Péter Beáta: Az Unscene egynéhány előadásáról

2021. július 05., 21:04

Első alkalommal szervezte meg a Csíki Játékszín, Csíkszereda önkormányzatával és a Hargita Megyei Kulturális Központtal, valamint a romániai színház- és filmművészeti egyetemekkel partnerségben az Unscene – Művészeti egyetemek fesztiválját júniusban. A rendezvény jó alkalom volt arra, hogy a hallgatók bemutathassák vizsgamunkáikat, néhányat mi is megnéztünk.

Fotó: Mezey Koppány, Forrás: Unscene

Négy nő, négy élettörténet, négy összezárt, megkeseredett ember. Az Unscene nyitóelőadásán a Csíki Játékszín nagyszínpadán Laila Ripoll AtraBilis (Búskomorság) című kortárs drámáját a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem román tagozatának első éves mesteris hallgatói előadásában láthattuk. A nyitójelenetben fogadott siratóasszonyok veszik körbe a felravatalozott néhai férjnek, a ház urának a ravatalát (díszlet Măriuca Ignat). Majd magára marad az özvegy és a két testvére, hogy virrasszanak a halott mellett. Az éjszaka során aztán felszínre kerülnek a múltbéli sérelmek, tragédiák, a kényszerű összezártság miértjei, valamint a négy nőnek az egymáshoz és az elhunythoz való viszonya. Kapcsolatuk ellentmondásai, mozgatórugói, a hazugságok, az egymásrautaltság szépen bontakozik ki a játék során. A három nővér és szolgájuk viszonyának kötőanyaga a gyűlölet. Nem riadnak vissza sem egymás megalázásától, sem a halottgyalázástól, és még a gyilkosságtól sem. S hogy van-e kitörési lehetőségük ebből a helyzetből? Itt nem történt semmi – hangzik el a végén.

Meg se kínáltak
Bödőcs Tibor Meg se kínáltak című regénye alapján készült Erdei Máté, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház- és Filmművészeti Kara végzős színészhallgatójának egyéni előadása. A Magyar Oszkár szomorú élete című produkciót Albert Csilla rendezte. Már amint azt a cím is sejteti, nem egy sikersztorit mesél el nekünk Magyar Oszkár, a fiatalkorában festőművészi álmokat dédelgető, kiégett munkásember. Igaz ugyan, hogy festő lett, de szobafestő. Kisiklott életébe, korántsem boldog gyerekkora néhány mozzanatába, nem túl sikeres házasságába avat be. Noha valószínűleg kisebb térre volt tervezve az előadás, Erdei Máté igyekezett kihasználni a Csíki mozi színpadának adottságait. A szöveg kínálta poénokat és az ebből adódó helyzeteket jól kidomborította, el is billent e felé az előadás, és talán ezért nem valósult meg teljes mértékben a humor és a kisember esendőségének szomorúsága közötti kontraszt. Bizonyára, idővel ez is megérik és láthatóvá, érezhetővé válnak a történet kínálta nüanszok.

Citromok, citromok, citromok, citromok, citromok
Egy párkapcsolat mindennapjaiba enged betekintést Sam Steiner Citromok, citromok, citromok, citromok, citromok című darabjából készült előadás. A fragmentált időkezelésű, váltakozó idősíkú történet rövid jelenetek sorozatából áll össze. Bernadett (Hegyi Kincső ) és Oliver (Hajós Szilárd) kapcsolatának egy-egy részletét láthatjuk, egy pár életének minden velejárójával, civakodásokkal, veszekedésekkel, meghitt pillanatokkal, a megismerkedésüktől kezdve eladdig, hogy hogyan beszélnek semmiségekről hosszan, és hogyan lényeges dolgokról fél szavakkal. Kapcsolatukat nem csak egy harmadik – Oliver exbarátnője – „jelenléte” árnyékolja be, de kommunikációs nehézségekkel, egymás megértésével, elfogadásával is meg kell küzdeniük. Ráadásul, egy új kormányrendelet – miszerint naponta mindenkinek csak száznegyven szót szabad kimondania – is konfliktusokat szül közöttük. Az előadás felmutatja, hogy miként képes a hatalom megmérgezni a családok életeit badar rendelkezésekkel, hogy nem biztos, hogy működik a „mi szavak nélkül is értjük egymást”, és hogy miért fontos a szabadság a nagy együttlétben. Hogy mi lesz akkor, amikor elfogynak a szavaink, amikor már nem tudunk kommunikálni egymással. Az előadást a rendezőszakos Abai-Szabó Tamás rendezte.

