Tamási Áron életének fontosabb eseményeit, állomásait, meghatározó helyszíneit, szereplőit és írásainak létrejöttét, történetét több mint száz különleges fotográfián keresztül mutatja be a Petőfi Kulturális Ügynökség gondozásában megjelent kötet. A könyvbemutatóval egybekötött Irodalmi Szalon-esteken Tamási Áronról Juhász Anna irodalmár beszélgetett a szerzővel, közreműködött Kányádi Szilárd színművész. A Szalon-estek házigazdája Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója volt.
A csíkszeredai esten felidézték az 1956-os és 1957-es eseményeket, azt, hogy abban a forradalmat követő zűrzavaros időszakban, a véres leszámolás éveiben hogyan élt, írt Tamási, és milyen üzeneteket közvetített az írásain keresztül. Majd kitértek azokra a személyekre, helyszínekre, történésekre, amelyek meghatározták Tamási fiatalkorát és későbbi munkásságát.
A Tamási-család történetét 1601-ig vissza lehet követni – mutatott rá Sipos Lajos. „Ez egy szegény földműves család volt, olyan, amilyent ma már nem lehet elképzelni. Hat-hét hold földjük volt, az erdőben volt két-három holdnyi részük. Mivel a föld rossz minőségű, a termés nagyon kevés, keményen meg kell dolgozni érte, ezért minden farkaslaki családnak volt egy mellékfoglalkozása. Volt, aki Korondra járt cserepet égetni, volt, aki fuvarozást vállalt, volt, aki elment szolgálni Bukarestbe, Budapestre. És Tamási Áronra is ez a sors várt. Ő volt a legidősebb fiú, ő örökölte meg a földet, neki kellett kifizetni a testvéreket. Az édesapja nagyon kevés beszédű ember volt, szemben az édes anyjával, akinek csilingelt ajkán a szó. Az édesapja ennek az életnek a zord oldalát volt hivatott megjeleníteni a fia számára. Nem csak azzal, hogy befogta a munkába, és Áronnak már négyéves korától kezdve volt feladata. Híres kaszás lett tízéves korában a faluban, aztán ellőtte a bal kezén a hüvelykujját patronpuskával, és alkalmatlanná vált a mezőgazdasági munkára. Az apa megváltoztatta a tervét, azt mondta, hogy a mezőgazdasági munkát Gáspárnak kell átvennie. Gáspár kapta meg a családi vagyon öröklésének a jogát, Áront pedig, az édesanyja kérésére, a nagyprépost nagybátya segítségével, aki patronálója volt a családnak, a székelyudvarhelyi gimnáziumba küldték. Ez a nagybácsi támogatta a családot minden módon, ahogy csak tudta. Így került Áron gimnáziumba, utána Amerikába, ismerje meg, próbáljon szerencsét.”
A beszélgetésen szó esett még Tamási Áron amerikai útjáról és a hazatéréséről, a temetése körül kialakult legendáról, valamint arról is, hogy kik voltak azok az alkotók, írótársak, akik meghatározóak voltak az életében.
Sipos Lajos József Attila-díjas irodalomtörténész évtizedek óta foglalkozik Tamási Áron munkásságával. Juhász Anna kérdésére, hogy van-e valami új, amit a kötet összeállításakor kapott Tamásitól, elmondta, voltak kedvenc Tamási-szövegei, ezeket újraolvasta, és ezek hitében megerősítették:
„És most nagyon erősen éltem meg azt, hogy az összes politikai handabandázás közepette, amikor ilyen-olyan politikai jelszavak uralták a mezőnyt, akkor Tamási Áron azt mondta, hogy emberi tisztesség, írói tisztesség. Ez azt jelenti, hogy a legalapvetőbb emberi erkölcsi tulajdonságok kell meghatározóak legyenek.”
