2022. január 25., 09:14
Kilencven éve született Ozsvald Árpád. Bár őt is számtalanszor arcul csapta a napi politika, mégsem vett tudomást róla. Nem énekelte meg a sematizmust, nem adott számot a szocialista világrend sikereiről, ahogy nem szedte versbe a bársonyosnak hazudott forradalom vélt vagy valós eredményeit sem. Cserébe viszont elmondhatta magáról, hogy minőségtől függetlenül minden verse vállalható. Szerkesztője és meghatározó alakja volt a Hét című hetilapnak.
Már 1978-ban megjósolta (Hettita ballada), életveszélyben a felvidéki magyarság. Erre előtte csak Gyurcsó István vetemedett (Az unokák megszületnek), s mire e sorok megjelennek, már azt is tudni fogjuk, mennyien is maradtunk még, akik vállalni merjük anyáink nyelvét. Ozsvald Árpád a Garam mentéről indult, Nemesorosziból. Amíg lehetett, Magyarországon tanult, Csurgón érettségizett, majd egy ideig Sopronban tanult, de az ötvenes évek sematistahurrákommunista időszakát már Pozsonyban élte át, s itt is ragadt 71 éves korában bekövetkezett korai haláláig.
Sosem vett részt az események sűrűjében, írta a verseit, tárgyakat, kéziratokat és régi könyveket gyűjtögetett, s 1956-os alapításától kezdve évtizedekig (vagyis egészen nyugdíjaztatásáig) szerkesztette a Hét című lapot, levelezett a lap külső munkatársaival (köztük e sorok szerzőjével), írásra biztatva őket. Első verseit az Új Szó és a Fáklya közölte. 1954-ben Három fiatal költő című kötetben mutatkozik be Török Elemérrel és Veres Jánossal. Két évvel később már önálló kötetben teszi le a voksot a költészet mellett (Tavasz lesz újra, kedves), ezt követi újabb három év múlva a Júdása én nem lehetnék című kötete.
Nemcsak gyűjti a régmúlt idők tárgyait, de a verseiben is el-eljátszik velük, ahogy napi politikai hangulatok helyett évezredes emberi értékeket és hiányokat vesz számba. Szeberényi Zoltán írja költészetéről: „Verseinek jellemző tónusa a halk megrendültség, a csendes tűnődés a világ dolgai fölött, szomorkás meditáció a múló idő kérlelhetetlenségén”. Bár alaposan leköti szerkesztői munkája, rendszeres időközökben jelennek meg a kötetei (Földközelben, Laterna magica, Galambok szállnak feketében, Szekerek balladája, Vadvizek, Oszlopfő, Valahol otthon, A nagy sási kígyó). A gyerekeknek írja az 1994-ben megjelent Néger a hóesésben című kötetét, s őket figyelmezteti a háború borzalmaira a még 1965-ben megjelent A kis postás című zanzásított történetével. De összegyűjti az egykori Felvidék irodalmi hagyományait is (Emlékek útján), számot adva arról, hogy a felvidéki magyar irodalom nem Trianon után kezdődik.
2003-ban, hetvenkettedik életévében hagyott itt bennünket. A Madách-Posonium 2006-ban a Magyar Antaeus sorozatban Bodnár Gyula válogatásában adja ki verseit, a Nap Kiadó gondozásában pedig négykötetes életmű-válogatása jelent meg Az idő halála összefoglaló címmel 2007 és 2010 között, több mint ezer oldalon (I. Kiűzetés a Paradicsomból – versek, gyermekversek, 2007, II. Nézelődés az ablakból – versfordítások, 2008, III. Képek, élmények, látomások – széppróza, vallomások, interjúk, 2010, IV. Hagyomány, érték, önismeret – művelődéstörténeti publicisztika, portrék, recenziók, 2010).
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. januári számában)