Fotó: Mezey Koppány, Forrás: Unscene

Gardénia

Számos húsba vágó kérdést feszeget a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak előadása, amelyet Patkó Éva rendezett. Elżbieta Chowaniec Gardénia című kortárs darabja négy generáció élettörténetén kalauzol végig. Anyák és lányaik, lányok és gyermekeik meséltek nekünk a Csíki Játékszín Hunyadi László Kamaratermében. Egy esküvői buli kellős közepébe cseppenünk a nyitójelenetben, a láthatóan állapotos menyasszony sorra hívja, konferálja be az édesanyját, a nagymamáját és a dédnagymamáját (Balló Helga, Bíró Eszter, Nagy Tímea, Stekbauer-Hanzi Réka). Ők négyen mesélik el élettörténetüket, a családjukhoz, és főként az édesanyjukhoz fűződő viszonyukat. Szomorú női sorsok. Sok közös van bennük, mintha sorsszerűen ismétlődnének bizonyos elemek, függetlenül attól, hogy milyen más utat próbál választani a következő generáció tagja.

Mamó
A Máthé Angi Mamó című regénye alapján készült színpadi adaptációt nézhette meg egy szűk közönség a Hargita Megyei Kulturális Központ pincetermében. A kolozsvári BBTE Magyar Színházi Intézet Színház és Film Karának harmadéves hallgatója, Tatár Zsuzsa egyéni előadását Albert Csilla rendezte. Angica életének központi alakja a nagyanyja, Mamó, tőle nő a haja, ő csinálja a tejet. Ő az, akinek nem szeret a szeme, akinek az arcán lévő vonalak megmutatják, hogy meddig tart az arca, akiben néha kergetőzik a szuszogás, aki szereti gyűjteni az egereket, és szeret temetésekre járni. Unokája nevelése rá szakadt, miután lánya meghalt – derül ki az előadás folyamán. Pontos, fegyelmezett alakítást látunk. Egy magára maradt kisgyermeket, aki próbálja megfejteni a világot, egy szeretetre éhes kislányt, aki lyukas fazék szeretne lenni, mert Mamó azokat mindig megöleli.

Fotó: Mezey Koppány, Forrás: Unscene

Portugál
A bukaresti I. L. Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak előadásában láthattuk Egressy Zoltán Portugál című darabját a Csíki Játékszín nagyszínpadán. Az előadást Victor Ioan Frunză rendezte, a díszlet-jelmez Adriana Grand munkáját dicséri. Óhatatlanul összehasonlítjuk (tudjuk, nem szabadna, de a díszlet, a jelmez, és a rendező személye miatt adja magát) a néhány évvel ezelőtt ugyanezen a színpadon bemutatott Portugállal, amelyet a Csíki Játékszín társulata előadásában láthattunk, szintén Victor Ioan Frunză rendezésében. Részben ez is tett kíváncsivá, hogy milyen új színeit fedezzük fel a darabnak egy másik szereposztásban, más kultúrkörből érkező színészekkel. Ami a díszletet és a jelmezeket illeti, hasonló hangulatú, mint a Csíki Játékszín 2017-es előadásnak, a hangsúlyos zöld kredences kocsmabelső a színpad egyik oldalán, a külső tereket jelző (itt hatalmas, természetet idéző bannerekkel) a másik oldalon, a füss-füss tréningben érkező Retek, a munkásköpenyben és micisapkában üldögélő Sátán stb. Adriana Grand viszont itt is nagyon figyelt a részletekre, és ha a főbb elemek meg is maradtak, a különböző kiegészítők, kellékek, jelmezek ennek az előadásnak a világához lettek újragondolva. A Portugál szereplői jó alapanyagok a színészeknek egy-egy típusfigura megjelenítésére – de ugyanez adja a nehézséget is a megformálásukkor –, akik a világvégi magyarországi falucska – Irgács – kis közösségének meghatározó figurái.