Kis Petronella: Esőcseppek hajfonatban

2021. november 16., 08:41
Fotó: Birtalan Zsolt

Láttak már halat repülni? Hát bogáncspihét csészében pihenni? Ha nem, máris jó okuk van arra, hogy kézbe vegyék Szente Anita első kötetét, melyben ezek olyan természetes jelenségek, mint hogy a fejünkben élő lények képesek szeretni egymást (utóbbi gondolat a kötet mottója). A Blues, libabőr és köntös több szempontból találó címválasztás. Egyrészt a három ciklus ezen motívumokra épül, kettő még a cikluscímekben is megjelenik: Köntösben, Vízben és levegőbuborékban, Libabőrben. Másrészt ezek az egymás mellé állított, asszociációkban gazdag fogalmak jól sejtetik a kötetet átható, különböző hangulatok meg- és felidézését. A -ben ragok nemcsak azt érzékeltetik, hogy az ember a természeti elemeknek, jelenségeknek, az őt körülvevő tárgyaknak csak egy apró összetevője, hanem a szövegeknek – és a bennük megörökített jelenségeknek – ritmust kölcsönző felépítési módra is utalnak.
Szente Anita novellái pillanatokat, rezdüléseket ragadnak meg. Különc írásművészet ez, a szerző képzelőereje határtalan, bármilyen nemlétező világba be tudja rántani az olvasót. Rögtön a kötetnyitó elbeszélésben (Reggel) életre kelnek a tárgyak, és egy állatokkal teli hálószobában találjuk magunkat: pókkal, elefánttal, lóval, vakonddal, gilisztával, verébbel cseveg a narrátor. A legtöbb írásban fontos szerepe van valamilyen állatnak, esetleg növénynek, a szerző pedig különös megfigyelője az élővilágnak, az olvasó úgy érezheti, mintha nagyítót tartana egy hangya fölé, és azon keresztül szemlélné porcikáit, mozdulatait, szokásait. (Erre a fajta fókuszálásra a tömör, többnyire egyszavas címek is ráerősítenek: Reggel, Porcelán, Szavak, Szivacs, Szerep stb.) Nincs a megszokott értelemben vett cselekményük, történetük ezeknek a novelláknak, a világban tapasztalt benyomások nyomán kialakult érzetek rögzítésén van a hangsúly. Versvilághoz hasonló próza ez (amihez a novellák rövidsége is hozzájárul), mégsem feltétlen javasolnám a szerzőnek a versírást a továbbiakban, hiszen szövegei épp ebben a műfajban egyediek.
A Hétfejű sárkány meséket idéző címe ellenére pont hétköznapiságával tűnik ki a többi elbeszélés közül. A napló beszámozott hét része egy hetet ölel fel hétfőtől vasárnapig a szerző életéből szerkesztőségi gyűlésekkel, leadandó anyagokkal, könyvbemutatókkal, Kafka-olvasással a villamoson és a vacsorakészítés, halmozódó szennyes teljesen átlagos problémáival.
A kötet elején elhelyezkedő címadó elbeszélés kopár betonfalak között élő narrátora a felcsendülő blues zene, az otthonos illatok, zajok és köntöse melege révén idilli havas tájat képzel maga köré, és elmerül az emlékeiben, illúzióiban. Az írás kulcsszerepet játszik abban is, hogy a kötetkompozíciónak sajátos lüktetést adjon, hiszen néhány gondolata szóról szóra visszaköszön a könyv második felében helyet kapó Hangszínekben, azt az érzést keltve, mintha egy sosem lejáró lemezt hallgatnánk: „A konvektor takaréklángon ég, fennebb tekerem, hogy ha szeretne, nyugodtan kandallóvá változhasson. [...] Nem nézek az ablakra, nem akarom tudatosítani, hogy a kilátás csak egy másik betontömb. El akarom hinni, hogy a zoknim nem azért nedves, mert nem vártam eleget mosás után, hanem a melegben olvadozó hófoltok okozzák a didergést.” Azonban több másik novellában is találkozunk efféle refrénszerű, akár egy íráson belül többször ismétlődő részekkel, az Akik a favályúhoz tapicskolnak esetében például háromszor: „Teljes súlyukkal mélyednek bele a masszába, éles peremet képezve, melyben szabadon levegőzhetnek a molekulák. Néhány másodpercig.”
Ezek a különleges szerkezetek pedig nem pusztán formai érdekességek, hanem a tartalommal is összhangban, folyamatos kölcsönhatásban vannak. A megörökített természeti jelenségek, az emberi test működése magában hordozza a ritmust: a szúnyog szárnyrezegtetése épp úgy, mint a levegő cseréje a légcsövekben vagy a beszédhangjaink megformálása. Az egész köteten átívelő madár-motívumháló és a repülés-zuhanás oppozíciója az ember testi-lelki-szellemi szabadságára világít rá, hiszen az még szavaink áramlásában is tetten érhető. Az élővilágba való beleolvadás végett a narrátor időnként túllép önön korlátain, és négykézlábra ereszkedve ügetni kezd és hempergőzik a homokban (Vízesés), vagy éppen a madarak magukkal rántják, és átrepülnek vele árkon-bokron (Ki látta Pólingot?).
Szente Anita írásait nem tudja az ember hová tenni, mert semmilyen műfajba, kategóriába, skatulyába nem illeszkednek. Kicsit mesések, kicsit groteszkek, kicsit álomszagúak, de leginkább megfoghatatlanak. A novellák színvonala végig egységes, nincsenek kilógó szövegek, a kötetkompozíció pedig pályakezdőtől szokatlanul tudatosan felépített és megszerkesztett. Ritka, amikor egy debütkötet – jó értelemben – próbára teszi olvasóját.

Szente Anita: Blues, libabőr és köntös. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2021.