Juhász Dósa János: Szabados András balladája

2021. november 20., 10:35

Rossz időben, rossz helyre születtek. A harmincas években indul(na) el írói pályájuk, ahogy Rónay László írja egy tanulmányában: „a »hűvös magány« világa az övék, ahol rémülten, tapogatódzva keresik helyüket”. S mire feleszmélnének, többségüket elnyeli a háború. Szabados András bátyjával együtt színészcsalád gyereke. Szülei járják a magyar vidékeket, adonyi születésű apja egy időben Késmárkon, Gyöngyösön, Érsekújváron, Turócszentmártonban, Baján, Nyitrán és Hódmezővásárhelyen keresi a kenyerét, feleségével, Végh Gizella szubrettprimadonnával együtt. Nem csoda, hogy nagyobbik fiuk, Sándor Léván, míg öccse, András Lőcsén született. A magyar irodalomba a harmincas évek közepén kérnek belépőt Radnóti Miklóssal, a selmecbányai Flórián Tiborral, a tamásfalai Habán Mihállyal, ahogy Forgács Antallal, Vándor Józseffel, Friss Endrével és Govrik Elemérrel egyetemben. Vannak, akik nem élik túl a szörnyű világégést, vannak, akik évtizedekre vagy végleg elhallgatnak, vannak köztük olyanok is, akik az emigrációt választják, s a hatalom a nevüket is kiiktatja az irodalomtörténetből.

Szabados András első kötete 1935-ben jelenik meg Hajnalra köszöntlek címmel Buday György fametszeteivel. „A költő a szürke jelenből lázongó elevenséggel ontja egy teljesebb élet vágyképeit. Szabad formáiban csupa Pogány fohász, mámoros Áradozás, ujjongó Cantate és harcos magabiztatás; többnyire pongyolán és lelkendezve; ifjonti pazarlással. Elnyomottságról panaszkodik, de teli van életkedvvel. Városi, de teli a természettel. Az ifjúság heve serkenti valami harcra, melynek kontúrjai kissé bizonytalanok; de érezni, hogy szívesen vegyül olyan küzdelembe, mely az élet igazi felszabadulásához sodorja” – írja a kötetről a Kolozsváron megjelenő Korunkban Korvin Sándor, aki szerint hanghordozásban, jelzőkben és képekben igen erős Radnóti Miklós hatása is. Radnótival személyes ismeretségben vannak, hisz a Könyves című lap szerkesztőjeként több alkalommal is levélben fordul Radnótihoz, s ő maga is ír annak Kaffka Margitdolgozatáról („Hálásan köszönöm az immár ritkaságszámba menő Kaffka-könyvemről szóló kritikáját. Eddig a legszebb írás, ami róla jött.”). Gyarmati Fanni viszont a férje epigonjának nevezi a költőt. Ebben az évben jelenik meg Szabados András bátyjának, Sándornak főleg aktivista hatást mutató verseskötete is, A lélek hullámhosszán címmel. Két évvel később Lengyel Lajos olajmetszeteivel megjelent Növekvő árnyék című, hangjában is elkomoruló verseskötetét az 1935 őszén elhunyt édesapjának ajánlja. Bátyjával és édesanyjával együtt túlélik a világháborút, s 1947-ben Janovits István rajzaival jelenik meg a Varga Péter balladája című vékonyka kötete a Magyar Téka kiadásában, amelynek végén beharangozza a következő évben esedékes Lüktető magány címmel tervezett új kötetét. Bátyjának még 1945-ben jelenik meg magánkiadásban Dokumentum – Versek és versmögöttiségek címmel egy kötete.

Amíg ő a Népszavánál, majd a Tankönyvkiadónál dolgozik, Sándor segédszínészkedik a Néphadsereg Színházában és az Operaházban. S itt szinte minden szál megszakad. Csak annyit tudunk, hogy 1957. szeptember 15-én meghal (bátyjáról még ennyit sem). A lexikonokban (ahol egyáltalán felbukkan) megírják, hogy 1981-ben Estefelé, alkonyatkor címmel megjelent egy posztumusz kötete. Szépen hangzik, de nem igaz. A müncheni Szabados András ugyanis nem az a Szabados András, hanem egy tőle két évvel idősebb, Magyarkanizsán született dilettáns, aki felesége illusztrációival „követett el” egy időskori családi verses emlékkönyvet.

 

(Köszönet a cikk megírásához nyújtott segítségéért Elbéné Mester Magdolnának.)

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. novemberi számában)