Nevetni márpedig jó, épp ezért bátran tettük mi is a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválján. Más választásunk nem is igen volt, Keresztes Attila rendező ugyanis pokolian vicces előadással készült. Ehhez persze kellett egy olyan kiemelkedő kvalitású színészgárda is, mint amilyen a marosvásárhelyi Tompa Miklós-társulaté, továbbá egy adag kísérletező kedv, stílusérzék, némi mérték, és mérhetetlen mértéktelenség. A végeredmény két fesztiváldíjat is hozott: Galló Ernő virtuóz színészi játékáért kapott elismerést, valamint A doktor úr immáron „az új vígjátéki átjárások megteremtéséért” címmel is büszkélkedhet.
De milyen is a jó humor? Mindenképp az újdonság erejével hat, az ismert valóságot kreatívan és szokatlanul rendezi át, csavarja ki. A jó humor intelligens és tűpontosan időzített. A doktor úrban legalábbis. Tulajdonképpen nem sok újat hallhattunk, láthattunk, amit korábban ne hallottunk vagy láttunk volna már valahol. Mégis, ahogy Keresztes kiválogatta, összekeverte és egymásra pakolta ezeket az elemeket, minden rendkívül újszerűnek hat. Nem untatja az ingeréhes 21. századi közönséget egydimenziós produkcióval, minden pillanatot kihasznál, nincs üres járat. Egy háromfelvonásos előadásnál ez igen nagy vállalás, de megcsinálja! Maga Molnár Ferenc is elégedetten pödörgetné sosemvolt bajuszát első komédiájának ezen adaptációját látva. Pedig már a darab vígszínházi ősbemutatója (1902) is nagy siker volt, sőt, 1916-ban még filmet is készítettek belőle.
Fekete paródia
Nem valószínű, hogy a rendezés ezért indult el a filmes tematika irányába, mindenesetre éppúgy merít a korai magyar filmgyártás remekeiből, mint a hollywoodi klasszikusokból. Az előadás minden eleme a túlzó, groteszk műfajok köré épül. Keresztes tévedhetetlen stílusérzékkel találja meg a közös nevezőt, amit talán az a szó fejez ki a legjobban: dark. Ez a dark szűrősablon a szervezőerő. Ehhez illeszkedik a díszlet és a jelmez is. Az előbbi szintén Keresztes Attila munkája: art decós kriptaeleganciát sugárzó, erősen funkcionális tér. A jelmeztervező, Lokodi Aletta, elsősorban a húszas-harmincas évek fekete-fehérre stilizált fazonjaiból válogat, megspékelve pár szadomazós és horrorfilmes szabásmintával.
Az előadás kezdetén egy némafilmkockáról lemászott szmokingos pofa vigyorog felénk. Mögötte az állóóra gyors tempójú és sosem szűnő ketyegése a beálló csöndben épp az idegszálakat kezdené megbontani, amikor is megszólal a nyitány! Az óraketyegés azonnal megszűnik a fejekben a színpadra lépő ifjú hölgy kicsit sem hölgyies baritonja miatt. A szemfülesek azonnal kiszúrják, hogy a forrás a zenekarban keresendő, meg is találják egy szemüveg és egy kalap alatt. Aztán a még szemfülesebbek döbbenten veszik észre, hogy a többi hang forrása is ez! A Singer, vagyis Bokor Barna performansza különleges bravúr, és mert a színpadi szájmozgás tökéletesen illeszkedik az énekelt szöveghez, még a harmadik felvonásban is kénytelenek vagyunk ellenőrizni: biztos jól látjuk-e, amit hallunk?! A zenekar a Zerkovitz-dallamokat kellemesen modern, a Hot Jazz Band iróniájával és a Budapest Bár lazaságával játssza. A szereplők nem is restek táncra perdülni! Kányádi György koreográfiái a műfaji paródiát erősítik, és olykor a legelveteműltebb főműsorszámmá lépnek elő.
A szereposztás telitalálat. Saját karakterében mindenki remekel, az összjáték példás. Vitathatatlan azonban, hogy a leghálásabb feladata Galló Ernőnek van. Puzsér szerepe jutalomjáték, vagy ha mégsem, ő azt csinál belőle. Betörője imádnivalóan szórakozott, békés lelkű kisiparos, aki, mint minden más becsületes ember, csak a dolgát végzi. A rendezői koncepciót követve olyan tökéletesen utánozza Kabos Gyula beszédstílusát, mozgását, karakterét, hogy egyegy pillanatra azt hisszük, valóban Kabos áll a színpadon, de Galló hibátlanul transzformál Kabostól sosem látott elemeket is kabososra. Például, ha bárki is fantáziált már arról, milyen lenne Kabos James Bond-stílusú Pókembernek, az most megláthatja. Mert kérem a vicc, az egy halálosan komoly dolog! Ezt tudja Galló is, és mint minden más becsületes ember, csak a dolgát végzi.
