„Írsz rólam?
Hogyha élek. S ha lesz még majd kinek.”
(Második ecloga)
Különleges és egyben rendhagyó templomban verset mondani – kezdte előadását Tóth Péter Lóránt a Magyar Írószövetség kijelölt rendezvényhelyén. S valóban – nem tudni, hogy csupán a térnek köszönhetően-e, de – a közönség minden porcikájában érezhette a nem kevesebb, mint egy órán át tartó katartikus élménysorozatot. A magát versvándorként emlegető előadó Radnóti Miklós halálhoz vezető útjára hívta vendégül hallgatóságát, amelynek a Most felfújom a mellem… című költemény teremtette meg alaphangulatát. Egy olyan meg nem szűnő, folyamatosan pulzáló hangulatot, melynek hatásától még talán a kilépés pillanatában sem szabadulhatott, aki értő füllel és legfőképp szívvel hallgatta költőnk megrázó utazástörténetét. Tóth Péter Lóránt pedig már a legelején hozzá is tette: „ha ma ennyi ember összejön ennek a fiatalembernek a nevében, akkor azt gondolom talán nincs akkora baj a világban, mint amennyire próbálják ezt belénk ültetni.” Elmondása szerint ugyanis Radnóti Miklós költészete, élete, s főként haláláig vezető utolsó hat hónapja óriási tanulsággal szolgálhat a ma emberének, 2022-ben. Az előadó, hogy kellőképpen szemléltesse Radnóti életünkre ható erejét, személyes történeteit is megosztotta közönségével, amelyből kiderült, nem kevesebb mint egy családot köszönhet a költőnek és az ő verseinek. A szerelem és család mellett pedig egyúttal egy máig tartó célt is magáénak tudhat, a Kárpát-medence teljes megismerését, ahová magával viszi a költőről szóló előadásait is. Arról a költőről, kinek a vállára hatalmas keresztet tett az Isten, mégis az élet szerelmese volt, s még a halál szüntelen közelségében is versei által próbálta szebbé tenni a világot.
A templom szószékére kifüggesztett – s az út porától kissé befeketített – fehér zászló tökéletesen ábrázolta a Borból induló haláltusát, a meg nem szűnő félelmet, kétségbeesést, valamint a szerelemben és a versekben való kapaszkodást, mely a végsőkig mintegy őrangyalként követte Radnóti Miklós lépteit. Tóth Péter Lóránt mérnöki pontossággal mutatta be közönségének az említett útvonalat, a történelmi tényeket pedig a költő verseinek elszavalásával egészítette ki és tette átérezhetővé, jelenvalóvá. Ahhoz pedig, hogy belülről tudjuk szemlélni a láger szörnyűségeit – mondja Tóth – nem mást kell megidéznünk, mint magát a költőt.
Hallgatva a megdöbbentő sorokat pedig, világossá vált mindenki számára, hogy a szerelem, a remény, hogy visszatérhet kedveséhez tartotta vissza a kétségbeesett belenyugvástól egy olyan életbe, melyet nem ő választott magának. Előadónk továbbá azt is elárulta, hogy a költő felesége, Gyarmati Fanni – aki meglehetősen hosszú életet élt – sosem ment újra férjhez, hátralévő éveit férje emlékének megőrzésére és felelevenítésére szánta.
Az elején volt esélye hazamenni – tette hozzá Tóth –, az élet, a menekülés végig ott volt a nyakukban, de a halál mindig közelebb merészkedett, s így végérvényesen megpecsételte a költő sorsát. Radnóti ugyanis többször is elveszítette a szabadulás lehetőségét, számos tömeggyilkossággal kénytelen szembenézni, a saját sírjukat megásó emberek gyötrődésének állandó szemtanúja, miközben érzi, a halál őt sem kerülheti el. Tóth Péter Lóránt azt is hozzátette, hogy 2022 februárja előtt mindez csupán a Ryan közlegény megmentése típusú filmek megnézésével kerülhetett közelebb az emberekhez, ma azonban elég bekapcsolni a tévét, hogy átérezhessük a Radnóti által leírtakat. A napjainkban zajló szomszédos háború – természetesen különböző ok-okozati összefüggései vannak, de – egy valamiben nagyon is rokonítható a költő korában megéltekkel: ártatlan emberek akaratuk ellenére fognak fegyvert és harcolnak – mondhatni értelmetlen – hatalmi célokért. Van amit azonban még a háború kegyetlensége sem képes kiölni az emberekből – mondja Tóth – ez pedig az együttérzés, a segítségnyújtás lángja, melyet hozzánk hasonlóan, Radnóti is megtapasztalt a veszedelmek során. Az előadó történetéből ugyanis kiderült: Belgrádban megjelent az Isten karja – a szerbek elkezdték bedobálni az ételt a több napja éhező menetbe.
