Az oktrojált alkotmányról szóló tudósítások és Havas Károly írásai a Napló hasábjain
Az Országos Magyar Párt nem hivatalos lapja a szabadkai Hírlap volt. A napilap hasábjain így számos vezércikk, publicisztika, helyzetelemzés látott napvilágot a délvidéki magyarság legfőbb problémáiról, önszerveződéséről, a kisebbségi létről, az SZHSZ Királyság keretein belüli megmaradás lehetőségeiről. Ezen írások a délvidéki magyar közélet és sajtó olyan neves képviselőinek tollából származtak, mint például dr. Sántha György, az OMP elnöke, dr. Nagy Ödön, Prokopy Imre, Strelitzky Dénes vagy éppen Havas Károly, a Hírlap felelős szerkesztője. Az 1929. január 6-án bevezetett királyi diktatúra azonban pontot tett az első délvidéki magyar érdekvédelmi szervezet történetének végére. I. Sándor jugoszláv király minden nemzetiségi alapon működő párt, így az OMP működését is betiltotta. A Hírlap sem élte túl sokkal a párt betiltását. A napilap 1929. szeptember 3-án jelent meg utoljára.
A szintén szabadkai Bácsmegyei Napló, amely a diktatúra éveiben Napló címen jelent meg, továbbra is a délvidéki magyar olvasók rendelkezésére állt. Az új rendszerben már nem jelenhettek meg a nemzeti kisebbségek helyzetét firtató cikkek a sajtóban. A napilap úgynevezett kétcsillagos cikkeit olvasva azonban burkoltan vagy néha nem is olyan burkoltan megismerhetjük az 1930-as évek első felének legfőbb társadalmi problémáit, amelyek a délvidéki magyarságot is foglalkoztatták. Ezeket az írásokat a fentebb említett Havas Károly vetette papírra. Az egykori felelős szerkesztő ugyanis a Hírlap megszűnése után a Bácsmegyei Naplónál talált új állást. 1931-től megjelenő vezércikkei, amelyeket a neve helyett csupán zárójelbe tett két csillaggal jelentetett meg – innen a kétcsillagos cikkek neve –, magas színvonalú írások voltak, amelyek a napi eseményekre reflektálva sokszor szinte filozófiai magasságokban jártak körül egy-egy társadalmi problémát. Ezek az írások gyakran szöges ellentétben álltak azzal a képpel, amelyet a királyi diktatúra igyekezett közvetíteni a lakosság felé. Ha megvizsgáljuk, hogy például 1931 szeptemberében – amikor I. Sándor király meghozta a Jugoszláv Királyság új alkotmányát – milyen tudósítások jelentek meg a Napló címlapján, és miről írt kétcsillagos cikkeiben Havas Károly, megláthatjuk a köztük lévő különbségeket.
„VERŐFÉNYES ÖRÖMRE VIRRADT JUGOSZLÁVIA NÉPE”
1931. szeptember 3-án léptette életbe I.Sándor király Jugoszlávia új alkotmányát. Ez volt az úgynevezett „oktrojált alkotmány”. A Napló még aznap rendkívüli kiadásban számolt be arról, hogy „új alkotmányt kapott az ország”. A címlapon a király képe mellett I. Sándor kiáltványát közölték, amelyben az uralkodó leszögezte, hogy „szent kötelessége” és legfőbb célja a nemzet és az állam egységének megőrzése. Hozzátette, hogy ez volt a legfőbb célja az 1929. január 6-án bevezetett „rezsimnek” is. A kiáltvány szerint az azóta eltelt időben sikerült elvégezni a fontos nemzeti és állami feladatokat, és az országot tartós alapokra helyezni. Ezért az eddig elvégzett munka az uralkodó szerint megengedte, hogy hozzálássanak az intézményrendszer végleges megszervezéséhez.
„Istenbe és a Jugoszláv Királyság jövőjébe vetett hittel alkotmányt adok a jugoszláv királyságnak” – zárta sorait I. Sándor király.
A király kiáltványa után a lapban ismertették az új alkotmány meghozatalának körülményeit. E szerint szeptember 2-án este a dedinjei királyi kastélyban I. Sándor elnökletével tanácskozást tartottak, amelyen Petar Živković tábornok, miniszterelnök és a kormány valamennyi tagja jelen volt. A tanácskozást a király beszéde nyitotta meg, majd az udvari miniszter felolvasta az új alkotmány szövegét, végül az összejövetel közös vacsorával zárult. A napilap ezután ismertette az alkotmány főbb rendelkezéseit.
