Juhász Dósa János: Mikola Anikó eltékozolt költészete

2021. október 04., 06:22

A hetvenes évek elején új nemzedék jelentkezett a szlovákiai magyar irodalomban. Tőzsér Árpád szerkesztésében előbb az Egyszemű éjszaka vers-, majd Duba Gyula szerkesztésében a Fekete szél prózaantológia jelent meg. Előbbiben kilenc, utóbbiban tíz pályakezdő kapott helyet, köztük Keszeli Ferenc, Varga Imre és Mikola Anikó nevével mindkettőben találkozhattunk. Míg a versösszeállításban Mikola egyedül képviseli a női nemet, addig a prózakötetben csatlakozik hozzá Kovács Magda is. Ötven év távlatából megállapíthatjuk, mindketten nemzedékük kimagasló, de ugyancsak ritkán szóló képviselői közé tartoznak.

Mikola Anikó református lelkész családjában született Jókán, így családjával gyakran változtatta otthonát. Deáki, Nagysalló, majd a Zselízi Gimnázium és a Tornaljai Mezőgazdasági Szakközépiskola következett, s az Új Ifjúság közli első versét 1962-ben. Pár év múlva már az Irodalmi Szemle Vetés rovatának állandó szerzője. Több kritikusa is megállapítja, Mikola teljes írói vértezetben lépett olvasói elé, így itt közölt írásainak többsége bekerült a két antológiába, sőt az antológia alkotói közül elsőként 1971-ben neki jelenik meg kötete. A Tűz és füst között 51 verset tartalmaz, ezt 1976-ban követi a Fák és hajók a szélben, majd 1979-ben a Madárnak lenni. Mivel nem tanulhat egyetemen (biológia szakos tanár szeretett volna lenni), újságíróként próbál megélni. A Kis Építő, majd a Nő szerkesztője, végül többéves kitérő után (a normalizációs időszak elején csak takarítónői állást tud vállalni) a Szlovák Rádió Magyar Adása fogadja be, ahol előbb a hangjátékok szerkesztésében vesz részt, majd élete utolsó éveiben a Világosság című egyházi műsort szerkeszti. Ekkoriban alig ír, azt is többnyire az íróasztalfiókjának. Inkább fordít, spanyolból, franciából. Elsősorban a Dél-Amerikában élő őslakos indiánok költészete foglalkoztatja. 1994-ben férje, Marián Minarovič képeivel még megjelenik egy karcsú verseskötet, majd itthagyja-e földi árnyékvilágot. Halála után Holtágsirató és A menekülés címmel jelenik meg egy-egy válogatáskötete verseiből, visszaemlékezéseiből és novelláiból, tisztelői díjat is elneveznek róla. „Nem a filozófia, hanem az érzelem felől alakítja élményeit” – írja Mikola Anikóról Görömbei András, s nagyon igazuk van azon kritikusainak, akik a legszebben szóló magyar költők közé sorolták. Tegyük rögtön hozzá: apokaliptikus hangsúlyai mértani pontossággal megjósolták korunkat, s ma olvasva a verseit és novelláit, elborzadunk: a hatvanas-hetvenes években volt egy ember, aki halálpontosan előre látta a közeljövőt, amelyben még ő is élhetne, ha el nem vitte volna a halálos kór, alig 52 évesen.

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. szeptemberi számában)