Meglehetősen szokatlan, hogy egy történelmi narratívában a cselekmény-központúságot látszólag háttérbe szorítja a szerző azzal a deklarált céllal, hogy teret engedjen a lélektani regényekre jellemző belső monológoknak. Tallián Mariann A szegények fejedelme című regényében ezt a módszert választotta: elbeszélését sűrűn átszőtte a lélekben zajló történések leírásával, hogy történelmi ismereteink felfrissítése közben rendhagyó módon fesse meg II. Rákóczi Ferenc portréját. Eltöprengésre érdemes, üdítő dichotómiát tapasztalhatunk a szövegtestben, a kinti és a benti világ – azaz a történelmi helyszíneken realizálódó, valamint a tudatban végbemenő történések – sajátos keveredése által.
A szerző, miközben megidézi a fejedelem fordulatokban gazdag életútját, és kauzális összefüggésekkel mutat rá a szabadságharc kirobbanásához vezető direkt és közvetett okokra, bepillantást enged olyan történelmi eseményekbe, mint a munkácsi vár ostroma, a szatmári békekötés, vagy akár a Habsburg abszolutizmus ellen küzdő Rákóczi rodostói száműzetése. A Zrínyi Kiadó által ifjúsági regényként definiált narratíva fundamentumát történelmi események adják, ugyanakkor szépen megrajzolható az ív, ahogyan a fő karakter lelkében zajló történések kulminálódnak. Ennek köszönhetően II. Rákóczi Ferenc bemutatása nem merül ki a történelmi emlékezetben élő hős hadvezér idealizált-mitizált alakjának megidézésével. Figyelmet érdemel Tallián Mariann érzékeny, már-már pszichológiai hitelességű jellemábrázolása: történetmesélésének konstans elemei azok a gyötrődésekről, bizonytalanságokról tudósító belső monológok, amelyek ráirányítják a figyelmet II. Rákóczi Ferenc szenzitív alkatára, gazdag színekkel árnyalva személyiségét. Nincsenek negligálva, sőt a szerzői szándék szerint súlypontozva vannak azok a lelki vívódások, amelyekkel II. Rákóczi Ferenc – fejedelmi pozíciójának minden felelősségével – döntéshelyzetei során szembesült. Hiteles források felhasználásával egy-egy történelmi esemény előzményét, adott esetben a szabadságharc előkészítésének folyamatát meséli el a szerző, miközben egyre többet és mélyebben monologizáltatja a főhőst, hogy a bensőben zajló történések megszövegezésével a személyére nehezedő súlyt érzékletesen szemléltethesse. Nemcsak a történelmi eseményeket ábrázolja hitelesen a szerző, de II. Rákóczi Ferenc karakterizálásához is elsődleges forrásokat használ. Többek között Rákóczi francia- és törökországi száműzetésében írt Egy bűnös vallomása című művét, melyet az önéletrajzi irodalom különleges darabjaként tartanak számon, s amely betekintést enged a fejedelem lelki küzdelmeibe, kiszolgáltatottságába, bizonytalanságaiba. A szerző tehát primer forrásra – Rákóczi önábrázolására – támaszkodik, hogy korrigálja, de legalábbis kiegészítse a köztudatban élő mitizált fejedelemképet. Ennek okán meglehetősen hiteles hangon szól ki a narratívából az önmagát kritikus figyelemmel szemlélő, szenzitív ugyanakkor diszkurzív és analitikus alkatú főnemes. A történelmi eseményekhez – adott esetben a szabadságharchoz – vezető út előzményeit úgy írja le a szerző, hogy ezeknek a személyiségjegyeknek kiemelt figyelmet szentel, s ennek következtében a politikus-hadvezér látásmódjának sajátosságát, helyzetelemzéseinek és következtetéseinek folyamatát is az olvasó elé tárja.
Figyelemre érdemesek a szövegtestből kirajzolódó szakrális motívumok, melyek ugyancsak konstans elemei az elbeszélésnek. A 235 oldalas regény majd minden fejezetében találunk közvetlen utalást arra vonatkozóan, hol és milyen módon volt jelen Isten a fejedelem mindennapjaiban, döntéshelyzeteiben. Rákóczi istenhite, istenhívása és fohászai erős pillérei a szövegkorpusznak, az isteni gondviselésbe vetett kikezdhetetlen bizalom pedig integráns része személyiségének.
Tallián Mariann lélekábrázolással sűrűn átszőtt történelmi regénye merész és izgalmas elbeszélés, az pedig egyenesen unikumszámba menő vállalás, hogy egy sajátos elbeszélési módszerrel, az úgynevezett tudatfolyam-technika alkalmazásával a főnemes lelkében és fejében zajló folyamatokba is bevilágít, amivel komplexebb képet ad a haza szabadságáért összeszövetkezett magyar rendek vezérlő fejedelméről.
Üdítő frissességgel reflektál a szövegre Cserkuti Dávid sejtelmes képuniverzuma: a képregényes munkáiról ismert művész a regény borítóját, valamint a belső illusztrációkat készítette.
(Tallián Mariann: A szegények fejedelme – II. Rákóczi Ferenc. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2021.)
Én úgy mondom, ahogy a Pap Sanyi meséte. Ő a katonaságná, mer bërukkótatták, nem szerette, hogy szerbű komandóztak. Oszt akkó ēdöntötte magába, hogy mëgszökik. Nem tudom, hun vót katona, de azt tudom, hogy hídon köllött átmënni. És mikó mënt, mikó ēdöntötte, hogy mëgszökik, rögtön ēdobta a sapkát mëg az opaszácsot[1] is. És mikó a hídon mënt át, rögtön ēfogták, és vitték bë a kaszárnyába, és ugyë ottand vojni szúd ra[2] adták. Katonai bíróságra. Mikó őtet hallgatták ki a bíróságon, kérdezték, mé akart ēszökni, mëg hova.
„Az 1973-as esztendő valóssággal a magyar költészet évének tekinthető”[1] – olvashatjuk az ötven évvel ezelőtt megjelent Magyar Hírlap hasábjain. 1973-ban, ahogyan idén is, három nagyszerű magyar költő születésnapjának kerek évfordulóit ünnepelhetjük. Ünnepeljük is, méltón emlékezve a kétszáz éve született Madách Imrére, aki az 1862-ben megjelent Az ember tragédiája című drámai költeményével ma is érvényes, az élet értelmével és az ember feladatával kapcsolatos kérdéseket feszeget.
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?