– Mielőtt beleástam volna magam abba, hogy mit is kell tudni a Kőbányai Zenei Stúdióról, illetve édesapádról, Póka Egonról, megkérdeztem a páromat, illetve az ő édesapját, akik szintén zenei körökben mozognak, hogy ők mit tudnak róla. Meglepődve fogadtam, hogy a kiváló basszusgitározás és a Hobo Blues Band mellett a szeretetreméltóságát, segítőkészségét, az emberek iránti jóságát is kiemelték, pedig nem is ismerték személyesen, mégis, ez már úgy tűnik, elterjedt a köztudatban. Neked milyen érzés volt kiskorodban, majd felnőttként, hogy édesapádat ennyien szeretik, sokan pedig pótapaként is tekintettek rá?
– Gyerekként az egyik legmeghatározóbb emlékem, hogy felismerték az utcán, és odaszóltak, hogy „Szevasz, Egonkám!”, és ő mindenkinek örömmel válaszolt. Kiskoromból maradt meg az az emlékkép is, amikor rákérdeztem, hogy „Apa, őt ismerted?”. Többnyire persze nem ismerte ezeket az embereket, éppen ezért egy idő után már nem kérdeztem rá. Ennél jobban már csak azt szerette, amikor elment egy fesztiválra, és gyakorlatilag egyfajta öregdiák-találkozóvá vált a backstage; sorra jöttek oda a Kőbányai Zenei Stúdióból a növendékek, és ezt mindig, minden egyes alkalommal csillogó szemekkel mesélte nekem – végtelenül büszke volt mindenkire.
– Nagyon sok embert tanított úgy az iskolában, mint az életben. Neked mi volt a legfontosabb, amit megtanultál tőle?
– Azt, hogy magamért csinálom. Nem azért csinálsz bármit, hogy mások mit fognak gondolni, mások hogyan ítélnek meg, vagy nem is feltétlenül másokért, hanem magadnak, magadért tanulsz és teszed a dolgodat. Amikor például kiskoromban rossz jegyet vittem haza, akkor nyilván sajnálta, nem örült neki, de soha nem kellett attól félnem, hogy vajon mit fog szólni hozzá. Ami még nagyon fontos, hogy ő egy „dupla oroszlán” volt. És ez pont ahhoz kapcsolódik, amit az előbb is kérdeztél; a dupla oroszlánnak ugyanis van egy nagyon határozott fellépése, mindeközben pedig vajszívű. Amint már említettem, édesapám nagyon segítőkész ember volt, emellett felül tudott emelkedni dolgokon, tudott megbocsátani és továbbmenni, ami egyébként nagyon fontos lenne minden ember életében. Mert vannak dolgok, amik egész egyszerűen nem szabad, hogy elérjék az ingerküszöbünket, mert csak leszívják az energiánkat; ha pedig meg tudod rázni magad és tovább tudsz rajtuk lépni, akkor sokkal könnyebb lesz az életed. És hát gyakorlatilag minden tudásom apámtól származik, megtanított az élet sava-borsára.
– Úgy gondolom, ezekre a kulcsgondolatokra épült a Kőbányai Zenei Stúdió is. Éppen ezért szeretném azt is megkérdezni, hogy amióta nincs köztetek, azóta milyen az iskolában a légkör? Tovább tudjátok vinni azt az szellemiséget, amit ő átadott nektek?
