Szeptember első szombatján egy alig hatszáz lelkes kis faluban tartják a szlovákiai magyar alapiskolák tanévnyitó ünnepségét. A falu neve nem ismeretlen a fazekasmesterség szerelmesei, valamint azok előtt, akik számon tartják Dúdor István tragikusan fiatalon elhunyt festőművészt, aki a falu temetőjében nyugszik. Sokkal kevesebben tudnak arról (a falu kizárólag szlovák nyelvű honlapja sem), hogy a falu szülötte Moyzes Ilona írónő is, aki 1921-ben született a településen.
„Láng vagyok az alkony hamujában” – írta magáról Moyzes Ilona, aki Rimaszombatban érettségizett, majd Csehországba került, Moravská Ostravára. Itt kezdte újságírói pályáját, de előtte már a Prágai Magyar Hírlap gyerekrovata is közölte írásait.
A második világégés után egy ideig férje révén marad Csehországban, még jóval Mács József előtt találkozik Csehországba deportált magyarokkal, akiket meg is szólaltat érzelmesre hangolt riportjaiban. Az ötvenes évek végén fiaival (egyikük fotó-, másikuk festőművész lesz, s a tengerentúl keresik a boldogulásukat, míg harmadik fia tragikus körülmények között meghal) hazatér Pozsonyba, s bár nem sokan biztatják, az írást nem adja fel. Ugyancsak megkésve, 1965-ben Ostravai dalok címmel megjelenik egyetlen verseskötete. Ezt követően elsődleges műfaja a próza, témája szülőföldje mellett (Az utolsó fazekas) a második világháború borzalmai (Barnus bátyó), csehországi munkásélményei, de ír a legkisebbeknek (Szandi naplója, Szél herceg szerelme) is. A Szandi naplója egy ötéves óvodás kislány szemével láttatja a (nagy)világot. Pozsonyban Csemiczky László festőművésszel él együtt, talán ennek is köszönhető, hogy élettársa mellett más jeles honi festőművész (Weiner-Kráľ Imre, Mária Medvecká, Janko Alexy) lírai portréját is megrajzolja. 1973-ban Harangok címmel jelenik meg vékonyka, zsebméretű elbeszéléskötete, amely 16 rövidke írást tartalmaz. Ezt követi 13 évvel később a Barnus bátyó, amely a címadó, második világháborús kisregény mellett további öt, rövidebb lélegzetvételű írást tartalmaz.
„Moyzes Ilona prózai írásaiban mindvégig jelen van a költő. Már-már férfiasan sűrít, de amit elénk tár, azon érződik az asszonyi meglátás, s a meleg asszonyi szív. Nehéz lenne őt más szerzővel összetéveszteni” – írja róla egyik méltatója, értő olvasója, Ardamica Ferenc. „Mert elhagytam én az ősi földet,//s most hajszolt bánat, űzött kín vagyok,//ki téves úton, sántán botladoz,//a földön önmagam keresve,//míg felhők között zúgva vágtatok.” – foglalja össze gazdag életpályáját Moyzes Ilona, aki 1989 után fiaihoz költözik. Kanadában, majd Kaliforniában él, itt éri a halál 86 éves korában. Hamvait a fiai a Csendes-óceánba szórják. Szülőhazája csak hónapokkal később értesül a haláláról.
„Szülőhazánknak polipkarja van. Hazahív, szorít, de nem veszi el tőlünk a levegőt” – írja egyik írásában, s ez akár megfogadható üzenet lehet a tanévnyitó ünnepség résztvevőinek is. Ahogy üzen a szülőfalunak is. Moyzes Ilona Deresken született, érdemes lenne őt Štefan Dúdor (sic!) mellett számontartani(uk).
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. augusztusi számában)
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.