Juhász Dósa János: Szeberényi Lehel, a derékhad szatirikusa

2021. július 17., 08:29

Losoncon született, itt írta első szövegeit, s hiába voltak Móricz Zsigmond biztató szavai („Neked, fiú, írnod kell!”), még az érettségi előtt eltanácsolták szülővárosából. Végül Bánrévén érettségizik le, s azonnal bele is vág a nagybetűs élet közepébe. Újságíró (Miskolci Szabad Szó, Északi Szabad Szó, majd a Szabad Szó budapesti szerkesztősége) lesz, átesik a sematizmus gyerekbetegségén, és szerencsésen kinövi azt. 1956-ban, még a forradalom előtt megírja a korszak első szatirikus regényét (Szalmácska), s a groteszk, ironikus hang később is meghatározó eleme lesz az írásainak.

Még a Szabad Szó szerkesztőségében megismerkedik a nála pár hónappal fiatalabb Sarkadi Imrével, akivel elválaszthatatlan jó barátok lesznek, de ő sem tudja megakadályozni annak tragédiáját. Viszont két könyvében (Családi körben, Emlékek völgye) is emléket állít a kor lázadójának, aki a Körhintával, az Elveszett paradicsommal, az Oszlopos Simeonnal, A gyáva című kisregényével írja be magát a magyar irodalom aranykönyvébe. Évekig a Kortárs rovatvezetője, s mint ilyen, a későbbi nemzedékek sok-sok tehetséges tagját, így Bodor Ádámot, Kornis Mihályt, Esterházy Pétert, Temesi Ferencet indítja el az íróvá válás útján. Ez utóbbi egyik beküldött munkájáról írja: „Semmiségből sűrű világot teremt. Csak modorait nem tudom megszokni, noha itt már kevesebb van belőle.”

Neki is vannak írói tervei, amelyekből néhány megvalósul, mások nem. A Szalmácska után írja meg a Lépcsők a felhőbe című szatirikus regényét, amelynek főhőse egy naiv, jóindulatú, juhászból lett bányaigazgató, ám az igazi országos sikert az 1966-ban megjelent, s 1970-ben, Alfonzó címszereplésével filmre vitt Jeromos, a kőfejű című regénye hozta meg, amely máig a kor, a szocialista életvitel egyik legjobb szatírájának számít. Az egyén felelősségét firtatja a Tibike Tartaroszban című regényében, amelyet sokan tartanak Sánta Ferenc Az ötödik pecsét című regénye ikerdarabjának. Karinthy Frigyes Így írtok ti című művének a folytatásaként írja meg A költő és őrangyalai kötetét (nálunk később majd Duba Gyula vetemedik hasonló csínytevésre), s mivel folyamatosan jegyzetel, több kötetben is papírra veti emlékeit. 1980- ban jelenik meg szabálytalan életrajza, az Emlékek völgye, amelyben eszmélése losonci emlékeitől kezdve Bánrévén és Miskolcon át eljut Leányfaluig, ahol élete utolsó évtizedeit tölti a családjával. A rendszerváltozás után jelenik meg perui úti élményeit sorjázó vaskos kötete, majd már a halála után születésének 80. évfordulója tiszteletére Szentendrén kortársai emlékeznek rá.

Csendben, észrevétlenül hagyta itt e földi árnyékvilágot. „Azt se tudtam, mikor halt meg” – csodálkozik el Kertész Ákos, amikor véletlenül felfedezi a halálhírét hónapokkal később egy irodalmi lapban. Bár az ún. „derékhad” íróinak oszlopos tagjai közé tartozott, rossz időben élt, s a rendszerváltás után a mosdóvízzel együtt kiöntötték őt is. Ordas hiba, művei nemcsak egy kort mutatnak fel a maga fonákságaival együtt, de emlékiratai a kort meghatározó figuráit is életközelbe hozzák.

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. júliusi számában)