– Édesapám Gyimesi Lászlóval, illetve a kőbányai önkormányzattal közösen hozta létre a Kőbányai Zenei Stúdiót, és van egy erős tanári gárda, amelynek tagjai ugyancsak alapító tagok, illetve akik szinte a kezdetektől ott vannak. Olyan ikonikus alakokról van szó, akik nagyon sokat tettek hozzá ahhoz, hogy kialakuljon ez a kőbányai életérzés: Babos Gyula, Fogarasi János, Jávori Vili, Tornóczky Feri bácsi, aki az oktatás a mintaembere. És bár az édesapámnak a lelke határozta meg ezt az egészet, vele együtt mindenki, aki ott van és volt, nagyon sokat tett hozzá ahhoz, hogy ne tanár-diák, hanem idősebb és fiatalabb kollegiális viszonyok alakuljanak ki, mert amikor színpadra állnak, akkor mindannyian kortalanok lesznek, megszűnnek a földi gátak és akadályok, ott tulajdonképpen eggyé válnak a zenészek. Apu abszolút magából indult ki, és egész egyszerűen jól csinálta. Én kétgyerekes anyaként igyekszem megteremteni mindent, hogy a gyermekeim teljes életet tudjanak élni; hogy megfelelően legyek jelen és megfelelően maradjak háttérben és hagyjam őket a saját útjukon járni. Édesapám ezt nagyon ösztönösen tudta csinálni. Hasonlóképpen csinálta az iskolában is a dolgokat, és pont ettől volt igazán különleges a kőbányai stúdió. Azt sem szabad elfelejteni, hogy legnagyobbrészt minden a tanulók szorgalmán múlik, mert ha valaki elég kitartó, akkor tulajdonképpen egy YouTube-videón keresztül is meg tud tanulni hangszeren játszani, viszont a zeneiség és a zenészlét mibenlétét, a hivatást ezektől az emberektől, az ő környezetükben lehetett megtanulni, és ettől tudott Kőbánya az lenni, ami. Ez a meghatározó, összetartó erő a zenei életben. Az, hogy ezek a fantasztikus emberek sorra elmentek, nagyon megrázta az iskolát. Gondolok itt többek között Vili bácsira, Babos Gyuszira, Tornóczky Feri bácsira, és most legutóbb az édesapámra. Egy ilyen ütésből felállni nehéz feladat, mindenki keresi a helyét, miközben mindenki várja, hogy hátha egyszer csak elő fog jönni az ajtó mögül, és majd helyre tesz mindent. Mert amikor valaki azt érezte, hogy most majd összedől a világ, nem fog sikerülni a dal, vagy épp egy megugorhatatlan feladat áll előtte, akkor egyszer csak megjelent, és egy pillanat alatt helyére került minden. Azt látom, hogy az iskola vezetése nagyon jól állja a sarat. Megpróbálja azt a nagyon nehéz feladatot, hogy ne pótolni akarja az édesapám hiányát, hanem megoldani saját erőből a saját útján a problémákat, hiszen senki sem tud olyan lenni, mint amilyen ő volt. Minden alkalommal, amikor valamelyik oszlopos mesterünk elment, beleremegtünk, de abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egészen elképesztő tehetségű növendékek vannak az iskolában, akik a tudásszomjukkal és a tudásukkal kárpótolják az embereket, a tanárokat a veszteségekért, és minden egyes nap ráébresztik az embert, hogy igen, ezért érdemes csinálni, még akkor is, amikor nehéz. Amikor pedig a tanítvány munkájában, muzsikájában megjelenik a mester hagyatéka, akkor érezzük, hogy a zene és a tanítás itt maradt, velünk él tovább.
– Ennek a lelkes társaságnak most lehetősége nyílik újabb szintre helyezni a tudását, hiszen egy kortárs könnyűzenei alapszak, egy egyetemi szintű oktatás megvalósítása a cél. Mit lehet tudni erről?
– A felsőfokú oktatásba való belépés még édesapámnak volt egy dédelgetett álma jó pár évvel ezelőtt. Pontosabban az volt az vágya, hogy egy olyan képzést hozzon létre, ami valóban a tudásanyagról, a szakmaiságról szól – ezt beilleszteni bármilyen akkreditált oktatási rendszerbe meglehetősen nehéz feladat. A Kőbányai Zenei Stúdióról már elmondhatjuk, hogy ott van, ahol lennie kell, a saját útján jár, és megbízhatóan működik több mint 25 éve. Az egyetemi szint, ami a közös álmunk lett jó pár évvel ezelőtt, a következő lépés, ami egyfelől a következő állomás azoknak is, akik tovább szeretnének tanulni, és egy nagy lehetőség a továbblépésben, hiszen a felsőoktatásban tulajdonképpen már mindenki mestere a maga hangszerének, éppen ezért ott már nagyon finom dolgokat lehet majd elsajátítani. Talán aza legfontosabb, hogy miként tudja az adott ember a saját