Tudják, mi a közös Emil Friedrich Christmannban, Vidor Emilben és Kerényi Frigyesben? A válasz egyszerűbb, mint gondolnák: mindhárom név ugyanazt az embert takarja, aki későbbi írótársához, Herczeg Ferenchez hasonlóan élete első éveiben egyetlen szót sem tudott magyarul. Mégis mindketten a magyar irodalom jelesei lettek, bár előbbi tehetsége elhalványult a nagy kortársak árnyékában, s ha nincs az Eperjesen megtartott költői verseny, az annak tiszteletére felállított, a minap felújított obeliszk, ma már a nevére sem emlékeznénk.
Kerényi Frigyes napra pontosan egy évvel volt idősebb Petőfi Sándornál, majdnem öt évvel fiatalabb Tompa Mihálynál és Arany Jánosnál. Petőfi és Tompa mellett túl csendes a hangja – állítják a kritikusai, s amikor a Hét évszázad magyar versei című vaskos, háromkötetes antológia a múlt század hatvanas éveiben megjelenik, már csak három vers emlékeztet arra az emberre, akit Hegedűs Géza még a reménytelen honvágy jelentékeny költőjeként tart számon. Az 1875-ben a Franklin Társulat által megjelentetett gyűjteményes kiadás után 1992-ben aztán Sötét órák címmel Radnóti Miklós egykoron írott pályaképével együtt mégis megjelennek összegyűjtött versei. Érdemes megemlíteni Gömöri György tanulmányát (Kerényi Frigyes: egy polonofil magyar költő) a Kortárs 2019-es évfolyamából is.
Petőfivel és Tompával ellentétben jómódú családba születik, apja vagyonos, megengedheti magának, hogy fiát taníttassa. Bajza József fogadja be Vidor Emil néven jegyzett első verseit az Athenaeumba, 22 éves, mikor első verseskötete megjelenik. De sem ez, sem a két évvel később megjelent második kötete nem igazán nyeri el a kritika és az olvasóközönség tetszését, s Frigyes bánatában hazatér Eperjesre. De előtte a szomszédos Toporcról (ősi Görgey-birtok) származó barátjával, Irányi Dániellel bejárja az oroszok által frissiben elnyomott lengyel hazát. A sikertelen költői debüt s az elkeserítő lengyelországi élmények után Kerényi odahaza búslakodik. Ekkor látogatja meg Petőfi, s mivel akkoriban Tompa is épp Eperjesen tanítóskodik, a vendég költői versenyre hívja ki őket. Az erdei lak – ez a címe a megverselendő témának. A három költemény el is készül, Kerényi visszanyeri az önbizalmát, s újratölti költői tollát. Közben kitör az 1848-as szabadságharc. Kerényi barátaival együtt tagja lesz a Tízek Társaságának, de kiveszi a részét a harci cselekedetekből is. Nemzetőrként harcolja végig a szabadságharcot, s a végzetét ő sem kerülheti el. Eperjesi otthonát kirabolják és feldúlják, családi vagyona odalesz. Elkeseredésében először Londonba megy, majd kivándorol Amerikába, ahol részese a kinti magyar haza, New Buda felépítésének. Két évvel később már halálhírét hozzák, de se a kortársak, se Békés Pál New Buda című „préridélibábja” nem ad választ a kérdésre: vajon mi lehetett korai halálának igazi oka?
Rozsnyói barátja, Pákh Albert, akihez utolsó versét írja, így emlékszik vissza azokra a sorsdöntő napokra: „Az 1850-i ősz egy éjszakáján Pesten búcsúpoharakat emelgetett egy baráti kör – nem mind, kik oda tartoztak volna, hanem kiket fennhagyott a sors. A poharazás egy magas fiatal embernek szólott, ki messze útra készülten ült közöttünk, erőltetett jó kedvvel iparkodva a beszélgetést magától távol tartani. Évekig nem láttuk egymást, s most összejöttünk, hogy ismét elváljunk. Én egy hosszú, kínos távollét után vergődtem haza, ő épen kezében tartá vándorbotját. Mint két jövő s menő találkozánk utainkon, nem küldve, nem marasztva egymást. Nem emlékeztünk, nem panaszkodtunk, nem voltak biztatásaink; se az örömnek, se a fájdalomnak, se a reménynek itt szóvivője nem akadt; - 1850-ről beszélek. A pohár utolsó csengése elhangzott, kezet szorítánk, s Kerényi a hon véghatárai felé sietett. 1852 nyarán egy tudósítást hozának a hírlapok, mely szerint az óceánon túli hazában, az új-budai magyar gyarmattól távol, őrjöngési kínok között halt meg egy 30 éves ember, kinek hátrahagyott holmija egy útlevél volt s benne e név: Kerényi Frigyes.”
„Szívet cseréljen az, aki hazát cserél” – küldte utána bölcs tanácsát Tompa Mihály. Valószínűleg a hazaátültetést nem bírta ki a szíve.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. májusi számában)
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.