A ‘30-as évek filmjeiben Sárkány szerepét biztosan Gózon Gyula kapta volna. Ahogy egykor ez a két legenda kiegészítette egymást, itt éppúgy tökéletes komplementere Kovács Botond Gallónak. Kovács szintén a korabeli játék- és beszédstílust vette fel, sőt, Galló érkezéséig ő tűnik „a” Kabosnak. És bár utána sem tudok szabadulni tőle, hogy van egy „kis” és egy „nagy” Kabosunk, de „ez a Kabos nem az a Kabos”! Sárkány önelégült, megtéveszthető és esetlen kispolgári karaktere rendkívül szórakoztató. Sajnáljuk is, mert többnyire mindennek ő issza meg a levét.
Az előadás dark primadonnája Sárkányné, azaz Kádár Noémi. Színpadi belépője olyan hatásos burleszk-remek, melyet a nagyérdemű minden nemű tagja magában elismerően megfütytyentett. Kinézetre igazi femme fatale, nyúlánk, sötét démon, az Addams Family domina kiadású Morticiája. Alakításában hűvös, szenvtelen, unott rutinnal manipuláló bestia, minden mozdulata, póza, pillantása talál…
…Egyenesen Csató szívébe, vagy lehet, pár területtel lejjebb. A rendőrfőnök két dologért epedezik csupán, az egyik, hogy végre kézre kerítse Puzsért, a másik, hogy habtestét férjezett szépasszonyok csapkodják. A chaplines fizimiska ellenére a karakter bőven kitágítja a chaplini szerepkört, Rózsa László féktelenül játssza a legelvetemültebb blődségeket is. Mutatványa és kettősük Kádár Noémivel fokozhatatlan.
A háziasszony húgocskája Lenke kisasszony, a fiatal naiva, aki annyira nagyon-nagyon naiva, hogy még számolni se igen tud. Még jó, hogy kéznél a házitanító Bertalan személyében. A darabbéli szerelmesek, Kiss Bora és Tamás Fábián Csanád, a némafilmek lázasan epekedő, teátrális szerelmespárját alakítják némi pikáns commedia dell’arte ízzel. Jeleneteik pergők, színesek, rengeteget szórakozunk Kiss Bora nyafka, butuska, túlfűtött lánykarakterén és Tamás elszánt hősszerelmesén, megcsodálva természetesen második felvonásbeli „adottságait” is.
Aki folyton a szerelmesek útjában van, az jelen esetben az öreg Marosiné, munkaköri leírása szerint Lenke gardedámja, munkaidőn túl – és olykor közben is – szenvedélyes krimirajongó. Fodor Piroska kidolgozott, lelkes alakításában a zsémbesen erkölcsös, sápítozó vén boszorkány egykettőre szenvedélyes rajongással lángoló bakfissá váltakozik, ha közelében a kriminalisztika.
A Sárkány-ház elmaradhatatlan kelléke a Szobalány. A már sokat emlegetett dark fíling ebben a figurában koncentrálódhat igazán. A death metal hangú zombi cseléd ötlete zseniális, és egyszer sem pukkad ki a háromórás előadás alatt. Benő Kinga minden színrelépése új rémséget tartogat. Meg kell jegyezni, a világítást is nagyon eltalálták, jelenetei valóban hátborzongatók. Ha nem nevetnénk éppen, akkor félnénk. A fekete humor egyik váratlan és várva várt eleme, amikor feltálalja a „nyúlvacsorát”. Ha Keresztes, akkor nyúlnak kell benne lenni! Sütve, főzve, akárhogy! Ez a rendező kézjegye.
A régi osztálytárs, Cseresznyés szerepében Varga Balázs fáradhatatlan buzgalommal hajkurássza szegény Sárkányt. Ezer wattos mosolya emblematikus, még Clark Gable is megirigyelhetné! Üde színfoltja az előadásnak, akárcsak a régi iskolaigazgató (Bálint Örs Hunor) és a földrajztanár (Meszesi Oszkár). Bár a szájukba adott poénok itt először tűnnek elcsépeltnek, érkezésük jó ürügy, hogy még egy kis Georges Méliès-féle csontváztáncot is megcsodáljunk. A két rendőr szerepében Nagy Levente és Nagy Péter bebizonyítja, hogy a kis szerep is nagyot üt, jókat mulatunk rajtuk.
A doktor úr remélhetőleg még sokáig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház repertoárján marad, és sok vendégszereplést megér. Aki teheti, feltétlen nézze meg! Mi legalábbis halálra nevettük magunkat. Úgyhogy javaslom a bűnösöknek Keresztes Attilával az élen, hogy mihamarabb keressék fel dr. Sárkány ügyvéd urat!