üzenetét, a lényét, a lelkét megfogalmazni, megszólaltatni a dalaiban, a hangszerein keresztül. Ennek a mesteri részét szerettük volna megvalósítani, illetve összekötni egy nagyon erős plusz tudásanyaggal. Mindemellett az egyetemnek nem titkolt célja, hogy a társadalomban a zenész, a könnyűzenész egy kicsit jobb megítélést kapjon, hiszen gyakorlatilag a könnyűzenész a művészeti ágak közül az egyetlen, akinek még nincsen egyetemi végzettsége. A Covid nagyszerűen megmutatta, hogy az emberek sok esetben hogyan vélekednek a zenészekről, miközben olyan emberekről beszélünk, akiknek a dalait segítségül hívjuk, amikor magunk alatt vagyunk, akiknek a dalaival eszünkbe jutnak a legszebb emlékeink, akiknek a dalai átsegítenek nehéz pillanatokon, vagy egyszerűen csak velünk vannak. A zene az egyik legszabadabb dolog, minden zenének a gyökere a közösséghez és az élet elviselhetőbbé tételéhez kapcsolódik, illetve abból nőtte ki magát. Mindez pedig a mai napig így van. Amit tudni kell az előzményekről, hogy korábban elindult egy együttműködés a Debreceni Egyetemmel, de még időben kiderült, hogy bár hasonló az út, de mégis más a cél. Debrecenben pedig már elindult az a képzés, amit mi is a Miskolci Egyetemmel együttműködve akkreditáltatni szeretnénk, ami viszont Budapesten fog elindulni. A Miskolci Egyetem vezetése teljes szívvel mellénk állt, érzi az ügy fontosságát, és mindent megtesznek azért, hogy tényleg olyan legyen a képzés, hogy aki ide bejön, az azt kapja, ami erről a szakmáról szól: hogy tudjunk biztosítani tehetséggondozást, vagy például külön hangsúlyt fektessünk a mozgás képzésére, a színpadi mozgásra, legyen megfelelő hallásvédelem és ehhez hasonlók. Az a dolgunk, hogy minden tudást biztosítsunk ezeknek a fiataloknak, hogy a lehető legjobban tudják saját magukat megmutatni úgy, hogy lehetőleg soha ne kerüljenek kiszolgáltatott helyzetbe. Egy védőburok lesz ez, melyben reményeink szerint meg tud maradni a fiatal zenészek mentális egészsége is. Minél több tudást szeretnénk tehát elérhetővé tenni a megfelelő szakemberektől ahhoz, hogy a fiatal művészek a lehető legmagasabb szinten ki tudják fejezni magukat. Mert ami a legfontosabb: mindenkiből csak egy van. És ezért kell a saját hangjukat megtalálni.
– Térjünk át az egyetem konkrét szakmai hátterére. Kik lesznek benne a tantestületben?
– Szándékosan nem akarok még neveket mondani, mert azt akkor szeretném, amikor meghirdetjük a képzést, de nyilván lehet tudni, hogy vannak nagyon komolyan elismert művészek, akik a nevüket és a hitüket adták mellénk, ilyen például Tátrai Tibor vagy Ferenczi Gyuri. Vannak a Kőbányai Zenei Stúdió oktatói között is olyanok, akik nemcsak zenei tudásukkal, de mint oktatók is mellénk állnak, és hozzáteszik a tudásuk legjavát ehhez az új intézményhez. Számos fantasztikus férfi és női előadót, zenészt kértünk fel nagyon széles zenei spektrumból, hogy csatlakozzon a projekthez és mutassa be az ő sokszínűségét a diákoknak. A zenei oktatást azért nehéz bevinni az intézményesített rendszerbe, mert az, aki jó zenész, az alapvetően valamilyen szinten egy tanító, mert a jelenlétével, a munkájával adja át a tudását. Ettől függetlenül nem biztos, hogy ő lesz a legtürelmesebb tanár, vagy a szakmájából adódóan nem biztos, hogy mindig jelen tud lenni az intézmény falain belül. Viszont egyvalami biztos: a zenét jól oktatni az tudja, aki csinálja, aki önazonos, és akinek van szakmai tapasztalata, mi épp ezeket a művészeket kértük fel. Fontos azt is szem előtt tartani, hogy ezek a művészemberek nyilván nem illeszthetőek bele egy hétfőtől péntekig tartó órarendi helyzetbe, ezért nagyon sok alternatív megoldásban gondolkodunk. Borlai Gergő például nem engedheti meg magának, hogy itt éljen és itt oktasson, hiszen nem véletlenül a legismertebb magyar dobos a világon, nem véletlenül hívják őt a világ különböző pontjaira muzsikálni. Szóval vele például intenzív kurzusokban gondolkodunk. Lesz viszont egy alapvető struktúra, és igyekszünk a lehető legjobb metszéspontot megtalálni a művész tanárok és a diákok részéről is.
– Akkor ez egy klasszikus egyetemhez képest jóval szabadabb lesz.