„Egy nap, fél nap, pár óra – ennyin múlott.” – mondta a történet végéhez közeledve Tóth Péter Lóránt, aki ezután a Radnóti által megírt négy razglednica létrejöttéről mesélt a hallgatóságnak, majd fölmutatott egy képeslapot. A razglednica – mint kiderült – ugyanis ezt jelenti, képeslap, melynek jelentősége több szempontból is megmutatkozik. Pontosan egy képeslapnyi ideje és energiája volt Radnótinak ezeket a pillanatnyi benyomásokat összegyűjteni, miközben a halál könyörtelenül ott lihegett a nyakában. A versvándor elszavalta mind a négy razglednicát, s a közönség könnyeivel küszködve hallgatta Radnóti záró gondolatait, melyeket hozzánk, olvasókhoz intézett október 31-én, amikor is pontot tett utolsó versének – és egyúttal földi életének – végére. „Vajon képesek vagyunk 2022-ben mélyebbre menni annál, mint hogy ez egy szomorú történet?” – tette fel a kérdést Tóth Péter Lóránt. Elmondása szerint ugyanis meg kell látnunk a történet mögött megbúvó értékeket, melyek útmutatóul szolgálhatnak saját életünkben. Radnóti Miklós versei segítségével még a „pokolban” is megteremti földi mennyországát – s habár lábai viszik előre, mégis tudja, hogy csak addig mehet, míg lélekben erős tud maradni. Az előadó szerint erősnek kell maradnunk egy olyan élethelyzetben, amikor a tévében, valamint az internet világában rejtőzködő, pánikot és kétségbeesést keltő erők megpróbálják elvenni tőlünk azt a titkot, amit Radnóti Miklós is nagyon jól tudott: a csend erejét.
Tóth Péter Lóránt életét megpecsételte az a kis fekete füzet, amit magyartanára adott a kezébe 14 évesen és amit most is a kezében tartott közönsége előtt. Zárásképp pedig bemutatta utazását Radnóti nyomában, Bortól a halálig, amit megpróbált a lehető leghitelesebben véghez vinni. Az utazásból egy film is készült és a mindössze négy percet felölelő előzetesből is tökéletesen látszik: gyötrelmes, megrendítő és egyben megható volt számára végig járni Radnóti halálhoz vezető útját. Azonban nem volt egyedül, az az ember állt mellette, aki Radnóti megismertetésével teljesen meghatározta a versvándor hátralévő életét – magyartanárával együtt tették meg az utazás egy jelentős szakaszát. S mint ahogy neki is akadt támasza ezen a gyötrelmekkel teli úton, úgy ő maga is végigkíséri mindazokat, akik még szívükben őrzik a nagy magyar költő, Radnóti Miklós életének és költészetének emlékét.
Rozsnyón, e nagy múltú gömöri bányavároskában akkortájt a „legbecsületesebb” fogadó alighanem a Fekete Sas lehetett, mert Petőfi ott szállt meg. A fekete sas mint Rimaszombat címere úgy került Rozsnyóra, hogy a 19. század közepén a két város két legnagyobb fogadója címert cserélt. Így lett Rimaszombaté a három rózsa. Az iglói barát, Pákh Albert is Rozsnyón született, tán ezért is különös, hogy Petőfi alig ejt pár szót e gazdag történelmű bányavároskáról.
Az előző részben odáig jutottunk, hogy Rácz Sándor az örökösei elmondása szerint ismerte Petőfit, és az erről fennmaradt történet eseményei az 1849. április 5-ei, gyulafehérvári ágyúzással azonosíthatók, ahol mind Petőfi, mind Rácz jelen voltak. A családi legendárium úgy tartja, tíz évet töltött Oroszországban hadifogolyként. Fennmaradt két, a feleségeihez fűződő történet is.
