt végzi, s fizikai munkásként éli a maradék éveit Pesthidegkúton. Sziklay László jelzi, hogy több regénye és számos novellája is elkészült, hadinaplója is kiadásra várt, mégis csak egy válogatott novelláskötet (Romok és fények) jelent meg még életében, Turczel Lajos szerkesztésében a pozsonyi Madách Kiadó gondozásában (1972-ben halt meg), majd 2011-ben a Kráter Kiadó jelenteti meg a Deszkaváros című regényét. Ez az a mű, amelynek dupla folytatása a romok alatt maradt.

„Szabad-e ezt tragikus jelképnek felfognunk, úgy, hogy az egyetemes magyar irodalom szempontjából is jelentős írói életpálya lett így befejezetlenné, torzóvá?” – teszi fel a költői kérdést Sziklay László még 1966-ban. Gál Éva 2000-ben írt ugyan egy alig 60 oldalas minimonográfiát, de azóta is néma csend. Úgy tűnik, a székely írót (sajnos, nemcsak őt) – aki magának a Felvidéket választotta szellemi hazájául, s az első nemzedék egyik legfontosabb alakja volt – elfelejtettük, sőt Erdélyben még a nevét is elorozták tőle.

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. márciusi számában)