Károsi Panni: Mentsvárunk a bizonytalanságban – Dr. Hódi Sándor pszichológus anyanyelvről, kultúráról, identitásról

2021. március 06., 20:36

Érdekes kérdés a nyelv és a tudat kapcsolata. Vajon meghatározza-e az anyanyelvünk a gondolkodásunkat, és milyen hatással van ránk a többnyelvűség? Másképp érzünk, másképp gondolkodunk vajdasági magyarként, mint tennénk ezt más körülmények között? Mekkora szerepet játszik önazonosságunkban a kollektív identitás, miért fontos az anyanyelvápolás? Dr. Hódi Sándor pszichológus évtizedes tapasztalattal rendelkezik a pszichológia és a beszélt nyelv közötti kapcsolat tanulmányozásában, foglalkozott az önazonossággal és a nemzettudattal, az adai II. helyi közösség egykori titkáraként pedig a közösségszervezésben is szerepet vállalt. A szakembert többek között a nyelv és a tudat összefüggéseiről, a kisebbségi létről és a kisebbségi helyzetben alkalmazott megküzdési stratégiáinkról kérdeztük.

Ózsvár Péter alkotásai

– Pszichológiai szempontból mivel jár a nemzeti kisebbségi lét?

– A nyelv és a tudat problémája régebbi keletű, mint maga a pszichológia tudománya. A pszichológia megjelenése sem vezetett ezen a téren gyors és látványos eredményekhez. Olyannyira nem, hogy a gondolkodás és a beszéd, a tudat és a lelkiállapot viszonya ma is az egyik legkevésbé kidolgozott, legtalányosabb kérdése a lélektannak.

Az ember kisebbségi helyzetben sokszor nem találja helyét: nem tudja, hol van, miért van, kihez tartozik, hányadán áll magával és másokkal. Hiányoznak azok a szilárd pontok, amelyek eligazításul szolgálnának, tartós és szilárd önazonosságot biztosítanának számára. A bizonytalanság, tévelygés, konfliktusok abból adódnak, hogy a különböző identitáskategóriák – a nemi, családi, etnikai, vallási, regionális, kulturális viszonyok vonatkozásában – nem mindig és nem mindenütt egyformán fontosak, kívánatosak az adott társadalmi rendszer és politikai hatalom szempontjából. Olyannyira nem, hogy különféle manipulációval, nyomással próbálják az embereket irányítani, önnön megítélésünket illetően „megfelelő” belátásra bírni.

– Milyen következményei lehetnek annak, ha valaki több kisebbségi csoportnak is tagja?

– Az identitás változásának színei, jelei, fokozatai jól ismertek a kisebbségek életében, akik ezen a téren mindig kisebb-nagyobb nyomásnak, üldöztetésnek, „agymosásnak” vannak kitéve. A kisebbségek között mindig magasabb a devianciák és a pszichés betegségek aránya, ami identitásbizonytalanságukból fakad. Ezeket a kérdéseket valójában már Kodály* a múlt század elején föltette, hiszen nyelvészeti kérdésekben is naprakész volt mindig.

Az identitás „útvesztőiben való tévelygés” sokkal általánosabb jelenség, amint azt hinnénk. A kollektív identitás keretei szinte állandóan átalakulóban vannak. Senki sem tudja megmondani, hogy a napjainkban észlelhető folyamatok hová fognak vezetni: egy új, „nemzetek feletti” kategória irányában tágítják-e önazonosságunk kereteit, vagy ellenkezőleg, a nemzeti, etnikai, vallási, kulturális, regionális identitáskeretek reneszánszát eredményezi?

– Miért fontos a vajdasági magyar kisebbség számára az anyanyelvhasználat, a magyar nyelven való tanulás?

– Kollektív identitás hiányában, illetve annak gyengülésével az ember, a korábbi helyzettel ellentétben, mindjobban individualizálódik, feloldódni látszik valamilyen megfoghatatlan „egységben”, „nagy egészben”, és túlnyomórészt személyes, „privát” történeteire, pillanatnyi érdekeire hagyatkozva próbálja meghatározni önmagát és emberi mivoltát. A történelem tanúsága szerint azonban az a nép, amelynek tagjai közt hiányzik az összetartozás társadalmi tudata és a szolidaritásérzés, amely nem ápolja nyelvét, közösségi tudatát, szokásait, előbb-utóbb eltűnik a Föld felszínéről. A szilárd identitáskeretet az anyanyelvi képzés alapozza meg.

A Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület 50. évfordulóján az első kérdés, ami felmerült bennünk, hogy az anyanyelvű képzés lehetőségétől függően változott-e a magyar nyelv – az írás és a kiejtés – az elmúlt időszakban. Ha igen, milyen irányban, és milyen okok állnak a változások mögött?

A magyar nemzethez való tartozás is különböző lehet az anyaországi és a határon túli magyarok körében. Amíg egy anyaországi magyar számára magyar identitása elvileg „magától értetődő”, egy Magyarországon született és ott élő személy „természetesnek” tekinti, addig egy határon túli magyar számára sokféle fájdalommal, keserűséggel, büszkeséggel van telítődve. Sokkal gyakrabban és intenzívebben foglalkozik egy kisebbségben élő magyar a saját nemzeti mivoltával, mint anyaországi nemzettársai.

– Hogyan lehet sikeres a vajdasági magyar közösség a nyelvhasználat által?

– Az önazonosság-meghatározás, amely a nemzeti identitást is magában foglalja, nem kötelező a mai Európában. Ellenkezőleg, az, hogy kik vagyunk, honnan jövünk, hova tartunk, miben hiszünk, mit akarunk, hogyan gondolkodunk, főként egyéni benyomásokon nyugszik, nem kötelezően jelentik egyik vagy másik etnikai csoport tagjai számára ugyanazt. Mindenki más helyzetből látja identitását. Van, aki jobban ragaszkodik magyarságához, mások hajlamosak azt feladni, más népekbe beolvadni. A nemzeti identitást mindenképpen örökös kompromisszumkeresés jellemzi, attól függően, hogy kikkel, milyen közösségekkel kénytelen megosztani gondjait és mindennapjait.

Minden magyarságtudatot és magyar nyelvtudást erősítő gesztus (iskola, törvény, kultúra, program) része annak a kultúrharcnak, amit az elszakított nemzetrészek és az anyaországiak túlnyomó többsége folytat a nemzetellenes erőkkel és eszmék hordozóival szemben. Ez a harc tudattalanul is folyik bennünk, ha idegen nyelven vagyunk kénytelenek beszélni. Ennek a helytállásnak a sikeréhez nagyban hozzájárulnak a nyelvvédelmi küzdelmek. A Szarvas Gábor egyesület rendezvényeivel és kiadványaival egyik fontos oszlopát jelenti ennek a harcnak. Immár 50 éve a magyarságtudat erősítését szolgálja. Óriási szükség volt és van erre a kultúrharcra, hiszen a nemzetellenes erők hatalmas vehemenciával gátlástalanul rombolnak, támadnak. Talán nincs is fontosabb feladat számunkra, mint megerősíteni nemzettudatunkat, lelki összetartozásunkat, mert csak ez az összetartozás-tudat az, ami a mindent felőrlő, mindent maga alá gyűrő pénzhatalom ellenében lélekben erőt ad. Nehéz ez a küzdelem, fárasztó, kockázatos, hiszen tudjuk, pénzzel könnyűszerrel szét lehet verni, lehetetlenné lehet tenni a szellemi élet maradék harcosait is.

Dr. Hódi Sándor - Fotó: Gruik Ibolya

– Hogyan befolyásolja a nyelvhasználat a gondolkodásunkat?

– A nyelvre sokan hajlamosak kizárólag úgy tekinteni, mint az emberi kommunikáció eszközére. Ezzel szemben a nyelv – a beszéd és az írott szó – az ember egyediségének, lelki sajátosságának egyik leglényegesebb összetevője, a személyiség meghatározó eleme. Nyelvben jut kifejezésre az ember valóságismerete, látás- és gondolkodásmódja, értékrendszere, életérzése, szuverén egyedisége.

