Lányi Ernőt (1861–1923) elsősorban mint számos költő versének megzenésítőjét ismerjük. Kevesen tudják, hogy több dalának a szövegét is maga írta: előbb lejegyezte a dallamot, majd megfelelő szöveget talált ki hozzá. De még kevesebben lehetnek azok, akik azt is tudják, hogy Lányi olyan verseket is írt, amelyeket sohasem zenésített meg. Egy csomó költeménye nyomtatásban is megjelent Consonanzen und Dissonanzen eines ungarischen Musikers (Egy magyar muzsikus konszonanciái és disszonanciái) címen 1899-ben Boroszlóban, a mai lengyel Wrocławban.
Mint a címből is sejthető, ezek a versek német nyelven íródtak, hiszen Lányi anyanyelve nem a magyar, hanem a német volt. Magyarul csak felnőtt korában tanult meg, amikor úgy döntött, hogy végleg Magyarországon fog letelepedni.
Egyik fiatalkori versét Kenyeres Kovács Márta kitűnő fordításában közöljük:
A Tisza partján
Lemenőben a nap, de meleg még a lég,
virágpompában áll a világ.
Lomhán hullámzik a víz a Tiszán.
De senki sem tudna aludni még,
sem elszunnyadni a gajdás dalán.
Kiskocsma az alacsony parton,
orgonabokron virágok.
Figyelem a dalt és lenyűgözve állok:
a régóta ismert, méla szerb dalokban
új szépségeket találok.
Bekukkantok a kocsma ablakán.
Legény ül odabenn magában.
A zenész oly szépen játszik, oly vidáman,
csak néha teszi le gajdáját,
s törli izzadó homlokát.
De fölkiált ekkor a legény:
„Oly mély a búm, a bánatom!
Elhagyott vagyok, szegény,
mert egy lány nem lehet az enyém.
Játsszál egy kólót, nem nyughatom!”
Vörösödik az ég és estharmat hullik
a házra s orgonára.
Minden elcsendesül, csak a gajdás játszik.
Gyönyörrel hallgatom. Nemsokára
ráborul az ünnepélyes est a tájra.
(Kenyeres Kovács Márta: Régi nóta, híres nóta… Szabadka, Életjel Kiadó, 1976, 87. o.)
Amikor pedig már jól tudott magyarul, akkor magyar nyelven is megpróbálkozott a versírással. Az alábbi két vers a Magyar Polgár 1883. november 23-ai számában látott napvilágot:
Egy kisded
Egy kisded jött a világra, –
Átka, hogy született,
S hogy elröppent az álma,
Vet bámuló szemet!
Köröskörül tekintget:
Bámész, bölcs a tekintet,
S nevet.
Egy ember szállt a sírba,
S bár szerzett hírt, nevet,
A csöndes éj magányba
Halál tőn rá kezet. –
Melynek hona az árnyék…
Tovább! Él a világ még
S nevet.
Az élet
Sóvár vágy, merészség,
Könnyű tréfa, bánat,
Elvérzés, lemondás,
Amely korán támad,
Küzködés hiában,
Szárnyatört remények,
A csöndes megadás:
Ennek neve élet.
- augusztus 27-én ugyancsak a Magyar Polgár közölte a következő költeményt, amelynek megírására valószínűleg a kolozsvári Ferenczy Laura iránti érzelmek ihlették Lányit.
Hozzá
Csodás egy érzelem!
Tán angyaloknak serege
Tündöklik két szemedbe’
S megnyíl a menny nekem
S mily életkedv fakad,
Milyen gyönyör e szívben,
Mintha lángáradat
Lobogna ereimben!
Ha szívnám a gyönyört,
Italodat, szabadság,
Szerelmem’, éltem’ adnák,
S nem esdenék könyört,
Mint sas, ki fellegek
Közt szabadon lebeg fönn,
Mondhatnám ezt neked:
„Arám” – ez volna mennyem.
Szállnék oda veled,
Hol senki el nem érne,
Nálad a napnak fénye
Sem volna fényesebb,
Dörögne bár az ég,
Nekünk nászdalt zengene…
Csodás üdv… oh, elég,
Szívem még megrepedne.
Az alábbi sorok pedig a Kolozsvár 1890. augusztus 2-ai számában olvashatók:
Panaszok
I.
Milyen csodásan néma minden,
Csak egy tücsök szól, messze innen.
Álomba’ zizzen a fa lombja,
Madárka megtért nyugalomra.
Halkal susog a felszél, távol –
Ittas vadrózsa illatától.
Az ég boltján egy csillag ébred –
Érzem jöttét a néma éjnek.
De hallga! ott mi sír, zokogván?
Tudom! a fülemile, bokrán.
S szólnak a hangok, bús-törötten
Anyám is éneklé fölöttem.
Oh, kis madár, mi panaszod van?
Bánat s lemondás szól dalodban!…
II.
Merően nézem a folyót,
Mormol a hullám halkan –
Távol egy pásztorsíp zokog,
Mélán panaszló dalban.
Magasra hágott már a nap,
úgy tűznek a sugárak;
Szempillám, mint ólom nehéz,
Lelkem halálos-fáradt.
Oh, jó anyám! mért nem lehet
Felednem intő szódat?
Hogy fojthatnám keservimet
Habjába e folyónak!
Több megzenésített verse kéziratban maradt, a nyomtatásban megjelentek között pedig nyilván azoknak a szövegét írta ő, amelyeknél más szerző neve nincsen feltüntetve. Ilyen például a következő:
Vasárnap délután
Még vasárnap délután,
még vasárnap délután,
alá sétált az utcán,
alá sétált az utcán.
Mondta néki az anyja,
mondta néki az anyja:
„Pista fiam, gyűjj haza,
Pista fiam, gyűjj haza!”
„Édesanyám, nem mögyök,
édesanyám, nem mögyök;
délután megfürödök,
délután megfürödök.
Nem a Tisza szélibe,
nem a Duna szélibe:
a csárda közepibe,
a csárda közepibe.
De nem vízbe, ha vérbe,
de nem vízbe, ha vérbe,
a csárda közepébe,
a csárda közepébe.
Édesanyám, édesem,
édesanyám édesem,
van-e ruhám szennyesen,
van-e ruhám szennyesen?
Ha nincs ruhám szennyesen,
ha nincs ruhám szennyesen,
hozok egy párt véresen,
hozok egy párt véresen!”
Nyugodt lélekkel megállapíthatjuk: a fenti versek egyike sem remekmű. A többi is hasonló.
Végül álljon itt az a költemény, amely nélkül a március 15-ei ünnepség évtizedeken át elképzelhetetlen volt Magyarországon. Óriási népszerűségét ez a vers is inkább fülbemászó dallamának köszönhette, mintsem lelkesítő hazafias szövegének:
Kossuth-nóta
Tavasz elmúlt, a rózsának
Lehullott a szép virága.
Pihenj békén, Kossuth Lajos,
Lesz hazádnak szabadsága.
Mi neked fájt, nekünk is fáj,
Könnyünket titkolni bajos.
De Istenünk segítni fog,
Pihenj békén, Kossuth Lajos!
A fentiek alapján bátran kijelenthetjük, hogy komponistának jelentősen jobb volt Lányi, mint poétának. Fontos azonban, hogy erről az oldaláról is megismerjük a száz éve elhunyt nagy művészt.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2023. áprilisi számában)
