2022. július 27., 10:13
A 125 éve született Tamási Áron munkássága előtt tisztelgett a június elején Erdélybe érkező Irodalmi Karaván. A Petőfi Kulturális Ügynökség kiemelt programjának keretében, a budapesti bemutatót megelőzően Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában mutatták be dr. Sipos Lajos irodalomtörténész nemrégiben megjelent „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” című könyvét.
Juhász Anna, Sipos Lajos és Kányádi Szilárd a Csíki Játékszínben tartott könyvbemutatón / Fotó: Péter Beáta
Tamási Áron életének fontosabb eseményeit, állomásait, meghatározó helyszíneit, szereplőit és írásainak létrejöttét, történetét több mint száz különleges fotográfián keresztül mutatja be a Petőfi Kulturális Ügynökség gondozásában megjelent kötet. A könyvbemutatóval egybekötött Irodalmi Szalon-esteken Tamási Áronról Juhász Anna irodalmár beszélgetett a szerzővel, közreműködött Kányádi Szilárd színművész. A Szalon-estek házigazdája Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója volt.
A csíkszeredai esten felidézték az 1956-os és 1957-es eseményeket, azt, hogy abban a forradalmat követő zűrzavaros időszakban, a véres leszámolás éveiben hogyan élt, írt Tamási, és milyen üzeneteket közvetített az írásain keresztül. Majd kitértek azokra a személyekre, helyszínekre, történésekre, amelyek meghatározták Tamási fiatalkorát és későbbi munkásságát.
A Tamási-család történetét 1601-ig vissza lehet követni – mutatott rá Sipos Lajos. „Ez egy szegény földműves család volt, olyan, amilyent ma már nem lehet elképzelni. Hat-hét hold földjük volt, az erdőben volt két-három holdnyi részük. Mivel a föld rossz minőségű, a termés nagyon kevés, keményen meg kell dolgozni érte, ezért minden farkaslaki családnak volt egy mellékfoglalkozása. Volt, aki Korondra járt cserepet égetni, volt, aki fuvarozást vállalt, volt, aki elment szolgálni Bukarestbe, Budapestre. És Tamási Áronra is ez a sors várt. Ő volt a legidősebb fiú, ő örökölte meg a földet, neki kellett kifizetni a testvéreket. Az édesapja nagyon kevés beszédű ember volt, szemben az édes anyjával, akinek csilingelt ajkán a szó. Az édesapja ennek az életnek a zord oldalát volt hivatott megjeleníteni a fia számára. Nem csak azzal, hogy befogta a munkába, és Áronnak már négyéves korától kezdve volt feladata. Híres kaszás lett tízéves korában a faluban, aztán ellőtte a bal kezén a hüvelykujját patronpuskával, és alkalmatlanná vált a mezőgazdasági munkára. Az apa megváltoztatta a tervét, azt mondta, hogy a mezőgazdasági munkát Gáspárnak kell átvennie. Gáspár kapta meg a családi vagyon öröklésének a jogát, Áront pedig, az édesanyja kérésére, a nagyprépost nagybátya segítségével, aki patronálója volt a családnak, a székelyudvarhelyi gimnáziumba küldték. Ez a nagybácsi támogatta a családot minden módon, ahogy csak tudta. Így került Áron gimnáziumba, utána Amerikába, ismerje meg, próbáljon szerencsét.”
A beszélgetésen szó esett még Tamási Áron amerikai útjáról és a hazatéréséről, a temetése körül kialakult legendáról, valamint arról is, hogy kik voltak azok az alkotók, írótársak, akik meghatározóak voltak az életében.
Sipos Lajos József Attila-díjas irodalomtörténész évtizedek óta foglalkozik Tamási Áron munkásságával. Juhász Anna kérdésére, hogy van-e valami új, amit a kötet összeállításakor kapott Tamásitól, elmondta, voltak kedvenc Tamási-szövegei, ezeket újraolvasta, és ezek hitében megerősítették:
„És most nagyon erősen éltem meg azt, hogy az összes politikai handabandázás közepette, amikor ilyen-olyan politikai jelszavak uralták a mezőnyt, akkor Tamási Áron azt mondta, hogy emberi tisztesség, írói tisztesség. Ez azt jelenti, hogy a legalapvetőbb emberi erkölcsi tulajdonságok kell meghatározóak legyenek.”
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. júliusi számában)