A szakmai és hivatalos diskurzusok, az olvasmányok, előadások, a dolgok értelmezése, verbális programja hozzájárul az emberi lélek megértéséhez. Azt is mondhatnánk, hogy ezek az elemek a tudatosság különböző szintjén működnek. A több különböző nyelvet beszélő emberek eltérő szemlélettel (kultúrával) közelítenek az egyénben működő erőkhöz, motívumokhoz, félelmekhez. Erről a jelenségről írja Kosztolányi Dezső a Nyelv és lélek című írásában: „Ha idegen nyelven társalgunk, bármennyire is otthonosak vagyunk benne, bizonyos idő, egy vagy több óra múltán, kifáradunk. Érdeklődésünk lankad, tompul: pihenni vágyunk.” Kosztolányi szerint ilyenkor a lélek elfárad, és visszakívánkozik az anyanyelvhez. Az anyanyelv ugyanis az egyetlen, ami nem fárasztó a lélek számára.

Anyanyelvünket manapság – szenvtelen tudományoskodó kifejezéssel – sokszor „reflexnyelvnek” szokták nevezni. Az anyanyelvhasználat joga azonban korántsem csak politikai és jogi kérdés, hanem a legalapvetőbb emberi szabadságjogok egyike. Ezért fontos az anyanyelvű iskoláztatás biztosítása az óvodától az egyetemig. Ennek hiányában a gondolkodás folyamata zavart szenved, az asszociációs láncolatok megszakadnak, a fogalmak elkuszálódnak. Az anyanyelvű oktatás teljes vertikumának, illetve a közéleti nyelvhasználat szabadságának a hiánya ún. „kentaur személyiségek” kialakulásához vezet, akik deréktól lefelé gondolkodnak anyanyelvükön, deréktól felfelé a környezet nyelvén. A nyelvhasználat teljes körű szabadságának a hiánya, az anyanyelven való ismeretszerzés és gondolkodás háttérbe szorulása önbizalom nélküli, lesütött szemű emberekké teszi szerte a világon a kisebbségeket.

– Mit él meg az a gyerek, akinek szerb nyelven kell tanulnia, holott otthon csak magyarul beszélnek?

– A személyiség kialakulása és a lélek sérülése szempontjából voltaképpen már az is probléma, ha a kisebbségek számára a nyelvhasználat joga formálisan ugyan biztosítva van, de a valóságban, szociológiai szempontból az egyik nyelv a másik nyelvhez viszonyítva alárendelt helyzetben van. Ez esetben a domináns nyelvi normák károsítják az alárendelt helyzetben levő kisebbségi nyelvi normákat. Ami nemcsak azzal a következménnyel jár, hogy a kisebbségek anyanyelvében egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az idegen szavak, hanem – mivel a szavak mindenkori lelkiállapotunk szimbólumai – ezzel párhuzamosan a kisebbségiek kezdik többre tartani maguknál a többségi nyelven beszélő embereket. A vajdasági magyarság egy részénél tapasztalható kisebbrendűségi érzés gyökereit is ebben kell keresnünk. A családban használatos nyelv afféle „konyhanyelv” marad számukra.

Az alárendelt nyelvi normák (a „konyhanyelv”) miatt a kisebbségek kevésbé válnak érdeklődővé és befogadóvá nyelvi kultúrájuk kincsei iránt, és ezzel párhuzamosan közösségükhöz is valahogy úgy viszonyulnak, mint a vidéken élő szegény rokonaikhoz. Más szóval, a nyelvi egyenjogúság hiányában fokozatosan csökken a hátrányos helyzetben levő népesség belső kohéziója, kultúrája, ami serkenti az asszimilációt, a kisebbségek önfeladását, többségi népbe való beolvadását.

Hegel szerint egy nép mindaddig barbárnak tekinthető, amíg az emberiség által felhalmozott ismeretanyagot nem tekinti saját tulajdonának, s nem jut el odáig, hogy azokat a maga nyelvén ismerje meg. A nyelvi egyenjogúság és a nyelvművelés tehát korántsem csak nyelvészeti probléma. Mindez az UNESCO javaslatára vált felismertté, amikor meglehetősen későn, 1999-ben február 21-ét az anyanyelv nemzetközi napjává nyilvánították.