A Napló szeptember 4-ei számának címlapján a Szeptember 3. című, aláírás nélküli vezércikkben az új alkotmány meghozatalának történelmi jelentőségét méltatták.
„A verőfényes őszi napon verőfényes örömre virradt Jugoszlávia népe. Kortörténeti dátummá, elhatároló és elhatározó jelentőségű nappá avanzsált szeptember 3-a az ország análeseiben. Ennek a napnak az estéjén olvasták fel a dedinjei királyi kastélyban tartott koronatanácson Jugoszlávia új alkotmányát, amely Alekszandar király Őfelsége fennkölt akaratából, híven a demokratikus érzés ama hagyományaihoz, amelyek Jugoszlávia bölcs uralkodóját minden cselekedetben eddig is vezették, a népképviseleti rendszer fundamentumára helyezi országunk közéletét” – lelkendeztek a vezércikkben.
Szeptember 6-án dr. Handler Zsigmond Új alkotmány – új korszak című vezércikkében úgy méltatta az új alkotmányt, mintha az egy demokratikus rendszer alapjait fektette volna le.
„Az új alkotmány a polgári demokrácia elgondolásaiból született. Felemelő ihlet és határtalan jóakarat, amely az ország lakosságának a boldogulás lehetőségeit szándékozik nyújtani, sugárzik ebből a jugoszláv Magna Karta-ból. Ennek az alkotmánynak a demokrácia az alapja” – írta dr. Handler Zsigmond.
A szerző ennél is tovább ment, és az alkotmányban lefektetett rendszert a két szemben álló rendszer elegyeként létrejött új korszakalkotó formációként mutatta be.
„Ha azonban az új alkotmány megfigyelésénél a polgári demokrácia fogalma ötlik a szemünkbe, akkor a demokrácia egy speciális fajtájával állunk szemben. Miután csupán az az új politikai vagy gazdasági intézmény teszi lehetővé az egészséges fejlődést, a magasabbfokú organizáció felé, amely mindig az effektív jelenből indul ki, úgy bölcs dolognak kell minősítenünk azt a tényt, hogy az új alkotmány a világpolitika színterén egymással küzdő polgári demokrácia és szocialista demokrácia sorsdöntő harcának jelenségével szemben a jugoszláviai közélet tradicionális polgári demokráciájából indul ki – magában hordva egyszersmind az állami tanács intézményében (§. 23.) a jövő irányát mutató szocialista demokrácia magvát, hogy ezen két kategória szintéziseként kitermelje a mindenki számára boldogulást jelentő szociális demokráciát” – olvashatjuk a vezércikkben.
A szerző szerint az új, szociális demokrácia legfőbb jellemzője, hogy a közéletben már nem a politikai, hanem a szociális és gazdasági szempontok fognak érvényesülni.
A királyság polgárai, köztük a délvidéki magyarok többségének azonban nem az új alkotmány volt a legfőbb problémája, hanem a nagy gazdasági válság okozta megélhetési nehézségek és a nyomában feltámadó szélsőséges politikai mozgalmak. Ezekről pedig Havas Károly kétcsillagos cikkeiben olvashatunk bővebben.
PILLANATKÉPEK A NAGY GAZDASÁGI VÁLSÁGBÓL
A Napló szeptember 15-ei számában, a Káosz címet viselő kétcsillagos cikkében Havas Károly, két erőszakos eseményre reflektálva, az 1930-as évek Európájának politikai légkörét írta le. 1931. szeptember 13-án Magyarországon Matuska Szilveszter felrobbantotta a biatorbágyi viaduktot, amit a Károlyi Gyula-kormány a kommunisták ellen használt fel. Ugyanazon a napon az ausztriai Stájerországban egy szélsőjobboldali paramilitáris szervezet, a Heimwehr, puccsot kísérelt meg. Havas a robbantás és a puccs hatására vetette papírra a következőket:
„Az értelem meghalt. Megölték a frázisok, vagy talán elpusztult a maga félredobottságának felismerésében. A káosz rémei száguldanak Európa fölött, az egész világ fölött.”
