Ízig-vérig székely ember volt az 1902-ben Szentendrén született Darkó István, akit a gyerek- és a kamaszkor már a nógrádi Losoncon talál. Itt lesz a főmunkatársa Scherer Lajos A Mi Lapunk című folyóiratának. Egy ideig Budapesten tanul, s maradhatna, de nem teszi: visszatér felvidékinek, s beleveti magát a Trianon után, szinte a semmiből induló közösségi életbe.
Sziklay Ferenccel szervezi a Kazinczy Könyvbarátok Társaságát, 1929-ben az első szlovenszkói magyar könyvhetet, a harmincas évek elején főszerkesztője a Magyar Írásnak, szerkesztője a Figyelőnek, s az 1938-as visszacsatolás után a kassai rádió igazgatója. Versekkel indítja irodalmi pályáját, de már 1925-ben megjelent első novelláskötete (Két ember, egy árnyék) eldönti, vérbeli prózaíróval van dolgunk. Egy évvel később jelenik meg első regénye, a Zúzmara, amelyről méltatója, a szintén losonci Komlós Aladár írja: „Az elnagyoltságában is igen biztató könyv. Olyan ember munkája, akiben a lényeg iránti érdeklődés együtt van az érdekes mese szeretetével. Csak megtanulna áhítatosabban írni: kevésbé foghegyről, csaknem léha könnyűséggel”.
Győry Dezső sem fukarkodik a dicsérettel: „Darkó Istvánból fog kinőni a szlovenszkói próza mestere, és rövidesen csak kevesen fognak vele versengeni” – írja, s ő az egyetlen szlovenszkói magyar író, aki 1936-ban az Égő csipkebokor című regényéért megkapja az állami díjat is. Húsz év alatt három novelláskötete és hat regénye jelenik meg. 1945-ben orosz hadifogságba esik, majd véglegesen kénytelen elhagyni választott szülőföldjét. Nem ő az egyetlen, aki erre a sorsra jut, Szombathy Viktor, Marek Antal és Győry Dezső is Magyarországon kezd új írói életet. Győry és Szombathy is regényekkel arat szakmai és főleg olvasói sikereket, s ha mostohagyerekként, továbbra is jelzi őket az immár szlovákiai magyar irodalom. Nem úgy, mint Darkót, akinek két regénye a lebombázott Franklin Kiadó romjai alatt végzi, s fizikai munkásként éli a maradék éveit Pesthidegkúton. Sziklay László jelzi, hogy több regénye és számos novellája is elkészült, hadinaplója is kiadásra várt, mégis csak egy válogatott novelláskötet (Romok és fények) jelent meg még életében, Turczel Lajos szerkesztésében a pozsonyi Madách Kiadó gondozásában (1972-ben halt meg), majd 2011-ben a Kráter Kiadó jelenteti meg a Deszkaváros című regényét. Ez az a mű, amelynek dupla folytatása a romok alatt maradt.
„Szabad-e ezt tragikus jelképnek felfognunk, úgy, hogy az egyetemes magyar irodalom szempontjából is jelentős írói életpálya lett így befejezetlenné, torzóvá?” – teszi fel a költői kérdést Sziklay László még 1966-ban. Gál Éva 2000-ben írt ugyan egy alig 60 oldalas minimonográfiát, de azóta is néma csend. Úgy tűnik, a székely írót (sajnos, nemcsak őt) – aki magának a Felvidéket választotta szellemi hazájául, s az első nemzedék egyik legfontosabb alakja volt – elfelejtettük, sőt Erdélyben még a nevét is elorozták tőle.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. márciusi számában)
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.