– Több minden lesz benne, mint egy klasszikus egyetemben. Mindenképp a közös alkotásra tevődik majd a hangsúly, amellett, hogy lesz jó néhány órájuk. Alapvetően gyakorlatorientált oktatást szeretnénk, tehát a fő tárgy és a zenekari gyakorlat lesz a fókuszban. Ezek köré épülnek majd a különféle szakmai anyagok: zeneszerzés, hangszerelés, stúdiómunkák, és sok olyan is lesz, ami a szakmai léthez kapcsolódik. Minden olyan plusz tudásháló, amely hozzátesz ahhoz, hogy ezek az emberek minél jobb zenészek lehessenek.
– Milyen típusú tárgyak várhatóak még?
– Mindenképp lesz dalszerzés, szövegírás, ez is egy olyan dolog, ami valakinek könnyebben, másnak pedig nehezebben megy. A dalszerzést Hegyi Gyuri fogja oktatni, és mellette nagyon sok más szakmabelivel egyeztettünk, hogy eljöjjenek akár vendégoktatónak, s ha nem is egy egész félévre, de rendszeresen látogassák majd az egyetem hallgatóit. A lényeg az, hogy minél több típusú területtel találkozzanak a diákok. Lesznek menedzsment- és marketingismeretek, a szakmai angol elsajátítása, ami kulcsfontosságú a kapcsolattartás szempontjából, akár egy zenekari próbán is, de egy külföldi koncerten a közönséggel való kommunikáció szempontjából sem elhanyagolható, arról nem beszélve, ha egy szerződést épp külföldön kötnek meg. Lehetőség lesz a jogi és gazdasági ismeretek elsajátítására, és ami a legfontosabb, hogy mindezt zenésznyelven tanulják meg értelmezni, hiszen egy-egy szerződés megértése sok esetben az átlagembernek is fejtörést okoz. Tehát ez egy felsőoktatási képzés lesz, sok plusszal. A felsoroltakhoz egy nagyon erős tehetséggondozó misszió is társul. Például amit a Kőbányai Zenei Stúdiónál lehet látni – és ami nekem az indíttatást adta a Művészetek Völgyében egy saját udvar létrehozására –, az az, hogy bár ezek a fiatal felnőttek elvégezték az iskolát, mégis fognunk kell továbbra is a kezüket, minél több lehetőséget kínálva fel az érvényesülésre. Lehetőségeket kell tehát teremteni; ez is egy olyan dolog, amit édesapámtól tanultam.
A PEMA esetében is ez lesz az egyik legfontosabb célunk. A hosszú távú cél pedig, hogyha megvan a BA-képzés, akkor utána majd legyen mesteri, és ha az is megvan, akkor jussunk el egy olyan szintre, amikor olyan papírt tudunk adni, amivel akár a közoktatásban is meg tudnak jelenni ezek a fantasztikus emberek, és így olyan tanárok taníthatják majd az ének-zenét, akik valóban szeretik, értik és művelik is. Akik egy teljesen másfajta perspektívát tudnak mutatni a ma fiataljainak, mert nagyon-nagyon fontos, hogy a gyerekek megtapasztalhassák azt, hogy a lehető legjobb dolog történik velük, ha lehetőségük nyílik megtanulni valamilyen hangszeren játszani. De ha ezt nem is lehet, akkor legalább mindenki hallgasson zenét. Az ének-zene óráknak az lenne a feladatuk, hogy megtanítsanak arra, hogy hogyan hallgass zenét, hogyan használd fel a zenét a saját életed jobbá tételére. Nyilván ugyanez érvényes lehetne a rajz és a testnevelés tantárgyakra is. Mert a zene tanulásának nem az a lényege, hogy mindenkiből világsztár legyen. Mindenki másképp éli meg a sikereit, van, aki híres zenész lesz, van, aki a tanításban találja meg a boldogságát és van, aki csak pusztán zenehallgató, de mégis örömét leli benne. Ott van például Kiss Flóra, aki szerintem Magyarország egyik legjobb énekesnője, és nagyon remélem, hogy azt mondhatom, hogy jegyezd meg a nevét, mert hamarosan mindenhol ott lesz, hiszen valami olyan csoda lakik a szívében, olyan gép van a torkában, hogy gyakorlatilag minden stílusban úgy tud énekelni, hogy az megismételhetetlen. Ő például saját módszer alapján tanít éneket civileknek és zenészeknek is, ha jól tudom, a Carson Coma énekesével is foglalkozott. Vagy ott van Makai Laci, a Lazarvs dobosa, akiről szintén megtudtam, hogy ő is oktat, nem is akármilyen szinten. Szerintem elképesztő az, amikor egy ilyen helyzetben az „oktató” látja egy ember életében a küzdelmeket, a nehézségeket, hogy hogyan tud napról napra, óráról órára fejlődni, s nem csupán ezt, hanem hogy mennyit tesz hozzá az ember életéhez mondjuk a dobolás, a zenetanulás. Azt hiszem, egészen más megvilágításban mutatja be azt, hogy mennyire fontos az, hogy a zenészek ott legyenek és csinálják azt, amire hivatottak.