Néhány sorral lejjebb pedig így folytatta:
„Gyűlöletet támasztanak jobbról és balról. A baloldali eszeveszettek bombákat raknak a sínekre, a jobboldali Istentől elhagyottak géppuskákat állítanak fel a munkásotthon előtt. A biatorbágyi kommunista-bomba és a stájerországi Heimvehr-puccs ugyanannak az őrült pusztítási vágynak, gyilkolási ösztönnek a terméke. Azt akarják jobbról is, balról is, hogy minden ember úgy gondolkozzék, mint ők. A maguk akaratának a tébolyodottai. A fékevesztett és értelmét vesztett akarat mániákusai. Frázisainak borától megrészegedettek és dühöngésük kiáltásaitól megzavarodottak cselekedetei riasztanak bennünket jobbról és balról.”
A szélsőséges politikai légkör mellett többször is írt a nagy gazdasági világválság miatti nehéz életkörülményekről. Szeptember 17-én A középosztály válsága címmel a társadalmi középréteg kétségbeejtő helyzetét vázolta fel.
„A középosztály – tehát a kereskedő, az iparos, az ügyvéd, az orvos, a tisztviselő – minden országban a lakosság legértékesebb és legkulturáltabb része. A könyveket, a képeket a középosztály vette, lakásait a középosztály igyekezett minél szebbé és minél kulturáltabbá tenni, ruházkodásra, színházra ez az osztály költött a legtöbbet. A pénz hivatását a középosztály értette meg a legjobban, mert a pénznek az a hivatása, hogy mozogjon és ne pihenjen se a harisnyaszárban, se a tresorban. A középosztályban éppen ezért nem csak a magasabb kultúrát jelentette és nem csak ezért volt érték. A középosztály volt a legjobb fogyasztó.
Most mintha Európa valamennyi országában devalválódnék a középosztály értéke. Már nem fogyasztó és kulturális ereje lecsökkent. Nem vesz könyvet, nem jár színházba, nem vásárol bútort. A megélhetés gondjai elhatalmasodtak fölötte és minden energiája kimerül abban, hogy az életét egyik napról a másikra tengesse. A kenyérgond megöli azokat a nagy szellemi értékeket, amelyeket a középosztály a nemzetnek adhat és elsorvasztja azokat az anyagi erőforrásokat, amelyeket a középosztály kulturális igényei a nemzet gazdasági életének nyújthatnak” – olvashatjuk a kétcsillagos vezércikkben.
A gazdasági válság közepette pedig a jótékonyságra lett volna a legnagyobb szükség, de Havas Károly szerint éppen ebből volt hiány Szabadkán. Szeptember 19-én Jótékonyság című kétcsillagos cikkében a következőt olvashatjuk:
„Akárhogy is szégyeljük a dolgot, a Dobro delo [szabadkai jótékonysági egyesület] válságban van, ami bizonyára nem jelenti azt, hogy a télen nem lesz népkonyha. Sajnos, ezen a télen is lesz nyomorúság, tehát ezen a télen is kell – talán jobban, mint máskor – a népkonyha. Csak éppen önkéntes adományok nem lesznek. Az adakozók kifáradtak, jótékonykodás ellanyhult. A Dobro delo nem kap adományokat. Az emberek nem vágyakoznak a jótevésre.
A jótékonyság ugyanis a jótevésre való vágyakozás. A jótétemény, a segítés csak akkor jótékonyság, ha lélekben önkéntes cselekedet. Ha jótékonysági hölgyeknek kell az adományt kimosolyogni, ha éppen hatósági noszogatással lehet csak az irgalmas lelkeket segítségre bírni, akkor ez már nem jótékonykodás. Az ilyen adomány röstelkedés. Nem éppen csúnya dolog, de szépnek sem mondható. Olyasféle, mint az adófizetés. Meg kell lenni. Mert az rendjén lévő dolog, ha valaki pontosan fizeti az adóját, de azért még nem dicsérik az újságokban.”
Havas Károly szerint pedig a gazdasági válság okozta nehézségeket csak jótékonysággal lehet leküzdeni.
„Ezeket a mostani nehéz időket át kell szenvedni, ki kell bírni. Azoknak is, akiknek van még valamijük, és azoknak is, akiknek már régen nincs semmijük. Akiknek még van valamijük, ebből a kevésből adni kell, hogy megőrizhessék, megtarthassák azt, ami még van. És segíteni kell azokat, akiknek nincs mijük, hogy el ne pusztuljanak, tébolyodjanak a kétségbeesésben. Mert nincsen szörnyűbb és rombolóbb erő, mint az éhség kétségbeesés.”
gy Havas Károly cikkeiből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy nem „verőfényes örömre” ébredtek a Jugoszláv Királyság polgárai.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. augusztus 21-i számában)