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. júliusi számában)
Látvánnyal, zenével, mozgással, szöveggel elvarázsoló darab a Nemzetiben. Kezdjük a látvánnyal: egy alulról nézhető, eldőlt csarnok, néha tükrökkel, tükröződéssel megbolondítva, melynek fekvő, olykor kiemelkedő oszlopain játszódnak a jelenetek (Numen/For Use, díszlettervező közösség – Ivana Jonke). (Talán a karzatról látszik a legteljesebben.) Felfordult világ? Nem normális fizikai valóságában, a talpán állva szemlélhető, hanem eldőlve és alulról. Ahonnan minden más. Vagy éppen a csak az embert jellemző, és leginkább a művészet által tudatosított nézőpontváltást mutatja?
• A gyerekem nem akar húst enni. Mivel helyettesíthetném? – Kutyával! A kutyák szeretik a húst!
Ilyen tréfás szövegek kerülnek elém a közösségi médiában, nagy a hahota, mert érteni vélik ezeket a hibásan fogalmazott mondatokat, de azért bennük van a félreértés lehetősége is. A félreértés oka: a rejtőzködő, bujkáló alany. Kezdő példánkban az első tagmondat alanya az őz, azt gondolnánk (mivel nem jelenik meg újabb alany), hogy akkor a második tagmondaté is.
„Gömöri Kovács István sok mindent megverselt, évszakokról, ünnepekről, tanévnyitóról és tanévzáróról, természetről, unokáról egyaránt olvashatunk a kötetben. Ami a legszembetűnőbb, az a tartalom és a forma egységének a hiánya” – állapítja meg a 72 verset/versikét/tréfás keresztrejtvényt tartalmazó kötetről az Új Szó kritikusa, Csáky Károly, aki szerint Gömöri Kovács István valamennyi verséből érezzük az oktatónevelő szándékot.
Múlik… múlik a múltunk… Velünk is, persze, amit magunkkal viszünk el belőle. A múltról való tudásunkkal… azzal, amit egyedül mi tudhatunk róla… Mert mindenki másként látja és másként éli meg, mindenki más-más vonatkozását ismeri. S mi, akik időlegesen marad(hatt)unk még, nemcsak a távozók hiányával, hanem azzal a tudással is szegényebbek leszünk, amit életükben már nem volt módjuk átadni nekünk.
Michael Ende úgy tartja, a fantázia, az új világok teremtésének képessége az, ami megkülönbözteti az embert minden más élőlénytől. A mesterséges intelligenciák (AI) megjelenése után arra voltam kíváncsi, hogy mennyire rendelkeznek a chatbotok e kizárólag emberinek tartott attribútummal. Azt tapasztaltam, hogy egyikük sem tud saját világot létrehozni vagy saját kombináció mentén világok fúzióját megteremteni. Közben viszont furábbnál furább helyzetekbe kerültem, és kaptam halálos fenyegetést is.
A minap Tőzsér Árpád 2002-es naplóját olvasgattam (A kifordított ember című, 2013-as kötetében), melyben az azóta sajnálatos módon már rég abbamaradt somorjai disputáról – a szlovákiai magyar irodalomkritika és irodalom ezen reményteljesen indult fórumáról – ír. Pontosabban annak sorozatnyitó, 2002. december 14-i vitanapjáról, melynek Az élő szlovákiai magyar írásbeliség volt a címe és központi témája.
Andekdotázó nemzet vagyunk. A folkloristáknak nem volt nehéz dolguk anekdotákat gyűjteni. Jókai Mór elméleti írásokat is megjelentetett ezzel kapcsolatban, valamint anekdotagyűjteményt is kiadott. De utalhatunk Tóth Béla (A magyar anekdotakincs I–VI), Békés István (Új magyar anekdotakincs, Legújabb magyar anekdotakincs, A világ anekdotakincse) ez irányú munkásságára vagy éppen Bisztray Gyula Jókedvű magyar irodalom címmel összegyűjtött irodalmi anekdotáira.
Az anekdota szó eredeti (görög) jelentése: kiadatlan, vagyis megjegyzésre, megörökítésre nem méltó apró esemény. Ezzel szemben a mindennapokban, a folklórban és az irodalomban (a magyar irodalomban különösen) nagy szerepe van az anekdotának és társműfajainak: az adomának, élcnek (viccnek), trufának, tréfás hiedelemtörténetnek, falucsúfolónak, novellamesének, ostobaördög-mesének, memorátnak, viccnek, igaztörténetnek, népijóslás-történetnek.