– Ha nem is a tanári gárdában, de a vendég előadók között jelen lesznek majd fiatalabb zenészek, zenekarok is, akik mondjuk épp most élik zenei karrierjük csúcspontját? Ez azért is fontos lehet, mert ezek a már befutott fiatal zenészek talán világlátásban (is) sokkal közelebb állnak a PEMA jövendőbeli hallgatóihoz.
– Természetesen, meghívott előadókként maximálisan számítunk rájuk. Gerendás Dani például a dalszerzés, illetve a produceri munkák kapcsán jelezte, hogy lenne kedve csatlakozni hozzánk, ami nagyon megtisztelő. Úgyhogy lesznek majd fiatalabb előadók is, viszont ezeknek a zenekaroknak, mint például a Carson Comának, még a saját karrierjükre kell fókuszálniuk, emellett pedig kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok eljöjjenek és elmondják a saját tapasztalataikat, mert míg az idősebb zenészgenerációk a zenészek, a zenészlét milyenségét hordozzák magukban, s adják át a diákoknak, addig a fiatal, már befutott művészek el tudják mondani, hogy a mostani folyamatok hogyan működnek. Többek között azt, hogy Magyarországra is eljött az a szint, hogy az Azahriah nevű fiatal előadó már nem tud teljes nyugodtsággal kilépni az utcára, mert nagyon erős reakciót vált ki a környezetéből. Visszakanyarodva a kérdésedre, ott lesz Szebényi Dani is, aki szintén a fiatalabb generációt képviseli, Szakadáti Matyi, és tervben van az, hogy ha másképp nem is, de az elismert fiatal művészek mindenféleképpen beszélgetések, workshopok és kurzusok részeként részt vehessenek az egyetemi oktatásban.
– Felmerült bennem az a gondolat, hogy akik igazán a színpadra születtek, akik tehetségesek, és bennük van az a bizonyos plusz, azok felsőfokú képzés nélkül is el tudják érni a kívánt sikert. Mit tud majd nyújtani a PEMA, amitől megkerülhetetlen lesz a könnyűzenében mozgó és érvényesülni kívánó embereknek?
– Hosszú távon a közönséget nem lehet becsapni. Az viszonylag hamar kiderül, ha mondjuk van egy rossz terméked egészen jó marketinggel összekapcsolva – ez a legrövidebb életút. Ugyanez történik a zenei világban is. Van arra esély, amit mondasz, tehát hogy a tehetség utat tud törni magának, de önmagában tehetségesnek lenni sajnos nem elég. Van egy nagyon erőteljesen működő zeneipar, ahol mesterségesen előállított számok alapján próbálnak meghatározni trendeket, majd fel is ülnek ezekre a trendekre, mindez pedig nem kedvez a valódi tehetségnek. Nem tudom azt mondani, hogy aki majd eljön a hozzánk és elvégzi a képzést, az megkapja a receptet a sikerhez. Viszont olyan tudást, olyan kapcsolatokat, olyan pluszanyagot kap, amit majd be tud építeni a saját életébe. Arról nem beszélve, hogy a zenészeknek is szükségük van arra, hogy a sajátjaik között legyenek, és tudjanak együtt alkotni, tudják inspirálni egymást, és egy kicsit nem magányosnak érezni magukat a világban. Mert a Kőbányai Zenei Stúdióban is lehet látni minden egyes alkalommal az első éves tanulókon, hogy itt vannak azok a diákok, akik az eddigi tanulmányaik során, a középiskoláikban valamilyen szinten különcök voltak, ők voltak a művészek, és ez egy jó szerep, de azért mindig egy kicsit magányos is - ezen a helyen viszont hazaérnek. Kell a zenészeknek ez a fajta kapcsolódási pont, ez a találkozási hely, ahonnan együtt tudják megváltani a világot, mert azt meg ők szokták elfelejteni, hogy ők fogják megváltani a világot, együtt viszont sokkal könnyebb lesz.
