Nádudvary György: A Bolyai Tudományegyetem megszüntetése 1959-ben

A két neves erdélyi tudósról, Bolyai Farkasról és Bolyai Jánosról elnevezett intézmény tulajdonképpen az 1872-ben alapított kolozsvári Ferenc József Magyar Állami Tudományegyetem szellemi örököse volt, hiszen a tanári kar egy része tovább oktatott, a diákok is itt folytatták tanulmányaikat.

Kortársaimmal együtt az 1955/56-os tanévben kerültem fel a Bolyaira. Tizenhét évesek sem voltunk, tíz osztályt végezve érettségiztünk. Szükség volt, ahogy mondták, az „új értelmiségre”. Ezt a célt szolgálta az is, hogy az egyetemek mellett munkásfakultások működtek szerte az országban, ide a termelésből toborozták a megbízható kádereket, akik elvégezték a hétosztályos elemi oktatást, aztán két év alatt leérettségiztették őket.

Én a jog- és közgazdaság-tudományi kar jogi szakára felvételiztem. Főleg a magyar nyelv és irodalom írásbelin és szóbelin elért eredményemnek köszönhettem a sikeres vizsgát. Az egyetemekre való bejutást megnehezítette, hogy a munkásfakultást végzett felvételizők közül soron kívül felvették azokat, akik elérték a hármas jegyet. A megmaradt helyekre kerülhettünk be mi, közönséges halandók, az elért átlagos osztályzat szerint. A legjobb jegy akkor az ötös volt.

Létrehozásának tizedik évfordulóját ünnepelte a Bolyai Tudományegyetem 1955- ben, amikor felkerültünk. Tanulmánykötet jelent meg Bolyai János életéről és munkásságáról, tudományos ülésszakok zajlottak. Nagy örömünkre szolgált a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem küldöttségének látogatása egy testvéregyetemi kapcsolat létesítése keretében.

Kulturális előadásokra, sportvetélkedőkre is sor került. A sétatéri stadionban ott szurkoltam a sok néző között egyetemünk labdarúgó válogatottjának, melynek rövidesen én is tagja lettem. Reméltem, a Debrecennel való kapcsolat hosszú életű lesz, viszonozhatjuk a látogatásukat, és rövidesen megláthatom Magyarország második legnagyobb városát, a kálvinista Rómát. Ám a két állam között egyre jobban elmérgesedett a viszony, több találkozóra sosem került sor.

Mi, vidéki fiúk, a Józsa Béla Diákotthonban laktunk, a központban, a Farkas utca elején. Egyetemünk kantinja is itt volt, az úgynevezett diákmenza. Ide jártak a Zeneakadémia Magyar Tagozatának hallgatói is. Ősszel, évkezdéskor, a menzán kíváncsian mustrálhattuk a gólyákat, a vidéki elsőéves diáklányokat, akik az Ocskó Teréz bentlakásban laktak, a hajdani Marianum, a Katolikus Leánynevelő Intézet udvarán, közel az állomáshoz.

Tudományegyetemünkön komoly sportélet folyt. A kötelező tornaórát kedvező idő esetén a Babeș-parkban tartottuk. A különböző sportágakban minden tanévben karok közötti bajnokságra került sor. Labdarúgásban a Bolyai-bajnokságot mindig mi, jogászok nyertük. Évente megrendezték az egyetemek közötti bajnokságot is a különböző sportágakban. A Bolyai labdarúgó válogatottjának balösszekötője voltam, minden évben megvertük az Agronómia és a Politechnika csapatát, s a döntőben rendszeresen a Babeș válogatottjával találkoztunk. Ott játszott a A-ligában szereplő Tudomány (a mostani Universitatea)játékosainak zöme. Egy alkalommal bírói segédlettel tudtak csak legyőzni minket. A bíró tizenegyest ítélt ellenünk, teljesen igazságtalanul. Majdnem tömegverekedés tört ki a két tábor szurkolói között. Kedvenc tanárom, Janitsek Jenő (aki orosz nyelv és irodalmat tanított nekünk) lélekjelenléte csillapította le a kedélyeket.

1959. január 24-én, a román fejedelemségek egyesülésének századik évfordulóján nagy ünnepséget rendeztek Kolozsváron is. A főtéren éjszakába nyúlt a hórázás, már akkor érezni lehetett, hogy valami rossz következik.

Február közepén bombaként röppent fel a hír, összevonják egyetemünket a Victor Babeș Tudományegyetemmel.

Február végén a két egyetem oktatói és diákjai (köztük én is) meghívót kaptunk az egyesülési nagygyűlésre, amelyet az Egyetemiek Házában rendeztek. A meghívást annak köszönhettem, hogy benne voltam a Bolyai Tudományegyetem Diákszövetségének vezetőségében, ahol sportfelelősi teendőket láttam el. A diákszövetségeket az 1956-os forradalmi események után létesítették, porhintésként a nyugat felé. Azt akarták igazolni, milyen demokratikus alapokon működnek az egyetemek Romániában.

Az Egyetemiek Háza zsúfolásig megtelt. Most is látom, amint a színpadon levő elnökség közepén ott ül dölyfösen Nicolae Ceaușescu, jobbján Takács Lajos rektorunk, balján Constantin Daicoviciu, a Babeș rektora. A felszólaló diákokat előre kijelölték, kézhez kapták mondandójukat.