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. szeptemberi számában)
Az Egri csillagokban feltűnően sok török kifejezéssel találkozunk. Ezek részben a történelmi hitelességet, valamint a jellegzetes hangulatot, környezetrajzot szolgálják. Couleur locale-nak, helyi színezetnek nevezzük ezt francia hatásra. Ámde Gárdonyinak mélyebb elköteleződése van a török nyelv, kultúra, történelem iránt.
Beszélgetéseink sorozatát Gál János fiatal költővel folytatjuk. Ő is ott volt Tokajban, a tábor egyik díjazottja volt, s bár a kerekasztal-beszélgetésen nem vett részt, volt alkalma találkozni Zalán Tiborral és Turczi Istvánnal, akikkel személyesen is szót válthatott az ott elhangzottakról. Egy újabb érdekes nézőpont és néhány fontos, új adalék a témához…
Fémtranszparensek, hideg, indusztriális közeg, a színpadon egy metálzenekar kellékei. Egészen speciális Woyzeck-előadást láthatott a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának szakmai közönsége, ráadásul rendhagyó módon a produkció eredeti helyszínén, Szatmárnémetiben. A Harag György Társulat az utóbbi években egészen elképesztően izgalmas előadásokkal mutatkozott be a magyarországi nézők előtt, legutóbb például a Raszputyinnal. Most sem adták alább: a fesztivál minden bizonnyal legkülönlegesebb produkciója volt ez – vitára, gondolkodásra késztető.
Bakk Miklós 2001-től óraadó tanárként, 2003-tól egyetemi adjunktusként, 2004–2012 között tagozatvezetőként dolgozott a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Politikatudományi Tanszéke magyar tagozatán. Ebben az időszakban folytak a leghevesebb küzdelmek a magyar tanszékek és karok létrehozásáért, így nem csoda, hogy a beszélgetés hamarosan erre a témára kanyarodott.
A megszokottól eltérő feldolgozásmódú, sajátos formanyelvi kísérletként is értékelhető Nyikolaj Erdman Az öngyilkos című abszurd komédiájának előadása a nagyváradi Szigligeti Társulattól, amelyet a legjobb előadásként értékelt a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiváljának zsűrije. A Botos Bálint rendezte előadás kivételes szakmai nívón talált el valami olyat, ami mindenki számára érthető és befogadható.
A kert első részében virítottak a rózsaágyások, azután jött a tyúkudvar, a disznóól, majd a veteményeskert diófákkal, fehér és piros cseresznyével, málnával, ribiszkével, hogy csak a fontosabbakat mondjam. A kakaskukorékolás, a malacka röfögése azt hirdette, hogy a korabeli – Rákosi-rendszerbeli – állapotok ellenére lesz, ami az asztalra kerül. Ámbár disznóölés után teljesíteni kellett a kötelező beadást zsírból és egyebekből. A beadás és a padlássöprés volt ezekben az úgynevezett szocializmust építő években a kínzó élelmiszerhiány leküzdésének próbálkozása.
Akár kvízkérdés is lehetne – Melyik ismert világirodalmi alkotás indul ezekkel a sorokkal: „Javakoromban voltam, mikor egyszer / Az erdőn járva utat tévesztettem / S elbódulva a rengeteg vadonban / Sötét nagy fák közt találtam magam...”? S talán nem tévednénk nagyot, ha feltételeznénk, hogy többen is lennének, akik olvasásuk közben – kis keresgélés után – bátortalanul megkérdeznék: Dante? Isteni színjáték?
Igazságtalan lenne, ha az irodalmi élet problémái körül szimatolva nem kérdeznénk meg a fiatalokat is. Nemcsak az érdekel, hogy a most indulók hogyan látják a világot, hanem az is, hogy az őket akarva-akaratlanul körülvevő, az irodalmi életben pulzáló feszültségek miként érintik őket, és erre van-e a politikát meghaladó közösségi reakciója az új értelmiségi nemzedéknek. A Gérecz Attila-díjas Regős Mátyással beszélgetek, aki a pályája elején jár ugyan, de már első könyveivel felkeltette a szakma és az olvasók érdeklődését.
„úgy tudták Egerben a parasztok, hogy Gárdonyi <írnok>. Olyan <írnok>, aki a budapesti fővárosnak dógozik. Hogy ő ezentúl legyen, arra nem vágyott. Inkább maradt ő az egri <cikrák> szava szerint <írnok>. Ez valahogy közelebb simul az ő foglalkozásához, különösen, ha még azt is hozzámagyarázzák, ott, a Gárdonyi házának vasrácsa előtt: - Olyan írnok e, hallja-e, akinek hét vármegyében nem találkozik párja, mer úgy ki tudja vetni a bötűt, hogy még az urak is csodájára járnak. No fene egy jó kezű ember lehet!”