– A vajdasági magyarokra – attól függően, hogy egy adott településen milyen arányban élnek a szerbekhez képest – különböző megküzdési stratégiák jellemzőek?

– Az arányokból adódik a kölcsönös nyelvismeret természetes igénye vagy egyik-másik nyelv fontosságának alábecsülése. Az aránytalanságokon a nyelvi jogok elismerésével lehet változtatni.

A minap megragadta a figyelmemet a tartományi ombudsman közleménye, mely szerint az anyanyelv használata és ápolása az egyik legfontosabb kulturális jog. Jelenleg a világon mintegy hatezer nyelvet beszélnek. Fájdalom, minden második héten eltűnik egy nyelv, becslések szerint pedig a 21. század végére a nyelvek közel fele fog eltűnni. Ezzel együtt a sajátos kulturális hagyományok és az identitás megőrzését és ápolását lehetővé tevő feltételek is megszűnnek. Napnál világosabb, hogy a globalizációval a világ gyors ütemben szegényedik. Azt is mondhatnánk, hogy a világon nem fordítanak kellő figyelmet a nyelvi jogok egyenlőségére, az anyanyelvek szabad gyakorlásának lehetővé tételére.

– Lehet egyáltalán jellemzőt mondani, vagy mindenkinél máshogy alakul?

– A Vajdaságban fellehető nyelvek ápolása terén elvileg nincs okunk panaszra, más kérdés, hogy gyakorlati téren még súlyos hiányosságok vannak. Nagy gondot jelent az is, hogy az emberek élethelyzete, felfogása, életstratégiája az adott lehetőségekkel sem mindig él. A nyelvvédelmet és a nyelvi jogokat sokszor századrangú kérdésnek tekinti. Gondoljunk csak a nagyarányú kivándorlásra, a vegyes házasságokra, az asszimilációra…

– Milyen megküzdési stratégiákat alkalmazunk a kisebbségi létből fakadó problémákra? Jól tesszük-e, vagy másképp kellene?

– A társadalmi tudat deformációjának a következtében az emberek hajlandóak elfelejteni, hogy anyanyelvi ismeret nélkül nincs teljes értékű ember. Az a társadalmi nagyvonalúság sem magától értetődő, hogy politikailag az anyanyelvi világnap lassan formálissá válik, a világon egyre kisebb gondot fordítanak nyelvvédelemre, a nyelvi jogok gyakorlásának lehetővé tételére.

– A gyerekeink ezeket a stratégiákat továbbviszik? Alakítanak ki újakat?

– Társadalmi és pszichológiai vonatkozásban csak közösségben, másokhoz való kapcsolataink révén válunk teljes értékű emberré. Viszonyainkhoz, kapcsolatainkhoz, körülményeinkhez igazodunk, ezek változásával viszont mi magunk is változunk, szétfolyunk, elbizonytalanodunk. Ebből a szempontból a nagy kérdés az, hogy milyen irányt vesznek a változások a világban, hiszen szerepeinkben, viszonyainkban, identitásunkban mi magunk más értékek hordozóivá, más személyiségekké változunk, valamint ezek a személyi változások további társadalmi, kulturális, politikai, gazdasági változásokhoz vezetnek. Felmerül a kérdés: ezektől a változásoktól élhetőbbé vagy élhetetlenebbé válik a világ, alkalmazkodóképességünknek, rugalmasságunknak – lelkünknek köszönhetően emberségesebbé válunk, vagy elviselhetetlenné valamennyien?

Ez annak a társadalmi diskurzusnak a tétje, amely jelenleg az egész világot jellemzi, és lassan a feje tetejére állít mindent. Évszázados „rend” van megszűnőben. Ebben a kifordult világban egyetlen mentsvárunk a nyelvünk, a hitünk, a kultúránk, amely eddig a pusztulástól megóvott bennünket. Vajon meddig?

 

* Jelentés a magyar nyelvről. (2006–2010). Új szavak, kifejezések (1998–2010). Szerkesztette Balács Géza

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. február 20-i számában)