A tanárok közül Nagy István író az elsők között kapott szót. A szónoki emelvényről, Ceaușescu felé fordulva, román nyelven kért engedélyt: magyarul szeretne hozzászólni, jobban tudja kifejezni magát. Az egyesülést házassághoz hasonlította, de kiemelte, ez nem akármilyen házasság, mert itt a násznagy a Román Kommunista Párt.

Nem voltam elragadtatva ettől a kijelentésétől, de úgy ítéltem meg, ennél vonalasabb hasonlatot ki sem lehetett volna találni. A többiek beszédére nem emlékszem, csak még arra, hogy az elegáns, fényvédő-szemüveges Athanase Joja tanügyminiszter beszédét vastapssal jutalmazta a Babeș diákserege.

Rögtön utána, utolsóként szólalt fel a nagygyűlést vezető Ceaușescu, aki akkor a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának szervezési felelőse volt. Gheorghiu-Dej első titkár az egyesülés lebonyolításával bízta meg. Az akadémikus Joja nagystílű beszéde után visszataszítóan hatott Ceaușescu makogása. Megdöbbenésemre mindjárt az elején ledorongolta Nagy Istvánt. Szemére hányta, hozzászólásában előző nap is súlyos hibákat vétett a két egyetem tantestületével tartott gyűlésen. Akkor azzal védekezett, románul beszélt, rosszul fejezte ki magát, félreértették. Most, amikor magyarul beszélt, ismét óriási hibát követett el. Hogyan merte az egyesülést házassághoz hasonlítani, mert ez sohasem végződhet válással.

Erre az ostobaságra Nagy István pulykavörösen felugrott az első sorban. Ráordított az elnöklő Ceaușescura, szemét rászögezve, karjával fenyegetve kiáltotta, ne fordítsa ki szavait. Ceaușescu falfehér lett.

Az incidens után jött egy újabb rémisztő mozzanat. Ceaușescu több diákot szólított a színpadra, mindegyik a Babeș jogtudományi karának harmadéves hallgatója volt. Ceaușescu rájuk förmedt, osztályellenségeknek nevezte őket, mert éjjeli szerenáddal köszöntötték 1959. január 24-én egyik kedvenc professzorukat, akit politikai okokból eltávolítottak az egyetemről. Majd Daicoviciu, a román rektor felé fordulva megparancsolta, azonnal zárja ki ezeket az elvetemült, ellenséges magatartású személyeket. A rektor hajbókolva helyeselt, feje majdnem a térdét verte.

A diákokat kizárták az egyetemről. A nagygyűlésen tapasztaltak alapján megállapítottam, Ceaușescu enyhén szólva nem normális, betegesen rosszindulatú.

Sajnos nem minden professzorunknak volt olyan vasidegzete, mint Nagy Istvánnak. Szabédi László, a magyar irodalomtörténeti tanszék vezetője, Csendes Zoltán prorektorunk, Molnár Miklós közgazdász professzorunk öngyilkossággal tiltakoztak a beolvasztás ellen.

Március elsején, nagy bánatunkra, megszüntették diákotthonunkat. Átköltöztettek a Victor Babeș Tudományegyetem közelben levő diákotthonába, a Racovițába. Azzal magyarázták, hogy ez a mi érdekünkben történik, románul tanulhatunk szobatársainktól. Bennünket, harmadéveseket kettessével osztottak be a szobákba, négy román kollégához. Máskülönben jól megvoltunk velük. Mivel hatunkat, akik addig együtt laktunk a Józsában, háromfele szórtak, el kellett adjuk a közösen vett rádiót.

1959 őszén már a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen kezdtük a negyedévet. Magyar tagozat lettünk a jogi karon. Megszüntették a magyar nyelvű közgazdaság-tudományi szakot, a hallgatók Bukarestben folytathatták tanulmányaikat. Rektorunk Constantin Daicoviciu lett, a dákoromán elmélet apostola.

Takács Lajos volt rektorunkat felfele buktatták, felvitték a Tanügyminisztériumba. 1972-ben visszaköltözött Kolozsvárra. Több beadványában sérelmezte a romániai magyarságot sújtó hátrányos megkülönböztetéseket. Hasonló tartalmú memorandumát 1978-ban sikerült külföldre kijuttatnia, ott több nyugati lapban megjelent.

Az egyetemünk beolvasztásakor tett ígéretekből jóformán semmi se lett. Elsorvasztották a magyar nyelvű oktatást, rövidesen felszámolták a jogi kar magyar tagozatát is. Gondjuk volt arra, hogy a felvételi vizsgákon ne kerüljenek be magyar nemzetiségű diákok.

Az 1959-es év tragikus volt az egész romániai magyar egyetemi oktatás történetében is. Bolyai Tudományegyetemünk beolvasztásával felszámolták a magyar állami egyetemet. Megszüntették a kolozsvári mezőgazdasági, zeneművészeti és képzőművészeti intézetekben a magyar oktatást. Ezek az intézkedések a román kommunista hatalom asszimilációs stratégiájának fő elemei voltak, a magyar értelmiség elsorvasztását célozták, óriási kárt okoztak közösségünknek.

* a szerzőt március 15-e alkalmából a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki (a szerk.)

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. áprilisi számában)