Kulcsár Gábor: Papír, ceruza és egy nemzet kultúrája – Jankovics Marcell emlékére

2021. szeptember 13., 10:17

Ha a magyar rajzfilmgyártásról van szó, úton-útfélen Jankovics Marcell nevébe botlunk, nem véletlenül. A közelmúltban elhunyt művész tagadhatatlanul a modern magyar kultúra egyik kimagasló egyénisége, aki amellett, hogy tanár és számtalan kulturális intézmény tagja is volt, egy ponton még a Duna Televízió elnöki posztjára is jelentkezett. Valószínű azonban, hogy a legtöbbünknek a név hallatán az egyedi stílusú animációs filmek és rajzfilmsorozatok jutnak eszünkbe.

Jankovics Marcell

Külföldi viszonylatban nem ritka „Magyarország Walt Disney-jeként” hivatkozni a művészre, az életmű tükrében azonban ez kissé sarkításnak tűnhet. A filmográfiában gyakorta felbukkanó szimbolikus elemek, valamint a heves érzelmek absztrakt, erősen kultúrspecifikus ábrázolása mind elütnek Disney mainstreamebb stílusától. Hasonló a helyzet a figurák megrajzolásával is. Jankovics Marcell nem a valóságot próbálta idillikus, animált formában közvetíteni, helyette afféle mozgó festményeket kreált, ahol a szereplők inkább karikatúrái voltak a valóságnak, emberi anatómiájukat gyakran teljesen levetkőzve. Viszont épp ez a sajátos stílus vezetett megannyi nemzetközi elismeréshez, köztük egy Oscar-jelöléshez, valamint a cannes-i filmfesztivál Arany Pálma díjához, melyet a művész a Küzdők című rövidfilmért kapott, ám átvenni sajnos nem volt lehetősége.

A rendező mindemellett ismert volt a rajzfilmkészítésről alkotott markáns véleményeiről. Nem kedvelte például a 3D-animációt, és az olyan filmek elkészülését sem látta szükségesnek, melyek hasonlítanak egy-egy már létező alkotáshoz. Ezekhez az elvekhez a saját életművén belül is igyekezett hű maradni. Nincs két egyforma Jankovics-fi lm. A János vitézhez hasonló romantikus, költői kalandoktól a történelem mondavilágán át egészen a Magyar népmesék pimasz abszurditásáig többféle ábrázolásmód és műfaj kereszttüzében is helytállt.

A legnagyobb művészi teljesítményének a több mint húsz éven át készülő Az ember tragédiája tekinthető, amely remekül magába foglal mindent, amiért a rendezőt szeretni lehet. Egy csaknem háromórás, merész rajzfilm, amely számtalan vizuális stílust ötvözve kifogástalanul idézi meg Madách drámai költeményének zavarosságát, és egy pillanatra sem ragad meg abban a kényelmes, néhol giccses stílusban, ami 2011-re a nyugati rajzfilmek hatására elterjedt.

Kétségtelen, hogy Jankovics Marcellel újabb titánját búcsúztatjuk a magyar filmkészítésnek, és szívből remélem, hogy a munkáját Tündérországban is teljes erőbedobással folytatja.

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. augusztusi számában)