Rácz Sándor 1848/49-es honvéd története teljesen szokványos: először tizedesként szolgált Bem József seregében, majd a tábornok egy új honvédzászlóaljat hoz létre, ahová áthelyezi a tapasztalt katonát, és egyben alhadnaggyá nevezi ki. Különleges viszont a hozzá fűződő legendárium: örökösei szerint ismerte Petőfit, majd tíz évig volt Oroszországban hadifogoly. Ma jelöletlen sírban nyugszik a bölöni (Erdővidék, Háromszék) református templomkert kapujának bal oldalán, évtizedekkel ezelőtt összetört sírköve végképp elkallódott.
A 125 éve született Tamási Áron munkássága előtt tisztelgett a június elején Erdélybe érkező Irodalmi Karaván. A Petőfi Kulturális Ügynökség kiemelt programjának keretében, a budapesti bemutatót megelőzően Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában mutatták be dr. Sipos Lajos irodalomtörténész nemrégiben megjelent „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” című könyvét.
Elhívtak Balatonberénybe, ahol a szőlőhegyek (szőlődombok) között Hamvas Béla-borút, csaknem körút jött létre, kis táblákkal, idézetekkel és egy meseszép balatoni látványt nyújtó kilátóval. Állítólag itt írta Hamvas A bor filozófiáját. Bort ugyan nem találtam, turistát, érdeklődőt sem láttam, csak bezárt pincéket, valamint egy német lakókocsit a Hamvas Béla-kilátó tövében.
Korunk nagyon kedvez a rövidségnek, tömörségnek. Fodor Ákos (1945–2015) míves verseit vagy még inkább ráismeréseit, szösszeneteit előszeretettel idézik a közösségi médiában. Halmai Tamás azt írja róla: „olvasói vannak, olvasatai alig”, s ezért állította össze Versmeditációk címmel Fodor Ákos-olvasókönyvét. Fodor Ákos műfaji, világképi formaelemeit a másik költő, Halmai Tamás hármas-hármas rendben így sorakoztatja fel: koan, aforizma, szójáték; haiku, dal, epigramma; rím, ritmus, szórend; tanítás, bölcselet, misztika. Mindezek szinte kínálják szállóigévé, majd onnan közösen ismert, használt,
Petőfi mintegy kétszáz (s ezek közül közel száz Júliához írott) költeményből álló szerelmi lírájának csúcspontjához érkeztünk. Nem mintha a Júliához vagy a Reszket a bokor, mert…, a Szeretlek, kedvesem vagy a Válasz kedvesem levelére ne lehetne egy-egy serpa, vezető a Himalája legmagasabb pontjához. De az a legmagasabb orom bizony a Minek nevezzelek?
Nyelvi szabályok vonatkoznak a „szabályos” szerkezetekre: hogyan toldalékoljuk a szavakat, milyenek a szóösszetételek, miként szerkesszük meg a mondatokat és a szövegeket. Ha ezektől eltérünk, szokatlan módon adjunk elő mondanivalónkat, akkor nyelvi szabályokat sértünk, jobb esetben humorizálunk, megnevettetjük hallgatóinkat, olvasóinkat. Ezek a szokatlan nyelvi jelenségek is rendszerint megfelelnek a nyelv törvényszerűségeinek, csak éppen ritka, szokatlan, alkalmi voltuk miatt keltenek humoros hatást. A magyar nyelv szerkezete, rugalmassága különösen alkalmas a játékos megoldásokra.
A magyar tájon barangolva, hallgatva az emberek beszédét, beindul az ember felfedező ösztöne, hiszen szinte mindig fölfigyelhetünk eddig észre nem vett, le nem jegyzett és nem elemzett nyelvi sajátosságokra. Nem is létezik ennél nagyobb öröm és siker az antropológus nyelvész számára.
1934. október 9-én Vladimir Georgev Csernozemszki, egy bolgár–macedón származású terrorista Marseille-ben lelőtte I. Sándor jugoszláv királyt és Louis Barthou francia külügyminisztert. A király a merénylet során azonnal életét vesztette, míg a külügyminiszter megsebesült, és sérüléseibe néhány óra múlva halt bele.